Tolna Megyei Népújság, 1967. június (17. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-02 / 128. szám
» ß 1961 június 2. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG s gf goi ¥/ változások A pécsi egyetem harminc- három évvel ezelőtt könyvben dolgoztatta fel Regöly község szociográfiáját. Ellátogattunk a faluba, hogy az 1934-és adatokat összehasonlítsuk a mai tényekkel. 4. Természetesen szó sincs arról, mintha a foglalkozás, vagy éppen vagyoni mód szerint való tagozódás napjainkban követendő példa lehetne, de a felépülendő művelődési ház vezetőinek — és a Hazafias Népfrontnak — számolniuk kell aztzal, hogy a (faluban egyszer már élt az aktív tár- sasélet igénye. Felélesztése szép feladat lesz. Dávid Tibor a falu h»t különböző könyvtárában 1934-ben 1780 kötet könyvet talált, A maga sajátos szempontjai szerint kifogásolta, hogy „Sajnos találtunk Victor Hugo könyvet is, a Notre I)ame-i toronyőrt." Egy esztendőben ezer- hatvankét kötetet kölcsönöztek. A mai könyvtár még az iskolai és a pedagógus szakkönyvtár összesen nyolcszáz kötete társul. Tavaly 3429 kötet fordult meg az olvasók kezén. A harminchárom évvel ezelőtti sajtótermékekről egy R. M. névbetűkkel jelzett megkérdezett roppant lesújtóan vélekedett. „Egyebet nem lehet olvasni, mint, ki lett előléptetve és kik mentek nehéz ezrekkel nyugdíjba és itt vacsora, ott vacsora, egymást dicsérik, felköszöntik. A rendőr, a csendőr, a börtönőr szaporodik." Ennek ellenére Re- gölybe már akkor meglepően nagyszámú újság járt, ötszázhar- mincnégy rendszeres előfizetője volt a korabeli lapoknak;. Nem merünk ugyan azzal hízelegni magunknak, hogy a jelenlegi olvasók véleménye egyöntetűen jó lapjainkról, a számok mindenesetre szcp fejlődésről vallanak. Májusban amellett, hogy a posta nyilvántartásában 837 előfizető szerepelt, még ezerhétszáz „árus" példány is fogyott Legnagyobb előfizető tábora a Szabad Földnek van, második helyen a Tolna meevei Népújság áll százhuszonnégy rendszeres olvasóval. 1934-ben harminchat rádiókészülék volt Regölyben, de ezek száma egy év alatt tizenhatra csökkent. Ma 548 rádiókészülék működik, a 132 televízió mellett. A legnagyobb tekintély Regölyben minden vitát kizáróan a tanácselnök, Dávid Gyula elv- társ. Sosem találkoztunk személyesen, így az újságíró abban a kellemes helyzetben van, hogy ezt a kijelentést mások, helybeliek egybehangzó véleménye alapján teheti. Ugyanakkor szó sincs egyöntetű lelkesedésről, ilyesmivel hazánk sok százados története során talán senki nem dicsekedhetett. Van, aki az elnök túlságosan is ellentmondást nem tűrő modorát kifogásolja, másokban egyéb — személyi — indítékok munkálnak, de egy ember értékét a tettei mérik és a regölyiek józanságára vall, hogy ezeket még ellenlábasai sem vitatják. Dávid Gyula eddigi működése legmaradandóbb eredményének falubelijei a községet átszelő kétembernyi mély árok eltüntetését tekintik, melynek mélyén most hatalmas betoncsövek vezetik el az esővizet, felette pedig -arksávval szegélyezett út húzódik. Emellett kap helyet belátható időn belül a régóta nélkülözött új művelődési ház. A völgy mélyén befejezés előtt áll a strandfürdő, kabinsorolikal, szabályos 25 méteres versenymedencével. A legszélső startkö- vön tábla hirdeti a regölyi községszeretet egy másik szép példáját: „Társadalmi munkában tervezte Császár István, regölyi lakos, oki. mérnök.” A falunak mindmáig nem volt központja. A katolikus templom dombon magasuk ugyan, az út azonban nem hozzá, hanem mellette vezet el. Ottjártunk idején dolgozott a tanácsi építőbrigád az iskolával és tanácsházával szemben kialakított, szépnek ígérkező terecske támfalain. Az ügyesen formált térre neves fővárosi művésztől kíván szobrot rendelni a tanács, természetesen: — lószobrot, büszke