Tolna Megyei Népújság, 1967. július (17. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-27 / 175. szám

tSHF?. július 87, ffor.WÄ wfíitfí wbpttjsar EGYEDÜL © — Ezek a mai fiatalok olyan megbízhatatlanok. Ez a sztereotip kijelentés ízig- vérig mai kislány szájából hang­zott eL Arca kifejezetten szép. bronzszínű haját dús kontyba tűzve viseld. Mindössze 19 éves. de máris levonta a konzekven­ciát, a vele egykorú fiúkról. — Nekem nem kellene udvarló közülük. Komolytalanok, az ut­cán leszólítgatjáik a lányokat. Táncos szórakozóhelyein nem udvariasak, azt már nem is vá­rom, hogy valami komolyabb té­ma is érdekelje őket. Egyszóval, ha társat kellene választanom, nem közülük keresném. — Akkor hol? — Nem tudom, még nem gon­dolkoztam. A férjhez menésnek még a terve is távol áll tőlem, nehezen tudom elképzelni ma­gam asszonynak. — Miért? — Úgy érzem, nagy felelős­ség. Egyelőre az a fontos, hogy itt elvégezzem a munkámhoz szükséges tanfolyamokat. Szóra­kozni se igen járok, néha el­megyünk egy moziba a barát­nőmmel. ■ Kéthetenként, vagy ahogy az időmből futja, haza­látogatok. A nővéremhez is el­jutok néha, aki Pécsett lakik. Talán, ha tartozni akarok vala­kihez, ott még könnyebben ta­lálok magamhoz illő embert. Megfontolt, magabiztos. Ahogy albérleti életéből felelevenít epi­zódokat, abból úgy érzem, in­kább kislány, aki csínyeken töri a tejét, mint felnőtt nő. Munká­ját mégis rendesen ellátja, fő­nökei elégedettek vele. A magá­nyosság neki még igazán nem jelent kínzó problémát. Feles­leges volna felkelteni benne efféle gondolatokat A Paksi Konzervgyárban 911 nö t dolgozik. Sehol nem tartják nyil- Iván az üzemben, hány közülük v magányos? Kérésemre elkészítettek egy } furcsa statisztikát» mert ha nincs \is feljegyezve a családi állapot, ráz itt dolgozókat jól ismerik. 7 Három csoportba osztályoztuk i az egyedülállókat; özvegyasszony, ^fiatal lány, magányos nő. A má- v sodik kategóriába számítottunk ' ’ mindenkit, aki a harmincadik I évét még nem töltötte be, és a i harmadik csoportba odakerültek v az elvált asszonyok is. " A furcsa statisztika egészen ió ^eredménnyel járt; a nődolgozók- k nak mindössze 20 százaléka : egyedülálló, s közülük is 14 szá- 'zaléka a fiatal lány, aki köny- ) nyebben megtalálja a párját, mint a későbbi korosztály. Te- fhát az összes nődolgozó 6 száza* íléka magányos. Ezek közül sze­dettem volna elbeszélgetni né- £ hánnyal, hogyan találják meg a r helyüket az életben? Családi ál­lapotuk befolyásolja-e a munká- i jukat? minden gyereke egyforma, így meg, hogy ez szegény ilyen lett, kétszeresen dédelgeti... — Boldog? — Beteg vagyok. A gyomrom már tönkrement a sok ideges­ségtől, ami otthon ér miatta. Itt jó a gyárban, mindent elfelej­tek. Alig várom, hogy műszakba jöjjek. Olyan rendes munkatár­sak vesznek körül, mindig tré­fálkoznak, mindenkinek van hozzám egy kedves szava. Itt én is vidám vagyok, ha a mun­kám nem lenne, talán nem so­kat érne az életem. De itt azt hiszem, néha boldog is va­gyok. .. © © Viaskodik a reménytelenség­gel. A munka, amelyet magára vállalt, sziszifuszi és herkulesi egyben. Hallatlan energiát igé­nyel, és miért? A testvér, akire mos, főz, akiért feláldozza az életét, soha nem ért meg sem­mit az áldozatból, nem is ért­het, mert elméje egy gyerek­kori szerencsétlenség folytán sérült). Dolgozik rapszodikusan, néha hazahozza a keresetét, né­ha edszedik tőle, nők, vagy rosszindulatú emberek, akik még bujtogatják is: ne hagyd, hogy otthon kizsebeljenek! — Olyan lány voltam én, mint a szöcske! — mondja, mikor di­csérem fürge mozgását. A benyomás, amit mindenkire gyakorol, vonzó. Szempillája