Tolna Megyei Népújság, 1967. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-12 / 61. szám
2 lOTM MENYES NETŰlMG 196?, mSrciäS IK TANUK ÉS NYILASOK Vallomások a zuglói tömeggyilkosok bűnügyében A Fővárosi Bíróság nagy tárgyalótermében napok óta folynak- a tanúkihallgatások a tömeggyilkos zuglói nyilasok bűnügyében A hallgatóság — amely a vádlottak kihallgatásakor gyakran megfeledkezett arról, hogy gyilkosokkal szemben érzett felháborodását, gyűlöletét, és megvetését/ egy-egy önkéntelen felkiáltással, méltatlankodó megjegyzéssel', sem fejezheti ki — most szokatlanul csendes. Dermedten hallgatják azokat az embereket, akik a teremőr szólítására egymás után . állnak a mikrofon elé, hogy felidézzék 23 évvel ezelőtti, szörnyű emlékeiket. Azokat a napokat, amikor a meggyötört és megalá- . zott áldozatai tehetetlen .és kiszolgáltatott prédái voltak a bűnügy 19 vádlottjának és társaiknak. ALKU ÖT ÉLETÉRT Az egyik tanú magas, barázdált arcú, idősebb férfi: tömött, sűrű haja erősen őszül. Mérnök. 1944. decemberében feleségével, gyerekével és két idős rokonával egy zuglói házban bujkált. A menekülést, az életben maradás reményét azok a hamis igazolványok jelentették, melyeket az üldözött ember barátaitól kapott. — Egy éjjel — kezdi vallomását — ránktörték az ajtót. Négy fegyveres ember rontott a szobába. Nyilasok voltak. Razzia — mondta a vezetőjük. — Mutassa a papírjait!... Megmutattam. — Ezek nem valódiak — üvöltött. Tudtam, hogy elvesztünk. Egyetlen esély maradt, ha meg tudom győzni, hogy téved, igazolványaink valódiak, nem azok vagyunk, akiket keres __ É rvelésére, magyarázkodására a nyilas oda sem figyelt, hiszen nem az érvek érdekelték. A 'mérnök ekkor megkísérelte az utolsó lehetőséget: tudta, hogy a zöldinges csőcselék nemcsak vér-' re szomjazik, hanem aranyra, ékszerre, pénzre is. Félrehívta a vezetőt és amíg a többiek a székben terpeszkedtek, a másik szobában megkezdődött a halálos vásár: alku öt életért. A mérnök mindenét odaadta: pénzét, ékszereit, majd levette óráját is. Amikor kiléptek a szobából, az egyik nyilas éppen töltött pisztolyával bökdöste az egyéves kisgyerek haját. — A vádlottak között felismer valakit akkori; látogatói közül? — kérdezi a tanácselnök. — Igen. mondja halkan, a tanú: Kálmán László. Ö ott volt. — Álljon ‘ fel Kálmán! így történt? — Igen. Illetve, nem . . . azaz . .. Szívósan bizonygatja, hogy ő ugyan ott vqltr de éz csak véletlen, mint „nemzetőrt'’ hívták magukkal a nyilasok, rá csak azért volt szükség, ..hogy 'aZ igazoltatás törvényes legyen" ... Elhallgat, konok gyűlölettel nézi a tanút. .’ A FÉRJ DAC1ÍAUBAN MEGHALT... Az illegális kommunista párt egyik • mártírja, Richtmann Sándor, . azt a feladatot kapta, hogy ^Magyarország náci megszállása titán fegyverek elrejtésére alkalmas helyet keressen.. Richtmann talált is megfelelő helyiséget, a zuglói Textíliába szövőgyár elhagyott részén. Az illegális kommunistát az üzem náci ellenes főmérnöke Verschitz Emil segítette, majd amikor a párt illegális nyomdáját új helyre kellett telepíteni, a gépeket Verschitz szolgálati lakásába vitték. A nyomdát az ugyancsak illegális kommunista Rákosi Endre és felesége kezelte. Több hónapig dolgoztak: ezer és ezer röplappal buzdították ellenállásra a budapestieket a náci megszállók ellen. A nyomda működéséről később tudomást szerzett a Gestapo és a nyilaskereiztes párt főkerületét bízta meg a kommunista nyomda felszámolásával. A főkerület pedig a zuglói nyilas pártszervezeteket utasította 1944. október 4-én a, zuglói nyilas pár,(szolgálatosok -körülvették a gyárát, majd becsengettek .Verschitz lakásába. Richtmann gyanútlanul ajtót nyitóit. azt hitte;; Rákosi. Endre fe- Tésége 'jön,'/akit ebben az időben vártak haza. Amikor meglátta a küszöbön álló nyilasokat, becsap- 'ta az'"ajtót.'