hirdetőjéül annak, hogy a hazai lótenyésztésnek kiváló nevű táj fajtát adott a falu. A község értelmisége népes. Orvos, állatorvos, gyógyszerésznő, a tanács vezetői, iskolaigazgató, az óvónoKkel együtt tizenöt pedagógus, a katolikus esperes. Harminchárom évvel ezelőtt Dávid Tibor úgy vélekedett, hogy a falu és értelmisége a teljes elszakadás és a kölcsönös lenézés állapotában van. „Munkának csak a fizikai erőkifejtés számít”, így aki ilyesformán nem dolgozik az úr, tehát ingyenélő. A kellemetlen tömörséggel fogalmazott alapelv csirái az idősebb nemzedék egyik-másik tagjából ma sem haltak ki. Legszerencsésebb helyzetben talán a két orvos van; dr. Szentirmai Sándor, aki immár három évtizede az embereket és dr. Kozári Ferenc, aki tíz éve az állatokat gyógyítja; hiszen munkájuk hasznát a legmaradibb ésszel sem lehetne vitatni. A kántortanító — a mai iskolaigazgató elődje — azonban valamikor a község alkalmazottja volt, „a faluból élt” és sokan még máig sem szoktak le arról, hogy utódját is ilyennek ne tekintsék. Ha aztán kiderül, hogy iskolai osztályzatokat nem lehet ajándékozási, pontosabban: szépen csomagolt vesztegetési, kísérletek árán megváltoztatni; gyorsan lábra kél a sokak életét megkeserítő pletyka, országunk eddig megfelelő gyógyírra még nem lelt legelterjedtebb népbetegsége. Az értelmiség munkakörülményei egyébként megfelelők és — hosszabb-rövidebb ideig elhúzódó tanácsi segítség révén — lakásviszonyaik is azok. 1934-ben egy tanteremre és egy pedagógusra hatvanöt tanuló jutott; most egy tanteremre huszonkilenc, egy általános iskolai tanárra, vagy tanítóra tizenkilenc. A magasabb iskolában továbbtanuló azonban' ma éppúgy kevés, mint akkor volt, pedig a gyermekek sorsával való törődés nem merülhetne ki pusztán csak a szép öltöztetésben. Makacs emberek göíyiek. 1882-ben sajnálták a faluvég és a Kapós közti homokos bozótost, pedig ha átadják a MÁV-nak, a vasútvonalat egy hídépítés árán tíz kilométernyivel meg lehetett volna rövidíteni és ma nem 'kellene ezer métert gyalogolni az állomásra. 1935-ben a képviselőtestület kereken leszavazta a villany bevezetését, azzal az idézésre kívánkozó határozattal, hogy „Csak akkor lehet itt szó villanyról, ha az asz- szonyok megfogadják, hogy nem költenek annyit divatra”. Azonban a tények is makacs dolgok és úgy véljük azzal végezhetjük be legsikeresebben harminchárom év változása tényeinek ösz- szegezését, ha rendre soroljuk, mit kívánt a jövőtől a régi könyv jóakaraté szerzője és mit hozott a valóság? Tagosítás. Elkezdődött 1942- ben, a nagyüzemi gazdálkodás követelményei szerint végérvényesen megvalósult 1961-ben. Az analfabétizmus letörése. Az 1930- as népszámláláskor százötven analfabéta volt a faluban, harminc évvel később ötvennyolc. 2,0 százalékos arányukkal Regöly megelőzte a járást (3,3 százalék) és a megyét (3,5 százalék). A gazdaadósságok rendezését meghozta az idő. A faluban mindössze három egyéni gazda van és köztük egyetlen egy, aki teljesen a mezőgazdaságból él. Elrendezés, vízlecsapolás. Majsa_ puszta felé most épül a kövesút, a Kapos-Koppány szabályozásán állandóan dolgoznak a vízügyiek. Az egyke kiirtása. Nem sikerült, hozzászámítva azt is, hogy népszaporodást még a két gyermek sem jelent, hanem csak a harmadik. A csecsemővédő intézmény felállítása 1955-ben megvalósult, a nemibetegségek kiirtása szintén. Egy kívánságcsoportba tartozik a tisztasági érzék növelése, a harminchárom éve még csak hellyel-közzei létező ámyókszékek elterjesztése és a kuruzslás letörése, mindhárom elsősorban a jelenlegi és a régi orvos: dr. Bereck Adorján érdeme. A táplálkozási egyoldalúság megszüntetése és a borívás letörése még hosszú idő felvilágosító munkáját igényli, egyelőre távol van a megvalósulástól. A nők