lá­nyosán göndör, szemei tiszták, rágyogóak. Talán húsz évvel ez­előtt sem volt szabályos szépség, de a belső vonzerő már akkor is elterelhette a figyelmet a külső­ségekről. Úgy érzem, olyan nő, akit így, fáradtan, megsoványod- va is' asszonyának vállalna, ^aki szereti az eleven melegséget otthonában. — Férjhez mehettem volna, minden évben, mióta nőnek szá­mítok! Még tavaly is volt ké­rőm, a kórházban Ismertem meg, ahová rokonlátogatni jártam. Pesten dolgozott, lakása volt, rendes beosztása, valami ellen­őr, aki utazik az országban, és éppen erre járt, mikor megbete­gedett. Sokat beszélgettünk. Is­merte a családi körülményeimet, nem titkolok én senki elől sem­mit. Ha mástól tudná meg, mennyivel lenne jobb? Mégis elvett volna, el akart vinni in­nen, mert azt mondta, ha itt maradok, tönkremegyek. — Elutasította? — Hogyan hagyhatnám itt a testvéremet, szerencsétlent ma­gára. Édesanyám tán meg is halna, ha megtenném! Mi lenne velük nélkülem? Édesanyámnak Az arcán, ha mosdyogis, min­dig ül egy kesernyés vonás, va­lahonnan a száj szögletből indul, vékony szarkalábként kezdődhe­tett, most már erőteljes vonal, letörölni sem lehetne. De a nevetése, a kesernyés vonás ellenére is, olyan üdévé, kislányossá szépíti az arcát, hogy senki nem merne esküdni, hogy ennek a nevetésnek a gazdája már túljutott a negyedik X-en. Törékeny, madárcsomitú, fehér köpenyében szinte lebegni lát­szik a gyerekei között. Tíz, húsz, vagy harminc gyereke van? Nem számoltam, és nem számolják a községben sem, ahol a bölcsődében dolgozik, he­lyettes vezető már. Frissen vég­zett, okleveles volt, amikor ide került. Félénk, halk szavú, visz- sz,ahúzódó. Belső világa hermetikusan zárt, durva támadásnak minősít min­den kérdést, amellyel titkait aka­rom kifürkészni. Érthető: idegen vagyok. Rövid ismeretség után is érzem, ha évek óta barát­koznánk, akkor sem nyílna meg előttem. Nem tárulkozós fajta. A kérdések, amelyekkel zakla­tom, valóban magánjellegűek. Kutatom az okát egyedüllétének. A magányáról szeretném tudni, hogy önként választott-e? Sze­retném az életét ismerni, hogy megtudjam, teljes-e így? — Nem is hiszi, hogy milyen boldog vagyok így, egyedül. So, kan nem is értik: mi szépet ta­lálhatok az életben társtalanul? A múltkor is kirándulni voltam a barátnőmmel Budapesten. Meg­néztük a kiállításokat, a Gellért­hegyen is voltunk, sokat nevet­tünk. Különben is, sokat járok az országban túrázni, ahányszor csak alkalmam nyílik rá! Sötét szemével kutatja az ar­com; meggyőzött-e? Eleinte úgy érzem, bizonyítékokat keres, kapkod maga körül, hogy nekem szegezze az érveit: jobb így, hinnem kell! — Szeretnek az emberek, azt hiszem. Sok kicsinek, aki ide járt a bölcsődébe, már magáinak is kisbábéin van. Megállítanak az utcán, a tanácsomat kérik’ bejönnek meglátogatni, hívnak magukhoz. Nem szólok, ő meg beszól, egy­re higgadtabban, hangjából el­tűnik a bizonytalanság, úgy néz maga körül, mintha nem is lát­na engem, mintha valamilyen szélesebb tér nyűt volna meg körülötte: — Én mindig annak örültem, ha jót tehettem valakivel. Nincs az ember életének más értelme, mint a többiért valamit csele­kedni. Csak akkor lennék bol­dogtalan, ha már nem tudnék adni. Mindegy mit: tanácsot, vigasztalást, szeretet a rászoruló­nak! Csak adni... Arcán a vékony bőr lassan átizzik, középen elválasztott ha­ját szórakozott mozdulattal le­simítja. — Ha nem azt kérdezi, hogy miért vagyok egyedül, akkor szívesen felelek minden kérdés­re. Megmutatom a régi fény­képeket is, amelyek év végén készültek az óvodásainkról. A kicsiket is, a bölcsődéseket. Jöjjön. A falon gyermek fotóik, az ap­róságok