Tolna Megyei Népújság, 1967. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

1967-03-26 / 73. szám

szárd TÓIN/ ’EGYE/, vtue motnkniu egyesöuetek i NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TQLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA . XVII. évfolyam, 73. szám ARA: 80 FILLER Vasárnap, 1967. március 26. Dél-Vietnamban növekszik a hazafias erők katonai nyomása A partizánok az utóbbi 24 órá­ban változatlanul heves ágyutűz alatt tartják az amerikai álláso­kat — jelenti a francia hírszol­gálati iroda. A hazafiak a tengerészgyalog­ságra, valamint a Junction City hadműveletben részt vevő ejtő­ernyős alakulatokra és páncélos egységekre irányítottak aknatü- zet. A demilitarizáít övezettől délre elkeseredett harcok foly­nak. Az amerikaiak hivatalos közlése szerint „az ellenséges kommunista erők’’ 24 óra lefor­gása alatt hét alkalommal len­dültek támadásba a tengerész- gyalogosok védelmi rendszere el­len. Többször közelharcokat is jelentettek. A saigoni főparancsnokság szóvivője 12 amerikai katona ha­lálát és 91 megsebesülését ismer­te el. A partizánok veszteségeit 50 főre becsülte. Azt is elmon­dotta, hogy a gerillák felgyújtot­ták egy üzemanyagraktárt . és lángba borítottak több katonai szállítóeszközt. Az amerikai hírszerző szervek kénytelenek elismerni, hogy a Dél-Vietnami Nemzeti Felsza- badítási Front jelentős tüzérség­gel rendelkezik. Az AFP francia hírügynökség ismerteti a leg­újabb hivatalos amerikai adato­kat, amelyek szerint a partizánok 105 mrri-es űrméretű amerikai, francia, olasz és svéd gyártmányú ágyukra is szert tettek. Az ameri­kai intervenciós csapatok az el­múlt hetekben a saját bőrükön tapasztalhattáka szocialista tá­bor katonai segítségének hatásos­ságát, a hazafias erők 140 mm-es szovjet rakétákkal lőtték Da Nangot, az amerikaiak dél-viet­nami támaszpontját. A vietnami néphadsereg tü­zérsége 152 mm űrméretű ágyuk­ból mért ellencsapást a demilita- rizólt. övezettől délre felállított amerikai .messzehordó ágyukra. Az amerikai atomenergia-bi­zottság hír szerint már a Penta­gon elé terjesztett egész sorozat kisebb fajta atomfegyvert és né­hány új típust, amelyeket véle­ménye szerint Vietnamban be le­hetne vetni abból a célból, hogy Dél-Vietnamban tönkre tegyék a partizánok föld alatti alagútjait, Észak-Vietnamban pedig meg­semmisítsék a hidakat. így tehát az Egyesült Államokban nem­csak azt a lehetőséget mérlege­lik, hogy Dél-Vietnamban hasz­nálnak atomfegyvert, hanem azt is, hogy a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság ellen vetnek be ilyen fegyvereket. — Szemlátomást fokozódik a szélsőséges agresszív körök be­folyása a washingtoni politikára és így komoly figyelmeit kell for­dítani azokra a szándékokra, hogy Vietnamban atomfegyver­hez akarnak folyamodni — írja DCe/Jmiej amié. Az amerikaiak taktikai atomfegyvert akarnak bevetni Vietnamban ? befejezésül a tudósító. Követendő példa Foto: Bakó Jenő Prága (CTK). Jiri Hocmann, a a kulisszák mögötti vita arról, Rudé Právó washingtoni tudósí- vajon használjanak-e taktikai tója a lap szombati számában atomfegyvert, az . amerikai fegy- azt írja, hogy az amerikaiak nagy veres erők. Ez a vita legmaga- vietnami veszteségei következté- sabb kormánykörökben már ben megélénkült Washingtonban hosszabb idő óta folyik. Az összes gyümölcsfát megpermetezik iregszemcsén Zöld utat kér Dunaföldvár Dunaföldváron a sztereó üzem dolgozói megértették: a meglévő üzem kicsi, újai kell építeni. És vállalták, hogy ők maguk vál­nak építőkké. Az üzemi dolgozókból építők lettek és saját elkép­zelés, saját terv alapján felépítették az új üzemet. Erről szól a 9. oldalon: „Zöld utat kér Dunaföldvár’’ című riportunk. Nagy munka folyik Iregszem- csén. rendkívül hasznos és fon­tos, amit remélhetőleg máshol is megvalósítanak a jövőben. Min­den gyümölcsfát megpermeteznek a falu területén és a határban egyaránt. Tehát oúyan fákat is, amelyek eddig sohasem láttak permet le vet. Évek óta beszélnek arról, hogy mennyire fontos a háztáji