Tolna Megyei Népújság, 1967. július (17. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-05 / 156. szám
töctts wecyfi wepűjsar 1907. július S. DUNAFÖLDVÁRI PILLANATKÉP ’ CIKKÜNKRE VÁLASZOLNAK ', a 1 Foto: Bakó Jenő A Tennessee-i csodabogarak Az emberi pszichológiát még nagyon sokáig kell kutatnunk. Itt van például az a kérdés, hogyan reagál az ember az ismétlődésre. Nagyon furcsa kis történet ez. Képzelje el az olvasó: holmi iskolai vezetőség megparancsolja a tanulóknak, égessék el tankönyveiket az iskolaudvaron, s kijelenti, hogy a Föld nem gömbölyű, hanem lapos. Általános meghökkenés, csodálkozás, ellenkezés. Az emberek fölháborodnak. A vidéki lapocskák száz meg száz cikket írnak, ostorozzák az esetet, s ez a hihetetlen esemény talán még az enciklopédiákba is bekerül. Azután új tankönyveket bocsátanak ki, de egy esztendő múlva ugyanez az iskolai vezetőség el- égetteti az új könyveket is. Ez már sokkal kisebb meghökkenést, csodálkozást, elégedetlenséget kelt Bár az ember azt hinné, hogy éppen fordítva kellene lennie, hiszen a kár most már kétszeres. S amikor az iskolai vezetőség ismét tüzet gyújtat az udvaron, a közönség már egyáltalán nem is törődik vele. Legfeljebb valaki, valahol, valamikor ennyit jegyez meg — ásítva — no, miféle csodabogarak ezek itt, ebben az iskolában. S mindez azért, mert az emberi pszichológia és az ismétlésre való reagálás — bonyolult dolog. Azt mondhatná az olvasó, hogy az iskolaudvaron történő könyv- égetés példáját úgy találta ki valaki. Meglehet. De megemlítek egy másik példát az életből. Valamivel több, minit negyven esztendővel ezelőtt Dayton ban, Tennessee államnak ebben a bájos kis városában a helyi hatóságok eltávolították az iskolából a biológiatanárt, John T. Scopes-L Azért dobták ki, mert a szegény biológus beszélni mert tanítványainak Darwin fejlődéselméletéről. Bírósági eljárás indult ellene. Tennessee állam bírósági esküdt- jei kimondták az ítéletet: a tanárt el kell távolítani, mert nem lehetséges az, hogy az ember a majomtól származzék. Óh! Akkor, 1925-ben a lapok nagy lármát csaptak, felháborodtak a hatóságok művelet- lenségén, a bírák tudatlanságán, az esküdtek elképesztő ostobaságán. Rengeteg szép, ostorozó írás jelent meg az esetről. Valaki a bírósági tárgyalásit csak úgy könnyedén „majom-pernek’’ nevezte el, és ezen a néven került be a világ sok enciklopédiájába, mint a törvényerőre emelt égbekiáltó ostobaság példája. Azóta azonban az emberiség hányszor volt ismét tanúja a tudomány és a kultúra iránt tanúsított lebecsülésnek. Szinte úgy látszik, már hozzá is szokott ebhez. S most ugyanabban a Tennessee államban, 60 mérföldnyire Dayton városától, 1967. tavaszán pontosan ugyanaz játszódott le, mint 42 esztendővel ezelőtt. Jacksboro városából eltávolították Harry Scoitt 24 éves fiatal tanárt. Vajon miért? Természetesen ugyanazért: azért, mert beszélni mert tanítványainak Darwin fejlődéselméletéről. És minthogy Tennessee államban mind a mai napig érvényben van a törvény, amely szerint az ember semmi körülmények között nem származhat — fejlődés útján — alsóbbrendű lényektől, az eltávolított tanárnak semmi reménye nem lehet arra, hogy visszakerül jön az iskolába. Azt hiszi az olvasó, hogy az amerikai lapok lármát csaptak emiatt? Azt hiszik, hogy a feldühödött újságírók nekiültek írógépüknek? Azt hiszik, hogy a televízió hírmagyarázói beszéltek arról, hogy miért remegnek a XX. század második felében Tennessee államban Darwin fejlődéselméletétől? Semmi efféle nem töitént! Megszokták már. Rá se hederítenek. Csak