Tolna Megyei Népújság, 1967. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-02 / 52. szám
IQS1?, március Sä. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 A hanyagság ára Kétmillió forintnál több kártérítést fizettek a munkaadók a Társadalombiztosítási Igazgatóságnak Most éppen három kutyás ügy aktái várnak elintézésre, Kertai József asztalán. Ebben az esetben a kutyaharapást nem a szőrével, hanem forinttal fogják majd „gyógyítani”. Hogy kik? Az eb tulajdonosok. A tényállás röviden a következő: Akinek a hibájából, mulasztásából a dolgozót betegség, sérülés, rokkantság, halál éri. az fizetni köteles. Kertai József, a Társadalombiztosítási Igazgatóság szolgáltatási osztályának a vezetője még pontosabban fogalmaz: — Amikor a rendeletet e kártérítési kötelezettségekről megalkották, a forintösszeg mellett az érdekeltséget és a fokozottabb munkásvédelmet tartották szem előtt. A munkáltatónak az ilyen kiadás nincs sehová betervezve, az esetek többségében tehát felelőst is kell keresnie. A behajtás könyörtelen. A kártérítési összeg befizetése alól nincs kibúvó. Az SZMT munkavédelmi felügyelői minden esetben a rendeleteknek megfelelően járnak el —- mondja Kertai József. Dehát tulajdonképpen miről is van szó? Arról, hogy amikor bekövetkezik egy baleset, akkor megállapítják a felelősséget. Amennyiben a munkáltatót, vagy a megbízottját terheli a felelősség, a felmerülő költségek teljes összegét meg kell téríteni a Társadalombiztosítási Igazgatóságnak. Nevezetesen: a táppénzt, termelőszövetkezetek esetében a baleset kártalanítási segélyt, a kórházi ápolás költségét, a mentő, vagy más közlekedési eszköz egész betegség időtartama alatt felmerülő költségét, az orvosi és a gyógyászati költséget, a gyógyászati segédeszközök árát, ha a dolgozó megrokkant, a baleseti járadékot, halálos baleset esetében az özvegyi és az árvaellátási járadékot. A munkásvédelemnek a szak- szervezet a gazdája. Az SZMT munkavédelmi felügyelői rendszeresen járják az üzemeket, megelőző intézkedéseket tesznek, előadásokat tartanak, tanfolyamokat szerveznek és szükség esetén bírságolnak. Mégis, túl magas az óvó rendszabályok be nem tartásából, az ellenőrzés elmulasztásából származó balesetek száma. Ez az érem egyik oldala. A másik pedig, hogy a hanyagságnak elég nagy az ára. Lehetetlen alóla kibújni. A Társadalombiztosítási Igazgatóság nyomtatványa tartalmaz egy rovatot, ahol arra a kérdésre kell válaszolni, hogy mikor történt az üzemi baleset. A körülmények kivizsgálása, a felelősség megállapítása ezután következik. Vagy a munkáltató, vagy az orvos állapítja meg, hogy történt-e baleset vagy sem. Ha a megfelelő rubrikát egyik sem tölti ki, akkor a táppénzt számfejtő személy állapítja meg, hogy az adott betegség lehet-e baleset eredetű. Kevesen tudják, hogy nemcsak a munkáltatókkal szemben támaszt a Társadalom- biztosítási Igazgatóság kártérítést, hanem az úgynevezett harmadik személlyel szemben is érvényesíti szükség esetén a kártérítési igényt. Ilyen a szóban forgó három kutyás ügy. Az egyik Pakson, a másik Pincehelyen, a harmadik Tolnán okozott balesetet és az ebtulajdonosok fizetik majd meg az összes felmerülő költséget. Maszek-ügynek számít egy kaj- dacsi biztosított esete. Alaposan helybenhagyták, s a sértett fél bemondása alapján, jegyzőkönyvet vettek fel az ügyről. Valaki nagyon sokat fog majd itt fizetni, minden bizonnyal több tízezer forintot. A felelősség megállapítása nem mindig egyszerű, legtöbbször bonyolult, s főleg amikor súlyos ezresek lefizetéséről van szó, szinte kivétel nélkül