Tolna Megyei Népújság, 1967. május (17. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-10 / 108. szám
I 1367. május 10. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 Trag az Az Alkoholizmus Elleni Országos Bizottság ez évi ülése sok elgondolkoztató adattal szolgált. Rámutatott arra, hogy a szívós és a több tekintetben eredményes küzdelem ellenére még mennyi a tennivaló, a mértéktelen szeszfogyasztás korlátozására. Az alkoholizmus szenvedély, betegség, gyógyítása túlnő az ideggondozó keretében működő kislétszámú alkoholelvonó munkáján, s következményei is túlnőnek az egészségügy keretein. Aggasztó társadalmi gond az alkoholizmus. Az alkoholista családja, felesége és a gyermeke sokat szenved. Elismerésre méltó, hogy az utóbbi négy esztendőben az elvonókúra módszereivel megyénkben is néhány száz alkohol'stát sikerült e szörnyű szenvedély betegségéből kigyógyítani. Az intézmény főorvosa és két beosztottja sok családi élet nyugalmát állította helyre. Előttük nincs titok, ismerik a „betegeket”, a család életét, s tragédiáját. A családlátogatás során a feleség, az idős szülők, a gyerekek panaszaiból feltárul a szenvedély betegség okozta nyomorúság. Az alkoholista tönkreteszi családját, saját egészségét, munkahelyén nem tud helytállni, veszélyezteti a közrendet. Reménytelen eset A koravén fiatalasszony szeme tele aggodalommal. Állandóan az órát nézi. Már tíz óra is jól elmúlt. A három gyerek közül a két kisebb alszik, csak a tízéves .fiú virraszt együtt anyjával. Csapódik az ajtó, a gangon tántorgó léptek .hallatszanak. Az asszony tágrányílt szemmel nézi a sarkig tárt konyhaajtót, s dülöngélő férjét. — Mit néztek, mire vártok, miért nem döglöttetek le? — szitkozódik durván. Az asszony keskenyre szűkült szemmel, idegenül néz férjére, s így válaszol: . — Rád vártunk, azért nem feküdtünk le. — Nem jött álom az ifiasszony szemére? Akkor virrassz tovább, de ne itt. hanem kívül — ordította. — Takarodj — mutatott az ajtóra, — takarodj te is — rivallt a tízéves fiúra, és karjánál fogva, durván az anyja után lódította. Az asszony gyerekét kezénél fogva, sírva kopogtatott be a szomszédokhoz. Gyakoriak az ilyen esetek, de ezúttal a szomszéd nem nyitott ajtót, úgy tett, mintha nem hallotta volna a zörgést. Sajnálja az asszonyt, de édiák orvos kiutasítani nem akarják, befogadni pedig nem merik. Az izgága férj náluk már egyszer megcsinálta a ribilliót. Részeg fejjel a felesége után ment, veszekedett, s szitkozódásaival felverte a környéket. Kényszerel- vonó-kúrán volt, utána fogadko- zott. hogy megjavul. ígérete addig tartott, amíg össze nem akadt a cimborákkal. A másodszori elvonókúra után az asszony nem bírta tovább. Elváltak. A férj még jobban nekiadta magát az alkoholfogyasztásnak, amely most már kikezdte az egészségét. A májával van baj. Hiába volt az elvonókúra, hiába volt az orvosi beavatkozás, a jó szó. a figyelmeztetés. Testileg-lelkileg tönkrement. Jóllehet — bár az orvosok nemigen mondanak ilyet — reménytelen eset. Ismét hasznos tagja a társadalomnak Egy-két évvel ezelőtt még nála is életszükséglet volt a szeszfogyasztás. Annyira megszokta, hogy a napot minden reggel az italboltban kezdte. Amikor eljött a megszokott idő, mennie kellett. Rendszerint pálinkával kezdődött, s borral folytatódott. Felesége, családja hiába próbált reá hatni jó szóval, szemrehányással. A család, a gyerekek már szégyellték magukat apjuk részegeskedése miatt. Józanon a világ legjobb embere, de ha iszik, nem bírunk vele. Segítsenek, rajta,.doktor..