. A* pártszólgálatosok lövöldözni kezdtek, majd betörtek a lakásba. Richtmann ekkor már halálos sebet kapott, Rákosi Endrét és Verschitz Emilt a nyilasok magukkal hurcolták. Verschitz feleségét most tanú- • ként kihallgatta a bíróság. Az asszony elmondta, hogy 1944. november 5-én, tehát a nyomda elleni nyilastámadást követő napon, feljött vidékről meglátogatni a férjét. A lakásban nyilasok várták, őt is elhurcolták. Kihallgatták, vallatták, majd szembesítették férjével és Rákosi Endrével. — A férjemet — mondja halkan az asszony — ekkor már annyira megkínozták, hogy az első percekben meg sem ismertem. Csupa vér volt az arca, csak amikor a pulóverét láttam, akkor tudtam, hogy ő az... Engem később elengedtek a nyilasok, de a férjemet elvitték. Dachauban halt meg... NEM EMLÉKSZEM ... csaknem valamennyi tanúvallomás percekbe sürített dráma. Huszonhárom év távlatából is elevenen ható, megrázó élmény, hiszen azokat a szörnyűségeket, melyekről a tanuk, — akik mindezt átélték — vallanak, sem a múlt, sem a jövő nem feledtetheti el. Egy-egy monoton, halk, vagy nemritkán könnyekbe fulladó visszaemlékezés egyaránt felkavarja a tanukat és a hallgatóságot, — csak a vádlottakat, nem. Egy-két társuktól eltekintve, akik talán számításból (az őszinte, tö- rgdelmes beismerő vallomást a bíróság enyhítő körülményként értékeli), talán lelkiismeretük könnyítésére hajlandók szembenézni bűntetteikkel — a többség közönyösen üldögél, s ha róluk vallanak a tanúk, megátalkodot- tan tagadnak. Mindent tagadnak. Kröszl, az egykori kerületvezető, kihallgatásakor társait, — akikkel együtt fosztogatta, kínozta, és gyilkolta; számtalan áldozatát — sem akartaAklismerni, a tanukat sem. „Nőm tudom...* „Nem így volt...” „Nem emlékszem...” — jóformán csak ezt hallani a tanúkihallgatások során a vádlottak és tanúk szembesítésekor Kröszl tói és társaitól. De mind több a bizonyíték és mind több tanú mondja szemükbe elévülhetetlen és megbocsáthatatlan bűntetteiket. B. L. Nagy részvét mellett temették el Kodály Zoltánt (Folytatás az 1. oldalról) Ezután Rusznyák István, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke búcsúzott Kodály Zoltántól. Méltatta Kodály tudományos munkásságát, s többek között ezeket mondotta: — Korokat, kultúrákat, átfogó, szintézist teremtő egyéniség volt. S ha most — fájdalom — búcsúznunk, kell tőle. ezt azzal az ígérettel tesszük, hogy mindazt az indítást, amit tőle nyertünk, nem hagyjuk veszendőbe menni, hanem az ő szellemében munkálkodva megőrizzük és egész népünk javára kamatoztatjuk. Ezután Szabolcsi Bence akadémikus búcsúzott a nagy halottól. — Szálfa dőlt ki közülünk, utolsó óriása annak a nemzedéknek, mely a századforduló idején s az utána következő évtizedekben megváltoztatta Magyarország szellemi arculatát. Ady Endre, Móricz Zsigmond, Bartók Béla nemzedéke volt ez, a teremtőké és felfedezőké, a faltörőké és sziklabontóké. De mindannyiuk közül bizonyára egyik sem „költötte úgy a milliókra élte kincsét” mint Kodály Zoltán. Amit vállalt, nem kevesebb volt, mint Magyarország újjáte- remtése zenében. Mérhetetlen a munka, melyet elvégzett és Teánk hagyott. Nemzedékek munkáját végezte el egymaga; nemzedékek tudatát formálta újjá. nemzedékeknek adott hitet, bizalmat és távlatot, életcélt és meggyőződést, Teremtő, egész élet volt az övé, harmonikusan