Tolna Megyei Népújság, 1967. július (17. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-30 / 178. szám

Bor Ambrus:

CINKOSOK

Elémtappan az utcán egy férfi, reggel nyolc és fél kilenc között* amikor mindenki siet, én is sietek. Nem tudom, hogy a mellékutcából kanyarodott-e ki hirtelen, vagy a kirakatok felől vágott elém két oldalazó lépéssel, mindenesetre előttem áll a járda szélén, kicsit széttárt karral és mosolyog:

— Szevasz, öregem!

Nem különösebben jellegzetes arc. Hirtelenében teljesen idegennek látszik. Semmilyen. Azaz, mintha találkoztunk volna már, de hogy hol, mikor, arról fogalmam sincs. Nagyon régen találkozhattunk, évtizedeikkel ezelőtt. Lehettünk hosszabb ideig is egymás közelében, lehetett közös munkáink, társaságunk, érdeklődésünk, talán gondolatunk is volt közös. De ha a közelség elmúlik, megszűnik a közösség is, és különböző élet- utakon nyilvánvalóan különböző emberekké váltunk: vadidegen emberrel állok szemben, s nekem olyan fonák, kicsit nevetséges az ilyen találkozás.

Csak udvariassági és óvatossági reflexem működik — ha ő felismert, nekem is illik őt felismerni —, azonos stílusban viszonyom az üdvözlést, gépiesen mosolygok hozzá:

— Szevasz, öregem!

Egy pillanatig néz, mintha kicsit zavart volna, mintha nem tudná, mivel folytassa. Csakugyan: mivel? A mosolya még kitart, a szó már suta:

— Nem is tudom, hány éve találkoztunk utoljára.

— Hát — mondom —, én se.

Közben szemügyre veszem, az

arcát. . Nem is olyan jellegtelen. Velemkorú ember ez, és negyvenen túl egy arc se jellegtelen, csak alaposan meg kell nézni: az a jellege, hogy barázdált, gyű- rődőben van. Még nem gyűrött, az övé se az, de már gyúródik, az övé is. A haja ritkul.

— Megfogytál — mondja —, kicsit kopaszodsz is.

Ö is szemügyre vesz engem? Alkalmasint. De semmi értelme sincs, ahogy annak sincs, hogy régen eltűnt és váratlanul felbukkanó ismerőst megállítson az ember az utcán: mi közünk egymáshoz? Nem is hasonlítunk.

De folytatja:

— Mikor is végeztünk, öregem? Negyvenháromban? Néha eltévesztem az éveket.

— Negyvennégyben — mondom. De rögtön átvillan rajtam, hogy nem akkor fejeztem be az egyetemet. Dehogy akkor, — Negyvenháromban, na. Világos. Negyvennégyben már katona voltam.

— Hű, de utáltuk a katonaságot — mondja. — Én szerettem volna valahol meglapulni, de aztán nem mertem.

Én se mertem.

— Könnyen lelőtték az embert — mondom.

Bólint.

— Az én zászlóaljamat aztán kitelepítették Németországba. Képzeld, mikor hazajöttem, hónapokig szdmatolódtak rajtam mindenütt, hogy nem vagyok-e „nyugatias”?

Most én bólintok:

— Magam is nehezen helyezkedtem él. Szeptemberben szabadultam az amerikaiaktól, következő májusban kaptam csak állást.

— De legalább milliomosok lettünk — nevet. — Azonnal.

— Cifra idők voltak.

Jobban megnézem ezt az embert. Középtermetű, ösztövér. Cl- tönye, inge jó, nem a legolcsóbb, nem a legdrágább. Aktatáskája kicsit kopott.

— Én aztán mindjárt megnősültem — mondja.

— Srácaid?

így csúszik ki a számon.

— Két lány egy fiú. Tizennyolc, tizenhat, tizenhárom. Nagyok. A nagy lányom idén fog érettségizni.

— Az enyém is.

Nézem. Kétségtelenül ismerős m arca. Volt az én egyetemi

évfolyamomban egy kisebb, eléggé izgága csoport: megszálltuk a kari segítőegylet klubszobáját, örökké politizáltunk, elégedetlenkedtünk, nagy elképzeléseink voltak az életről, a társadalomról: mintha ott lett volna egy vékony fiú. Vagy a büntetőjogi szemináriumban ?

— Jogi pályán vagy? — kérdem.

Fanyarul elhúzza a száját, legyint:

— Ugyan, átképeztem magam. És te?