úr, kérte az Orvost a feleség. Nem tudni, az orvos érvei vagy a család szemrehányásai késztették-e elhatározásra. Mindenesetre belátta, hogy így nem mehet tovább, s önként jelentkezett elvonókúrára. Még nem teljes a gyógyulás. Időközönként emlékeztető kezelésre jár. Nemrég búcsú volt a faluban. Ilyenkor vendégeskednek, esznek-isz- nak a falusiak. Egy-egy búcsú- alkalomkor megduplázódik az italbolt forgalma. Nagy volt a csábítás nála is, de akart és tudott is ellenállni. A vendégeknek bort, sört, s magának málnát rendelt. A körülállók heccelték, hogy talán fél az asszonytól, meg hogy náluk papucskormány van. Kezébe nyomták a kétdecis pohár bort tisztán, hogy próbára tegyék. Már-már a szájához közelítette a poharat, de erőt vett maigán. Látva a körülötte állók kíváncsi pillanitlását, kényszeredetten viccelődött: — Én vagyok az úr a háznál előtt akkor is, ha búcsú napján málnát iszom. A búcsú utáni napokban nagy volt a kísértés, állandóan az orrában érezte a bor szagát. Harmadnap már nem bírta tovább, felkerekedett, s beutazott Szek- szárdra. A nővér ugyancsak meglepődött, hogy ilyen hamar jelentkezik az egy hónap múlva esedékes utókezelésre. A kezelés után így búcsúzott a nővértől: — Nővérke, ugye nem haragszik, ha nagy lesz a csábítás és ismét jelentkezem? Vigyáznak egymásra Az ideggondozó intézet keretében működő alkoholelvonó rendelőjében községenként fel van fektetve, kiket részesítettek kezelésben. Van egy község, ahonnét huszonnégyen voltak elvonókúrán, s legalább 50 százaléknál folyamatos a javulás. Az elvonókúrán részt vettek, utógondozásának egyik módja a család- látogatás. A nővér beszélget a kezelttel, a családtagokkal, a feleséggel. Van. amikor a feleség panaszkodik, hogv a férjnél nem használt a kúra. Előfordul az is, hogy a feleség segít „falazni”, titkolja, hogy férje visszaesett. Ezek a negatív példák, de vannak jó tapasztalatok is. Jó jel — legalábbis az említett községben jó, — hogy közügyként foglalkoznak a súlyos betegségből gyógyul lakkal. Az orvos munkáját segítik az egészségügyi aktívák. ' A faluban általában ismerik egymást az emberek. Tudják ki volt elvonókúrán. Figyelemmel kísérik, hogy az illetőnél valóban beállt-e a javulás. És ha azt látják, hogy reggelenként az első útja az italbolt felé vezet, erről értesítik kezelőorvosát. A szívós és több tekintetben is eredményes küzdelem ellenére még sok a tennivaló a mértéktelen szeszfogyasztás korlátozására. A gyógyító szolgálat megteszi- azt. amit orvosilag tenni lehet, de az alkoholizmus következményei messze túlnőnek az egészségügy keretein. Aggasztó társadalmi gond. Az állami intézkedések az alkoholelvonó kis létszámú kollektívájának munkája mellett a társadalmi szer- vek, az egészséges -közvélemény kialakításában adhatnak segítséget Pozsonyi Ignácné <y£ JLfaeiJiZ ✓»ügyei Balázs meg- ropogtatta anyakát. — Úgy látszik, streszszem van. , — Mid? — kérdezte az osztályvezetője. — Stresszem. Tudod, olyan kopásom, amiről a Sellye professzor is ír. Mert az ember előbb- utóbb elkopik. És ezt a kopást hol így érzi, hol úgy. Én például most úgy érzem, hogy fáj a nyakam. Kopnak a csigolyáim, vagy mifene. — Szóval neked stresszed van? — Az. Neked nincs stresszed? — Dehogynincs! — És mikor jelentkezik? — Mi? — Hát a stressz! — Mindig. — És, hogyan? Az osztályvezető gondolkodott, majd így válaszolt: — Mindenféleképpen ..: i, — Hogyan? — Hát így is, meg úgy is. Hol így, hol úgy. — Szédülsz is? — De még mennyire. — Nekem van más stresszem is, nemcsak a reumatikus. Nekem van gyomorfekélyes stresz- szem is. — Nekem csak szédülés van, meg a ropogós. Tudod, estére kelve úgy ropog a térdem, a derekam, hogy attól félek: csendháborításért még feljelent a szomszéd. Az ajtó kinyílott és belépett a főosztályvezető. — Éppen a stresszről beszélgettünk. — Miről? — A stresszről. — Neked nincs streszszed? A főosztályvezető elkomolyodott. — Biztosan van, csak utána kell néznem. — Hát nem érzed? — Mit? — Hát a stresszet. — Dehogynem. — Hogyan? — Hol így, hol úgy. — Szédülsz? — Nem. — Van hányingered? •— Nincs. — Fájnak a lábaid? — Nem. — Aluszékony vagy? — Nem. — Hát, akkor neked nincs is stresszed! — Nincs?! Majd megmutatom én, hogy nekem különb stresszem van, mint nektek kettőtöknek együttvéve — üvöltött a főosztályvezető. Napokig vitatták a kérdést: kinek van nagyobb és több stressze, míg végül is mindenki megállapodott abban: a legnagyobb stressze az igazgatónak, utána a főosztályvezetőnek, utána az osztályvezetőknek, a csoportvezetőknek van, még akkor is, ha látszólag a beosztottak jobban kopnak. SZALAl JANOS Uj szociális épület a Gerjeni