Tolna Megyei Népújság, 1967. április (17. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-02 / 78. szám
1961. április %. TOLNA MEGYEI NEPÜ.fSAG 7 Csodás emlékezőtehetség 1926-ban egy fiatal újságíró jelentkezett egy moszkvai ideg- gyógyintézetben. — Sersevszkij- nek hívnak. A szerkesztőm küldött, szeretné, ha megvizsgálnák emlékezőképességemet — mondta. Egy nappal azelőtt ugyanis szerkesztője néhány fontos, bonyolult feladatot adott neki, és igen megharagudott, amikor látta, hogy semmit sem jegyez le. A riporter meglepődött főnöke haragján. — Miért pazaroljam a papírt? — kérdezte, , és szóról szóra megismételt mindent. A klinikán A. Lurija, L. S. Vigotszki és A. N. Leontijev •pszichiáterek megkezdték a kísérletezést. Csakhamar kiderült, hogy a fiatalember emlékezőtehetsége úgyszólván határtalan. Pontosan megjegyezte a leghosz- szabb számoszlopot, hibátlanul elismételt egy számára ismeret^ len nyelven mondott szöveget. Mindegy volt számára, hogy az adatokat olvasta, vagy hallotta A pszichológusok szerint az összefüggő szöveget könnyebb megjegyezni. Ez a szabály azonban nem volt érvényes a fiatalemberre. A számára ismeretlen, hosszú és bonyolult képleteket talán még könnyebben megjegyezte, mint az öszefüggő szöveget. Sersevszkij különös képességét harminc éven át figyelte a három pszichiáter. Azt is megállapították, hogy emlékezete tartós. Egy alkalommal megkérték, hogy ismételjen rrteg egy számsort, amelyet húsz évvel ezelőtt hallott, Sersevszkij lehúnyta a szemét, ujjával rajzolt a levegőben: — Várjon csak... 3n szürke öltönyben volt. Én önnel szemben ültem, az asztal végén. .. ahá, megvan! — és hiba nélkül megismételte a számsort. Mintha csak egy láthatatlan papírlapról olvasta volna. Ha számokat diktáltak neki, lelki szemeivel már látta is őket, mintha láthatatlan kéz kifogástalan írással, fehér papírlapra vetette volna őket, négyes, vagy hatos oszlopokban. Ha szöveget akart, megjegyezni, gondolatban az utcán sétált és séta közben „gondolkodott”. Amikor megismételte a szöveget, gondolatban ismét bejárta azt a távot, és minden szóra emlékezett. Ha mégis elfelejtett egy szót, ezt sem lehetett emlékezete rovására írni, arról volt csak szó, hogy gondolatbeli útján a szó az elképzelt háttérbe olvadt. Emlékezőtehetségének van még egy különös vonása: számára a hangoknak alakjuk, színük és ízük van. — Milyen sárga és morzsás a hangja — mondta egy alkalommal egy új ismerősének. Az „A” hangot fehérnek látja, az „I” hangot hegyesnek, az „E”-t ki- dudorodásnak. Olyan érzékeny a hangokra, hogy néha emlékezőképességét is megzavarják. Ha például szöveghallgatás közben edköhögi magát, belső „látmeze- jében” sötét foltok jelentkeznek, amelyek eltakarják a képeket. Egy alkalommal nem tudott első hallásra megjegyezni egy számára ismeretiem latin szót. — Olyan sötét, hogy meg kell világítanom — mondta, Sersevszkij hosszú időn át megvolt győződve arról, hogy az emberek éppúgy érzékelik a világot, mint ő. A képes emlékezés és a hangok színe azonban teljesen különlegessé tették észleleteit, élményeit. Egyszer egy fagylaltárushoz lépett. — Vanília-, vagy csokoládéfagylaltot parancsol? — kérdezte az elárusító. — Olyan piszkos hangon mondta ezt, hogy úgy éreztem, mintha