Tolna Megyei Népújság, 1967. április (17. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-09 / 83. szám
Í9G7. április 9. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Békés Sándor: cr VÁLTOZÁSOK i. Az öltöző mennyezetén függő láncokon elhagyott munkaruhák, kobakok, szénporos gumicsizmák lógnak, a felolvasóterem márka- tábláján néhány gazdátlan „pléh” fityeg, az udvaron felborult csillék, összehányt biztosító anyagok... A bánya halott. De az akna felé vezető út még fekete az évtizedek óta szóródó széntől, s a főépület homlokzatán is sértetlen még a tábla: „Köszöntjük hős bányászainkat!” — Szeptemberben, a bányásznapon tették ki — mondja Ébert József aknaács, aki néhány társával az „utóvédet” alkotja. — Elég szomorú ünnep volt. Akkor már csak fele ember volt itt, annak sem akadt sok öröme: a szén már nem kellett, csak az anyagot rabolták, ahol lehetett... Az aknatornyon mozdulatlanul áll a szállítókerék, némák a csatlósállás felett a csengők. Ha idegen érkezik az üzem területére, percek alatt mindenki ott van. Bauer Jakab aknaács a gépház felől siet. — Már azt hittem, a gomba miatt jönnek — mondja csalódottan. — Nemrégiben azt mondták, szereljük vissza az aknába a vezérléceket, megvette az egészet egy pesti cég, most meg semmi továbbit nem mondanak, napok óta csak ténfergünk és nem tudjuk, mi lesz... Sxéntermelő - párásatok Á Kárász, Vékény, Szászvár, Máza, Nagymányok által határolt terület lakói, Baranya északi csücskében, több mint két évszázada foglalkoznak a bányászkodással. A falvak közvetlenül a dombok lábánál épültek. A feltört földek néha egészen a csúcsokig kapaszkodnak, másutt meg az erdő ér a kertek közepéig. A domboldalak bokrai között a XVIII. században bukkantak először a nyájőrző pásztorok furcsa, fekete kövekre. Az öregek azt mesélik, az is megesett, hogy a föld mélyén tűz keletkezett, s hetekig füstölt a hegy... Az első tárnákat vállalkozó szellemű parasztok nyitották, s a szén a legutolsó félévszázadig nem is volt itt más, mint amolyan „másodvetés”-íéle. Az ipari jellegű termelés csak ‘a 900-as évek elején indult meg. Bányaspekulánsok jöttek, idegen nemzetiségű bérmunkásokat telepítve a falvak szélére, s az apró kis aknák és tárnácskák helyén igazi üzemeket szerveztek. A geológusok évtizedeken át járták a vidéket.' Munkájuk kettős eredménnyel zárult: bizonyossá vált, hogy jelentős meny- nyiségű liaszszenet rejt a föld, ugyanakkor azonban az is kiderült, hogy nincsenek összefüggő szénmezők. A „fekete gyémánt” kisebb-nagyobb lencsékben helyezkedik élj s a geológiai viszonyok is olyan zavartak, mint sehol másutt. Ezek a felismerések meghatározó erejűek voltak a későbbieket illetően. A nagy bányatársaságok számára egyszeriben másodrangúvá degradálódott a vidék, s a bányatelkek vásárlása csak azért folytatódott, nehogy a konkurrencia kezébe kerüljön a szenet rejtő föld. A több tucat aknácska lassan elsorvadt, s kialakult az északi terület három viszonylag nagyobb bányaközpontja: Nagymányok, Máza és Szászvár. A termelés mennyiségét nézve természetesen ezek az aknák sem voltak jelentősek az ország energiarendszerében, kivéve talán a háborúk időszakát, amikor is abnormálisán felduzzadt a létszám, g a végsőkig fokozott rablógazdálkodás következtében a kitermelt szén mennyisége duplájára emelkedett. A bányavidék fénykora a nagy széncsaták időszaka volt: az ötvenes évek elején 50—60 vagon szenet adott e három akna. Jelenleg alig többet harmincnál. t Két évvel ezelőtt örökre leállt a nagymányoki aknatorony felvonója, s tavaly elbúcsúztatták a mázai üzemet is... Van itt sxén, elég.