tréfás játékzsirardiban. — A kalapjaikat mi varrtuk, keménypapírból. A gyermekfotók közt is ottf az ismerős arc, látom, tíz év­vel fiatalabb korában is. Akkoi is épp ily szigorú, zárt az arca, akkor is ott a szájszögletben a lefelé hajló vonás, de a szemei­ből is épp így árad a melegség. Talán a magas homlok, valami­vel ránctalanabb. — Tegnap moziban is voltam, az egyik kolléganőmmel, akinek elutazott a férje, egy időre. Nem unatkozom, ha jut időm, horgo­lok is, főleg ajándékba. Ha le­járt a műszakom, és valamelyik asszonynak sürgős dolga akad, szívesen itt maradok, vagy he­lyettesítek. Nekem van időm, úgy oszthatom be, ahogy ked­vem tartja. Nem éreztem én soha hátrányát, hogy lány va­gyok. És nem vagyok egyedül, ennyi gyerekkel. MOLDOVÁN IBOLYA Na végre itt a nyár! Csúcsforgalom a vízben — Senkit sem ütött meg a guta-mjem tudom, mindenki ilyen lelkes felkiáltás­sal fogadja-e a nyarat, mint a címben szerepel. Tu­lajdonképpen mindegy. Mert, ha szidjuk, ha örülünk neki, annyi biztos: meleg van. Sőt, hőség, amint azt nap mint nap leolvashatjuk a hőmérőről. De nemcsak a hőmérő tanú­sítja a meleg napokat: A Tolna megyei Vendéglátó- ipari Vállalat statisztikája sze­rint ezidáig Szekszárdon 2474 hektoliter sört fogyasztottunk el a szekszárdi szórakozóhe­lyeken. ami majdnem fél­millió korsónak felel meg. A magunk részéről talán többet is megittunk volna belőle, csakhogy ehhez egy elenged­hetetlen kellék szükséges: a sör. Nem tudom, hogy alkohol- ellenes propagandánknak vagy a melegnek köszönhető-e in­kább, hogy üdítő italból is számottevő mennyiség fogyott, összesen 280 ezer forint érté­kű frissítőt ittak meg a „va­lami hidegre” szomjazó szek­szárdi vendégek. A gyerekek is kitettek ma­gukért, — a fagylalt tulajdon­képpen az ő „szezoncikkük”. A meleg hónapok alatt napi átlagban 400 kilót nyaltak el belőle Szekszárdon. Elég nagy tolongás lehetett a szekszárdi strandfürdő me­dencéjében június 27-én. A legtöbb fürödni vágyó ugyanis ezen a napon kereste fel a strandot. Összesen 1171 ember élvezte a vizet, amelyből ilyen látogatottság mellett minden­kinek jutott egy lavornyi. A strand megnyitása óta több mint 18 ezren bizonyíthatják, hogy éppen ideje lenne már a korszerűbb, nagyobb me­dence „üzembe helyezése”. A tűzoltók szerint eddig kö­zel négyszázezer forintba ke­rült a nyár — illetve a gon­datlanság — a mezőgazdaság­ban. öt helyen, főleg istállók­ban okozott tüzet a vülám, egy alkalommal mozdonyszik­rától keletkezett tűz. A kár összege majd 400 ezer forint. A kertmozi nyitása óta több mint 35 ezren kémlelték az eget: lesz eső, vagy sem? Leg­több látogatót a Fantornas visszatér című film vonzott: 6404-en nézték meg. A Kár- páthy Zoltán — Egy magyar nábob című kétrészes filmet 5600-an görnyedték végig a cseppet sem. kényelmes pado­kon. A mentőktől jó hírt kap­tunk. Eddig egyetlen alkalom­mal sem hívták őket napszú­rás, vagy egyéb, a nagy hő­séggel kapcsolatos eset miatt. a z Állami Biztosító már /J kevésbé vigasztaló ada­tokat közöl: eddig har­minc Tolna megyei termelő­szövetkezet jelentett jégkárt, közülük hat olyan, amely már második esetben részesült az „áldásból”. Hozzávetőleges számítások szerint 8 ezer hol­dat ért jégverés. Az Állami Biztosító eddig egymillió 142 ezer forintot fizetett ki jég­kár címén. Lehetne folytatni a statisz­tikát. Mondjuk kiszámítani, hogy mennyivel több időt töl­tenek az emberek a hivatal­tól, munkahelytől távol — hű­vösebb helyen —, mint egyéb­ként. De erről azt hiszem, senki sem vezet pontos sta­tisztikát. Különben is, kinek van kedve ebben a melegben számolni. , (d. kőnya) Elindulás utá I Az új