Tolna Megyei Népújság, 1967. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-15 / 63. szám
w i \ a TBLNÁ KEGYET NßPCJSAG Í96T. március IS. / TOLNA Micrtip NÉPÚJSÁG MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA.»' Tető alá került Tolna megye legmagasabb épülete Dambáváratt tető alá került Tóira megye legmagasabb épülete: a kilencemeletes új járási kórház. A mintegy százhúsz méter hosz- szú, három belső udvarral kiképzett épület felmenő és válaszfalait felrakták, s már belül vakolják, az ÉM. Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói. Elkészült a kazánház és 40 méter magas kéménye, valamint a transzformátorház és több raktár is. A modem kórházépületben a műtők tömbje öt emeletet foglal Az Európai Rádió Szövetség (Eurovizion) és a Nemzetközi Rádió és Televízió Szervezet (OIRT) hétfőn aláírta a szerződést a 19. nyári játékok szervező bizottságával az 1968. évi mexikói olimpia rádiós és televíziós közvetítésére. A közvetítések jogáért kiszabott összeg 1 250 000 dollár, amelyből egymillió esik az Euro- vizióra — tagja csaknem valamennyi nyugat-európai ország, ezenkívül Tunézia és Marokkó — 250 000 dolláros összeg érinti a prágai szervezetet. Jan ßroeksz. az Európai Rádió Fenyegetőznek az olasz főváros aktmodelljei: ha nem teljesítik kívánságaikat, sztriptízt rendesnek a parlament, valamint a képzőművészeti főiskola előtt. Az aktmodellek azt követelik, hogy állami alkalmazottként kezeljék őket. Mint Anna Divetta, a 200 modell vezetője a római II Tempó munkatársának elmondotta, a lányok a művelődési minisztérium alkalmazottéiként szeretnének működni, hogy részesüljenek a közalkalmazottakat megillető kedvezményekből. — Alakunk nem tart örökké — magába, s a legfelső emeleten napozó is lesz. A kórház építését 1965-ben kezdték, s a tervek szerint 1968. november végén fejezik be. Ha így haladnak a munkák, sikerül a határidőre felépíteni. A kórház mellett emeletes járási központi orvosi rendelő építése is folyamatban van. A későbbiekben sor kerül nővérszállás építésére is, s valóságos egészség- ügyi kerületté fejlődik ez, a község szélén elterülő, kertes családi házakkal körülvett negyed. Szövetség elnöke elmondotta, hogy a közvetítéseket az Egyesült Államokon keresztül a műholdak segítségével oldják meg. A tv-közvetítések többsége fekete- fehér lesz, de színes adásokra is sor kerül azokba az európai országokba, ahol a színes tv. már működik. Naponként átlag tízórás tv-közvetítést terveznek Mexikóból. többségüket egyenesből. Broeksz elmondotta még, hogy a közvetítésért járó dollárössze- eet arányosan osztják szét a tagállamok között, figyelembe véve természetesen a rádióhallgatók ,és a tv-nézők számát. mondotta Anna Divetta. — Egy nap nem leszünk alkalmasak modellnek, s mi lesz akkor velünk? A modellek vezetője kijelentette, ha kívánságaikat nem teljesítik, a szenátus, a főiskola elé vonulnak, s nyilvános sztriptízt rendeznek, hogy „az emberek felfigyeljenek rájuk”. Nem kétséges, ha a római modellek beváltják fenyegetésüket, valóban felfigyelnek a járókelők, meglehetősen feltűnőnek ígérkező tiltakozásukra. „Kicserélték66 a Balaton vizét A Balatonba évente 500—600 milUmétemyi csapadék hullik, s hozzávetőlegesen ugyanilyen tömegű viz párolog el. Ezt a természetes kiegyenlítődést az elmúlt két év megbontotta. Az átlagosnál sokkal több csapadék hullott a tóba, a hosszú ideig tartó, borús időjárás miatt pedig a megszokottnál kisebb arányú volt a párolgás. Az egyensúlyt a Sió-csatorna