~ A mázai bányaüzem létszáma 700 fő volt. A föld alatti munkára alkalmas bányászoknak egyrészt a közeli szászvári Békeaknán, másrészt a komlói nagyüzemeknél biztosítottak munkát. Az autóbuszok naponta négyszer megjelennek a faluban, hogy schichtre vigyék a „fiatalokat”... A két helyiségből álló füstös falusi kocsma délelőttönként az öregek tanyája. Ha nyílik az ajtó, mindenki felnéz, kíváncsian és gyanakodva (az utóbbi időben nagyon is sok idegen jár a faluban, s nem igen lehet tudni, kiben mi rejtezik). . Gét József nyugdíjas vájár, Mindun Miklós nyugdíjas aknász és Csobot Gergely csillés közvetlenül a pult mellett ülnek. Megszokott helyük ez. Kucsmában, nehéz kabátban emelgetik a söröspoharat. Kevés szó esik közöttük. Ahhoz, hogy valakit bizalmukba fogadjanak, valami kis együttérzést kell felfedezniük rajta, a bezárt akna sorsával kapcsolatban. — Volt itt szén és van is — mondja Gét József egykedvűen — méghozzá milyen! — Az üzemvezető gz már volt valaki, ugye? Nohát a szászvári üzemvezető is innen vitte saját háztartása számára a szenet! Hamuja alig volt és nagy meleget adott... — Azt mondja, még van itt szén...? — Négy szintet műveltünk, ötven méter volt a szintek között. Lejjebb nem mentek. Miért? A mélység miatt mehettek volna, hisz Komlón hatszáz alatt vannak... A két öreg makacs és hajthatatlan. Tudják, amit tudnak. Azt is elhiszik ugyan, amit a vezetők mondanak: alacsony volt a gépesítés foka, túl bonyolultak voltak a geológiai viszonyok — a szén nem egyszer „megszökött”, s mégis: jóvátehetetlen hibának tartják az akna leállását. — Én most legutóbb a szászvári Béke-aknán dolgoztam, mint aknamélyítő — mondja Gét József, — s bizony tőlem hiába kérdezné, miért éppen oda épült az az akna? Nagy munka volt, rengeteg pénzbe került, s meglássa egyszer elviszi a víz... — A víz? — Sok víz van ott a földben, s ha megtöri a követ, akkor mi lesz? Mindun Miklós csak a fejét csóválja: — Aztán itt vannak a bányaépületek. Igen szép épületek. Ezek most többnyire üresek. C§ak a kár van mindenütt. Nyílik, csukódik az ajtó, aki elmegy a ház előtt, az be is tér, olyan is van, aki semmit sem fogyaszt, csak éppen beköszönt, s megkérdi, mi újság? Tizenegy óra felé nagyobb csoport érkezik. Sötét ruhában, komoran: — Egy öreg bányászt temettek — mondja Csobot Gergely, aki eddig csendben hallgatott. Húszhuszonöt évvel fiatalabb a két nyugdíjasnál, arca azonban fáradt, mozdulatai öregesek. — Harmincnégy éves vagyok, csont- ' ' bicével a jobb combomban. Az üzemnek köszönhetem, hogy élek. A szekszárdi kórházban már ötven kiló voltam, azt mondták, végem. Akkor a szak- szervezet közbelépett, s repülővel felvittek Pestre... A kérdés: mi lesz eztán, Csobot Gergely számára nagyon is nyitott. Felsőnánáról költözött Mázára, családot alapított, letelepedett, a bányára tette fel az életét, s most úgy érzi, megcsúszott alatta a talaj. — Én már a föld alá nem mehetek... Ha meg is gyógyulok, egész ember sose leszek. Uj szakmát tanulni, ilyen egészséggel...? A hétszáz mázai bányász túlnyomó többsége pár hét alatt megfelelő munkát talált, néhány tucat beteg, illetve föld alatti munkára már nem alkalmas ember sora azonban még nyitott. Csobot Gergely kétségeit sorolja, úgy érzi, ha az akna üzemben marad, betegen is nagyobb becsülete lenne, elvégre ott áldozta fel