Tolna Megyei Népújság, 1967. május (17. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-03 / 102. szám
i 8 TOLNÁ MEGYEI VEPUjMG 1961. május 3. tolna Miértig *tuto caouTABUu. acYrgaam» NÉPÚJSÁG , A’ MAGVAK AZOC.ÍÁUSTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A. MEOYÉITANAGS LAPJA $ Megkezdődött a Magyar Tudományos Akadémia nagygyűlése Kedden a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében az Akadémia 1967. évi közgyűlésével megkezdődött a négynapos akadémiai nagygyűlés. Az Akadémia statútuma szerint háromévenként újraválasztják tudományos életünk vezető testületének vezető szerveit. Az idei közgyűlés tehát tisztújító közgyűlés is, amelyen nemcsak az elnökség beszámolóját, a magyar tudomány helyzetét vitatják meg hanem újraválasztják az Akadémia elnökségét is. A közgyűlésen megjelent dr. Ajtai Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja a kormány elnökhelyettese is. Az Akadémia tagjain kívül, nagy számban vettek részt a nagygyűlésen a politikai, társadalmi, a gazdasági és kulturális élet ismert személyiségei. A közgyűlést Rusznyák István, az Akadémia elnöke nyitotta meg, majd Erdey-Gruz Tibor, az Akadémia főtitkára terjesztette elő az elnökség beszámolóját. Ezután dr. Ajtai Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a kormány elnökhelyettese a Központi Bizottság és a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány nevében üdvözölte a közgyűlést és a tudományos tevékenység jelentőségét méltatva sok siker kívánt a magyar tudományos élet vezető testületének munkájához. Az Akadémia közgyűlésének nyilvános része az akadémiai aranyérem és az akadémiai díjak átadásával végződött. .Amatőr művészek" Kiállítás nyílt a múzeumban A megyei KISZ-bizottság a közelgő KISZ-kongresszus tiszteletére a közelmúltban pályázatsorozatot hirdetett. A május elsején Szekszárdon megnyílt kiállítás — amelyet a pályázatra érkező anyagból rendeztek^ — bizonyítja a már hagyományossá vált amatőr képző- és népi díszítőművészeti pályázat eredményességét. A meghirdetett határidőig ösz- szesen 359 pályamunkát küldtek be megyénkből. Ebből 139 népi díszítőművészeti alkotás, 220 pedig képzőművészeti. A szakemberekből álló zsűri véleménye alapján az idei pályázat a legsikeresebb, színvonalban is jóval túlhaladja a korábbi évek munkáit. Az alkotások elbírálásánál nagyon szigorúnak kellett lenniük, hogy a múzeumban kiállított anyag ne zsúfoltan kerüljön az érdeklődők elé. így összesen mintegy 70—80 alkotást találtak érdemesnek bemutatásra. Képzőművészeti alkotások kategóriájában aranyérmet kapott: Major Kamii és Molnár József. Jutalmuk: tíznapos lengyelországi utazás. Ezüstérmet kapott kisplasztikáiért Érdi Judit. Gosztola Gábor illuszrációit is ezüstéremmel jutalmazta a zsűri. Csizmadia Margit és Takács Béla bronzérmet kaptak alkotásaikért. A népi díszítőművészeti kategóriában dr. Németh Pálné és Cser Mária munkája érdemelte ki az aranyérmet. (Hasonlóképpen őket is külföldi úttal jutalmazták.) Ezüstérmet dr. Margittal Istvánné, Kazik Istvánná és Gazsó Jánosné kaptak. Dr. Horváth Endre, Doró Józsefné, Szemes Béláné, Antal Márton és Fung József munkáit bronzéremmel jutalmazták. A kiállítást, 'sly két hétig tart nyitva, május elsején, a rendező szervek nevében Kaczián János a KISZ megyei bizottságának munkatársa nyitotta meg és adta át a díjakat az amatőr művészeknek. — d. kánya — Tűz Nakon A Nak községhez tartozó Nosz- tány pusztán vasárnap a kora délutáni órákban tűz ütött ki. A termelőszövetkezeti tagok házaihoz tartozó, egymás mellé épített szalmatetős sertésólak, fészerek közül lobbant lángra néhány. Szerencsére a tüzet idejében