széndarabok hullanának a fagylaltba. Nem voltam képes megenni — mondta. Az étteremben a zene még jobbá, ízletesebbé varázsolta számára az ételt, a durva zajok ehetetlenné, íztelenné tették. Mindenkivel megtörténik, hogy egy embert másnak képzel el hangja után, mint amilyen valójában. Sersevszkijnél ez a tulajdonság még sokkal erőtelje sebb. — Ha az ember nem olyan öltönyben van, ahogy hangja után elképzeltem, nem ismerem fel és nem is hiszem el, hogy valóban vele beszéltem. Mindenben észreveszi a hibát, a következetlenséget is. — Több millió ember olvasta Csehov műveit, és senki sem vette észre, hogy regényének egyik hőse zubbonyban indul útnak és kabátban érkezik meg. Én ezt nem tudom nem észrevenni, hiszen egészen más íze van... Természetesen ezek a lelki tulajdonságok kihatnak Sersevszkij viselkedésére is. Megtörténik, hogy gondolataiban elvégzi a feladatot, és azt hiszi, hogy most már kész is a munkával. Például el akar költözni. Gondolatban mindent összecsomagol, elcipel, valójában pedig még mindig a széken ül, mozdulatlanul. A valóság és a képzelet állandóan összefolyik előtte. Elég, hogy elképzeljen valamit, és máris jelentős változások észlelhetők a testén. Ha például azt képzeli, hogy egyik kezét a kályhánál melengeti, a másikban pedig jeget tart, egyik kezének hőmérséklete azonnal két fokkal emelkedik, a másiké legalább másféllel csökken. Ha arra gondol, hogy a villamos után szalad, szívverése felgyorsul. Semmi fájdalmat nem érez, amikor érzéstelenül kihúzzák a fogát, ha azit képzeli, hogy helyette más, egy idegen ember ül a fogorvos székében. (Magyar Szó) Figyelem! Parkettázást, képkeretezést, sírkőkészítést, eserépkályha-épí test. villanyszerelési munkákat megrendelés útján, rövid határidővel vállal a Szakály Testvérek Szekszárdi Építőipari Kisipari Termelőszövetkezet Szekszárdi Rákóczi út 15. Valamint építőipari segédmunkásokat azonnali belépéssel felvesz szekszárdi munkahelyre. (382) Ap róhirdetések ALLAS Vegyésztechnikus állást változtatna, 10 éves gyakorlattal. Kizárólag Szekszárdon. Lakás szükségeivé Szekszárd. Arany János 31. (60) A dombóvári Vegyes Kisipari Szövetkezet villanyszerelő szakmunkásokat neonszerelés céljára felvesz. Jelentkezés Dombóvár, Hunyadi tér 20. (14) ~Női szabó tanulót felveszek. Szekszárd, Béke u. 4. sz. (23) 7 éves gyakorlattal rendelkező okleveles mezőgazdasági gépészmérnök elhelyezkedne nagyobb tsz-be. Bony- hád, Vörösmarty tér 10._____________________(43) INGATLAN Szekszárd belterületén, Mérei u. 40. szálául szoba-konyhás ház, 300 öl kerttel eladó. Ugyanott egyéb használt bútorok. Érdeklődni lehet a helyszínen, minden du. IS óra után. (62) Szekszárd, Alkotmány u. 5. sz. ház, azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Rákóczi U. 63. (51) Családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Kismányok, Kossuth u. 22. szám alatt. (Mei- zinger). (45) 20 méter hosszú, 8 méter széles lakóház istállóval, azonnali lebontásra eladó. Pék János, Bikács, Győrimajor. (47) Siófok, Sió u. 62. sz. alatt 3 szoba, konyhás ház eladó. Víz, telefon bevezetve, bármikor beköltözhető. „230-as” jeligére, a szekszárdi hirdetőbe- (42) ELADÓ Teljesen új, két db heverő, két fotel, dohányzóasztal, könyv- szekrény