egészségét, a két öreg pedig makacsul és ellentmondást nem tűrően a mázai szén kiváló tulajdonságait ismételgeti. A szén fészkekben van, kisebb-nagyobb fészkekben, de olyan ám, hogy bevitt az ember egy vödörrel a tűzre, s nem vitt ki többet, mint egy marék hamut... — Azt azért tedd hozzá, volt egy hibája is: kormolt egy kicsit... Gét József új kört rendel — mindig csak egy pohárral, a korsó túl nagy, nem lehet kötszerre lehajtani, hosszabb idő alatt pedig megpnelegszik — s aztán előáll a nagy kérdéssel: ötvennyolcban beszéltem • a geológusokkal, akik a szenet találták. Azt mondták, hatvanhétben új aknát kezdenek mélyíteni. Itt, Mázán, a Nagyrétnél — azt szeretném tudni, lesz-e ebből valami...? (Folytatjuk) A honvédelemre nevelés újabb lehetősége: Iö véss versenyek minden korosztály számára A honvédelmi sportszövetség — mint nevében is rejlik — olyan sportágakban kínál lehetőséget rendszeres testedzésre, öregnek, fiatalnak egyaránt, amelyek a haza védelmére való felkészülést szolgálják. A lövészet, a motorsport, a modellezés, a repülés, ejtőernyőzés, rádiózás mellett az elmúlt években elterjedt, és igen nagy tömegeket vonzott az összetett honvédelmi verseny, és annak motoros változata. Az MHS-alapszervezetekben ismét megkezdődik a felkészülés az összetett honvédelmi versenyekre. Ezek mellett az idén megindul egy újabb, fiatalt és idősebbet egyaránt érdeklő és vonzó sportprogram; a honvédelmi lövészversenyek sorozata, az úttörők részére légpuskával, a többi korosztály részére pedig kispuskával, az úttörőszövetség, a KISZ és az MHS rendezésében. Ezen a versenyen az igazolt lövészversenyzők kivételével bárki részt vehet egyetlen feltétellel; a helyi versenyeken fizetni kell a kilőtt töltényekért. A helyi versenyek legjobbjai — helyileg akár több versenyt is lehet rendezni — eljutnak a járási, a megyei, az országos versenyekig, amelyeken díjazásban részesülnek. Az országos versenyen legjobban szereplő csapat vándorserleget is kap, amelyet három év után végleg elnyerhet. Ennek, az országos méreteket öltő versenynek a célja az lesz, hogy az úttörőktől kezdve a katonaköteles koron túlig minden korosztályt, sőt, a nőket is megnyerje a honvédelem alapvető ismeretére, a lőfegyverrel való bánásra. Az MHS szekszárdi járási elnöksége értekezletet tartott, amelyen az összetett honvédelmi versenyekre, a honvédelmi lövészversenyekre való felkészülésről, azok lebonyolításáról tárgyaltak. Foglalkoztak a modellezés, a rádiózás szélesebb körű elterjesztésével is. Az utóbbiba — az MHS Országos Elnöksége és a Művelődési Minisztérium közös megállapodása alapján — a kultúrott- honok is bekapcsolódnak, anyagi támogatást is nyújtanak. Kiállítás Szekszárdon: Hogyan dolgoznak az imperialista kémek? A Tolna megyei Rendőrfőkapitányság szervezésében, ,, Védjük szocializmust építő államunk biztonságát” címmel kiállítás nyílik 1967. április 15- én, a szekszárdi Béri Balogh Ádám Múzeumban. A kiállítás anyaga először Budapesten, a BM központi bemutatótermében került a nyilvánosság elé, hogy bemutassa a Magyar Népköztársaság elleni imperialista kémtevékenységet; A kiállítás anyagában eredeti dokumentumok és kémfelszerelések tekinthetők- meg. Csoportos látogatás esetén a kiállítás rendezői tárlatvezetőt, biztosítanak, és a bemutatott anyaghoz kapcsolódó filmet is vetítenek. A kiállítás április 15-től 24-ig tart nyitva, naponta kilenctől 18 óráig. Belépés díjtalan. Az asszony, aki segít — Hány emberről