ruházatának megváltoztatása, akik harminchárom éve „a sokszoknyás divatból nem engedtek” jobban sikerült, mintsem azt a szerző akár álmaiban is elképzelte volna. A könyvellátásról és az újságok elterjedtségéről riportsorozatunk e folytatásában már beszámoltunk. Vasúti kirakóhely nincs, a villanyvilágítás ‘iránt mutatkozott ellenszenv ma már derűt fakaszt. A legidősebbek között babona még akad, ez azonban már nem probléma a falu életében. A hősök, vagyis az első világháborúban idegen érdekekért elesettek emlékműve ott áll a tanácsház előtt. A falu- vezetők kiképzését országos rendelkezés szabályozta a tanács- akadémiák létrehozásával. A köz. ség vb-titkára. egyébként jogvégzett ember, neve előtt az ebben a funkcióban faluhelyen még ritka „dr.” rövidítéssel. Dávid Tibor könyvében még „kérdés”-ként beszélt a zsidókról, cigányokról és koldusokról. A cigányokról így vélekedett: „Európa cigányságát össze kellene gyűjten*, s egy szigetre száműzni.” A szocialista társadalom ilyen „kérdést” természetesen nem ismer. A falu néhány zsidó kereskedőjét a hitleri terror elpusztította, koldus Regölyben nincs. Néhány elha-' nyagolható apróságon kívül a harminchárom évvel ezelőtti szerző még a szövetkezeti mozgalom kiterjesztését óhajtotta Dávid Tibor valahol Voronyezs. táján tűnt el a fronton. Ha ma körülnézhetne falujában, 5398 holdas termelőszövetkezetet találna, hatszázkilencvenhat taggal. Befejezésül maradna a kérdés, hogy vajon hibáktól mentes községről, tejjel-mézzel folyó Kánaánról adtunk e hírt lapunk hasábjain négy Mytaltás&an ? Minden bizonnyal nem, erről a számok; a múltat a mával egybevető adatok beszéltek. Olyan községről azonban, mely szinte minden lehetőségét birtokolja annak, hogy élete a jövőben még szebb, még emberibb legyen. (Vége) ORDAS IVÁN VISSZAÜT Bonyolult építésügyi problémáról beszélgettünk a közelmúltban az egyik termelőszövetkezet vezetőjével. Közölte mindent elmoípd, de az a kikötése, ne írjunk semmit, neveket végképp ne. Elmarasztalni kénytelen ugyan néhány hivatalt, ám fél a nyilvánosságtól, mert a bírálat, szerinte kétélű fegyver, s visszaüt. Nem ő az egyetlen ember, aki így vélekedik és így beszél. Alaptalan talán a félelem? Nem. Gyakran fordul még elő, hogy tekervényes úton, s különböző nyomon alig követhető módon a bírálat valóban visszaüt. Az esetek többségében a Tolna megyei Népújságban a kritikus hangvételű írások megjelenése után az érintettek nem azt mondják, hogy jó, jó, elgondolkodunk a hibákon, kijavítjuk azokat, hanem azt kérdezik, ki vodt az informátor. Minden áron neveket akarnak tudni, görcsösen ragaszkodnak ehhez. Vajon miért? Azért talán, hogy megköszönjék a kritikát? Sajnos nem. És sajnos, elég általános, hogy az üzemekben, a hivatalokban összeférhetetlennek, törtetőnek, karrieristának bélyegzik meg azokat az embereket, akik nem félnek élni — nem visszaélni —, a kommunisták leghatásosabb fegyverével, a bírálattal, és van véleményük. Nem titkolhatjuk, hogy akadnak vezetők, akik úgy védekeznek, s olyképpen szigetelik el a „békótlenkedőket”, hogy mesterségesen futtatják azokat, akiktől nem kell félni, hogy bármiről is véleményük lesz. Időnként éppen ezek az utóbbiak számítanak teljesen megbízhatónak, egy-egy munkahely tartóoszlopának. holott a valóságban ennek pontosan az ellenkezője az igaz. A hallgatni arany, a ne szólj szám. nem fáj a fejem felfogás sok kárt tud okozni. Amikor a korrupciós ügyek főszereplői lebuknak, a rendőri szervek minden alkalommal kimutatják, a háttérben a gyáva és gyámoltalan, ne szólj szám, nem fáj fejem felfogás burjánzását. Amikor egy termelőszövetkezetben hetekig, hónapokig szinte valameny- nyi tag szeme előtt tivornyázhat az elnök, akkor könnyű szerrel bebizonyítható, hogy a politikai munka