bírósági határozattal lehet csak pontot tenni a végére. Száznál több ilyen természetű peres ügy volt tavaly Tolna megyében. Jogerős bírói ítélettel a hivatalok, a vállalatok, a tsz-ek, a ktsz-ek, az üzemek 236 003 forint kártérítést fizettek segélyezési költség címén és 1 millió 887 ezer 945 forintot baleseti, rokkantsági, özvegyi és árvajáradék címén a Társadalombiztosítási Igazgatóságnak. Ebben a több mint 2 millió forintban benne foglaltatik az úgynevezett harmadik személy által befizetett összeg is, de becslések szerint mindössze öt százalékát teszi ki az egésznek. Ezek a jogerős ítéletek, de van néhány olyan ügy tavalyi keltezéssel, amelynek még nincs vége. A kártérítés összege váltakozó. Az ozorai Egyetértés Tsz 1040 forintot, a Tolna megyei Árutermelő Cipész Ktsz 1485 forintot. a Bátaszéki Épületkarbantartó Ktsz 1355 forintot, Szögi István vadőr 6519 forintot, a tamási Vörös Szikra Tsz 6895 forintot fizetett. De ezek csak filléres tételek a 10 ezer forintokat kitevő kártérítési összegekhez képest. Tavaly például a 11-es számú AKÖV jogerős bírósági határozat folytán 75 084 forintot, az Alsótengelici Állami Gazdaság 61440 forintot, a Hőgyészi Állami Gazdaság 56 710 forintot, a sárszentlőrinci Petőfi Tsz 31743 forintot, a Zománcipari Művek Bonyhádi Gyáregysége 16 172 forintot, a Szekszárdi Vasipari Vállalat 13 920 forintot, a Rostkikészítő Vállalat Tolnanémedi Kendergyára 12 479 forintot volt kénytelen kártérítés címén a Társadalombiztosítási Igazgatóságnak befizetni. Valójában már csak e miatt is nagyon meggondolandó, hogy hol miként tartsák be a munkásvédelmi előírásokat, s hol milyen lelkiismeretességgel végezzék az ellenőrzést. E hatalmas összegek befizetése nem olcsó mulatság és nem tervezhető be sehová. Nyilvánvaló tehát, hogy a helyi felelősöket is meg kell találni. De a lehető legjobb módszer és orvosság: maradéktalanul betartani és betartatni a rendelkezéseket, a munkásvé- delemmei kapcsolatos szabályokat, előírásokat. Kertai József egyébként azt állítja, hogy ahol egyszer már nagyobb összegű kártérítést fizettek, ott százszor meggondolják, hogy elmulasszák-e az ellenőrzést vagy sem. Azt tartják: inkább kétszer, mint egyszer- sem. A több mint kétmillió forint tulajdonképpen a hanyagság ára és ez az összeg nagyon sok. Sz. P. Jegyzet Mellékes pénz ? A gépjavító állomások vezetői, dolgozói az elmúlt évek gyakorlata alapján megtanulták, hogy az „alkatrész” és a „kenés” fogalmak szorosan együvé tartoznak. Természetesen nem abban az értelemben, ahogy az az alkatrész zavartalan működéséhez szükséges, és a kenőanyag sem zsír, vagy olaj — már ahogyan a gépkarbantartási utasítás megköveteli. Ez a kenőanyag lehetett pénz, bor, pálinka, esetleg krumpli, vagy bármi más, aszerint, mire volt éppen szükség ott, ahol az alkatrészt be kellett szerezni. A javítóállomás költségeiben természetesen csak az alkatrész értéke szerepelhetett, így rendszerint az anyagbeszerző leleményességén múlott az, hogy az alkatrésszel együtt ezeket a „kenőanyagokat” hogyan, vagy miként szerezte be. Kétségtelen, hogy az alkatrészellátás javulásával kevésbé volt szükség ezekre a kenőanyagokra. Manapság a javítóállomások üzleti kapcsolataiban a „kenőanyagigény” úgy jelentkezik, hogy „van-e valami mellékes pénz?” Miután a javítóállomások tevékenysége a traktorjavítás mellett más ágazatokra is kiterjed — újabban különféle kisgépek gyártására — ezekhez üzleti partnert kell keresni, például olyan üzemet, amely besegít a különféle új termékek gyártásába. Egyik Tolna megyei javítóállomás a közelmúltban