kell gondoskodnia a szakszervezetnek? — Ezerötszáz dolgozója van a gazdaságnak. Sajnos, nem ismerek mindenkit. Azelőtt, amikor még Nagytormáson dolgoztam, a volt Nagytormási Állami Gazdaságban, mindenkit ismertem személyesen. — Előfordul, hogy visszaélnek a segélykéréssel? — Igen, megtörténik. Vagy úgy, hogy valaki állandóan segélyt kér, vagy pedig nem a családra költené a pénzt. Ilyen esetben nem pénzt adunk, hanem megvesszük a ruhát a gyerekeknek. — Egy év alatt mennyi segélyt ad a gazdaság? — Tavaly az igazgatói alapból 74 990 forint jutott, a szakszervezeti segélyezési keretből pedig 4550. összesen 222 ember kapta, illetve tulajdonképpen száznál több, mert megrendeztük a nyugdíjasok napját, és ott mindenkinek adtunk száz forintot. Ez az ünnepség nagyon szép volt, az egész országból összehívtuk azokat az öregeket, akik valamikor a Hőgyészi Állami Gazdaságban dolgoztak. Felkutattunk 125 nyugdíjast és közülük eljött 99. Aki nem tudott eljönni, az olyan szép levelet írt nekünk... A rendezvényen kaptak az öregjeink virágot, .mindenki feltűzte. Az úttörők cigarettával és cukorkával kínálták őket. A kocsivezetöink mindent megtettek azért, hogy idehozhassák őket, az egész megyét bejárta négy kocsi, a pusztákat is, ahol nyugdíjasaink élnek. Máskor talán be sem ment volna az egyik kocsivezető a sáros úton, de most bement. Nekem egyébként mániám az öregek segítése. Szememre is vetették inár, hogy a fiatalok ellen vagyok. Ez nem igaz, csak az a véleményem, hogy a fiatalok még sokat kapnak a szocializmustól, viszont az öregeknek csak öt, vagy tíz évük van, és ezek az emberek cselédként élték le egész fiatalságukat. Nálunk, a Hőgyészi Állami Gazdaságban azok az idős emberek, akik egyedül vannak és kevés a nyugdíjuk, minden évben kapnak egy kis anyagi támogatást, anélkül, hogy kérnék. Általában karácsony előtt. — A szakszervezeti munkát el tudja látni a rendes munkaidőben? — Nem, elég sokszor túlórázom. De megtörténik, hogy a folyosón elkapok egy-egy brigádvezetőt, üzemegységvezetőt, és ráveszem, hogy segítsen, támogassa ennek, vagy annak a dolgozónak a kérését. — Másokon segíteni, ilyen sok elfoglaltsággal, ehhez adottság kell, vagy pedig el lehet végezni kötelességbőlf — Nagyon jó érzés, ha az ember adhat. Abból is tudom, hogy akik újak a szakszervezeti munkában és megismerik ezt az oldalát, nagy örömmel csinálják. — Mégis, ha túlmunkát is jelent, bizonyára megterhelő, nem? — Szerencsére otthon elvégzi a házimunka egy részét az édesanyám. így, ha este megyek is haza, elbírjuk. Egyébként a lányom is beállt a sorba, szintén itt dolgozik a gazdaság központjában, és a szakszervezeti munkába is belekóstolt már. — Milyen gondjai vannak a szakszervezeti bizottságnak? — Az egyik az, hogy üdülőjegyeket rendszerint csak a téli időszakra kapunk. Pedig szeretnének a mi dolgozóink is nyáron pihenni, például a Balaton mellett. Most már csak az ősz jelent csúcsmunkát, ezért, a traktorosokat kivéve, sokan tudnának üdülni nyáron is, Csupán annyit tudtunk segíteni, hogy évente nyolc-tíz busszal megyünk balatoni lei- rándulásra. — Mostanában mi adott legtöbb elfoglaltságot? — Sok terhes asszony jött, könnyebb munkát kérni. Elintéztük, hogy könnyű munkát kapjanak. Schmidt Ferencné, a Hőgyészi Állami Gazdaság könyvelője 15 év óta szakszervezeti aktivista. A szakszervezeti titkár, Danka Vilmos ajánlotta, mint portrétémát, csupán arra hivatkozva, hogy ez az asszony nagyon népszerű. G. J.