sekélyes és a bírálat jogával, fegyverével még a párttagok sem. mertek élni. Nyilvánvaló tehát, hogy elsősorban a kommunistáktól kell elvárni a következetességet, a meg nem alkuvást, a kockázatvállalást és az egységes fellépést, ott, ahol túlzottan elterjedt a visszaütéstől való félelem. Gyakran hangoztatjuk, ne az embert ítéljük él, hanem a hibáit. Nagyon sokszor azonban ez csak afféle kinyilatkoztatás. A gazdasági irányítás új rendszerének küszöbén ismét időszerű erről beszélni, mert a reform az elvek maradéktalan érvényesítésében is teljes következetességet igényel. Egészséges politikai légkör nélkül sok helyrehozhatatlannak látszó gazdasági baklövést is ki lehet védeni. Szezonnyitás a Paksi Konzervgyárban Egy vagon borsókonzerv az első napon A Paksi Konzervgyárban megkezdődött az új feldolgozási idény. A hét elején befutottak az első cseresznyeszállítmányok — befőtt készül belőle —, kapott a gyár már szamócát is, amiből dzsemet főznek. Szerdán megindult a próbaüzemelés a borsófeldolgozó vonalakon is. A próbagyártás azonban „egybefolyik” a fő idény kezdetével, tegnap már működtek a gyár madocsái, németkéri, biritói és dunaszent- györgyi borsócséplő gépei, holnao pedig megindulnak a cséplőgépek Pakson is. A borsófeldolgozó berendezések nagyjavítását az elmúlt hónapokban végezték el, május második felében megtörtént a „vonalak” műszaki átadása, kipróbálása. Kicserélték a régi, elavult, gyakori üzemzavarokat okozó töltőgépeket modem „Sopiana” gyártmányú gépekre. Tavaly 317 vagon borsókonzervet állítottak elő a paksi gyárban. Az idei program 320 vagon. A gyárban azonban sok éves hagyomány, hogy a borsótervet túlteljesítik, erre számítanak az idén is. Bár az időjárás a borsó- betakarításra pillanatnyilag nem kedvező, — az eső akadályozza a kaszálást — a terméskilátások jók. A korábbi években mindig az express-borsóval kezdték a szezont, az idén új fajtát vezettek be, a „Glória” borsót. Tavaly csak kísérleteztek vele, egy parcellán termeltette a gyár, a kísérlet bevált, kiderült, hogy a „Glória” borsó korábban érik és az érés egyszerre következik be. Gépi betakarításra ezért igen alkalmas. Jelenleg több száz holdról kap a gyár „Glória" zöldborsót. Az első napon egy vagon borsókonzerv készült el, 5/8-os üvegekbe töltötték. Ez a konzerv belföldi fogyasztásra kerül. Elcfántláb az asztalon Érdekes „hobby”- ja van egy Tolna megyei házaspárnak: Déghy Ivánnak, a kurdi Uj Élet Tsz mezőgazdászának és feleségének. A háziasszony kis „kerámia-múzeumot” rendezett be konyhájában. Már öt év óta gyűjti a színes mázas tányérokat és korsókat. Jelenleg már mintegy százötven darabból áll a falakat borító gyűjtemény. Részben cserébe vagy ajándékba kapta, részben vásárolta a szép tányérokat. Akad köztük sok régi darab, talán kétszáz éves is. Néprajzi ritkaságú paraszttányérok, virágos, madaras mintá- júak, huszárt és menyecskét ábrázolók, mezőtúriak, továbbá galambos korsó, óriás bögre a konyha Hiszel. Nem mindennapi a kis „tányérmúzeum”, de még ennél is meglepőbb a házigazda vadászati gyűjteménye. Lakásában egy szobát megtöltenek az egykori fővadász édesapjától örökölt, több világrészből származó vadásztrófeák. A szobát afrikai antilopok csavaros szarvából és szarvasagancsokból, hatalmas vadkanagyarakból összeállított falióra, dámlapátos csillár, agancs-gyertya- tartók díszítik a sokféle trófeán kívül. A házigazda alaszkai jávorszarvas lapátos agancsából készített dohányzóasztal mellé ültetheti vendégeit. Az asztalon rézhüvelyekkel kikészített, preparált és varacskosdisznó óriás agyaraival ékesített elefántláb szolgál szivar-, cigaretta- és hamutartóul. Szarvas- agancsból van egy teljes íróasztalfelszerelés is a tappertöl és a pecsétnyomótól kezdve a papír- és a szivarvágóig. B. L.