zsilipjeivel, mesterségesen állították helyre: az elmúlt két évben kereken kétmilliárd köbméter vizet engedtek le a Sió-csatornán a Dunába. Ez az óriási vízmennyiség megfelel a Balaton közepes vízkészletének, a leeresztéssel tehát gyakorlatilag kicserélték a magyar tenger vizét. Ez a „csere” természetesen nem értelmezhető szó szerint, a szakemberek vizsgálatai szerint azonban a vízkicserélődés aránya rendkívül nagy cs kedvező volt. A Balaton vízszintje jelenleg még 10 centiméterrel magasabb a megengedettnél, de ez a számítások szerint már nem okoz nagyobb gondot a parti területeken. (MTI) Balesetek ittasság és gondatlanság miatt Bálint László, a bátai November 7 Tsz vontatóját engedély nélkül vitte el. Mivel jogosítványa, tehát gyakorlata sem volt, s hozzá szeszes italt is fogyasztott rövid út után egy telefonoszlopnak ment, kitörte, majd az árokba borult. A gondatlanság ittasággal párosulva okozott balesetet a 6-os úton is. Benke Gyula szekszárdi lakos személykocsijával Szek- szárd határában az útmenti árokba borult. A kocsiban ülő Vesz- tergombi Józsefné hidas-vasútállomási lakos a baleset következtében könnyebben megsérült. Szakály és Ürge vár között szintén gondatlanság miatt történt baleset. Jung Mátyás bácsalmási lakos a Kunbajai Állami Gazdaság teherkocsijával figyelmetlenül ment, letért a jobboldali út- Dadkára, majd áttért a bal oldalra, felborult és a töltés mellé gurult. Szerencsés baleset volt, mert csak egy utas szenvedett könnyebb sérülést. Nem mindennapi baleset volt a 6-os úton Szekszárd határában. Gergely István bonyhádi kisiparos személykocsijával haladt az úton. Utána ment szintén személykocsijával Gelyer Rezső hidasi lakos. Gelyer nem tartotta be a követési távolságot, s ezért nekiütközött Gergely kocsijának. Alig történt meg ez a baleset, mindjárt követte a másik. A két kocsi után hajtott Varga Vendel budapesti lakos személykocsijával. ö sem tartotta be a követési távolságot, s ezért nekiment a karambolozó Gelyer kocsijának. Személyi sérülés nem történt, pedig jó néhány utas is volt a gépkocsikban. A balesetek ügyében a rendőrség a megfelelő intézkedést megtette. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártírok tere 15—17. Telefon: 1—29—01. 1—23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon- 1—20—11. 1—20—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Felelős vezető: Széli István Széchenyi utca 46. Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesftökné; Előfizetési díj egy hónapra 13 Ft, Index-számi 25 069 Napi tízórás közvetítés a mexikói olimpiai játékokról Fenyegetőznek az olasz aktmodellek: Szíripfiz a parlamenti eloii MÁRCIUS Nemzeti ünnep. 15 A Nap kél 5.58 órakor« nyugszik 17.49 órakor. A Hold kél 7.34 órakor. SZERDA nyugszik 22.23 órakor. A New York-i Hilton Szállodából egy bandita 20 000 dollár készpénzt és mintegy 80 000 dollár értékű csekket rabolt kedden. A rabló észrevétlenül távozott a nyüzsgő szállóból, ahol ötezer szakember gyűlt össze a világ minden városából, a nemzetközi szépségverseny alkalmából. — Megfelelnek a járművek. A bonyhádi Petőfi Termelőszövetkezetben a múlt hét végén tartották a gépek szemléjét. Az erő- és munkagépek a biztonsági szemlén megfeleltek, közlekedhetnek velük. Az MHS szekszárdi modellező klubjában készítik a Tolna megyei repülőmo- dellezők részére az alkatrészeket. A nyers, kidolgozatlan alkatrészekből több ezer darabot kell készíteni. Egyedül, a lepkekönnyű repülőbordákból 17 000-et csinálnak egy kiképzési évre. — Három