Eddy, a liftesfiú rázta a fejét és jegyezte meg: „Miféle csodabogarak ezek a Tennessee- iek!” Genrih Borovik a Novoszty saj tóü vvn ökség New York-i tudósítója Kölcsönösen keressenek megoldást „Hatvanan egy lakásban” címmel 1967. május 21-én megírtuk Hegyi András, bonyhádi cipőgyári munkás régóta húzódó panaszát. Cikkünkben foglalkoztunk azzal, hogy Hegyi András kilenc esztendeje nem tud beköl tözni az államtól vásárolt házába, mert önkényes „honfoglalással” tíz népes cigánycsalád tartja megszállva a ma már életveszélyesen düledező épületet. Kiutat keresvén, javasoltuk, hogy a munkásosztályról hozott párthatározat betűje és szelleme szerint, a gyári munkás nyugalmának és hitének visszaadása érdekében oldják meg e kettős problémát. „Várjuk e tűrhetetlen helyzet felszámolását elrendelő megyei intézkedést” — fejeztük be írásunkat. A Tolna megyei Tanács VB Igazgatási Osztálya a következő válaszlevelet juttatta el szerkesztőségünkhöz. „A sajtóközlemény alapgondolatával egyetértünk. A cikk megjelenését követően a megyei, járási és községi tanács illetékesei újólag megvizsgálták Hegyi elvtárs lakáspanaszát. A vizsgálat megállapítása szerint kétségtelen, hogy a lakóház igen elhanyagolt állapotban van, s ameny- nyiben a legszükségesebb állagmegóvási munkákat nem végzik el rajta, rövidesen életveszélyessé is válhat. Végérvényesen a problémát kétségtelenül az oldaná meg, ha a községi tanács megfelelő számú lakást biztosítana az ott lakó családoknak. Vizsgáltuk ennek lehetőségét is. Sajnos a tanács legjobb akarata ellenére sem tud cserelakásokat juttatni. Szükséges megjegyeznünk, hogy a lakóházba történt önkényes beköltözésekhez a tanács nem nyújtott segítséget. Hegyi Andrásnak lakóháza bontási anyagára lenne szüksége, hogy családi házat építhessen. Ebből a célból már 1963-ban kért és kapott bontási engedélyt. Szándékának megvalósításában már akkor is a lakók kihelyezésének gondja gátolta meg. Ez év júniusában illetékes tanácsi szervek e körülmények láttán az 1958-ban megkötött adás-vételi szerződés kölcsönös felbontásának lehetőségét ajánlották fel részére. így Hegyi eivtárs a vételárat visszakapta volna és a lakóház visszaszállt volna az állam tulajdonába. Ettől’ azonban Hegyi András elzárkózott. Ezek után az a lehetőség maradt panaszának orvoslására, hogy a tanács gondoskodjon lakóinak kihelyezéséről. Erre viszont a tanács — mint fentebb említettük — lehetőségek híján nem tud ígéretet adni. Dr. Lencsés Gyula osztályvezető.’1 Megnyugvásról még most sem lehet szó. Bár cikkünk alap- gondolatával egyetértenek és keresték a szóvá tett sajátos gondokra a megoldást, nem sikerült. A megyei tanácstól kapott levélben kissé enyhén fogalmazna k, amikor a kérdéses épület életveszélyessé válhatóságáról írnak.. Máris veszélyezteti a rogyadozó épület az emberek testi épségét. Tudomásunk szerint három esztendeje annak, hogy életveszélyessé minősítették és lebontásra ítélték. Meglepő kissé számunkra, hogy a levélben idézettek szerint a cikk megjelenése után lezajlott tárgyalás során Hegyi András gyári munkás elzárkózott a visszavásárlási ajánlattól. Korábban történt beszélgetésünk során elmondotta, hogy egy ízben beadványt intézett a tanácshoz, melynek értelmében ingyen lemond az állam javára rogyadozó házáról. Mintha lenne ellentmondás e korábbi ajánlat és a mostani elutasítás között. Félő, hogy mai állaga szerint még kisebb értékű lenne az épület, mint a vásárlási összeg. Nincs okunk, sem jogunk kétségbe vonni sem a •megyei, sem pedig a járási, községi tanács jóindulatú