— Ki van ott, ahová készült? Mindenki mást csináL

— Mást. Jól keresel?

— Voltak ronda éveim. Kis állás, gyönge fizetés...

— Polgári származás, megbízhatatlanság. .. Tudom.

De nevet. Nevetve folytatja is:

— ötvenhatban majdnem kimentem. Már csomagoltunk.

— Aztán maradtál.

— Hja, öregem: az elvek! Az illúziók!

— A kölykök Is magyarul tanultak az anyjuktól.

Néz. Bólogat, elgondolkozik.

— Hogy mi pénzbe kerül három kamasz — mondja aztán.

— Nekem mondod?

Nézem.

— De azért megvagy? Az egészséged?

— A gyomrom — vonogatom a vállamat — A fogaim. Különben megvagyok.

Nézzük egymást

— Kopik az ember,

— Kopik.

Hunyorog. Lehet, hogy ól isi hunyorgok.

— Nem panaszkodom — mondja. — Most már nem. Lassan a három gyerek is sinen lesz.

— Sinen. És még marad is néhány év.

Milyen banális, amit mondani tudunk. De hunyorgunk egymásra. Vagy hunyorítunk? Ö meg majdnem harsányan elneveti magát:

— Na hiszen! Ami marad! Majd ötvenem túl, az infarktusig. ..

Óriási elképzeléseink voltak, hadonásztunk, megváltottuk a világot Hogy hívták azt a vékony fiút? Mindegy. Ingerlékeny volt, akárcsak én.

— Te — mondom —, azért így nézve a dolgot, hosszabb távon, csak megmelózott az ember és valahogy beleillik az egész mókába...

— Ühüm. — Derűsen néz. — Képzeld, tavaly kaptam egy plecsnit is.

— Munka?

— Bronz. Igazán, csak bronz.

Igen: cinkosan hunyorítunk

egymásra. És egyszerre nézzük az óránkat: Mindjárt fél kilenc, rohanni kell. Ahogy kezet szárítunk, kemény, csontos keze, meleg és száraz, s egy pillanatig pontosan beleillik az enyémbe: méretre, csiszolatra, hajlásra ugyanaz a kéz.

Még a telefonszámunkat se mondtuk meg egymásnak, de nem baj. összehunyorítottunk: ez elég.

ÉRSEKUJVÁRY LAJOS

NYÁR

Kígyók beszélnek így sziszegve, ahogy zizzen a falevél, madarak csőréből kiejtett szó, ahogy dalol a szél, gépek zaja csak annyi, mint kecske kavicson ba jár, mint kifestett víg menyasszony, olyan színes most a nyár.

FÖLDESI JANOS:

Együtt

Az árva toronyban delet harangoznak, a dél hangverői egyre csengnek, bongnak.

Vérünkben a pogány munka perzsel és ég, s a kepék hűsébe tántorít az éhség.

Elnézem szüleim, mintha már ősz volna; e nyárban elégett két bús őszirózsa.

Falusi népművelés a statisztika tükrében

Csak számok és mégis összefüggőbb, színesebb olvasmányt ad sok tízezres csapatuk, mint némelyik érdekfeszítőnek szánt regény. A Művelődésügyi Minisztériumnak a népművelés 1966. évi statisztikai adatait ösz- szefoglaló tájékoztatóját nézegetem, napok óta, s nem bírom abbahagyni a számok összeha- sonlítgatásával, az új összefüggések fölfedezésével járó munkát.

Mert ki hinné például, hogy 1966-ban a műkedvelők felléptével rendezett falusi műsoros esteknek több mint három és fél millió nézője volt!? A hivatásos művészek részvételével lebonyolított hasonló rendezvényekre csak másfél millióan váltottak jegyet, a 14 vidéki színház együttes nézőszáma 1 800 000- et ért el. És ki gondolná, hogy noha a községi könyvtárakban nem kevesebb, mint 321 734 kötetnyi mezőgazdasági ismeretterjesztő munka található, a kölcsönzött könyveknek mindössze 2,5 százaléka kerül ki ezek közül !... És talán az sem érdektelen tény, hogy noha — mint világszerte — országosan nálunk is csökkent a mozilátogatók száma, ez a folyamat falvainkban legalább is megtorpant, mivel 1966-ban az előző évihez mérten néhány százezerrel még emelkedett is az eladott mozijegyek száma és elérte a 48 és fél milliót.