titka. esztendős. Szőke haja keskeny színes pánttal van átkötve. Egy hete annak, hogy megválasztot­ták az Orion-gyár tamási üzemé­nek fiataljai alapszervezeti KIS2Í- titkámak. Előzőleg három hóna­pig volt vezetőségi tag, mint propagandista. Riadttá válik tekintete, amikor új megbízatásáról beszél. Beszé­de viszont nagy határozottságot tükröz. — őszintén mondom, megijed­tem én a megtiszteltetéskor. Ta­pasztalatlan vagyok én ehhez, ke­vés még az emberismeretem — mondja. — Mitől félt? — A nagyobb felelősségtől. Szo­rongva gondolok arra, meg tu­dok-e majd felelni a fiatalok vá­rakozásainak. Na és a jövő... Ná­lunk sok új, elsősorban fiatal munkást vesznek fel az üzembe, ha átköltözünk új telephelyünk­re. Annyiféle feladata van és lenne a KISZ-nek. Meglesz-e majd az újakkal is az egyetértés? Meg tudunk-e majd küzdeni a növekvő feladatokkal? — önti mondatokba aggályait. — Számí­tanunk kell az üzemi fecvelemhez még nem szokott új dolgozókkal együtt járó, sőt fokozódo gondok­ra — bizonygatja, higgadtan fej­tegetve gondolatait. Érettségi után, közel két eszten­deje került az akkor induló tolnai üzemhez Annamária. Az iskola­padokból az ezernyi nehézséggel küszködő, alighogy megindult, üzemnek ő lett a meósa. De töré­keny alkata és látszólagos bátor­talansága erős jellemet takar. Biz­tosan ezért döntöttek úgy a fia­talok, hogy Kocsis László után őt, Zsiga Annamáriát választják meg alapszervezeti titkárrá. Bíznak benne. Ezt többször is elmondták neki, aggályaira felel­ve. — Ez igaz. Segítenek. Mondták. De nagyon szeretném, ha állnák is a szavukat — mondja. — Mivel kezdte a titkári mun­kát? | Elmosolyodik, új^ktei. lepődik most biztosan. Először is gondolkodással. Számba vettem a vezetőséget, a tagságot és saját magamat is. Ezért jutottam el a félelemhez. Nagyon agilis a szer­vezető titkárunk, de neki a vőlegé­nye nemigen nézi jó szemmel, ha nagyon leköti magát. Tizenhét fő­nyi tagságunknál a lányokban biztos vagyak. A fiúk egy része meg olyan, hogy „felesel”, de megteszi, amit elvárnak egy KISZ-estől. A többi fiút majd meglátjuk — feleli. — Sikeres akciójukról is be­szélnek — jegyzem meg. — A múlt heti kétszeri társa­dalmi munkára gondol? Tizen voltunk, akik az új üzem takarí­tásánál és rendezésénél dolgoz­tunk munkaidő után. A másik próbatételem pedig a kukorica­kapálásra történt mozgósítás volt. Van ugyanis alapszervezetünknek az idén egy holdnyi kukorica- földje az új üzem mellett, Szer­vezetünk közös kasszáját gyara­pítja majd a jövedelem Eljöttek, rendesek voltaik — sorolja öröm­mel. — E szerint a KISZ-titkamak nincs oka a kezdetnél a panasz­ra... — ingerkedem. Nevet: — Egyelőre nincs. Köz­vélemény-kutatáshoz kezdtünk, ’hogy miről szeretnének hallani üzemi fiataljaink az ősszel induló KISZ-oktatás folyamán. Bízom abban, hogy a dombori vezető­képző táborban sok hasznos is­merettel és főleg tapasztalattal gyarapszom. Az újdonsült KISZ-titkár, a törékeny alkatú Zsiga Annamária most ismerkedik igazán a sokféle emberi tulajdonságokkal, az élet bonyolultságaival. Ifjú • társai, vá­lasztói beíratták őt a mozgalmi iskolába és megindult a felelős­ség, az ifjúi lendület és reális ter­vezés útján lépkedve. | Hí kell q sikerhez ? Támasz, segítség, akarás és kö­vetkezetesség. El fognak oszlana a távlatokat és a holnapot terve­ző, nagy akarással bíró újdon­sült KISZ-titkár aggályai, ha lesz­nek segítői. Megvalósulnak elkép­zeléseik, ha a titkár fiatal társai és a többi támogatást ígérő meg­könnyíti számára, hogy fokozato­san közéleti emberré válhassék. Zsiga Annamária igényli és el­fogadja a tanácsokat. SOMI BENJAMINNE :

Next

/
Thumbnails
Contents