Tolna Megyei Népújság, 1967. július (17. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-23 / 172. szám

TOLNA MECYElu vhag fboietabjaj. egyesöuexez i NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TpLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYE! TANÁCS LAPJA XVII. évfolyam, 172. szám ARA: 80 FILLÉR Vasárnap, 1967. július 23. Elnapolták az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülését New York (MTI) Az ENSZ- közgyűlés péntek esti ülésén a szünet után — magyar idő sze­rint éjfél után egy órakor — Finnország képviselője bejelen­tette, hogy Svédország, Finnor­szág és Ausztria által közösen beterjesztett határozati javaslat­ból az ülésen elhangzott ellen­vetések alapján kihagyták azt a bekezdést, amely azt javasolta a Biztonsági Tanácsnak, hogy sür­gős kérdésként foglalkozzék a közel-keleti helyzet vizsgálatával. A szavazásra bocsátott módo­sított semleges határozati javas­latot 63 szavazattal 26 ellenében és 2? tartózkodás mellett elfogad­ták. Ezzel az ENSZ-közgyűlés .sürgős rendkívüli ülését megha­tározatlan időre elnapoltak az- .zal, hogy azt a közgyűlés elnöke bármikor összehívhatja, amikor annak szükségét látja. Gromiko beszéde Andrej Gromiko szovjet kül­ügyminiszter kijelentette, hogy megelégedéssel lehet szólni az ENSZ-közgyűlésben lezaj lott vi­táról. A küldöttségek többsége va­lamilyen formában elítélte az agresszort és területi hódítá­sait, elmarasztalta az erőszak alkalmazását a nemzetközi kapcsolatokban, síkraszállt azért, hogy Izrael ha­ladéktalanul vonuljon vissza a megszállt arab területekről, A Jeruzsálemre vonatkozó köz­gyűlési határozatok elfogadása nemcsak Izraelnek ebben a vá­rosban tanúsított magatartását ítéli ét, hanem visszautasít minden izraeli kísérletet is ar­ra, hogy megszilárdítsa pozícióit az elfoglalt területeken. A szovjet külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a közgyűlés nem tudott határozatot. hozni a legfontosabb kérdésről, az izraeli csapatok haladéktalan kivonásá­ról. Ezt az Izrael mögött álló imperialista erők, mindenek­előtt az Egyesült Államok ma­kacs ellenakciója akadályozta meg. Az Egyesült Államok kormá­nyára hárul a fő felelősség az arab államokkal szembeni ellenségeskedés szellemével átitatott minden akcióért. A Szovjetunió a jövőben is — a népek biztonságáért és béké­jéért harcoló más államokkal együtt — támogatni fogja az drab országok igazságos ügyét, sokoldalú segítséget és támoga­tást ad az agressziótól szenvedő arab országoknak politikai és gazdasági téren, valamint vé­delmi képességük erősítésében — mondotta befejezésül Gromiko. Gurinovics belorusz külügymi­niszter kijelentette: az agresszor- nak feltétel nélkül és haladék­talanul vissza kell vonulnia a megszállt arab területekről. Belokolosz ukrán külügymi­niszter szintén hangsúlyozta, hogy a Biztonsági Tanácsnak és a közgyűlésnek további munká­jában tekintetbe kell vennie a küldöttek többségének vélemé­nyét, azt, hogy a vitában fel­szólalók követelték az agresszió megfékezését és az izraeli csa­patok visszavonását a megszállt területekről. Goldberg amerikai fődelegátus továbbra is különböző feltéte­lekhez kötötte az izraeli csapa- súlyozza, hogy a megegyezés tok visszavonását az elfoglalt azran az alapelven nyugszik, arab területekről. Hasonló hang- amely szerint a tűzszünet nem nemben nyilatkozott Eban izraeli más, mint átmeneti intézkedés külügyminiszter. Pacsacsi iraki mindaddig, amíg az izraeli csa- ENSZ-delegátus visszautasította patokát vissza nem vonják az az amerikai és izraeli