éladó. „Velence” jeligére, a szekszárdi hirdetőbe. (54) Hálószobabútor eladó. Szekszárd, Bajcsy-Zsi- linszky 11. II. em. 18. (59) Sürgősen eladó egy db anyakoca (vemhes) és egy használt igásló. Udvardi József, Tolna, Garay u. 3. (63) — ■■■ ■ ■■■■■ AUTÓ—MOTOR Üzemképes Danúvia és D-Csepel eladó. Szekszárd, Szluha u. 14. (53) Skoda Octávia Super személygépkocsi eladó. Fizetés két részben is történhet, érdeklődni lehet: Tamási Autójavító Ktsz. Kelemen János. (61) Központi fűtéshez lemezradiátorok jó állapotban eladók, valamint 350-es IZS motor- kerékpár. Érdeklődni: Földesi László - Szekszárd, Soós Sándor utca, vagy 6 órától 14 óráig a műszergyárban. (39) Jáwa 50 cm3 sürgősen, olcsón eladó, 3009 km-rel. Szekszárd, Pol- láck u. 46. 17 óra után. (38) Kettőszáz km-t futott 50 cm8 motorkerékpár eladó. Tolna.. Bajcsy-Zsllinszky utca 3. Telefon 80. (39) VÉG VÉS Jóreménység Tsz felhívja az állattartó gazdák figyelmét, hogy kéthetes kortól kezdődően borjúkat keres megvételre. Ajánlatokat: Szekszárd, Bocskai u. 12. sz. alá kérjük. Tel.: 14—681. (46) Küíönbejáratu bútorozott szoba férfi részére kiadó. Szekszárd, Beloiannisz 44. (5o) Szoba-konyha albérletbe kiadó, gyermektelen házaspár részére. Szekszárd, Rózsa Ferenc 10/B. (58) « Ne*» akartai* nyugtalanítani, kedvesem... de hova tetted az életbiztosítási könyvecskédet? Tervtárgyaló közgyűlés a decs/ Alkotmány Tsz-ben A járási kultúrházban, mintegy 220 tag jelenlétében tartotta meg idei tervtárgyaló közgyűlését a decsi Alkotmány Tsz. Baranzó Ferenc főagronómus először a növénytermesztésről beszélt: ...Búzából elvetettek 700 holdat, abraktakarmánynak 50 hald francia búzát, kukoricából 500 holdat. Kenderből 100 holdat, cukorrépából 30 holdat. Fűszerpaprikával 30 holdat ültetnek be. Elvetettek továbbá 50 hold borsót, 35 holdas kertészetüket 80— 100 holdra fogják fejleszteni. Ennek érdekében már most megrendeltek 600 négyzetméter ablakkeretet. Mákot is vetettek 15 holdba, Munkálatait 3 brigádra bízták, akik versenyben vannak egymással. Az állandó munka biztosítása itt is nagy probléma, ezért telepítenek 5 holdon földiepret, mely munkaigényességével sok tagnak ad munkalehetőséget, de vetnek seprűcirkot is, hogy seprűkészítéssel is foglalkozhassanak a téli időszakban. Sok tervük van az állattenyésztés területén is: Még ebben az évben megvalósítják a tbc-men- tes tehénállományt. Jelenlegi 100 anyakocájukat 120-ra kívánják növelni. 1968-ra felépül egy 600 férőhelyes hizlalda, amelynek benépesítéséhez 120 anyaállatra van szükség. 500 jubból álló állománnyal rendelkeznek. A bárányokat részben exportra szállítják. Idén először kísérleteznek 2000 libával is. Ugyancsak ebben az évben kívánják 284 holdas legelőjüket mintalegelővé fejleszteni, melynek érdekében a gyomirtást- már most megkezdték. A mintalegelőn szakaszos legeltetést vezetnek be. villany- pásztor-re ndszerrel. Az új gazdasági mechanizmusban adódó feladatok megoldására már előre gondolnak: Az év elején bálázógépet, mindent felhordót, kaszálva rakodót, kukoricavető gépeket, esztergapadot és a gyorsabb üzleti ügyek lebonyolítása érdekében személygépkocsit is vásároltak. A pénzbeni díjazás rendszerét az Alkotmány Tsz-ben is bevezették. Ismertette még Baranzó főagronómus