olyan üzemet keresett, amely elvállalná különféle öntési munkák elvégzését. Meglepetésre egyik üzem ilyen felvetéssel bocsátkozott tárgyalásba: — No és, mennyi mellékes pénzre számíthatunk? Az ilyen feltételek sehogyan sem illeszthetők az üzletkötés szabályai közé. Mert, ha az egyik fél a megállapodás értelmében szállít egy dolgot, a másik pedig a megfelelő árat fizeti érte, semmiféle mellékes juttatás kikötésének nem lehet helye, és a szolgáltatást nem lehet ilyen mellékes feltételhez kötni. A gépjavító állomás vezetői mindenesetre gondolkoznak a különös ajánlaton. Esetleg nem előnyösebb-e az illető üzemnek a mellékest kifizetni, mint — mert ugye, előfordulhatnak akadályok, amelyek miatt a megrendelt öntvényeket csak késve kapják — esetleg kötbér címén lényegesen több pénzt ___ T ehát ott tartunk, hogy a „kenőanyagra” ismét szükség van, hogy a motor működjék .., Ez az elv furcsa értelmezése az új gazdasági mechanizmusnak. Egyik-másik üzem, vállalat vezetői úgy gondolják, a nagyobb önállóság egyeduralmat is biztosít, vagyis, az üzletkötés feltételeinek egyoldalú, korlátlan diktálását. „Ha nem lesz mellékes, nincs üzlet...” Sokkal inkább érvényesülnie kell annak az üzleti elvnek, amely diplomáciai nyelvre fordítva, a kölcsönös előnyökön alapul. És a kölcsönös előnyök közt is dominál a népgazdaság érdeke ... BI. Pham Van Dong a vietnami béke feltételeiről Phan Van Dong, a VDK miniszterelnöke szerdán válaszolt azokra a kérdésekre, amelyeket Jacques Moalic, az AFP hanoi tudósítója tett fel neki. KÉRDÉS: A VDK külügyminisztere kijelentette, hogy csak a Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni légitámadások és egyéb hadműveletek feltétel nélküli beszüntetése után kerülhet sor tárgyalásokra a VDK és az Egyesült Államok között. Úgy gondolja-e ön, hogy ez a lehetőség időszerű? VÁLASZ: Nem, nem időszerű, mert az amerikai agresszorok folytatják eszkalációjukat, kihívást intéznek ezzel a világ népeihez. KÉRDÉS: A tárgyalások első szakaszára lehetségesnek tartja-e, hogy kétoldalú tárgyalások kezdődjenek az Egyesült Államok és az önök kormánya között és ezzel egyidejűleg megnyíljanak a tárgyalások az Egyesült Államok és a Nemzeti Felszabadítási Front között? VÁLASZ: Washington következik szólásra. KÉRDÉS: Amennyiben létrejönnek a tárgyalások, milyen tartalmuk és súlyuk lehetne, figyelembe véve, hogy a vietnami probléma legtisztességesebb politikai megoldásának alapja továbbra is az a négypontos állásfoglalás, amelyet ön fejtett ki 1965. áprilisában? VÁLASZ: 1965. áprilisa óta az élet nemcsak megerősítette, hangen be is bizonyította, hogy négypontos állásfoglalásunk helyes alapokon nyugszik és jogos. Csak ebből lehet kiindulni, ha valóban olyan megoldásra akarunk jutni, amely megfelel népünk jogos igényeinek: a függetlenségnek, a szuverénitásnak, a területi, egységnek és integritásnak. Ezeket az alapvető nemzeti jogainkat az 1954-es genfi egyezmények szavatolták. „Ezért ütöm a vasat...” | A kopogtatásra harmadszori kísérlet sem sikerül. A szomszéd lakásból azonban megszólal egy női hang: — Ha a Kovács .Józsi bácsit tetszik keresni, kár a fáradságért, ö ugyanis napközben csak ritkán található itthon. A déli órákban próbálkozzék. A tanácshoz megyek, ott keresem. Innen a piacra küldenek. Nem találom. Kénytelen kelletlen megvárom a delet. A szomszédasszonynak igaza volt. ö nyit ajtót, betessékel. A szobában kényelmes fotelok, televízió, rádió. Sokféle hivatása van az egyébként tágas szobács- kának. Hálóhelyiség, ebédlő, nappali és igen gyakran fogadószoba. Kovács József fogadószobája. — Bizony elég nagy a forgalom naponta — kezdi a beszélgetést Józsi bácsi. — Ha az ember 1954 óta egyfolytában tanácstag, akarva, nem akarva megismerik az emberek. Igaz, engem már régebb óta ismernek, régi bútordarab vagyok itt Bonyhádon. Itt született, itt töltötte le azt a 66 évet, amely mögött közel öt évtizedes mozgalmi munka rejlik. 