észrevették, s a helyi tűzoltók és a dombóváriak elfojtották, illetve továbbterjedését megakadályozták. Az ólakban állatok nem voltak. A tűz keletkezésére és a kár megállapítására a vizsgálat folyik. Magyar kiállítás Londonban Május 4-én nyílik meg Londonban A XX. század magyar művészete című nagyszabású kiállítás melyen 250 festmény, szobor és grafika kerül a közönség elé. A kiállítás színhelye: a Royal Institute Galery. Piaci árak május 3-án Szekszárd: paraj 6 FVkg, fejes saláta I. o. 1,80 Ft/fej, fejes saláta I. o. 1,30 Ft fej, új kelkáposzta 7,50 Ft/kg, zöldhagyma, csemege I. o. 1,40 Ft/cs, hónapos retek I. o. 2 Ft/cs, hónapos retek II. o. 1,50 Ft/cs. Dombóvár: paraj 6,20 Ft/kg, fejes saláta I. o. 1,50 Ft/fej, fejes saláta II. o. 1,30 Ft/fej, új karalábé 3 Ft/db, zöldpaprika, hegyes 3,60 Ft db, hónapos retek I. o. 1,80 Ft'cs, hónapos retek II. o. 1,50 Ft/cs. Bonyhád: fejes saláta I. o. 1,50 Ft/fej, fejes saláta II. o. 1,20 Ft/fej, új kelkáposzta 7 Ft/kg, zöldhagyma I. o. 1,20 Ft/cs, hónapos retek I. o. 2 Ft'cs, hónapos retek II. o. 1,60 FVcs. Jugoszláv család autóbalesete — Cserbenhagyta áldozatát Horváth Mihály, jugoszláv nyugdíjas és családja — felesége, négy gyermeke és nővére — személykocsijával látogatóba érkezett Magyarországra. Május 2-án Budapestre igyekeztek. Horváth azonban a 6-os úton, Szek- szárd határában figyelmetlenül vezette kocsiját, amely a vizes úton megcsúszott, s az árokba borult. A baleset következtében Horváth felesége és leánya súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett, s kórházba szállították. Az anyagi kár jelentős, mintegy 15 ezer forintra tehető. Május 2-án hajnali fél háromkor Törő Tibor dombóvári lakos gépkocsijával Tamásiban, a Honvéd u. 52. számú ház előtt egy eszméletlen gyalogost talált az út szélén. Azonnal értesítette a rendőrséget, s az eszméletlen embert kórházba szállították. Azonnal megindult a nyomozás, mert megállapítást nyert, hogy Boros Ignác tamási sütőipari munkást egy lelkiismeretlen gépjárművezető elgázolta és Banditatámadás a Rotschild- bankház aranyszállítmánya elten Jól megszervezett banditatámadás történt hétfőn Londonban — jelentik a hírügynökségek. A gengszterek a Rotschild- bankház pénzével álltak odébb, egy elhagyott észak-londoni utcából. A támadók ammóniákkal kábították el a bankház aranyát szállító páncélozott gépkocsi három főnyi személyzetét. Az AP jelentése szerint a zsákmány jelentős: mintegy 700 000 font sterling. — A hírhedt vonat- rablók zsákmányának körülbelül egvharmada. A banditák 140, egyél -’ént 5000 font értékű aranyrudat vittek magukkal. A kísérőszemélyzet egyik tagját fej- és mellkasi sérülésekkel, a másikat szemsérüléssel szállították kórházba. A banditák pontosan tudták a nagy aranyszállítmány útját, és olyan ügyesen hajtották végre a rablást, hogy csak akkor fedezték fel, mi történt, amikor már messze jártak a kinccsel. A hírügynökségek máris „az év rablásának” nevezik a támadást. A Rotschild-bankház kék páncélkocsiját most a rendőrök vizsgálják: hátha megtalálják az elrabolt kincs felé vezető nyomoka tj segélynyújtás nélkül otthagyta. Nem sckáig kellett várni, meg. lett a tettes. A rendőrség, összefogva a lakossággal, reggel nyolc órára megtalálta az áldozatát cserbenhagyó gépjárművezetőt, Zsolnai Miklós, tamási lakos személyében. A vizsgálat megállapította hogy Zsolnai Vilmos ausztráliai állampolgár, párizsi lakos, egy osztrák gépkocsival tamási rokonait látogatta meg. Zsolnai Vilmos a gépkocsit bátyjához. Zsolnai Miklóshoz vitte. Május 2-án hajnali 1 óra tájban ezt a gépkocsit a jogosítvánnyal nem rendelkező Zsolnai Miklós, öccse tudta és