és szórványgyümölcsösök védelme, hiszén ezek országosan nagyobb területet adnak, mint a gondozott nagyüzemi gyümöl­csösök, de a védekezés átütő megszervezése csak marad. - -1 A megyei növényvédő állomás, a Tamási Járási Tanács mező- gazdasági osztályával, az Ireg- szemcsei Községi Tanáccsal és a helybeli földművesszövetkezet- ted egyetértésben, ezek támoga­tásával végzi a permetezést. Valóságos roham ez a külön­böző kártevők ellen, bár csak két géppel vonult fel a nö­vényvédő állomás. A nagyteljesítményű gépekkel igen rövid idő alatt lepermete­zik egy-egy udvar fáit, pénteken már a fél faluval végezték. A legújabb típusú permetező gép, a Rapidtox Super valóban nagy teljesítményekre képes. Szinte lemossák vele a fák törzsét, kér­gét, tehát fertőtlenítik. Ezzel a mostani permetezéssel, mint dr. Nagy Elemér, a megyei növény­védő állomás igazgatója elniond- •ta, megvédik a fákat a pusztu­lástól. de a különböző gyümölcs- kártevők ellen nem nyújtanak ‘eljes védelmet. Mindenesetre az is nagy dolog, hogy a fáik pusz- ;olását megakadályozzák. Beszéltünk az egyik háziasz- szonnyal, özvegy Török Jenőné­vel, akinek az udvarában sok a gyümölcsfa, de láthatóan nem gondozza őket senki. Harminc évvel ezelőtt ültette' a fákat az apósa, de amióta ő meghalt, a fák segítség nélkül próbálnak ellenáll hi a renge teg kártevő ost­romának. „Ültettek fákat, és az ember várta, hogy terem” — mondja Törökné. Csak mintegy harminc házat találtak eddig a permetező emberek, ahol a há­zigazda is gondozza a kis gyü- -mölcsösét.- A- gyümölcsértékesítés ékesen bizonyítja, milyen sok kárbavész, lehullik, elrothad, niegkij kacosód ik. Igen. kevés gyü­mölcsöt tud eladni' a falú. 'A földművesszövetkezetnél így sum­mázzák ézt a kérdést: „A felvá­sárlással nem nagyon lehet di­csekedni. A gyümölcsöt, elfo­gyasztják .maguk.” A növényvédő állomás jóval olcsóbban elvégzi a permetezést, mint azok a kis brigádok., ame­lyek -egyes községekben már te-' vékenykednek. Mindössze 10 fo­rintba kerül termő fa-egyséffen- k^nt a permetezés, ném 18—20 forintba. Persze az állomás ezen semmit nem keres, csak közér­dekből csinálta. Dr. Nagy Ele­mér azt mondja, . szeretnék I» megye minden nagyobb településén elvégez­ni ezt a; döntő jelentőségű kora tavaszi permetezést már a jövő esztendőben. Felmérésük szerint a nagy tele­pülések gyümöjCsfaállománya. a háztáji és szónránygyümölesősö­ket tekintve összességében körül­belül fele az egész megye ilyen gyümölcsöseinek. Tehát ez már fél siker lesz. A teljes megoldási csak az hozhatja, ha a községek, földművesszövetkezetek valóban megszervezik mindenütt a gyü­mölcsfák védelmét, amihez már gyártja az ipar a permetezőgé- ■peket. Két-három év alatt min­denhova kell, hogy jusson a könnyén kezelhető; magasan „spriccelő” gépekből. A jövő esz­tendőben természetesen koráb­ban kezdi -a növényvédő állomás az egy-egy falura kiterjedő“ per­metezést, és több gépet küld egy­szerre. az éppen .soron lévő' köz-* ségbe. 1 . • Feltétlenül szükséges megemlít teni. az ide .vonatkozó törvényes rendelkezést: Szabálysértési eljárást Indít­hatnak az ellen, aki március 6-a után, bár maga nem vé­gezte el a permetezést, .meg­tagadja az Idegen segítséget. Iregszemcsén három ilyen eset történt péntek délié A 8/1964-es FM. rendelet (növényvédelmi kó . dex) alapján megindítják ellenük a szabálysértési eljárási, közér­dekbők . A lakosság többsége természe­tesen r • örömmel fogadta a házhoz -jövő és radikáV. védeke­zést. A brigádnak -elég nehéz a műn!;:’la. hiszen sok. szűk udvar­ban kell forgolódni a gépekkel, néhol az utcáról .bevezetni a pt-rTnetézőcsövet. A brigád tag­jai. a következők: Izsák Benő,' csoportvezető, nerme;ező .mester. Gyén Sándor, Bilkó László és Tóth Gyula., permetező mesterek, Sni-vári .József és Sztfcs László zotorvéze.tők. továbbá Márton László, aki vizet-hord a perme­tezéshez külön géppel, Reméltletol eg a jövőben sok fállít .Bejárnak majd házról ház­ra. de nemcsak ők. hanem más brigádok is. G, J.

Next

/
Thumbnails
Contents