Tolna Megyei Népújság, 1967. június (17. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-06 / 131. szám
8 1"ÖLNÍ MEGYEI NEPÜJ«ÄG 1967. június 6. INEPUJSAG #ILAG PROLETABÍAL EGYéSCIÍECPm ,V M AGYAR. SÍ€C & LISTA M UN KASPART TOLNÁ MEGYEI BIZOTTSÁG A ÉS A'MEGYEI TANÁCS LÁPJA $ Megkezdődött a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének VI. kongresszusa Hétfőn délelőtt — az Élelmezési Ipari Dolgozók Szakszervezetének székházában — megkezdte munkáját a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének VI. kongresszusa. A kétnapos kongresz- szus megnyitóján részt vett és az elnökségben foglalt helyet Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, dr. Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese. Gertler Viktor nyugalmazott Kossuth-díjas filmrendező, a Filmművészek és Filmalkalmazottak Szakszervezetének elnöke nyitotta meg a tanácskozást. A kongresszus küldöttei egyperces néma felállással adóztak az utóbbi években — az V. kongresszus óta — elhunyt kiemelkedő művészek emlékének. Ezután Vass Imre, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének főtitkára tartotta meg kiegészítő referátumát a központi vezetőség — előre szétküldött — írásos beszámolójához. Az elmúlt években — állapította meg a jelentés — a művészeti életben erősödtek a szocialista tendenciák. Az egyre sok- irányúbb kiadói tevékenység nyomán 1966-ban több mint 45 millió könyv került forgalomba, a színházlátogatók száma meghaladta az ötmilliót, 104 millióan látogatták a filmszínházak előadásait. 1963. és 1966. között 672 ezerrel növekedett a tv-előfize- tők száma (nemrégiben elérte az egymilliót), hangversenyen tavaly 238 ezerrel többen vettek részt, mint 1963-ban. Részletesen elemezte a beszámoló a Művelődésügyi Minisztérium irányítása alá tartozó központi, valamint tanácsi intézmények, vállalatok munkáját. Ezután megkezdődött a vita. (MTI) ■<=>aoioioioioioio: Film... Film... Film... ■ CD ■ O ■ O■ O ■ CD ■ O ■ C3 ■ C3 A PÁRTFOGOLT Siker és kudarc. Egy gátlástalan törtető különös kalandjairól szól A pártfogolt című magyarul beszélő jugoszláv film, amelynek hőse barátságot, szere Imet áldoz fel ambícióiért. A címszerepet alakító Ljubisa Samardzic egyike Jugoszlávia legkedveltebb fiatal színészeinek. Vízállásjelentés A Duna vízállása június 5-én Dunaföldvámál 432 cm, Paksnái 564, Bajánál 684, Bátánál 436, Mohácsnál 661 cm. A Sió vízállása Palánknál 362 cm, Simontomyánál 148 cm. A Nádor Sióagárdnál 276 cm. A Duna vízállása Budapestnél június 6-án 560 cm, június 7-én 540 cm, Mohácsnál június 6-án 695, június 7-én 710 cm. Viilámtűz Bonyhádvarasdon Bonyhádvarasdon villám csapott a termelőszövetkezeti építkezésnél levő felvonulási épületbe. Az így keletkezett tűztől leégett a tetőszerkezet és az épületben tárolt cement használhatatlanná vált. A lángokat a helybeli önkéntes tűzoltók lokalizálták. A világ leghosszabb lépcsője Norvégiában van, fából készült, több ezer méter hosszú és 3015 fok van rajta. A lépcső egy :eletromos centráléban van. * Az Egyesült Államokban található a világ leghidegebb múzeuma. A jégmúzeumról van szó, ahol a miág minden részé-' bői származó jégtáblákat gyűjtik össze. A legrégibb kiállított tárgy 600 éves. * A legtöbb gépkocsi-szerencsétlenség színhelye Japán. Tavaly, gépkocsibalesetek következtében 13 895 ember vesztette életét, 497 490 személy pedig megsérült. * Egy másik leg-gel is Tokio dicsekedhet: itt a legszennyezettebb a levegő. A nagy útkereszteződéseknél védőálarcos forgalmi rendőröket lehet látni. De mit csináljon a szegény gyalogjáró? Az egyik gyár gondolt erre: automata készülékeket állított fel, amely 10 jen bedobása után 13_- szor egy-egy szippantásnyi oxigént adagol a friss levegőre szomjazó nak. Diagnózis automata számítógéprendszerrel Automata számítógéprendszer segítségével készítenek diagnózist a moszkvai Visnyevszij sebészeti intézetben: lyukkártyával betáplálják a tüneteket és a kórelőzményt, az elektronikus agy rendszerezi és elemzi az információkat, majd másodpercek alatt megállapítja, hogy mi a baja a betegnek. A gépdiagnózisok — amelyeket persze ellenőriznek —, 95 százaléka eddig helyes volt. Utazási tájékoztató jelenik meg Utazási tájékoztatót jelentet meg a napokban az Országos Idegenforgalmi Hivatal. A tájékoztató az útlevélváltástól a vízumbeszerzésen át, a valuta- és a devizaigénylésig és a menetjegyek megváltásáig mindenre részletes választ ad. Néhány fontosabb tudnivaló: A szocialista országokba való utazáshoz személyenként és ösz- szesen hatezer forintnak megfelelő fizetőeszköz adható • ki évente. Az IBUSZ nagyobb utazási irodáiban kedvezményes külföldi vasúti jegyek is válthatók. így például olasz 15—30 napos bérlet és osztrák 7—14 napos bérlet. A vámrendelkezésekkel foglalkozó rész közli, hogy az új utasítások szerint úti holminak tekintendőik olyan külföldön vásárolt egyes használati és ruházati cikkek is, amelyeket a kiutazók már odakünn viseltek. Ezek a cikkek nem számítanak be a négyezer forintos behozatali Körétbe* TOLNA MEGYEI NÉPŰJS4G A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő; PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon; 1—29—01. 