beleegyezése nélkül, ittas állapotban vezette, elütötte Boros Ignácot, majd segítség- nyújtás nélkül hazahajtott. Utána gyalog még egyszer visszatért a tett színhelyére, de ekkor sem segített az életveszélyesen sérült Boroson. Hazament és lefeküdt. A rendőrség Zsolnai Miklóst előzetes letartóztatásba helyezte, és ügyében megindította az eljárást. Könnyen súlyosabbá válhatott volna Horváth János, decsi lakos figyelmetlensége. Horváth öcsény felől érkezett motorral Decsre, Amint a Haladás utca torkolatához ért, minden körültekintés nélkül kanyarodott el az úton és nekiütközött az előtte haladó Kiss József deosi motorosnak. A baleset következtében mindketten könnyebben megsérültek. Aránylag szerencsés kimenetelű baleset történt az ünnepek alatt Szekszárdon a deltában is. T. Gy. 11 éves szekszárdi tanuló kerékpárjával minden körültekintés nélkül akart megfordulni és féktávolságon belül elébe- kanyarodott a motorral utána érkező Papp Jánosnak, A baleset következtében a kisfiú, motoros és utasa könnyebb sérülést szenvedett. MÁJUS Névnap: Irma. A Nap kél 4.25 órakor, 3 nyugszik 18.58 órakor. A Hold kél 2.33 órakor, SZERDA nyugszik 12.34 órakor. — Magyarnóta-ve- télkedőt rendeztek Fürgédén vasárnap este. A 16 fürgedi énekes közül a legidősebb Tóth Pál 58 éves tsz-tag. A rendezvénynek olyan nagy volt a sikere, hogy 8 órától 11-ig szünet nélkül tartott. — A dunaszent- györgyi keltetőállo- máson a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére 15 dolgozó vállalást tett. A dolgozók arra vállalkoztak, úgy élnek, tanulnak és dolgoznak, hogy kiérdemeljék a szocialista brigád címet. — A megyei borversenyt pénteken, május 5-én rendezi meg a megyei tanács mezőgazdasági osztálya. A versenyen a járási, városi versenyek legjobbjai vesznek részt, összesen körülbelül 120 borminta. — Háromnapos országjárásra indult kedden hajnalban autóbusszal a szekszárdi Garay téri általános iskola 45 tanulója. Útprogramjuk szerint Kecskemét és Szolnok után Borsod megye nevezetességeit tekintik meg. — Nagyszabású társadalmi ünnepséget rendeztek vasárnap délután a tolnai textilgyári KISZ-esek, a gyári csúcsvezetőség szervező titkára, Ulrich Jánosné újszülött leányának névadója alkalmából. — A községi honvédelmi nap megrendezéséről tárgyalt legutóbb a bölcskei MHS-szervezet. Az ülésen a meghívott vendégekkel együtt 186-an vettek részt. A lövészcsapat mellett új szakosztályként az általános iskolában létrehozták a légpuskás szakosztályt. A bölcskei MHS-tagok vasárnap megrendezik az ösz- szetett honvédelmi versenyt is. — Jugoszláviai meghívásnak tesznek eleget. Dr. Kováts Jenő megyei főállatorvos vezetésével tegnap kilenctagú állatorvoscsoport indult Jugoszláviába a belgrádi állatorvosi főiskola és a vajdasági Állategészségügyi Intézet meghívására. — Május 3I-ig lehet jelentkezni a termelőszövetkezeti mérlegképes könyvelői vizsgára előkészítő tanfolyamra. Az oktatás kellő számú jelentkezés esetén a megyeszékhelyen két- három hetenként hatórás konferenciákon történik. A MAGYAR TV MŰSORA: 17.15: A Magyar Hirdető műsora. 17.25: Az Aranyszarvas földjén. 18.05: Hírek. 18.10: Uj könyvek. 18.15: Tájak, városok, emberek. 18.30: Húsz éve történt . .. 19.00: A régi magyar muzsikáról. 19.25: Hazai tükör. 19.30: Szatócsbolttól az áruházig. 19.50: Esti mese. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Az elhárított kém. 21.45: Para* bola. 22.05: Tv-híradó 2. kiadás. A JUGOSZLÁV TV MŰSORA: 9.40: Iskola-tv. 14.20: Szemafor. 14.50: Iskola- tv. 16.40: Jugoszlávia— NSZK labdarúgó-mérkőzés. 18.30: Ezer miért. 19.15: Intermezzó. 19.30: A tv postája. 19.54: Jó éjszakát gyerekek. 