SZÍNHÁZ ÉS FALU

A magyar falvak 23,9 százalékát látogatja színház. Meglehetősen nagyok a szélsőségek a színházi ellátottság tekintetében. A sok apró faluból álló Baranyában a községek 6,6 százaié-; kába jutnak el a művészek,, a mammutközségekben gazdag Békés falvainak 62,7 százalékában volt tavaly színházi előadás. Feltűnő, hogy míg a vidéki színházak látogatottsága az előző évihez mérten 7 százalékkal csökkent, a Déryné , Színház előadásainak nézőtábora 3,8 százalékkal növekedett. A visszaesés mértéke némelyik' vidéki színSzívélyes üdvözlet

Levelezőlapot mostanában mindnyájan írunti; szívélyes üdvözletét a Balatonról és a Mátrából, kedves megemlékezést a szegedi, vagy a soproni kirándulásról, jókívánságokat a dalmát tengerpartról és Firenzéből: a nyár a képeslapok szezonja is.

Százféle kapható itthon is, külföldön is, s ki-ki kedve, ízlése szerint választ ismerőseinek a pavilonókban, postahivatalokban. Színes virág képét, égővörös festett rózsaszálat és harsogó lila nőszirom-levelező^ lapot küld a szerelmes fiatalember, kifestett karikatúrát, ke- délyeskedő rajzot a barát és az üdülő munkatárs, elegánsan fényezett, csábító színű tájfotót a gyerek, a testvér.

S vannak, akik szándékosan másmilyen lapokat keresitek. Sopronból például a Stomó-ház fényképét küldik el, mert az otthoniak még nem jártak a szép kis városban, nem ismerik ezt az értékes műemléket, balatoni nyaralásról a tihanyi kiránduláson vett apátság-fotót adják postára, hogy emlékezzék a címzett is a szép épületre; s Firenzéből a Medici-sír emlékek képmását, mert ez hiányzik az unokaöccs levelezőlap-gyűjteményéből.

Képeslapot nálunk igen sokan gyűjtenek, s vem csupán fiatalok. Nemcsak földrajz- és történelemtanárok, előadók, akik szemléltetéshez. idegen tájak megismertetéséhez . gyűjtik ösz- sze a postán jött fényképeket, nemcsak megszállott, mindenthazavitt xeme

gyűjtők, akik hobbyként szedik össze mindazt, amit raktározni, cserélni, gyűjteni lehet: felnőtt érdeklődők, szépet szeretők, értékekben gyönyörködök is várják a lapokat, mert érdemesnek tartják dobozba, vagy albumba gyűjteni a világ látványosságait, a művészet szépségeit. Legtöbbször őfo küldik igényesen, s várják igényesen a szívélyes üdvözleteket.

Igazuk van, mert szépek, sokfélék és olcsók ma nálunk a képeslapok, az igényes gyűjtők is megállapíthatják, hogy többnyire nem maradnak el — sőt: ízlésben sokszor nívósabbak — a külföldi példáknál.

Ha tehetik, leginkább múzeumok előcsarnokában, műgyűjtemények közelében vásárolják a másoknak küldendő, vagy meg- íratlanul megtartott képeslapot, a színes arasznyi reprodukciót. Hatalmas hatású olasz és spanyol mesterek, Goya, Greco, vagy Ti- ziano remekeinek kicsi hasonmását keresik a budapesti Szép- művészeti Múzeum, Derkovits hatalmas, Szőnyi István sejtelmes alkotásainak sokszorosított kis példányát a Nemzeti Galéria előcsarnokában; Giottót és Boticellit küldenek Firenzéből, s nehéz pravoszláv ikonok mását belgrádi, bulgáriai útjukról.

Hányszor sóhajtunk, vagy tréfálkozunk múzeumban egy-egy igazán megragadó műremek előtt: ezt szívesen hazavinnénk magunkkal. Az ügyes, igényes mű- barát nemcsak sóvárog, haza is viszi. Apró, de hűséges színű levelezőlapokon, vagy a műalkotásokról készült nagyobb reprodukciókon. Nemcsak emlék, érték is, kis házi múzeum rendezhető belőle, amely később emlékeztet a valamikor látott igazi múzeumra, s lehetővé teszi, hogy újra élvezzük az alkotás nagy- szerűségét.

S vásárolhatunk néhány hónapja művészi diapozitív eket is. A kis diavetítőgép használata egyre népszerűbb, mind elterjedtebb szórakozás lett nálunk, s klasszikus és modern, hazai és külföldi mesterek műveinek olcsó és bőséges sorozatát, a kényelmesen zsebre rakható néhány ujjnyi celluloidlapokat ugyancsak érdemes venni, s otthon, falra vetítve emlékezni.