küldött elfoglalt területekről. A meg- érvelését és kijelentette, hogy az állapodás utal arra is, hogy a arab országok nem fogadják el megfigyelők kizárólag a tűz- azokat a feltételeket, amelyeket szünet idején működnek a Szue- Izrael diktálni próbál. Mahmud zi-csatoma térségében. Az A1 Favzi, Nasszer elnök külpolitikai Ahram hozzáfűzi, hogy a tűz- tanácsadója felszólalásában elis- szünet semmilyen területi, vagy méréssel szólt a Szovjetuniónak katonai előnyökhöz nem juttatja a vitában elfoglalt áíláspontjá- Izraelt és semmiképpen nem ról. érinti Egyiptom területének szu­Cernik csehszlovák küldött verénitását. Az A1 Ahram is­hangsúlyozta. hogy továbbra is merteti Odd Bull tábornok szó­fontos egy olyan határozat el- vivőjének nyilatkozatátísjamely fogadása, amely az izraeli csa- megerősíti, hogy „teljes meg- patok visszavonását sürgeti. egyezés'’ született az egyiptomi Pazsvak, az ENSZ-közgyűlés hatóságok és Octd Bull tábornok ülésszakának elnöke hivatalosan között, a megfigyelők státuszá- elnapolta az ülésszak munkáját. r(y állomásozásukról, a csa­torna nyugati partján. Odd Bull tábornok tárgyalásai A Mena közel-keleti hírügy­nökség cáfolta, hogy Nasszer-el­nök interjút adott volna a szü- dáni hírügynökségnek. A Szu­dán! lapok és valamennyi nyu­gati hírügynökség pénteken is­mertette ezt az állítólagos nyi­latkozatot. A szudáni hírszolgá­lati iroda szerint Nasszer a kö­zel-keleti harcokról nyilatkozott, s többek között olyan kijelen­tést tett, hogy az EAK soha sem ismeri el Izraelt. A Mena hangsúlyozza, hogy Nasszer el­nök semmilyen nyilatkozatot nem adott a szudáni hírügynök­ségnek. *• ■ Az A1 Ahram. Szombati szá­mában arról ír, hogy Odd Bull tábornok megegyezett az egyip­tomi hatóságokkal az ENSZ­Palota betonból. vasból és üvegből Riport a 9. oldalon. Kilencmillió a társadalmi munka értéke Az első félév községfejlesztési eredményei a megyében Az első félév elteltével a me­gyei tanács, vb illetékesei elké­szítették a községfejlesztési mun­ka összesítőjét. A féléves mun­kát tükröző adatok kedvezőek, összességében is, részleteiben is jól alakultak a mutatók. A taná­Nemcsak megyei szinten, ha­nem a járások külön-külön is túlteljesítették tervük Idő­arányos részét, mindenütt meghaladta a teljesítés az 50 százalékot. A Viszonylag magas pénzfel­használás nemcsak a számszerű­ség, a statisztika szempontjából jó, hanem figyelemre' méltó a mögötte meghúzódó gyakorlat is. A magas pénzfelhasználás első­sorban az anyagbeszerzésből adó­csők összesen 34,5 millió forintot Szekszárd statisztikája ugyan 50 dott az első félévben. Az építke- használtak fel a községfejlesztési százalék alatti teljesítést mutat,’ zési költségek inkább a második alapból. Ez az éves terv közel csupán számlázás kérdése. félévben jelentkeznek, mert hi­60 százalékos teljesiteset jelenti, +Q­„ ___, , . ... . szén-a létesítmények zömét ta­a zaz jóval túlteljesítette a me- a valóságos teljesítés itt is meg- vasszal kezdik építeni, és az év gye a terv időarányos részét. A van, de mivel nagy munkáról — második felére készülnek el. pénz nagy részét a terveknek a művelődési kombinátról —van Most ^ sokkal zavartalanabb, megfelelően a kommunális fel- szó, nagy összegű számlát jelent z,ikkenőméntesebb megyeszerte vuiiji i iu linzi ti.,o sikiKíu - . * \ ' 'i ' ' p 1 f i j ... ^ % r sí . ,, ^ aOZSG^iGJ Í6SZIGS1 GpítK,GZGSGK megfigyelők működésére vonat- , adatok megvalositasara fordítót- majd, es ez később egy összeg- üteme, mint az előző években kozóan. A kairói lap hang- ] ták. ben