segítökészségét. Tudjuk, sajátosan nehéz, bonyolult problémára kell gyógyírt találniokJ Mégis, szeretnénk hangsúlyozni, nem lenne helyes így befejezettnek tekinteni ezt az ügyet. Jó lenne, ha a cipőgyári munkás, a törzsgárda jelvény tulajdonosa sem zárkózna el. Ha kölcsönösen keresik a megoldás mikéntjét, és ha mindkét fél nagyon akarja, megtalálják a kiutat és megnyugtatóan pontot tudnak tenni e tekervényes, vé- getérhetetlennek tűnő ügyre. Az emberi élet védelme is ezt kívánja. , i SOMI BENJAMINNE Ez a három fiú áll hozzám a legközelebb, őket beavattam a tervembe. Tudják, hogy Bibivel a snack-bár bérletére gyűjtünk. Nem vagyunk az autóbuszhoz kötve. Beppo elintézte egy honfitársával, aki a tábor szállító- szolgálatánál altiszt, hogy kapjunk egy jeepet. — Minden oké! — mondja Beppo, amikor a jeep előáll. , A snack-bárban most is sok a vendég. Délután telefonáltam, s így a számunkra fenntartottak egy asztalt. Szépen megterítették, még virág is van rajta. Bili mosolyogva, kedvesen köszönt bennünket: — Gratulálok a rangotokhoz fiúk — mondja. Beppo. Pablo és Andy sorra, esetlenül kezetesókolnak Bibinek. — Ugyan fiúk, mire való ez? — próbálja elhárítani barátaim szokatlan kedvességét. — 19 — — Már nem faragatlan közlegények, hanem az amerikai hadsereg altisztjei vagyunk. Gentleman módjára kell viselkedni — tréfái Pabdo. Megcsókolom Bibit. — Gratulálok szivem — mondja, de a tekintetében szomorúság bújkál és érzem a hangjából is, hogy cseppet sem örül a rangomnak és a tanfolyam befejezésének. A fiúk tréfálnak, hangoskodnak, isznak. Kívánom a whiskyt én is, de Bibi nem akarja, hogy igyam. — Ez a búcsúesténk — súgja. — Azt akarom, hogy szép legyen. , S a többiek, mintha megéreznek ezt, szokásuktól eltérően nem erőltetik, hogy igyam. — Mikor indultok? — kérdi Bibi. — Holnap dél körül. — Hová? — Nem mondták meg. Andy a Wurlitzerhez lép. Bedob egy öt centest. Rumba harsog. Beppo feláll és megkérdi tőlem: — Megengeded, hogy Bibivel táncoljak? — Természetesen. Beppo és Bibi táncol. Pablo Bilitől kér engedélyt, hogy Liliéi fordulhasson egyet. Bili kivételesen megengedd ezt. Andy a Wurlitzernél vezényel, mintha ő lenne a karmester. Bili rágyújt. Elgondolkodva fújja a füstöt. — Szóval befejeztétek? — Be — mondom neki kurtán. — 50 — Zsebébe nyúl. Gyűrött újságot vesz elő. Szétnyitja, ujjúval rámutat egy cikkre és a lapot átnyújtja az asztal fölött nekem, — Olvasd el ezt — mondja. Az „U. S. News and World Report” 1964. június 8-i számát tartom a kezemben. A Bili *ál- taű megjelölt oldalon, nagybetűs címekkel és alcímekkel tálalva ezt olvasom: „Munkatársunk otthonában felkereste R. L. Moors írót, aki Dél-Vietnamban hosszabb időn át együtt harcolt a Különleges Haderő katonáival. íme munkatársunk kérdései és a neves író válaszai*. Kérdés: Mi a véleményük erről a háborúról a Vietnamban állomásozó közkatonáknak? Válasz: Ezt a. háborút olyan háborúnak nevezik, amelyben nincs köszönet. Azt mondják, hogy idehaza senki sem tudja, hogy mi történik, és nem is törődnek vele. Kérdés: Az amerikaiak feladata a harc, vagy pedig csak a vietnamiak haci kiképzése? Válasz: A kiképzés a feladatuk, de maguk is részt vesznek a tényleges harcban. Kérdés: A harc legnagyobb részét nem a reguláris vietnami hadsereg csapatai folytatják? Válasz: Mint már említettem, a harc legnagyobb részét a különleges alakulatok és a hozzájuk tartozó irreguláris csapatok vívják. Ezek mennek harcba és támadnak, s ezek állítanak fel csapdákat. Gerillákként harcolnak. Kérdés: Jó felszereléssel rendelkeznek a különleges alakulatok? — 51 —
