Tolna Megyei Népújság, 1967. június (17. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-21 / 144. szám

1967. június 21. I TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 7 Vakáció a Magyar Rádióban és Televízióban A nyári vakáció idejére a rá­dió és a televízió ifjúsági és gyermekosztálya sűrített műsor- programot állított össze. Az ifjú hallgatók és nézők mesejátékok, rádiójátékok, összetett szórakoz­tató műsorok, filmek és sport- események között válogathatnak. * Ifjú korában két király versen­gett Zöldország klrálykisáMzo- nyának kezéért. Feladatuk az Üveghegy megmászása volt. A győztes, Zöldkirályként uralko­dik birodalmában, békességben és nyugalomban. Sok-sok év után a gyógyfürdőben találkozik egykori vetólytársával, aki azzal gyanú­sítja, hogy annak idején csalás­sal szerezte meg az országot és a királykisasszonyt. Hogy mi az igazság az kiderül Fésűs Éva „Csaló az Üveghegyen” című me­se játékából. A Zöldkirály történetét a leg­kisebbek, az alsótagozatos kispaj­tások hallgatják majd szívesen. Ezt a mesét is, meg a többi ti­zenegyet, amelyet az ő szórakoz­tatásukra készítettek a Magyar Rádióban. * A nagyobbakra is gondoltak. a szerkesztők. Nagyanyók, nagy­apók, kislányok és kisfiúk a hő­sei a tizenegy rádiójátéknak, amelyek szintén a vakáció idején hangzanak el a rádióban. Többek között a Novi-Sad-í Rá­dió felvételében két- rádiójátékot hallgathatnak meg a gyerekek. „A telhetetlen gömböc” című magyar népmeséből írt rádiójátékot és a ..Nagyapa nagyapja” című hang- iátékot, amellyel Szvetszláv Rus- kuc a múlt évben a Jugoszláv Szövetségi Rádiók legjobb gyer- mekhangjáték díját nyerte el. Bizonyára sokan hallgatják majd szívesen a „Szeleburdiék nyaralnak” és á „Kempingezők” című nagy sikerű rádiójátékokat. V * Több folytatásos műsort is ígér gyerekek részére a rádió nyári műsorterve. Fekete István népszerű regé­nyét, a „Bogáncs”-ót 19 részben Mádi Szabó Gábor olvassa fel. ..Az idegen tehén” című fantasz­tikus elbeszélés — amelyet Kulin György és Fábián Zoltán írt — vonzón egyesíti az úttörőélet ro­mantikáját és a csillagászatot. 11gyancsak a természettudomány ■'s a technika világába vezet el a fantázia segítségével Teknős Pé­ter ...Tártunk a jövőben” című 6 részes játéka. Ludwig Askerazy, az ismert cseh író bájos gyermek­történetet írt „Az ellopott Hold” címmel, amelyet Lőte Attila olvas majd fel négy részben. „Gyűjtő- utakon a délamerikai pampákon” a címe dr. Balogh János neves kutató három részes kalandregény­be illő történetének, amely szintén izgalmas és jó szórako­zást ígér. • A vakáció alatt kerül bemuta­tásra még több gyermekopera és zenés műsor is. Sor kerül majd vetélkedőkre, rejtvényműsorofcra, vidám tarka összeállításokra, sportközvetítésekre. Minden vasárnap jelentkezik a „Táskarádió” cimű zenés műsor. Hetente hallgathatják a fiatalok a „Huszas stúdió”-*. Az Ifjúsági Rádió Vidám Színpada három műsorral — „Nem is olyan köny- nyű.