felnövekvő és harmonikusan lezáruló, akár azok a klasszikus remekművek, melyeknek tanítványai követőije és megújítója volt. Ehhez a ravatalhoz ma odajárul nemcsak a magyar és külföldi zeneélet. nemcsak a magyar zene, hanem az irodalom, a néprajz, a pedagógia, a nyelv- tudomány és a történelem is, a nemzet szellemi műveltségének minden jelképes hordozója. Mi tanítványai, akik e költő csodálatos életének tanúi és követői lehettünk, oly végtelenül nehéz szívvel búcsúzunk tőle, mint a lenyugvó naptól a vándor, aki úgy érzi, hogy immár sötétben marad. Végezetül Rajeczky Benjamin a Magyar Tudományos Akadémia népzenekutató csoportja nevében búcsúzott Kodály Zoltántól. A gyászszertartás Kodály-dalla- mokkal fejeződött be. A „Hegyi éjszakák” Árva vagyok című első tételét a Leövey Klára gimnázium Kodály-kórusa adta elő Andor Ilona vezetésével, majd a negyedik tétel — Meghalok — következett a debreceni Kodály-kó- rus tolmácsolásában. Gulyás György vezénylésével. A gyászszertartás befejeztével Kodály Zoltán érckoporsóját gyászkocsi vitte az akadémiai kö- röndben lévő sírhelyhez. A koporsót tízezrek kísérték végig az úton. Kodály Zoltán földi maradványainak elhantolásakor a temetésén egybegyűltek a Himnusz eléneklésével búcsúztak a magyar zene nagy alkotójától (MTI) Ha tartják a francia választások második fordulóját Párizs (MTI) Pénteken este Jacques Duclos, Jean Lecanuet, Francois Mitterrand, Couve de Murville és Georges Pompidou televízió- és rádióbeszédével lezárult a hivatalos választási kampány a francia nemzetgyűlési választások vasárnap sorra kerülő második fordulója előtt. A múlt vasárnap lezajlott első fordulóban csak 81 mandátum sorsa dőlt el. A most sorra kerülő második fordulóban 891 jelölt indul harcba az eldöntésre váró 405 parlamenti mandátumért. Először történik meg több év? tized óta Franciaországban, hogy valamennyi baloldali párt a múlt év december 20-án kötött és az elmúlt hétfőn megújított megállapodás alapján valamennyi választókerületben közös jelöltet állított a második fordulóra. Mindössze két olyan választó kerület akadt, ahol a szocialista jelölt nem vonta vissza jelöltségét az első fordulóban több szavazatot kapott kommunista jelölt javára. • ' í ■ l- ' t * Iemet jük a unalmat A napfényes idő kicsalta az embereket a művelődési ház lépcsős bejárata elé. Ez volt az első szünet, fél óráig tartott, és az első Tolna megyei tsz-tanácsko- zás küldöttei ez idő alatt bátran odamondogatták mindegyik vállalatnak, szervnek, intézménynek a magukét. Ez, a szünetekre olyannyira jellemző, szókimondás bent a nagyteremben majd egy- csapásra megszűnik, és az iménti hős oroszlán csodálatos átalakuláson meny keresztül. Úgy fog felszólalni, mint a szelíd bárány. R. slvtárs zsebéből kikandikál a vörös műbőrbe kötött jegyzetfüzet. Hunyorog a napfényben és közli a mellette álló három barátjával, hogy felszólalásának elkészítette a vázlatát, de nem jelentkezik, mert ha beszélni fog, bomba robban. — Miről akar beszélni? — kérdezem tőle. — Amiről mindenki hallgat. A költségekről. A forintról. Arról, ami majd minket terhel — mondja. , , A körülötte állók bíztatják. V hogy csak kérjen szót. R. elv- társ a fejét rázza. — Nem, nem. Négy évvel ezelőtt felszólaltam, és azóta a miniszterhelyettes nem áll■ velem szóba. Eltűnődöm. Mikor érjük meg azt az időt, hogy fordítva legyen, hogy R. elvtárs például a szünetben viselkedjen bárányként, és a tanácskozás szónoki emelvényén oroszlánként? A megyei tanácskozás után másnap megszólalt a telefon és Sz. elv- társ jelentkezett az Állami