jelentkezik a statisztikába:!, volt. De azt is mutatja a község­fejlesztés, hogy a tanácsok na­gyobb önállósága kibontakozó­ban van. Pár évvel ezelőtt a fel­sőbb szervektől _ vártak mindent, a ..kilincselésben'’ benne rejlett az Is, hogy nem voltak önálló­sághoz szoktatva a helyi vezetők, Most ezt az energiát a gyakorlati munkára, a . tényleges szervezés­re fordítják és talán mondani sem kell, hogy így sokkal jobban járnak. . ; j Igen jó a társadalmi munka eredménye is. A napokban érkezik a Vosztok űrhajó hordozórakétája Budapestre Szeptember 1-én nyílik „A szovjet tudomány és technika 50 éve“ című kiállítás Kiss Árpád, az Országos Mű-- zánkban mutatja be átfogó mó- hódításában, az új anyagok fel­szaki Fejlesztési Bizottság elnöke don a szovjet tudomány és tech- fedezésébén és feltárásában, az szombaton tájékoztatta az újság- nika fejlődésének főbb állomá- energetika fejlesztésében elért írókat „A szovjet tudomány és sail, a Nagy Októberi Szocialista jegkomzertbb'^tekteZ^us^szá8- technika 50 éve” című jubileumi Forradalom győzelme óta elért mítógépeket, működés közbén le- kiállításáról, amelyet szeptember eredményeket. Igen sok eredeti hét majd látni a laser-berendezé- 1-től 24-ig rendeznek a Budapes- anyag és makett szemlélteti majd seket. A közönség számára a leg­ti Nemzetközi Vásár területén, a szovjet felsőoktatás, az atom- érdekesebbnek a Vosztok űrhajó . , . . .... , .. ... hordozoraketaja ígérkezik, amely A nagyszabású kiállítás a kul- mag-fizika, a korszerű műszaki a napokban érkezik meg Buda­földi országok közül elsőnek ha- információ fejlődését, az űr meg- pestre. Elhozzák az „űrben járt” műszereket és az űrhajósok öl­Lengyelország ünnepel Varsó (MTI) Lengyelországban este a varsói Nagyszínházban ünnepi nagygyűléseken és taná- díszelőadás keretében mutatták csők ünnepi ülésein emlékeztek be a lengyel nép nemzeti ope- meg a nemzeti újjászületés, a ráját, Moníusco Halkáját. felszabadulás 23. évfordulójáról. A nagygyűléseken, koszorúzá- Országszerte megkoszorúzták a sokon és az ünnepi megnyilvá- I.engyelország felszabadításáért nulásokon a LEMP, a kormány, hősi halált halt lengyel és szovjet a Nemzeti Egységfront vezetői katonák síremlékeit. Marian Spy- vettek részt. chalski marsall, nemzetvédelmi a Trybuna Ludu szombati szá- minlszter náplparancsot adott ki ma szerkesztőségi cikkben fog­az évforduló alkalmából. Péntek lalkozik a nemzeti ünneppel. tözékét. felszerelését is. A kiállítást a BNV főterét kö­rülvevő 8 pavilonban rendezik 8300 négyzetméternyi fedett te­rületen. A nagyszabású bemuta­tóval egyidőben tudományos elő­adásokat is tartanak. A kiállítás katalógusa rövide­sen megjelenik 30 000 példány­ban, s tájékoztató füzeteket is kiadnak egy-egy szovjet tudo­mányág fejlődéséről. A kiállítás alkalmából szovjet kormányküldöttséget várnak Bu­dapestre, s valószínűleg a kiállí­tás vendégei között lesz az egyik szovjet űrhajós is. (MTI) Körülbelül 9 millió forint értékű társadalmi munkát végzett a megye lakossága az első félévben. Ez is jóval több a terv idő­arányos részénél. Az éves terv 14 millió 157 000 forint. Minden járásban meghaladja a végzett társadalmi munka értéke az egy­millió forintot, a szekszárdi já­rásban a kétmillió forintot is. Ez minden eddiginél nagyobb eredmény. A társadalmi munka tervét az idei évre is jelentősen megemelték, mint ahogyan az előző években is állandóan nö­vekedett. A jelek szerint azon­ban ez sem túlzott terv, meg­vannak a reális lehetőségek a tel­jesítéshez. BODA FERENC

Next

/
Thumbnails
Contents