Tolna Megyei Népújság, 1967. május (17. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-09 / 107. szám
2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1967. május 9; A tudomány fejlesztés (Folytatás az 1. oldalról) már egyre inkább terjedőben van a fejőtermes gépi rendszer, amelyben egy ember száz tehenet is fejhet. — A fejlesztésnél még olyan lehetőségeket is figyelembe keli venni, mjht a kötött, vagy a zárt, kötetlen tartás. Ezt a módszert már- sok országban üzemi méretekben alkalmazzák, t'ekvőboxos, fejőtermes kombinációval. Ezzel a munkatermelékenységben lehet még előbbre Jépni. Tömöri László, az agráregyetem építészeti tanszékének vezetője az istállóépítési módokkal, a tehenészeti telepek kialakításának követelményeivel foglalkozott. — A szövetkezetek kezdeti építkezéseit az jellemezte, hogy az épület minél kisebb költséggel épüljön fel, a minimális tartási követelményeknek megfelelően. A másik végletet viszont a magtárpadlásos istállók jelentették. — Most viszont. I az állatállomány növelésével együtt jelentkezik az a követelmény, hogy az épület a későbbi gépesítési igényeknek is megfeleljen. Amellett olyan építésmódra lesz szükség, amelyben az utólagos karbantartás kevés. Előtérbe kerül tehát a beton- és acélvázas • épület, az üzemi csarnokhoz, vagy a panelos, lakóházépítéshez hasonló megoldással. Jelenleg még a hagyományos építés az olcsóbb, de az élettartam, az átalakíthatóság. a karbantartás szempontjából az új lesz az előnyösebb. Problémát jelent még a váz kitöltése, a szigetelés, amely hez könnyű elemek. megfelelő szigetelő anyagok kialakítására, gyártására lesz szükség. — A jövő istállóépítése, a telepek kialakítása is új módszereket követel. A nagy kiterjedésű telepeket szűkebb területre kell összpontosítani. Az eddigi százas istállók kétsoros rendszerével szemben előnyösebb, kedvezőbb a négysoros megoldás. Egyik állami gazdaság részére elkészítettük egy 360 férőhelyes, zárt, kötetlen, fekvőboxos elrendezésű, fejőtermes istálló típusát, a trágyáéi távolítást rácsos padlózattal zárt aknarendszerrel oldjuk meg. — A jövőbeni istáilóépítések- nél természetesen a helyi adottságokat, a gazdaságosságot, a célszerűséget kell a legmesszebbmenőén figyelembe venni. Berecz László, a járási párt- lbizotiság titkára az ankét céljáról így nyilatkozott: — A kongresszus határozata foglakozott- a kutatóintézetek és a termelőszövetkezetek kapcsolatával. Jozi a kapcsolatot akarjuk a járásban sokoldalúan kialakítani, felhasználni. Mivé1 a járásban a szarvasmarha-tenyésztés kerül előtérbe, szükségesnek tartjuk, hogy a szövetkezeti vezetők megismerjék az ezzel kapcsolatos kutatások eredményét, és vegyék figyelembe a fejlesztési tervekben. Így épül meg Ozorán a következő években egy korszerű, ötszázas telep, az összes járulékos beruházással együtt. Ennek a telepnek a termelése már megközelíti az iparszerű termelést. — A fejlesztésnél figyelembe kell venni a jelenlegi helyzetet is. Itt három lehetőség kínálkozik a meglévő épületek felhasználására; felújítani, a várható költségkihatás figyelembevételévé!, tehát, hogy a ‘ ráfordított költség mennyi idő alatt térül vissza. ,A másik; az épület rendeltetését megváltoztatni, más állatfajtával betelepíteni, és az igényeknek megfelelő újat építeni. A harmadik; a meglévőt lebontani, és újat építeni, természetesen itt is a költségkihatások figyelembevételével. — A tudományos kutatómunka eredményeit olyan motion is felhasználjuk, mint a tamási Vörös Szikra és a magyarkeszi szövetkezet. Ez a két-tsz a. kaposvári felsőfokú technikum kutató- csoportjával kötött megállapodást marhahizlalásra, A technikum által kidolgozott, technológiával, takarmányszabványokkal folytatják a hizlalást Amennyiből a napj súlygyarapodás az egy kilót meghaladja, azért a szövetkezetek külön díjazást' fizetnek