1—23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárdi Béla tér L Telefon: 1—20—11. 1—20—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF. Készül a Szekszárdi Nyomdában Felelős vezető: Széli István Széchenyi utca 46. Telefon: 1—29—21. Terjeszd a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 13 Ft. Index-számi 25 069 JÜNIUS Névnap: Norbert. A Nap kél 3.48 órakor, 6 nyugszik 19.37 órakor. A Hold kél 2.31 órakor, KEDD nyugszik 18.10 órakor. — Ma kedden, Bátaszéken tartja alakuló ülését a MÉSZÖV takarékszövetkezeti szakbizottsága. Az ülésen az idei tervet vitatják meg. — Húszezer forint terven felül. Májusban jól dolgoztak a Szekszárdi Vasipari Vállalat autószerelői. A hónap során több mint 240 000 forintot érő szolgáltatást végeztek gépjárművek javításával. Húszezer forinttal teljesítették túl a havi bevételi tervet — Több mint 25 000 palántát ültettek el Szekszárdon. A városi' kertészet által adott virágpalántákat a lakosság társadalmi munkában ültette el. — Több könyvet vettek, mint ahányan voltak. Százhúsz kötetet dedikált a szerző, Fekete Gyula a németkéri író-olvasó találkozón, miután a száz főnyi hallgatóságtól feltett harminc kérdésre válaszolt. — Duplájára kell növelni Tolna megye földművesszövetkezeteiben ez évben a házilagos sertéshízla- lást. Ezer sertést kell meghízlalni, hogy javíthassák saját vendéglátóegységeik ellátását. A MÉSZÖV elnöksége a legközelebbi, június 12—i ülésén az ezzel kapcsolatos f eladatokról tanácskozik. — Művelődési autóval a régi csatatérre — Béri Balogh Ádám harcainak egykori színhelyére, a kölesdi volt csatatérre kirándulnak a kuruc harcos nevét viselő szekszárdi fiú- kollégium végzős növendékei június 7-én a megyei könyvtár művelődési autóján. — Minden eddiginél nagyobb, 150 fős külföldi turistacsoport érkezését várják vasárnapra Szek- szárdra. A csoport a Teszco Nemzetközi Műszaki Tudományos Együttműködési Iroda szervezésében érkezik. — Tegnap, június 5-én adta át Szűcs Lajos, a megyei tanács vb mezőgazdasági osztályvezetője a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elismerő oklevelét a döbröközi Zöld Mező Termelő- szövetkezetnek a tavalyi termelési eredmények alapján. A megyei versenyben egyúttal ez a közös gazdaság szerezte meg az első helyet. Az ünnepségen jelen volt György József, a megyei pártbizottság megbízott mező- gazdasági osztályvezetője. HÍREK — Másodszor nyerte el a szocialista brigád címet a Kállai Éváról elnevezett szekszárdi, 5-ös számú női fodrászbrigád. Hétfőn délelőtt a KISZÖV-nél tartott ünnepi közgyűlésen adták át a nő; brigádnak az oklevelet, a vörös selyemzászlót és a pénzjutalmakat. — Lapunk vasárnapi számában sajnálatos nyomdahiba történt. A „Te vezess tanítónk” című cikkben a kiváló dolgozó kitüntetést Győrfy József né, a hőgyészi Petőfi Sándor nevelőotthon konyhalánya kapta. — A szakvélemény kedvező ... Az ozorai Egyetértés Tsz melléküzemágként — főleg a helyi igények kielégítésére — téglagyártásra rendezkedik be. A szakvéleményt most kapták kézhez a beküldött talajmintáról; az agyag téglagyártásra kiválóan alkalmas, így aa új üzemág hamarosan megkezdi működését. — Június első napja rendkívül szerencsésnek bizonyult K. Jerofejev szovjet távolkeieti aranyásó számára: két darab egyenként 3 kilogramm súlyú színarany rögöt talált. — Az angol iskolaigazgatók országos szövetsége által ki-, adott jelentés szerint a jövő tanévben 53 000 tanítói állást nem tudnak betölteni, mert alacsony fizetés miatt kevesen jelentkeztek pedagógusi pályára. A MAGYAR TV MŰSORA: 18.00: Hírek. 18.05: A Magyar Hirdető műsora. 18.15: Uj könyvek. 18.20: Kisűlm. 18.40: A művészetek fesztiválja. Az Intervízió műsora Rigából. 19.20: Dokumentumfilm. 19.50: Esti mese. 20.00: Tv-híradó. 20.20: A 101. szenátor. Tv-film. I. 21.20: Zenés film. 21.55: A tv-hiradó H. kiadása. A JUGOSZLÁV TV MŰSORA: 17.30: Heti szemle albán nyelven. 18.00: Hírek. 18.10: Kedden este. 18.30: \ Teiesport, 19.10: Turizmus. 19.541 Jó éjszakát; gyerekek. 20.00: Tv-híradó 20.38: Dokumentumfilm. 20.45: Játékfilm. 22.15: Hűek. NEM VÁLTOZIK A HŐMÉRSÉKLET Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, többfelé zápor, zivatar. Mérsékelt, helyenként átmenetileg erős észak- nyugati szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 21—26 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál 21 fok.