játszótér épül Szekszárdon. A játszóterek — az új lakónegyedekben a „főszezonra” elkészülnek. — A folyamatos munka biztosítása érdekében a kocsolai termelőszövetkezet pótlólag húsz hold sárgarépa termesztésére kötött szerződést. E munka biztosításával is enyhíteni kívánják a szövetkezet vezetői a munkaerő-felesleget. — Az Állami Biztosító Tolna megyei Igazgatósága az igazgatóságok közötti munkaversenyben a hetedik lett az elmúlt évi eredmények alapján. A megye járásai között folyó munkaversenvben a szekszárdi fiók került az első, a paksi fiók a második helyre. Taggyűléseken tárgyalják meg március hónapban megyénk valamennyi pártszervezeténél a KISZ KB állásfoglalása főbb gondolatai alapján az ifjúság szocialista nevelésének helyi tennivalóit. — Szekszárd nevezetességeit örökítik meg fényképeken a IV. számú általános iskolai fotoszakköré- nek diákjai. Az így összegyűlt anyagból kiállítási tablót készítenék. HÍREK — Hogyan alakítjuk a gyermek érzelmeit? címmel tart előadást a nevelők akadémiáján pénteken, 17-én délután fél három órai kezdettel a szekszárdi TIT- klubban dr. Kiss György professzor. Az előadásra ugyanezen a napon este fél hét órai kezdettel Decsen az értelmiségi klubban is sor kerül. Az öregek napján Dunaföldváron, az Alkotmány Tsz 170 idős vendégét a nőtanács fogadta. Az ünnepséget egybekötötték a nőnapi megemlékezéssel. A nőtanács ízletes vacsorával, a KISZ-fiatalok .hangulatos műsorral kedveskedtek, — küldi a hírt Galambos Lajos. Iregszemcse és Si- montornya után Tamásiban tartottak körzeti értekezletet a községi KlSZ-titká- roknak és a közelmúltban megválasztott ifjúsági jelölő bizottsági elnököknek. A mintegy negyven főnyi résztvevő megtárgyalta a KISZ VIT. kongresszusa előkészítésének politikai és szervezési tennivalóit. — Mintegy négymillió forintot fordítottak a megye földművesszövetkezetei az elmúlt öt évben kulturális célokra, ide értve a falusi könyvtáraknak ajándékozott könyvállomány értékét is. — Esküvő minden órában. A tavasz & házasságkötések számának növekedésénél is érezteti hatását, Míg februárban a szekszárdi anyakönyvi kerületben mindössze 12 házasságot kötöttek, március lián, már a 36. esküvőt is megtartották. Húsvét szombatja ígérkezik a csúcsforgalmi napnak, eddig már öt pár jelentette be akkorra házasságkötési szándékát. Reggel kilenctől délig, minden órára jut egy esküvő, és a további jelentkezésekre számítva délután is esketnek a Szekszárdi Városi Tanácson. A MAGYAR TV MŰSORA: 17.18: Műsorismertetés. 17.20: Fáklya vivők. 17.50: Hírek. 17.55: A képzőművészet története. 18.25: Választás előtt. 18.50: Te- leimpex. 19.20: Március zászlói. 19.50: Esti mese. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Show-hivatal ... 21.20: De Sica — önmagáról. 22.05:- Tv-híradó 2. kiadás. A JUGOSZLÁV TV mCsora: 9.40: Iskola-tv. 14.50: Iskola-tv. 17.00: Hírek. 17.05: Bábjáték. 17.25: Népszerű tudományos film. 17.55: Műsorismertetés, 18.00: Tv-újdonsá- gok. 18.15: Kíváncsiak egyesülete. 19.00: Ma este első számunk. 19.30: A tv postája. 19.45: Intermezzo. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Tv- híradó. 20.30: Hirdetések. 20.37: Játékfilm. 22.05: Hirdetések. 22.30: Tv- híradó. NEM VÁLTOZIK A HŐMÉRSÉKLET Várható időjárás szerda estig: felhőátvonulások csapadék nélkül. Erős, helyenként viharos, lassan mérséklődő északi szél. A nappali fel- melegedés lényegesen nem változik. A szélvédett helyeken fagy. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 5—10 fok között.