20.00: Tv-híradó. 20.37: Egy napon egy kandúr. Játékfilm. 22.05: Nemzetközi színpad. 22.45: Tv- híradó. FELHŐS IDŐ Várható időjárás ma estig: jobbára felhős idő, többfelé záporeső, zivatar. Időnként élénk délnyugati, nyugati, átmenetileg megerősödő és északnyugatira forduló szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 11—16 fok között. GYORSLISTA Kedden Nádor utcai székházában tartotta a lottó áprilisi tárgy- nyeremény-húzását a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. A húzáson a 15. játékhét szelvényei vettek részt, s közöttük összesen 1085 tárgynyereményt sorsoltak ki. Az alábbiakban a pécsi körzetben vásárolt nyertes szelvények számait közöljük. 050 195 éléskamra-utalvány — 058 108 lakástextil. 076 891 bútor- utalvány, 079 638 varrógép, — 082 628 ki mit választ, 095 940 lemezjátszó, 546 335 óra, 551 382 óra. 551 881 varrógép. 556 951 ki mit választ, 558 165 ruházati cikk 563 792 fényképezőgép, 563 966 ki mit választ, 579 661 óra és ezüstáru-utalvány. 591 195 lakástextil, 2 217 848 írógép, 2 227 583 zenegépek, 2 228 610 utalvány. —• 2 237 498 óra. 2 422 819 varrógép, 2 424 841 éléskamra-utalvány, — 2 425 066 írógép, 2 425 304 utalvány, 2 427 882 utalvány, 2 433 973 ki mit választ, 2 434 252 utalvány, 2 435 481 utalvány, 2 441 388 óra. ezüstáru-utalvány, 2 441 917 ruházati cikk, 4 419 042 varrógép, 4 433 409 méteráru, 4 435 552 utalTOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő- PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártírok tere ’15—17. Telefon: t—29—01. 1—23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon- 1—20—11. 1—20—10 Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Felelős vezető Széli István Széchenyi utca 46. Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesltőknc előfizetési díj egy hónapra 13 Ft Index-szám: 25 061 vány, 4 437116 utalvány, 4 439 196 ruházati cikk, 4 443 920 utalvány, 4 446 808 utalvány, 5 027 389 perzsaszőnyeg, 5 032 137 varrógép, 5 034 499 háztartási gép, 5 048 715 rádió, 5 048 964 utalvány, 5 052 022 óra, ezüstáru-utalvány, 5 054 120 rádió, 5 054 780 éléskamra-utalvány, 5 061 501 televízió, 5 063 277 méteráru. 5 084 064 óra, 5 085 529 i éléskamra-utalvány, 5 094 159 rádió, 5 094 150 írógép, 5 101 167 utalvány, 5 103 043 hűtőgép, — 5 105 624 „ismerd meg hazádat” • autóbusztúra, 5 111 973 robogó. — 5 126 937 éléskamra-utalvány. — 5 140 889 háztartási gép, 5 146 485 éléskamra-utalvány, 5 150 238 Litalvány, 5 155 288 ruházati cikk, 5 159 078 ki mit választ, - 5 1.69 993 hűtőgép, 5 187 715 ruházati cikk, 5 202 290 „ismerd meg hazádat” autóbusztúra, 5 203 5j.j éléskamra-utalvány, 5 206 882 utalvány, 5 221 580 óra, 5 037 éléskamrautalvány, 5 226 037 ruházati cikk, 5 232 867 óra, 5 232 979 bútor. — 5 259 227 ruházati cika, ^ 270 049 paplan, 5 274 160 ki mit választ, 5 274 450 lemezjátszó. 5 278 829 lakástextil, 5 285 731 ki mit választ, 5 289 104 ofotértutalvány, — 5 290 753 bútor, 5 291 837 óra. — 5 295 565 méteráru, 5 297 777 lakástextil, 5 347 074 varrógép. — 5 361 361 lemezjátszó. 5 374 633 „ismerd meg hazádat” autóíiusz- túra. 5 386 565 utalvány, 5 389 523 külföldi üdülés, 5 406 058 háztartási gép, 5 411 171 utalvány, — 5 418 590 utalvány, 5 424 879 televízió. 5 4P9 583 paplan. 5 431 609 külföldi üdülés, 5 441 556 élés- kamra-utalvápy, 5 478 420 ut-ail- vánv. 5 510 174 rádió, 5 510 606 ruházati cikk. 5 526 óra, — 5 542 965 élé-skamra-utalvánv, — 5 550 253 utalvánv. 5 554 189 háztartási gép, 5 562 310 varrógép, 5 562 987 ( hűtőgép, 5 567 512 háztartási gép. A "vorslista közvetlenül a húzás után készült, az esetleges számhibákért felelősséget nem vállalunk!