Állami Gazdaságban Meddig tart az átmenet ? — Megértjük mi, hogy a városfejlesztés érdekeit nekünk is akceptálni kell. Évek óta ott tartunk, hogy a 250 ezer forintos költséggel épült családi házunkat sem befejezni, sem pedig eladni nem tudjuk. Torzó ez kérem. Másként képzeltük el új otthonunkat — mondja el panaszában Cséke Miklós, a szekszárdi Garay János Gimnázium tanára, aki a Kisfaludy utcában 1958-ban építkezett. « Három esztendeje rendelte el a városi tanács az építési tilalmat a szekszárdi déli kertváros iskolája mögötti, négy utca által határolt négyszögre. Mindenütt szembetűnő a befejezetlenség. Egyharmada új családi ház a Gróf Pál, Kisfaludy, Kecskés Ferenc és Bencze Ferenc uitca övezte területen. Hiányzanak az ereszcsatornák, több lakásból a víz is. Bár volt olyan, aki vállalta az ódiumot és a tilalom ellenére is bevezettette lakásába a folyóvizet. Minden új ház vakolatlan, jó néhány kerítés nélküli. Várják, lesik a tulajdonosok, hogy sor kerüljön a kisajátításra. Várakozásuk során egyre nyugtalanabbak és türelmetlenebbek lesznek. * Kiutat keresvén kérdéseinkkel felkerestük Hegyi Ferencet, a városi tanács osztály- vezető főmérnökét. Náluk is jártak már többen panaszukkal. — Miért engedélyezték 1958- ban az építkezést, ha aztán nem lehetett befejezni a családi házakat — kérdezzük. — A korábbi városfejlesztési koncepció szerint, mint aféle mezőgazdasági településen, a családi házak építései voltak soron. A fejlődéssel együtt járt hogy felül kellett vizsgálni a régi tervet, majd 1963-ban elkészült a második Városrendezési távlati tervünk. Ennek megfelelően ebben a kérdéses négyszögben a bér- háznegyed közintézményeit fogjuk megépíteni, iskola- bővítésre kerül sor — válaszolja a főmérnök. — Mikor? — Mi erre választ adni nem tudunk. Célszerű lenne mielőbb, mert nyugtalanok az ott lakók. Beruházási dolgokban a megyei tervosztály rendelkezik. — Idén, vagy a közeljövőben szerepel-e a tervben? Mekkora távlatra készült az 1963-as városfejlesztési tervük? — Ebben az évben semmiképpen nem kerül sor rá, ezt teljes bizonyossággal mondhatom. Tervünk 15 éves távlatra készült. — Mi a véleménye főmérnök elvtársnak az ot tani lakosok panaszáról? — Sajnos tény, hogy a városrendezés jár ilyen panasz- szal. Nem vigasztaló, de más városokban hasonló, vagy még rosszabb a helyzet. Jeleztük nem is egy ízben a problémát a megyei tervosztálynak, mielőbbi pénzügyi fedezetet kérve — fejezi be válaszát Hegyi Ferenc. * Következő állomásunk a megyei tanács. Tájékoztatást kérünk a kilátásokról a megyei tanács tervosztályának főmérnökétől, Nagy Károly elvtárstól. — Mikor kerül sor a kérdéses területen a szanálásra és építkezésekre? — kérdezzük. Egynapos türelmi időt kér a főmérnök. Kérésére megegyezünk, hogy másnap visszatérünk a dologra. így fogad: — Nehéz felelnem. Tanácskoztunk, megnéztük a terveket. Sajnos semmi konkrétat és semmi jót nem tudok mondani. Minden az anyagi eszközeinken múlik — mondja. — És a harmadik ötéves tervben? — Semmi biztosat nem tudunk — mondja Nagy Károly « Érthetően fogyóban van az építési tilalom alatt lévő déli kertvárosi új otthonok lakóinak türelme. Mindenki tudja, hogy egy fejlődőben lévő, régebben elmaradott, mezőgazdasági jellegű város iparosodásának, fejlődésének részleteit nehéz megjósolni. De a házépítésre vállalkozó, fizetésüket spórol- gató kisemberek régóta várnak arra, hogy ügyük kimozduljon a holtpontról. Elismerik az illetékes főmérnökök is, hogy nem egészséges a huzamos ideje tartó áldatlan állapotok fenntartása. Ilyen esetekben nem lenne-e indokolt az előszanálás? Tudjuk, nem könnyű anyagi eszközöket biztosítani erre. De a felemás helyzetből kiutalt mutathatna, ha sikerülne külön megyei szanálási keretet képezni, ilyen esetek megoldására. Végtére úgy is sor kell kerüljön a kisajátításra. Jobbra, vagy balra él kéne dőljön az ügy, mégpedig mielőbb. Szeretnének biztosait tudni. Kérdéseikre — bármennyire erőlködünk is —. ma senki nem tud választ adni. Csak nem kell a távlati terv idejének lejártáig, 1978- ig vámiok? SOMI BENJAMINNÉ