a tervezett összbevételt is, ami 9 millió 321 ezer forintot tesz ki. Sotkó János Alapismereti tanfolyam záróvizsgája Négyéves távlati tervet készített az ozorai művelődési otthon a község kulturális helyzetének megjavítására. Az 1966/67-es évvel kezdődő ciklus egyik célkitűzése, az analfabétizmus teljes felszámolása, melynek keretében 1970-ig mintegy 50 embert tanítanak meg írni, olvasni. A pedagógusok áldozatos munkájának köszönhető, hogy a terv végrehajtása gyorsabban halad a vártnál: Tavaly már 10, az idén pedig 12-en tettek sikeres vizsgát az elmúlt napokban. — palló — Szünidei foglalkozások a tolnai könyvtárban Az iskolás gyermekek tavaszi szünidejére, gyermekfoglalkozásokat szerveztünk. Az alsótagozatos tanulók hamar megkedvelték a tv szünideji matinéjának megtekintésével, mesével, diavetítéssel. egybekötött foglalkozásainkat. D. M.-né Dombóvárról jelentették A vasutas művelődési otthonban március 31-én könyvismertető estet rendeznek. Gömöry József gimnáziumi tanár Beczássy Judit: Egyszer vagyok fiatal című könyvéről tart. előadást. * A Dombóvári; és Ujdombóvárt összekötő völgyutat a téli időjárás és csapadék eléggé megviselte, néhol kikezdte az úttest kövét, a járdaszegély is több helyen berepedezett. Reméljük, az illetékesek • idejében észreveszik és kijavítják a most. még csekélynek mondható kárt. Szabotin Károly HIT MOND A ^ ? Jár-e és milyen esetekben c A jogszabályban megjelölt feltételek mellett általában annak jár családi pótlék, aki legalább két gyermeket tart el. Egy gyermek után is jogosult azonban családi pótlékra az egyedülálló dolgozó nő, továbbá az a vak dolgozó, akinek házastársa is vak. Ugyancsak egy gyermek után is jogosult családi pótlékra a dolgozó, ha a gyermek még nem töltötte be tizenhatodik életévét és testi, vagy szellemi fogyatkozása miatt állandó ápolásra, vagy felügyeletre szorul, illetve ha tizenhatodik életévét betöltötte ugyan, de testi, vagy szellemi fogyatkozása vagy betegsége miatt munkaképességét legalább kétharmadrészben elvesztette és ez az állapota legalább egy éve tart, vagy egy év alatt előreláthatólag nem szűnik meg. Egyedülállónak azt a nőt kell tekinteni többek között, aki hajadon, özvegy, elvált, vagy férjétől különváltan él, továbbá akinek férje letartóztatásban van, vagy szabadságvesztés büntetését tölti, :y gyermek után is családi pótlék? sőt egyedülállónak kell tekintem, azt a házasságban élő nőt is, aki férjével él ugyan egy lakásban, azonban a házasság felbontása iránt bírói eljárás van folyamatban, vagy a bíróság az ő vagy gyermeke részére az életközösség megszüntetése miatt tartásdíjai állapított meg. Nyomatékosan kell azonban felhívni a figyelmet- arra, hogy a jogszabály rendelkezése szerint, aki a családi pótlékot joetmanul veszi fel, köteles azt visszafizetni, sőt, ha a cselekmény nem bűntett szabálysértést követ el és ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható az, aki a családi pótlék elnyerése céljából a valóságnak meg nem felelő bejelentést fesz. a valóságnak meg nem felelő igazolást terjeszt elő. vagy a megszabott határidőben nem jelenti be azt a körüményt, am»'""»1: alapján valamely gyermeke után a családi pótlékra jogosultsága megszűnik. Dr. Deák Konrád csop. vez. ügyész