„”, „Ciliké és társai” és „Csak bikiniben” — jelentkezik. „A csónakos kongresszustól — a víztorony megmentéséig” cím­mel dokumentum műsort sugároz a rádió a magyar kommunista if­júsági mozgalom történetéből. Június 29. és 30-án, valamint jú­lius elsején pedig hangképekben tudósításokban számolnak be a KISZ VII. -kongresszusáról. ■* Az ifjúsági rádiójátékok között — tizenegyet mutatnak be a szünidő alatt — sok a feldolgo­zás. így a Ludas Matyit, az Aranyembert, a Kőszívű ember­fiái-*, a Cigánybárót, a Szigeti veszedelmet, a Nyomorultakat hallgathatják majd több részes rádiójátékok keretében az érdek­lődők. * A televízió többek között szí­nes összeállítást ad majd az út- törő kulturális szemle legjobb produkcióiból. Ifjú világjárók számolnak be élményeikről a ka­merák előtt. „Művészinasok a Dunakanyarban” címmel hely­színi közvetítést ad a tv Szent­endréről és Zebegénybőd. Riport­műsort sugároznak a ságvári diák-tsz-ből. Helyszíni közvetítést ad a televízió a III. Nyári Uttö- rőolimpiáról és a Nemzetközi Út­törő Négytusa versenyeiről. Több alkalommal sugároznak színes nemzetközi filmösszeállítá­sokat „Csak gyerekeknek!” cím­mel. És nyáron, megkezdi a tele­vízió a „Francis a nagyvadak or­szágában” című francia 52 részből álló filmsorozat vetítését Úszórekordok a A szakemberek véleménye meglehetősen eltérő arról, hogy melyik tengeri állatot tekinthet­jük a leggyorsabbnak. Vodjanickij Szovjet profesz- szor, a Déltengeri Biológiai In­tézet igazgatója a következőket irta egyik cikkében: . .o gyor­sabb járatú tengeralattjáró óránként 50—60 kilométeres se­bességgel halad, a tonhal 90, a kardhal pedig az óránkénti 130 kilométert is eléri”. A neves szovjet kutató tehát a kard­halat tekinti a leggyorsabb tengeri állatnak. A szovjet óceánkutatók, film­felvevők segítségével igyekeztek kideríteni egyes halfajok úszási sebességét: a dévérkeszeg eseté­ben óránként 3,5 km-t. a csapó- sügérnél 4,5 km-t? egy 20 centi- méteres pisztrángnál pedig & kmlóra maximális sebességet mértek. A nagy csukák úszási sebessége elérte a 10 km1 órát. A kis testű halak azonban a nagyobb sebességet csak másod­percekig tudják „tartani”. A szovjet kutatók megfigyelései szerint a halak kitűnő manőver­képességgel is rendelkeznek. Se­halak világában bességüket „helyből? érik el, nincs szükségük „nekifutásra”. Előfordult, hogy a kardhal csónakokat döfött át, de még a hajók rézlemezzel borított tölgy­faoldalát is átszúrta. Megtör­tént, hogy a kardhalak egészen a szemük vonaláig befúródtak a faburkolatba. Ez természete­sen kizárólag nagy úszási sebes­ség mellett lehetséges. A kardhalnak tulajdonított „kozmikus” sebesség mellett a halszerű, de az emlősökhöz tar­tozó delfinek 37—46 km/órára becsült sebessége nem tűnik re­kordnak. Hirdessen a Tolna megyei ^ÉPÚJSlGBM! Épül a faddi strand Faddon, kihasználva a holt Duna-ág kedvező adottságait, a községi tanács kezdeményezésé­vel strand épül. Az eddig meg­lehetősen elhanyagolt vízpartot a községi tanács házi építőbri­gádja „szállta” meg. Kiirtották a dudvát és pár száz köbméter föld elmozdításával, 50 méter hosszúságban, teraszos kiképzés­sel strandot létesítenek. Közvetlenül a víz partján 350 négyzetmétert homokozónak, a második teraszt füvesítve és pa­dokkal felszerelve pihenőnek, a harmadik teraszt betonburkolat­tal napozónak képezték ki. A vízpart és az út között korlátot emeltek. Ezen túl épülnek az öltözők. A községi tanács, a do­hányraktár, a