Tolna Megyei Népújság, 1967. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-31 / 76. szám

f msrcftts Sí, TOLNA MEGYEI NEPŰJSAG Meg kezei téli a Kapos szabályozását Dombóvár, Szakály és Tolna- némedi térségében a Kapos fo­lyó minden évben legalább egy­szer riadalmat okoz. A nagyobb csapadék azzal a veszéllyel jár, hogy nagy kiterjedésű kultúrte- rületeket önt el. A víz ellen vé­dekezni jó folyómederrel, gát­rendszerrel lehet. A víz, ha kellő időben, s módon nem szorítják gátak közé, hatalmas pusztításo­kat okoz. Á Kapos hazánk folyói közül a legszeszélyesebb. Vízhoza­ma annyira változó, hogy hason­lítani csak a hegyi folyókhoz le­het. Ha Kaposvárott erős zivatar tombol, néhány óra múltán a sár­ga, löszös, zavaros víz Dombóvár rétjeit, szántóföldjeit önti el. A szeszélyes Kapóst megféke­zik.. Évekkel ezelőtt elkészült a terv, amely meghatározza a munkák ütemét, kezdésének, a részleges átadások befejezésének idejét. A Kapos szabályozását az ütemterv szerint ez év február­jában megkezdték. Pincehely községbe települt a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazga­tóság építésvezetősége. Innen irá­nyítják a hatalmas, több évig tartó munkát. A folyó partján már dolgoznak a kotrók. Egy-egy kotró óránként har­minc köbméter föld, mederfenék kiemelésével alakítja a folyót. A parton nagy teljesítményű toló­lapos traktorok segítségével ad­ják meg a töltés, a folyópart végleges vonalvezetését. miatt gyakori a kötélszakadás, és a motor, illetve más kapcsolódó szerkezetek meghibásodása. A magyar gyártmányú kotrónál találtuk Dómján Istvánt és K. Végh József kotrókezelőket. A szokásos heti karbantartást vé­gezték. Minden héten az első műszak dolgozói — a gépeket két műszakban járatják — elvégzik a négy-öt óráig tartó karbantar­tást. Ez azt jelenti, hogy az ösz- szes forgó, mozgó, pörgő alkat­Domján István 10 éve mélyíti, szabályozza hatalmas gépével Közép-Dunántúl folyóinak, tavai­nak medrét és partját. részt átvizsgálják, a hibásat ki­cserélik, és a kenést, olajozást is elvégzik. Az így felkészített gép azután egész héten át folyama­tosan tud dolgozni. A kotrók kezelői a vállalat törzsgárdájához tartoznak. Dol­goztak már a Velencei-tavi ren­dezési munkánál, itt jártak a Koppány patak szabályozásánál, de részt vettek a Duna védgát- jának építésénél. Pörböly térsé­gében is. Tolnanémedi és Pincehely köz­ségek közötti Kapos-szakaszon a tervezett ütemben folyik a mun­ka. Az idén Pincehelyig érnek el a kotrók, a jövő évben egy má­sik, jelentős szakaszát kezdik meg a folyónak egyengetni, ren­dezni. Amint feljebb érnek Dom­bóvár felé, úgy tudnak majd a kotrókkal gyorsabban haladni. A gépek után nem kell a folyó­partot kubikosoknak „simító munkára” sem kiadni. A mun­ka, amit a nagy gépek végez­nek, kiváló minőségű. A Kapos medre naponta ala­kul; változik. Ha elkészül a fo­lyamszabályozás, nem kell félni a Kaposvölgye lakóinak a szeszé­lyes, sokszor megáradó folyótól. — FÁLKOVÁCS — Foto: BAKÓ Országos határőrig.. Nagykanizsán A BM. fia tárőrség Országos Parancsnoksága, a nagykanizsai városi pártbizottság és a városi tanács a felszabadulás ünnepét kétnapos, nagyszabású program­mal ünnepeli, országos határőr­napok elnevezéssel. Ebben a prog­ramban hangverseny, különböző sportmérkőzések, lovas-, ejtőer­nyős-, motoros-, műrepülő-bemu- tatók szerepelnek. Az Újpesti Dó­zsát a labdarúgó, az ökölvívó, a női művészi torna-, az öttusa-, és a tekecsapat képviseli. A Ma­gyar Honvédelmi Sportszövet­ség a motoros műrepülőit, ejtő­ernyőseit küldi el, a lovasverse­nyeken a