a technikumnak. Az elmúlt években a termelőszövetkezetek — adottságainak megfelelően — elérteit egy bizonyos termelési színvonalat. A következő évekre már a nagyobb- arányú fejlesztés, és szakosodás vár. A jövőbeni célok mar olyan megoldásokat követelnek, amelyekhez nélkülözhetetlenek a tudományos kutatások eredményei, amelyek már a várható technikai fejlődést is figyelembe veszik. BI. Kitüntetés Hanoinak Hanoi (TASZSZ). Ho Si Minh elnök törvényerejű rendeletével a Függetlenségi érdemrend első fokozatával tüntették ki Hanoit, az amerikai légitámadások visz- szaverésénél tanúsított hősiességéért és katonai eredményeiért. Az érdemrendet vasárnap este ünnepség keretében Ngu Yen Giap miniszterhelyettes, nemzetvédelmi miniszter nyújtotta át Hanoi közigazgatási bizottságának. A nemzetvédelmi miniszter átnyújtva a kitüntetést rámutatott, hogy tíz nap alatt — április 25-től május 5-ig — a vietnami főváros védői 18 amerikai repülőgépet lőttek le. Ho Si Minh, a VDK elnöke vasárnap üzenetben üdvözölte a hanoi katonákat és munkásokat az elmúlt napokban aratott harci sikerek alkalmából. Az üzenet rámutat, hogy április 25-e óta a fegyveres erők és a főváros lakossága jelentős győzelmeket arattak. Megemlíti, hogy egyetlen napon —máj us 5-én — Hanoi felet t nyolc amerikai gépet lőttek le. Heves partizántámadás a demilitarizált övezet közelében Hétfőn, helyi idő szerint hajnali három órakor, a dél-vietnami partizánok heves, összpontosított támadást indítottak a két Vietnamot elválasztó fegyvermentes övezettől néhány kilométernyire délre lévő Con Thien ellen. A tengerpart és a laoszi határ között félúton fekvő stratégiai magaslatot több századnyi amerikai tengerészgyalogos védte. A támadásban — amerikai közlés szerint — a partizánok két zászlóaljnyi erővel vettek részt, s akciójukat heves aknaMagyar államférfiak távirata csehszlovák államférfiakhoz Antonin Novotny elvtársnak, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága első titkárának, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnökének, Jozcf Lénárt elvtársnak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnökének Prága Kedves Elvtársak! A Csehszlovák Szocialista Köztársaság nagy nemzeti ünnepe, az ország felszabadulásának 22. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és kormánya, a magyar nép és a magunk nevében szívből jövő elvtársi jó kívánságainkat küldjük önöknek és a csehszlovák népnek. Nagy örömmel töltenek el bennünket a testvéri Csehszlovákia népeinek a szocialista társadalom építésében elért sikerei, Meggyőződésünk, hogy az Önök eredményei jelentősen hozzájárulnak a szocialista közösség erejének növekedéséhez, a nemzetközi kommunista és munkás- mozgalom egységének megszilárdításához és a világbéke megőrzéséhez. Megelégedéssel állapítjuk meg, hogy állandóan fejlődik országaink és népeink barátsága, testvéri együttműködése. A jövőben is feladatunknak tekintjük internacionalista kapcsolataink további elmélyítését. Nemzeti ünnepük alkalmából UTvábbi sikereket kívánunk önöknek, Csehszlovákia Kommunista Pártjának, népüknek, közös eszménk, a szocializmus és a béke javára. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Fock Jenő, a magyar forradalmi munkásparaszt kormány elnöke. * Kállai Gyula, az országgyűlés elnöke Bohuslav Lastovicka-hoz, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság nemzetgyűlése elnökének, Péter János külügyminiszter Vaclav David külügyminiszterhez intézett üdvözlő táviratot. A társadalmi és tömegszervezetek szintén táviratban üdvözölték a csehszlovák testvérszervezeteket (MTI) tűzzel nyitották meg. Előőrseik ugyanakkor dinamittal ' felrobbantották a tábort körülvevő szögesdrót-aikadályokat. A két ponton sikerült áttömiök, majd lángszórókkal, p áncél ok! ó kke 1 tankokat, terepjárókocsikat és katonai teherautókat