Biztosítótól. Úgymond, hallották, hogy a felszólalók foglalkoztak az Állami .Biztosítóval. Meg szeretnék kérdezni, igaz-e. Talán nem titok. Egyrészről’ nem titok, másrészről ez. már valami. .Az Állami Biztosító kényes a híYére. De rá is kényszerült, hogy kényes legyen a hírére, hiszen .sose szoktatták le arról, hogy tudja, ha rosszhírű a cég, akkor fogynak az üzletfelek. Helyzeté most a többi vállalathoz, képest viszonylag előnyös. Az Állami Biztosító már rég tudja azt, amit a többség majd ezután lesz kénytelen megtanulni. — Talán nem titok? — kérdezte a telefonozó Sz. elvtárs. — Tudnillik, ha a felvetések olyanok, akkor azonnal intézkedni akarunk. Nem akartam elvenni a kedvét, feleslegesnek tartottam elmondani neki, hogy a „felvetések olyanok”, de a megyei szerv sokszor hiába erőlködik, ha egyszer az országos szerv köti magát. Itt van történetesen a mezőgazdaság krónikussá vált, idült betegsége, az alkatrészellátás. „Javul” — mondják róla az illetékesek. Még mindig rossz — állapította meg a tsz-tanácskozáson több felszólaló. Hát mi is az igazság? Úgy tűnik, ezt nem tudja senki. Kezdik az emberek megtanulni, hogy a népi demokráciához való hűség nem követeli meg kifejezetten egy tanácskozástól, hogy ott mindenki egyetértsen. Más szóval a helytelenítés nem ellenséges cselekedet és a helyeslésből kár is származhat, nemcsak haszon. Mióta kezdik ezt az emberek'felismerni, azóta az értekezleteken temetik az unalmat. A vita hovatovább tényleg vita, a tanácskozás valóban tanácskozás. Ettől nem bóbiskolnak el, szinte felfrissülnek az emberek. Már idestova húsz éve járok értekezletekre, s első ízben fordult elő, hogy hiába kerestem az alvó aktívákat, akik szemüveg, vagy újság mögé rejtezve szundítanak. A megyei tsz-tanácskozáson unatkozót még igen, de szundikáló aktívát nem láttam. Ez is egy null az új gazdasági mechanizmus javára. — Fejekre van szükség — mondta az elnökség egyik tagja. Mi ez, valami elszólás, valami áthallás a tizenévesek szótárából? Űk használják, hogy fej, jó fej, menő fej, klassz fej. Itt most úgy került szóba az egész, hogy okos fejekre van szükség. Tehát nem kobakokra, tökökre — fejekre. Ettől nem csoda, hogy felvidulnak megélénkülnek, és nem álmosodnak el a fejek. ügyvezetőjét juttatta eszembe. Azt a magabiztos embert, aki tudja* hogy mögötte erős részvényesek állnak, nevükben határozottan felléphet, mert ez a részvénytársaság tényező. Tud adni, tehát joga van kérni is. Joga van előterjeszteni kikötéseit. Tehát: — Ne az értékesítésnél vitatkozzunk, hanem a szabványok elkészítésénél. A fondorlattal megoldott probléma nem időtálló, veszendő ... Minden ármegállapítás null kilométertől történjék, — és így tovább, és így tovább. Jó, okos dolgokat mondott el V. elvtárs. Mély átéléssel és élvezettel hallgatták, aztán erősen megtapsolták. Hatásos szónok. De mezőgazdasági mérnök létére, hol tanult retorikát? Az egésznapos tanácskozás utolsó negyedében lépett a szónoki emelvényre V. elvtárs, akiről eddig tudtam, hogy kiválóan ért a gazdálkodáshoz, de arról sejtelmem sem volt, hogy retorikából is szerzett diplomát. Kihez hasonlítsam őt, hogy az olvasó maga elé tudja képzelni? Egy jól működő részvénytársaság Talán az egész nyelvbotlás volt. Mindenesetre •fülsértő nyelvbotlás. „Kiharcoltuk” — mondta a felszólaló tsz-küldött, aki különben otthon elnöke a közös gazdaságnak. Szerinte a világon egyedülálló új tsz-nyugdíjtörvény azért született, azért van, mert a parasztság az ő értelmezése alapján nem hagyta békén a pártot és a kormányt, tehát kiharcolta. Igaz ez? Nem.