1922-ben ismerkedett meg a munkásmozgalommal, ekkor lépett be a bőrösszakszervezetbe. Azóta nem ért rá pihenni és ahogy szavaiból kiveszem nyugdíjas kora ellenére a továbbiakban sem. Hófehér haját hátrasímítja, lassan megfontoltan beszél. Nem emlékszik egyetlen bonyhádi sem arra, hogy valaha is kijött volna a sodrából. Rendkívül nyugodt természetű, elhamarkodott választ soha nem ad, de amit megígér, azt mindenkor betartja. Hogy ez mennyire így van, a cipőgyáriak a megmondhatói. Ebben a gyárban töltött el 45 évet, innen ment nyugdíjba. — Nemcsak a régiek ismernek a gyárban, az újak is. Alig telik el nap, hogy meg ne látogassam őket. Most is megyei tanácstagnak jelöltek a dolgozók. Pedig nem akartam elvállalni. Ne értsen félre, nem azért mert bele- úntam. Jöjjenek a fiatalok és én majd segítek nekik. Ennek ellenére engem jelöltek. így hát tovább csinálom, mint eddig tettem. Kovács Józsi bácsit Bonyhádon a legapróbb gyerektől kezdve mindenki ismeri. Fáradhatatlan ember. Idős kora ellenére hallatlan energiával rendelkezik. A megyei tanácstagság mellett községi vb- tag, a megyei ipari állandó bizottság tagja, bírósági ülnök és még arra is jut ideje, hogy egykét megtévedt fiatalkorú utógondozását vállalja. I Az emberek bizalommal 1-. i ii fordulnak hozzá. Ki tudná megszámlálni, hány panaszosnak intézte el ügyét, tett szívességet az arra rászorulóknak! Ezért a népszerűség! Életrajzát talán el sem kellett volna mondani a cipőgyári jelölő gyűlésen, ahol 6—700 munkás a neve hallatára magasba emelt kézzel szavazott bizalmat részére. Nappal a területét járja, intézkedik, segít. Este pedig a panaszosokat fogadja, akik sokszor egymásnak adják a kilincset. — A szomszéd, múltkor tréfásan meg is jegyezte: Mondja ma ga „zugügyvéd”, mennyit kap ezért a tanácstagságért? — meséli mosolyogva. — Persze már sokan kérdezték tőlem, hogy mennyiért csinálom. Nem lehet ezt pénzért csinálni. Ha valaki szereti a községet, meg a bennük lakókat, még talán többre is képes. Én mindenesetre, ha a választáson is bizalmat kapok, öreg korom ellenére megpróbálok úgy dolgozni, mint ezt 1954 óta egyfolytában teszem. Kovács Józsi bácsi 11 éve tanácstag. Az első ciklusban községi tanácstag, majd 1958 óta mint megyei tanácstag dolgozik. Most ismét a jelölő listára került, mert érdemei, a község érdekében végzett munkája erre érdemessé tette. Bonyhad rohamos fejlődésében az ő fáradhatatlan munkája is benne van. Ahol tud, segít, de nemcsak az egyéni ügyeket intézi ily szorgalommal, hanem a közös érdekekért is az első vonalban harcol. — Mert sok mindenért harcolni kell. ^ Itt van például a tisztasági fürdő. Ha valahol felszólalok, már tudják, hogy hozzászólásomból a fürdő létesítése ki sem maradhat Épülnek a társasházak, újabb és újabb ktsz-részlegek alakulnak. Maholnap már nem lesz elhelyezkedési problémájuk a nőknek sem Bonyhádon. Ezen a területen már nem kell különösebb segítség. A tisztasági fürdőre viszont égető szüksége van a járási székhelynek. Ezért ütöm a vasat. I Nem első eset, h°ey a ^ község problémájának elintézésében komoly részt vállal. Amit azonban elhatározott, azt véghez is vitte. Ezért a bizalom a község dolgozói részéről. FERTŐI MIKLÓS