zágrábi lovasiklub, a budapesti MEDOSZ, a budapesti lovas'klub, a rádiházai állami gazdaság, és a kiskunhalasi Ha­tárőr Dózsa lovasai szerepelnek, és bemutatót tart a világbajnok magyar öttusa-válogatott is. A meghívott sportolók közt ott lesz Papp László, három­szoros olimpiai bajnok. Az ünnepségsorozat és a sport­program április 3-án kezdődik valamennyi szereplő felvonulásá­val, majd felavatják a felsőfo­kú mezőgazdasági technikum sportcsarnokát. Este Szépség és kultúra címmel hangverseny lesz, amelyet a határőrség központi zenekara és szólistái adnak. Fel­lép még Bence Márta és Aradszky László táncdalénekes és a vá­logatott művészi tornacsapat, az Újpesti Dózsa serdülő, ifjúsági és felnőtt tomászlányai, egyéni és csoportos karika- fátyol-, bu­zogány- és labdagyakorlatokkal. Április negyediké zenés éb­resztővel kezdődik, majd reggel megkezdődnek a lovasbemutatóik* a szolgálati kutya bemutatók, sok­féle. érdekes ügyességi számra kerül sor. Délben kezdődik az MHS motoros műrepülő-bemuta- tója, a határőr cselgáncsválogatott bemutatója, majd délután az Új­pesti Dózsa labdarúgócsapata ját­szik barátságos mérkőzést a Nagy- kanizsai Bányásszal, illetve a vá­ros válogatottjával. Este határőrbált rendeznek a Central Szállóban, a határőrség központi zenekarának közremű­ködésével. A bálon tombolaként pedigrés kutyakölyköket sorsol­nak ki. A rendezőség tízezernél több látogatót vár a kétnapos programra; a környékbelie­ket, a határőrök szüleit, is­merőseit, rokonait. Igen sokan készülnek a szomszé­dos jugoszláviai községekből, vá­rosokból is. főleg Varasdról és Csáktornyáról. A külföldi vendé­gek fogadására, kalauzolására külön tolmács- és idegenvezető- szolgálatot szerveznek. Az országos határőrnapok tel­jes bevételét a vietnami nép megsegítésére fordítják. A napokban a munkák szín­helyére látogattunk. A látvány, amely az olyan em­bert fogadja, aki a nagy föld- munkagépek munkájához nem szokott, meghökkentő. Fél méternél szélesebb, beton­keménységű földút vezet a kot­rókhoz. A negyven-ötven tonna súlyú gépek maguk után olyan utat hagynak, hogy azon akár gép­kocsival is lehet közlekedni. És amerre a kotrók . elhaladnak, üres gázolajoshordók, szakadt, de formásán karikába hajtott acél­sodronykötelek maradnak el. — Sok kötelünk szakad —• mondja Egyed István, a szovjet gyártmányú kotró főkezelője. — A gép egyszerre egy köbméter n£gy éve került a vállalathoz, de földet markol a folyómederből, már őt is a legjobb kotrókezelők partoldalból. A nagy igénybevétel között tartják számon. Nagy teljesítményű kotrógép a Tolnanémedi Kendergyár szom­szédságában. Az egyköbméteres puttony a Kapos közepébe csa­pódott. Több mint másfél milliárd forint értékű mezőgazdasági gépalkatrész 1967-ben Itt a tavasz, ami egyszersmind a mezőgazdasági munkák meg­indulását jelenti. Felkerestük a Mezőgazdasági Gépalkatrész Ellátó Vállalat, a MEGÉV igazgatóját, Serülek Gyu­lát, hogy. felvilágosítást kapjunk: mi a helyzet az idén a mezőgaz­dasági gépek alkatrészellátásával. Szállítási késedelem — A teljes ütemben folyó téli gépjavítások — mondotta az igazgató — megnövelték az év elejéin a mezőgazdasági gépek alkatrészei iránti keresletet. Saj­nos azzal kell kezdenem nyilat­kozatomat, hogy bel- és külföldi szállítóink a tavalyi szállítási kötelezettségüknek nem tettek mindenben eleget. A hazai gyár­tású alkatrészeknél majd 9 mil­lióval maradtak adósak. Elsősor­ban a Vörös Csillag Traktorgyár és a Csepel Autógyár maradt el egyes cikkekben, ami az U—28 és a D—4—K traktoroknál okoz alkatrészzavarokat. Miután — folytatta az igazgató — a gyártó üzemek nem kötelesek szerző­dést kötni, a KGM üzemek a múlt év decemberében feladott pótrendeléseink jelentős részét visszautasították, illetve 1968. I. és II. negyedévi szállításra vállal­ták csak el, — A Technoimpex külker-vál- lalaf adóssága elsősorban a DT— 54, az MTZ és az UTOS trakto­roknál súlyosbítja a helyzetet. — A Zetor-Super, a Z—3011 és az SZ—80—100 típusú trakto­rok alkatrészeiből a szükséglet­nek megfelelő ellátást biztosít­juk, bár’ átmenetileg még ezek­nél is mutatkoznak hiányok, így a Zetor szívó, és kipufogószele­peknél. a Z—3011 kormányszer- kezeti részeknél és az SZ—80— 100-as láncgörgőknél. Elegendő csapágy és gumiabroncs — A munkagépek alkatrészei­ből és a gördülőcsapágyakból az ellátás kielégítő lesz. Jelenleg ugyan még fennakadás mutatko­zik néhány külföldről érkező csapágynál, de ez csak átmeneti jellegű. A Magyar Gördülőcsa­págy Gyár napokon belül leszál- lát.ia megrendeléseinket és a be- éritező 20—21 vagon csapágy ro­hamosan megjavítja majd az el­látást. Megjavult az állattartási gépek alkatrészeinek a' szállítása is, miután a Szovjetunióból és a hazai gyárakból beérkeztek a fe j ögéoal katrészek. — Sajnos, nem kielégítő vi­szont — mondotta a MEGÉV igazgatója — a pótkocsik alkat­részeinek szállítása. Továbbra is hiány van rugólapokban és rugó- kötegekben. Hiánycikkek a mo­toros permetezők pótalkatrészei is. Bár a múlt év végén kb. 100 ezer forint értékű előszállítás történt, még így sem tudjuk az igényeket kielégíteni, olyan nagy a kereslet. Különösen nem kielé­gítő a permetezőgépek alkatré­szeinek szállítása, ezért aTechno- impex-nél állandóan sürgetjük az alkatrészeket. A műszaki áruk­nál ékszíjból megfelelő a szál­lítás. Ugyancsak időben érkez­nek a tehergumiabroncsok is, egyes személykocsi-abroncsoknál azonban számítani lehet némi késedelemre. — Az 1966. évi lemaradásokon felül gondot okoz az ellátásban, hogy az 1967. évi szállításra a Technoimpexnél megrendelt pót- alkatrészek közül mintegy 800 tételre még nincs szerződés. A szerződések létrehozása és a szál­lítások biztosítása érdekében a külkereskedelemnek a MEGÉV- vei karöltve soron kívüli lépése­ket kell tennie a külföldi szál-) lítóknál. Hazai gyártásból — Kábelellátásunk nem kielé­gítő. A VILLÉRT ugyan vállal­ta erre a negyedévre 823 ezer folyóméter kábel leszállítását, de minden sürgetésünk ellenére sem szállított eddig. Az első negyed­évre megrendelt 14 ezer akku­mulátorból a mai napig mind­össze 3 ezer 660 darabot szállí­tottak. ami természetesen kevés. A nagyfontosságú simmering és seegergyűrűkből 155 ezer darabot rendeltünk erre a negyedre. Ed­dig 112 ezer darabot meg is kap­tunk. — Ebben az évben a megnöve­kedett kereslet folytán az AGROfc KÉR vállalatok majdnem 300 millió forinttal növelték meg­rendeléseiket. Mindent megte­szünk, hogy az 1967-es esztendő­re lekötött és már esedékes al­katrészeket megkapjuk. Igyek­szünk hazai gyártásból pótolni az elmaradt Zetor-szelepeket, és más alkatrészeket is. Az Í966- ban le nem szállított alkatrészek szállítását is sürgetjük. — Vállalatunk több mint más­fél milliárd forint értékű gépal­katrészt bocsát a felhasználók rendelkezésére. Ennek majdnem felét hazai gyártásból fedezzük. Importunk 85 százalékát szerző­désekkel biztosítottuk. Mindent megteszünk, hogy a mezőgazda- sági gépek alkatrészeit időben eljuttassuk a felhasználókhoz — fejezte be tájékoztatását Serfiek Gyula, a Mezőgazdasági Gépal­katrész Ellátó Vállalat igazgató­ja. Zsolnai László

Next

/
Thumbnails
Contents