Tolna Megyei Népújság, 1967. május (17. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-05 / 104. szám
2 TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 196*. május 5. (Folytatás az 1. oldalról) lyamat. De már az elején azt várjuk, hogy a reform révén meggyorsul gazdasági fejlődésünk, s fontos tényező lesz a harmadik ötéves terv gazdaságfejlesztési és életszínvonal-növelési céljainak megvalósításában. Mint minden nagy társadalmi kérdés, a reform, a kidolgozott javaslatok bevezetése is nagy erőfeszítéseket kíván valamennyi vezetőtől, s csatit a dolgozók széles rétegeinek támogatásával, tudása hasznosításával vezethet eredményre. Mint minden új jelenség születésénél, itt is találkozni szélsőséges nézetekkel. A szakszervezetek jövőbeli szerepére vonatkozóan két ilyen véleményről szeretnék említést tenni. Az egyik így fogalmazható meg: a vállalati önállóság, az igazgatók, a gazdasági vezetők nagyobb hatásköre az új mechanizmusban lényegében formálissá teszi a szakszervezetek szerepét. Ez a nézet a szakszervezeti, s általában a dolgozók közötti politikai és szervezőmunka lebecsülését mutatja. A másik azt tartja, hogy a gazdaságirányítás reformjának végrehajtása során a szakszervezetek egyedüli kötelessége az esetleges negatív hatások elleni védekezés. Ez sem helyes. A reform a szó igazi értelmében a munkásosztály legközvetlenebb osztályérdeke, az egész társadalom érdekében; A pártnak, a szakszervezeteknek, az állami, a gazdasági szerveknek együttesen azon kell dolgozniuk, hogy a reform elérje célját: növekedjen a nemzeti jövedelem, javuljanak a dolgozók élet- és munkakörülményei. A szakszervezetek kötelessége és feladata, hogy az üzem előtt áljó célok megvalósítására magasítsák a dolgozókat és őrködjenek az ötéves tervben célul kitűzött életszínvonal-emelési program megvalósításán, a dolgozók munka- és életkörülményeinek állandó javításán. Már szóltam arról, hogy az üzemek és vállalatok hatásköre a jövőben növekedni fog. Elvileg és gyakorlatilag ugyanez vonatkozik a párt- és szakszervezeti szervekre is. Amilyen mértékben nő a vállalatok hatásköre és felelőssége, ugyanúgy — és hasonló mértékben — kell önállóbban és nagyobb felelősséggel dolgozniok a párt-, a szak- szervezeti és más társadalmi szerveknek is. A szakszervezetekkel kapcsolatban eszmei, politikai jellegű a párt irányítása. A pártirányítás azt jelenti, hogy a szakszervezetek tevékenyen részt vállalnak a párt politikájának végrehajtásából és tapasztalataikkal segítik a párt politikájának kialakítását, gazdagítását. Most és a jövőben különösen fontos, hogy a szakszervezetekben továbbra is erőteljesen érvényesüljön a párt vezető szerepe. Sok tekintetben a kommunistákon, a pártszervezeteken múlik ez Nekik is harcolniuk kell azért, hogy mindenütt helyesen értsék a szakszervezetek növekvő szerepét. A gazdasági vezetők bátran támaszkodjanak a szakszervezetekre, mind nagyobb és több feladat megoldásához kérjék segítségüket. Természetesen az is fontos, hogy a szakszervezetek munkája ne váljon külön a párt vezette többi társadalmi szervezet tevékenységétől. Azért is fontos a pártvezetés, hogy összekapcsolja, helyes irányba terelje a gazdasági kérdésekben jelentkező különböző irányzatokat és tendenciákat, hogy az összes rendelkezésre álló erők — egymást kiegészítve —, az üzem és az Ipprp/r, f>z