pedagógusok és a földművesszövetkezetet, valamint a helyi üzemek, vállalatok össze­fogásával rövidesen megkezdik az öltözőkabinok építését is. Egyelőre 12 öltöző épül, de úgy tervezik, később, a jelentkező igényeknek megfelelően, növelik a kabinok számát. A szórakozás biztosításáról sem feledkeztek meg. öt csónakot szereztek be, s ezeket csekély térítés ellené­ben használják a vízisport ked­velői. A községi tanács tárgyalá­sokat folytat a helyi földmű­vesszövetkezettel büfé felállítása, ügyében. A házi építőbrigád nagy szor­galommal dolgozik a strand épí­tésén. Bitter János községgaz­dálkodási előadó a faddi embe­rek lokálpatriotizmusával sürgeti a munkát, és szép jövőt jósol a strandéletnek. Számítva az érdeklődésre, a növekvő forgalomra, a strand­hoz vezető utat lesalakozzák, s a vízparttól nem messze gép­járműparkolót létesítenek. A köz­ségfejlesztési alapból 60 ezer fo­rintot költött a községi tanács, a lakosság pedig 30 ezer forint értékű társadalmi munkát vég­zett az építkezésnél, hogy kul­túrált és szép strandja legyen Faddnak és környékének. Felvételre keresünk általá­nos vasszerkezeti lakato­sokat, ívhegesztőket, valamint betanított segédmunkásokat. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a Solti Gépjavító Állomás főmér­nökénél. Útiköltséget felvé­tel esetén megtérítjük. (16) A betvehelyi „Egyetértés" Mtsz-nél kiváló minőségű égetett mész Nagyobb megrendelés ese­tén a helyszínre, illetve le­adó állomásra történő szállí­tást is vállaljuk. _______________________(232) K özületektől, magánépítte- tőktől rövid befejezési ha­táridővel parkettázást, cserépkályha­KÉSZÍTÉST vállalunk. Simontomyai Ve­gyes Ktsz, Simontomya, Má­tyás út 14. ' (259) Az ÉM Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat azonnali belépéssel felvesz szakmunkásokat és betanított munkásokat, valamint kubikosokat 1 Bérezés teljesitményelszámolás alapján. Munkásszállás» valamint napi háromszori étkezést térítés ellenében bizto­sítunk. Jogosultak részére az építőiparra meghatározott fel­emelt különélést fizetünk. Felvétel esetén utazási költséget térítünk. Havi 24 ledolgozott munkanap után haza és visszautazása költséget fizetünk. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyi osztályán Szekszárd, Tarcsay V. u. irodaház. i (81) A Budapesti Kőolajipari Gépgyár Budapest, XVIII.. Gyömrői u. 79/83. azonnali belépésre keres műszer és technológiai sze­relési munkahelyekre kűlszolgálatos munkakörbe központifűtés-szerelő, csősze­relő, vízvezetékszerelő, vas- szerkezeti lakatos, hegesztő szakmunkásokat és férfi se­gédmunkásokat. Vidéki mun­kahelyen 5 napos munkahét van, munkásszállás, étkezés biztosítva. Központi telephelyre tmk-, vasszerkezeti-, lemez­es géplakatos, hegesztő, vil­lanyszerelő, esztergályos szakmunkásokat és férfi se­gédmunkásokat. Vidéki dol­gozók részére központi te­lephelyünkön is szükség ese­tén munkásszállást biztosí­tunk. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. (169) É. M. Budapesti Betonáru- gyár, Budapest, XXI., Rá­kóczi Ferenc u. 289. (Csepel) azonnali belépéssel, .jó kereseti lehetőséggel felvesz mozaiklap és betoneiem- gyártói munkára férfi és női segéd­munkásokat. A bérezés teljesítménycen történik 100 százalékos nor­ma kiteljesítése esetén 8.50 —12 Ft/ó. alapbér. Azonkí­vül nagy gyakorlattal és ki­váló képességgel rendelkező villanyszerelő, gépla­katos, autószerelő, láng- és elektromos hegesztő szakmunká­sokat. A bérezés időbérben törté­nik a gyakorlati évtől, füg­gően 6—10.50 Ft-ig. Munkás- szállást és napi egyszeri meleg étkezést térítés elle­nében biztosítunk. Felvétel­re jelentkezés a gyár mun­kaügyi csoportjánál. (4) ... A p Szekszárdi Vasipari Vállalat azonnali belé­péssel felvételre keres segédmunkásokat laka­tosipari munkára. Je­lentkezés Szekszárd, Ke­selyűs! út, vasipari vál­lalat lakatosüzeme, üzemvezetőnél. (256) 2« éves férfi külön­bed áratú szobát keres Szekszárdon. Leveleket „Otthon” jeligére a hír­eiéi őbe kérem leadni. (250) Morzsolt kukorica el­adó. Szekszárd, Bartina U. 46. (254) Kisipari kárpitozott garnitúra, kitűnő álla­potban levő konyha- szekrény eladó. Meg­tekinthető: Szekszárd, Mészáros I.. u. I e. 12. 18 óra után. • (253) Szekszárdi Kendergyár, raktárost vesz fel, érett­ségizettek előnyben. Je­lentkezni lehet a Ken­dergyár irodahelyisé­gében. (252) Nagy mennyiségű föld díjmentesen elszállítha­tó. Érdeklődni: Baka, Szekszárd, Rákóczi u. 51. (251) * Áron alul eladó 6 db 230x118 cm külméretű, alig használt, jó karban lévő, befelé nyíló ablak. Alakítható, felső és al­só része egyforma. Rá­kóczi u. 12. (250) róbirdeté A Pamutfonóipari Vállalat Kaposvári Gyára felvesz 16— 30 éves korig NŐI ATKÉPZÖS TANULÓKAT ÉS FÉRFI SEGÉD­MUNKÁSOKAT. Naponta háromszori étkezést térítés elle­nében biztosítunk, nők részére leány­otthoni elhelyezést is. Felvételhez: mun­kakönyv, személy­azonossági igazol­vány, férfiak részé­re munkaerő-irá­nyítólap. (152) Gyakorlattal rendel­kező gépírónőt, azonnali belépéssel felvesz a 11. sz. Autóközlekedési Vál­lalat Szekszárd, Tar­csay X. u. 21. (248) Szekszárdi strandfürdő 1967. június 21-én 10 órától nyitva tart. (247) Kiemelt budapesti ál­landó munkára, jó ke­reseti lehetőséggel, kő­műveseket, ácsokat, ku­bikosokat, férfi segéd­munkásokat felveszünk. Szállást, étkezést, kü­lönélést biztosítunk. Ugyanezért szakmákban iparitanuló-felvétel is. Jelentkezés: Április 4” Ktsz. munkaügyi osz­tály. Budapest. VIII. Auróra u. 23, (225) e k 1968-ra visszaigazolt Moszkvics-kiutalás át­adó. Telefon: 1241—63 Tóthné. (249) 522 öl szőlő tanyával, teljes felszereléssel a betonút mellett eladó, Siócsárdától a második tanya, 762 ajtószám. (242) Énekes kanári mada­rak, fotófelszerelések eladók. Szekszárd, Jókai U. 15. (240) Mindenfajta épületfa­anyag, léc, stukatur- deszka korlátlan meny- nyiségben kapható Ju­hász épületfa-kiskeres- kedőnél, Kaposvár, Szi­getvári u. 20. (101) Felvételre keresünk: hegesztőket, lemezlaka­tosokat, autókarosszéria­lakatosokat. Jelentke­zés a Bonyhádi Gépja­vító Állomás főmérnö­kénél és művezetőinél. (234) Szekszárd, Tompa u. 6. ©z. ház beköltözhe­tően eladó. (229) Keresünk megvételre felnőtt juhokat. Ár, megegyezés szerint. Ajánlatokat Kossuth Mg. Tsz öcsény. Tele­fon: 3-ra kérünk. (236) Kombinált szobabútor kisipari, jó állapotban lévő eladó Szekszárd, Pollack u. 46. Megte­kinthető 16 órától. (237)

Next

/
Thumbnails
Contents