Értelmes szenvedély a műemléki fotók, művészi képeslapok, reprodukciók és diapozitívek gyűjtése: szórakoztató önnevelés.

Szívélyes üdvözletét mostanában mindnyájan írunk, de nem egyformán küldünk jókívánságokat. A legértékesebb jókívánságot akkor küldjük, ha művészi lapra írjuk a kedves ismerősnek: nemcsak üdvözletei, művészetet is juttatunk neki, a világ, az ország remekeit csatolhatjuk sorainkhoz; — van-e ennél gálán- sabb köszöntés?

R- Gy, ‘

háznál' feltűnő. Viszont újabb nézőket hódított az 1965. évihez mérten a veszprémi, a. kecskeméti, a debreceni és a pécsi színház.

KEVÉS KIÁLLÍTÁS

Közismert, hogy milyen sok a tennivaló a képzőművészeti közízlés fejlesztésében. A Népszabadság, a televízió, de néhány hetilap is szinte tanfolyamszerűén oktatja társadalmunkat a műélvezet abc-jére. Ennek ismeretében mélységesen elgondolkodtató, hogy a több mint 3000 magyar községben tavaly összesen 46 kiállításnak jutott hely és idő. Békésben 14, Borsodban 7, Hajdú-Biharban 5, Pest megyében pedig 4 kiállítást rendeztek falun. Viszont Csongrád, Szolnok, Vas, Veszprém és Zala megye községeiben egyetlen kiállításra sem került sor. Pedig ahol rendeztek is valamilyen kiállítást, a falusi kiállításlátogatók száma még ott is általában csak szerény töredéke volt a megye városaiban bemutatott kiállítások nézőseregének. Az arány az 1000 lakosra jutó kiállításlátogatók tekintetében a város javára Baranyában 64:2, Bács-Kiskúnban 116:16, Fejérben 156:12, Nógvád- ban 422:10 volt.

TÖBB KÖNYV

A falusi könyvterjesztés kitett magáért tavaly. Míg az országos könyvforgalom egy év alatt mindössze 1,2 százalékkal emelkedett, a községekben 5 százalékkal (több mint 10 millió forint értékűvel) több könyv lelt gazdára, mint 1965-ben. Á kereken 220 millió forintnyi falusi könyvforgalomból 142 milliót a SZÖVOSZ bonyolított le a SZÖVKÖNYV Vállalat révén.

Elválaszthatatlan a falusi könyvforgalomtól a községi könyvtárak helyzete. A több könyvvásárló több könyvkölcsönzőt is jelent és viszont. Egyetlen év alatt 11,2 százalékkal nőtt a községi közművelődési könyvtárak kötetszáma. (Nagyjából 750 000 kötetnyi az állománygyarapodás.) A beiratkozott olvasók tábora is 3,6 százalékkal gyarapodott s a kölcsönzött kötetek száma is 6,7 százalékkal haladta meg az előző évit.

522 IRODALMI SZÍNPAD

Végezetül néhány tényt a műkedvelő művészeti csoportokról. Már említettem, milyen meglepően nagy tömeg látogatja a műkedvelő előadásokat. Nos, a falusi műkedvelők serege is tekintélyes. A községekben kereken 2500 színjátszó csoport működik. (Több mint húszszorosa a városiaknak.) Az országban tevékenykedő ,601 irodalmi színpadból tavaly 522 volt a falusi, az 1534 táncszakkörből pedig 1442.

Az sem utolsó dolog, hogy a TIT természettudományi előadásainak . sorában 8320 előadással az agronómiái témák vezettek. Ezeknek a hallgatósága majdnem 340 ezer. Abba viszont semmiképp - sem nyugodhatunk bele, hogy az 1000 lakosra jutó falusi tv-előfizető tavaly fele sem volt a városinak (133:60); hogy akadt megyénk, ahol a tsz-akadémiák hallgatóinak a száma az 1000-et sem érte el és az sem kelthet bennünk nagy megelégedést, hogy a gyermekek részére a művelődési házakban szervezett mezőgazdasági szakkörök száma országosan csak 45, tehát alig minden 70. községre jut egyetlenegy. És mivel a statisztika nem arra való, hogy hiúságunknak udvaroljon, hanem hogy a teendők felé terelje figyelmünket, — az elmúlt évről való számadatokból sejthetjük a közeljövő legsürgetőbb feladatait is.

BAJOR NAGY ERNŐ