ország gazdasági fejlődésének hajtóerejévé váljanak. Bizsum abban, hogy a tanács- A vita során többek között kozás megerősíti a szakszerveze- felszólalt Rebika Boualem, az al- tek tevékenységének eddig kö- gériai dolgozók általános szövetvetett eredményes irányvonalát, »égének titkára és az Os.sz-a Erikái növeli a munka hatékonyságát, Szakszervezeti Szövetség alelnö- s hozzájárul a szakszervezeti ke, aki arról beszélt, hogy a mozgalom forradalmi vonásainak szervezett, dolgozók barátsága, erősítéséhez. A szakszervezetek együttműködése nem ismer or- előtt bonyolult, de nagyszerű, szághaitárokat, s egyszerre szoilelkesítő feladatok állnak. Erőt meríthetnek abból a tudatból, hogy a kongresszus céljai a magyar szervezett dolgozók hárommilliós seregének teljes egyetértésével találkoznak. gálja a népek felemelkedését, és a társadalmi haladás ügyét. A külföldi küldöttek sorában felszólalt még Octavio Gonzales Becerra, a Chilei Dolgozók Egységes Szakszervezeti Központja titkára, Michalakis Michelides, az össz-cipru&i Szakszervezeti A Központi Bizottság nevében Szövetség főtitkárhelyettese, Os- kívánom, hogy a szakszervezetek „^o ma ^Plcado, a^ Costarica! XXI. kongresszusa eredményes, Általános Munkásszövetség tit- és Bedrich Coselka, a Csehszlovák Szakszervezetek Köz- tározatainak végrehajtását, a Tanácsának titkára szocializmus felépítését, a mun- Szünet után Gál László, hasznos munkát végezzen, segít- se pártunk IX. kongresszusa hakásosztály, az egész dolgozó maSZOT titkára vette át az elnöki gyár nép boldogulását — fejezte tisztét. Bejelentette, hogy az or be a résztvevők viharos tapsa , ™?den_ .vünkéről S7*™S közben felszólalását BiszkuBéla. vállalattó , intézménytől érkeztek üdvözlő táviratok a kong- Csütörtökön az első három resszushoz. napirendi pont feletti vitával Vass Imre a Művészeti Szakfolytatta munkáját a kongresz- Szövetségének elszus. Reszt vett a tanácskozáson nöke beszélt hogy sok eles az elnökségben foglalt helyet ^ esztétikai kérdés vár még Fock Jenő, a Minisztertanács tis’ztázásra. Ezután Brum Ignác ™ Nyers Rezső az Xavi a Dahomey-i Dolgozók MSZMP Központi Bizottságának általános Szövetsége végrehajtó titkára a Politikai Bizottság bfeottteágának tagja emelkedett szólásra, majd Mohamed Abdel A vitában elsőnek Beckl Sán- Salam Ali, az EAK Szakszerve- dor, a SZOT titkára szólalt fel. jseti Szövetsége végrehajtó bi- Többek között felhívta a figyel- zottságának tagja, Vainö Mon- met arra, hogy a szakszerveze- tonen, a Finn Szakszervezetek tek, mint osztályszervezetek és Központi Tanácsának tagja és mint a dolgozók képviseleti, ér- Amadeleine Colin, a Francia Ál- dekképviséleti szervei, a gazda- talános Munkásszövetség titkára sági vezetéssel ne csupán for- üdvözölte a kongresszusit. A szovjet sajtó napja 1912. május 5-én jelent meg először a Pravda: 55 évvel ezelőtt. Az évfordulóról minden esztendőben megemlékeznek: e napon ünneplik a szovjet sajtó napját. Az ünnepet immár 5000 szovjet sajtótermék — napilap, hetilap, folyóirat — munkája fémjelzi. A szovjet sajtó ereje, befolyása együtt nőtt a szocializmusért, a kommunizmusért folyó harc sikereivel. Amikor a Pravda első példánya Lenin szervező és szerkesztő munkájának eredményeként kikerült a nyomdából, legfeljebb néhány ezer proletár, jobb életet remélő paraszt és forradalmár értelmiségi tudott