tettek üzem- képtelenné. A partizánok rohamárt a tengerészgyalogosok csak légitámogatással és véres harcok árán tudták visszaverni, miközben érzékeny veszteségeket szenvedtek. Wait altábornagyot, az Oft-'* g amerikai tengerészgyalogság parancsnokát, aki éppen szemle- útón járt Con Thien ben, csaknem eltalálta egy gránát. Walt az utolsó pillanatban ugrott fedezékbe, de két segédtisztje súlyosan megsebesült. Az amerikai szóvivő kiemelte, hogy a partizánok sorkatonasága és tüzérsége rendkívül összehangolt munkát végzett — Hajnali háromjtor — a támadás megindulásának időpontjában — tutajokon leúsztatott robbanóanyagokkal a partizánoknak sikerült levegőbe röpíteniük a Dong Ha és a Gio Linh-et összekötő közúti hidat, mivel hosz- szabb ideig megakadályozták a véaok utánpótlás-ellátását. Közben heves aknatűz érte azt a közeibe telepített három amerikai üteget is. amelv a tábor védőit támogatta. A saigoni szóvivő közölte még. hogy vasárnap a légierő gépei fokozott hevességgel támadták dél-vietnami és észak-vietnami célpontjaikat. Az amerikai gépek több mint bJ bevetésen jártak a Vietnami Demokratikus Köztársaság fölött, míg Dél-Vietnamiban a demilitarizált övezettől néhány kilométernyire délre, a feltételezett partizán csapat- összevonásokat támadták. mm* Az Országos Béketanács ünnepi ülése a Parlamentben Hétfőn a Parlamentben az Országos Béketanács ünnepi ü1 ésével megnyílt a magyar békemozgalom hagyományos tavaszi demonstrációjának eseménysorozata, amely az Idén Vietnamért, a világbékéért szólítja állásfoglalásra a városok és falvak népét. Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács titkára nyitotta meg a tanácskozást, s javaslatára az ülés résztvevői megemlékeztek az Országos Béketanács elhunyt tagjairól, köztük Kodály Zoltánról és Bereczky Albertról. Ezután dr. Sík Endre, az Országos Béketanács elnöke mondott ünnepi l jszédet, amelyben méltatta a fasiszta Németország felett aratott győzelem' évfordulójának .jelentőségét, s hangsúlyozta: — Május 9-e. a győzelem napja, erőt ad azoknak, akiknek szívügye az emberi haladás, a kivívott szabadság és a béke. és figyelmezteti a béke minden ellenségét: aki a hitierek útját választja. a hitierek sorsát sem kerülheti el. Az ünnepi beszéd után felszólalások hangzottak el, a társadalom legkülönbözőbb rétegeinek képviselői és a tanácskozás külföldi vendégei mondták el gondolataikat korunk nagy kérdéseiről, a békeszerető embermilliók feladatairól. (MTI) A Stockholmban ülésező nemzetközi bíróság, amelyet Lord Russel hívott életre az amerikai agresszió kivizsgálására, újabb terhelő bizonyítékot tekintett meg. Egy svéd tanú, dr, John Takman, aki egy küldöttséggel márciusban járt Vietnamban, repeszbombát mutat fel, amelyet vallomása szerint civil lakosság ellen használtak az amerikai támadók. (Telefotó — MTI Külföldi Képszolgálat) Felavatták Moszkvában az Ismeretlen Katona emlékművét Moszkva (MTI). „Neved Ismeretlen, hőstetted halhatatlan'’ — hirdeti a felirat az Ismeretlen Katona emlékművén, amelyet hétfőn délelőtt kegyelete® ünnepség keretében avattak fel Moszkvában, a Kreml falánál. Leningrádból katonai dísz- kísérettel hozta egy páncélgépkocsi Moszkvába a Kreml falához az Örök tüzet, jelképezve, hogy a forradalom, a polgár- háború és a Nagy Honvédő Háború hősi halottjai ugyanazért a célért ontották vérüket. Az ünnepségen Nyikodaj Jegoricsev, a moszkvai városi pártbizottság első titkára mondott beszédet, majd felkérte Leonyid Brezsnyevet, az SZKP KB főtitkárát, gyújtsa meg az örök tüzet az emlékművön. Leonyid Brezsnyev tüzérségi díszsortűz és a szovjet Himnusz hangjainál gyújtotta meg az örök tüzet az emlékmű ötágú márványcsiHágának közepén. A szertartást követően a szov-' Jet fegyveres erőd díszszázadai vonultak el az emlékmű előtt, majd elhelyezték az emlékezés koszorúit.