róla. Meg a cári önkény, amely a burzsoáziával szövetkezve mindent elkövetett ennek elpusztítására. Üldözte, címváltoztatásokra kényszerítette, betiltotta, illegalitásba kényszerítette. Mindhiába: a lenini párt akarata életben tartotta. Több millió példányban jelenik meg a mai Pravda. Közleményeit százmilliók ismerik szerte a világon. Álláspontját, információit, politikai elemzéseit sajtóügynökségek veszik át és továbbítják, mert a Pravda véleményére a földkerekség minden államának vezetői figyelnek. Azok a százmilliók pedig, akiknek kedves a béke, a népek testvérisége és szabadsága, akiket érdekelnek a szocialista építés szovjet sikerei — harcostársuknak, hű barátjuknak tekintik a Pravda, a szovjet sajtó megnyilatkozásait. Megalkuvást nem tűrő sajtó ez, amely nemcsak a szocializmusért, a kommunizmusért küzd a szilárd elviség talaján, hanem ott van a békéért folyó harc, a kollektív biztonságért vívott küzdelem és az általános emberi haladás előmozdítását szolgáló tettek első vonalában. A lenini igazságok szócsöve. Pályafutásának minden szakaszában megtalálta az utat az emberek szívéhez és értelméhez. Megmutatta a helyes utat. Szervezett, győzelmekre vezetett. Jelenleg új és nagy problémák foglalkoztatják a világot. Léteznek erők, amelyek új katasztrófák felidézésén- mesterkednek. Sokat kell tennünk a békéért és a biztonságért. S ebben nagy erőforrás számunkra is a szovjet sajtó. Szocializmust építő népünk meleg szeretettel üdvözli az 55 éves Pravdát, és vele együtt az egész szovjet sajtót. málisan működjenek együtt. Az együttműködésnek elvi alapon kell történnie mind politikai, mind gazdasági, mind jogi vonatkozásban. A délutáni tanácskozáson Vi- rizlai Gyula, a SZOT titkára, a szakszervezetek agitációs és nevelő munkájáról beszélt. Nyilatkozat az amerikaiak vietnami agressziójáról Ligeti László, a KPVDSZ tő- elnökségének tagja, Bernard- titkára szólalt fel ezután, majd Jean Malonga, a Kongói-brazza- az elnöklő Karika Kálmánná viliéi Szakszervezetek Szovetse- bejelentette, hogy a kongresszus gének főtitkár-helyettese és Sa- megbízása alapján a titkárság yed Eliawa Hassan, az Arab elkészítette és a küldöttek kö- Szakszervezetek Nemzetközi Szo- zött szétosztotta azt a dokumen- vétségének főtitkára, tumot, amelyben a XXI. kong- A csütörtöki ülés ezzel veget res&zus résztvevői tiltakozásukat ért- A kongresszus pénteken fejezik ki az amerikai imperia- folytatja munkáját. lizmus agressziója ellen. Az előOrszágos sztrájkra készülnek a francia szakszervezetek Párizs (MTI). A négy nagy francia szakszervezeti központ francia szakszervezeti központ, a egyszerre ad ki felhívást orszá- CGT, a CFDT, a Force Ouvriere gos tiltakozó sztrájkra. A CGT és a pedagógusok független szak- felhívásban figyelmeztette a dol- szervezete, a FEN, egyidejűleg gozókat a helyzet súlyosságára, kiadott és hasonló szövegű fel- A kormány önkényes módon hívásában május 17-re 24 órás nemcsak a társadalombiztosítá- országog tiltakozó sztrájkra szó- si juttatásokat kívánja csökken- litotta fel a francia dolgozókat teni, hanem veszélyezteti a szak- a kormány felhatalmazási tör- szervezetek beleszólási jogát a vényjavaslata ellen. A sztrájkot foglalkoztatottság, az erőforrások arra a napra hirdettek meg, ...... . ,, , , , ,, amikor a törvényjavaslat nem- biztositasa es a berek kerdesebe, zetgyűlési vitája kezdődik. hangoztatja felhívásában a l|?gHosszú idő óta most történik nagyobb francia szakszervezeti meg először, hogy a négy nagy központ. terjesztett nyilatkozatot a kongresszus egyhangúan elfogadta. Az amerikai imperialisták vietnami agressziója elleni ál lásfoglalás egyebek között hangsúlyozza: A magyar szakszervezetek XXI. kongresszusa kifejezésre juttatja a magyar szervezett dolgozók forró, tetetvén szolidaritását, a hősies harcot vívó vietnami néppel, és mélységes felháborodással ítéli el az Amerikai Egyesül* Államok bűnös agresszióját. A magyar szákszervezetek testvéri elismeréssel adóznák a Vietnami Demokratikus Köztársaság szakszervezetednek áldozatkész munkájukért, köszöntik és üdvözlik a Dél-Vietnam felszabadításáért küzdő szakszervezeti szövetséget. A magyar szak- szervezetek támogatnak minden olyan kezdeményezést, amely a vietnami kérdés igazságos rendezését szolgálja, amely biztosítékul szolgál arra, hogy a vietnami nép önmaga döntsön sorsáról, A magyar szakszervezetek — fejeződik be a nyilatkozat —, a jövőben is megadnak minden támogatást a hős vietnami népnek. A következő felszólaló Dia- balta Mamadi, a Guinea! Dolgozók Országos Szövetsége adminisztratív bizottsága tagja volt, majd a következő külföldi küldöttek szólaltak fel: Matsushita Jiro, a japán újságírók szakszervezetének főtitkára, Barin Chowdhury, az Dssz-indiai Szak- szervezeti Szövetség központi vezetőségének tagja, Dusán Bogdanov, a Jugoszláv Szakszervezeti Szövetség központi tanácsa1 NAPILAPJAINK MÉRLEGE A Központi Hírlap Iroda expedí- Központi napilapjainknál ez annyit találhatók. 700 OOO-re teszik azoknak dóiban nap-nap után megújuló ro- jelent, hogy 1967. januárjában a a számát, akik még nem csatla- hamra indulnak éjféltájban a posta Népszabadság közel 800 000, a Nép- koztak a rendszeres újságolvasók dolgozói, hogy a reggeli Órákban az szava 270 MO, a Magyar Nemzet táborához. Ezek bevonását az újság- elöflzetők asztalán, vagy az újság- no 000, az Esti Hírlap pedig 170 000- olvasók közé megkönnyíti majd a árusok standján legyen megszokott es példányszámban jelenik meg. A nyomdai rekonstrukcióval és az új napilapunk. A nyomdagépekről ki- hetente egyszer megjelenő Hétfői papírgyárak átadásával kapcsolat kerülő lapok 20—30 perccel később Hírek alkalmanként 180 000-res pél- ban megnövekedő kapacitás is. már a mozgó postakocsikban várják dányszámot ért el. A megyei lapok továbbításukat. összesített példányszáma ebben az A térkép Pest megyei adatai taridőszakban meghaladta a napi «30 talmazzák a Ruitan«tpn Napilapjaink iránt megnyilvánuló ezret. tatmazzak a Budapesten eladott iránt ______________________ é rdeklődés fejlődését szemléítetőcn napilapok számát is. Budapest adabizonyítja az egy megjelenésre eső a jövő tervei között azoknak a fe- tait külön kördiagramm is feltün- ílíof'jínuárj'ábSi“«*4.”'száeme!kmlUió hér Altoknak a felszámolása szerepel, teti. A körgyűrű teljes körcikk- 800 ezer volt, 1967-ben viszont már amelyek még — különösen a kül- területet helyettesít. A térképen az 2 millió 100 ezret tartottak nyilván, területeken és tanyákon — meg- 1966-os adatok szerepelnek. Esti Kalap «agyat Nemzet 1 mnf «1200 db újság Magyei bp 1000 főre jutó eladott napdapok példány szán-. □ ttt-WO db 141-170 db ED ' 171-200 db 201-226 db 280 db ií^Nép szabadság 'Mépszaya -