Tolna Megyei Népújság, 1967. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-09 / 34. szám

TOLNA MEGYEI NEPÍlISAG 1967. február $ A nevelés minden sportszervezet alapvető és állandó feladata Beszélgetés Bíró Mihállyal az MTS elnökhelyettesével Lezajlottak a sportegye- — A sportegyesületek közgyű- dék és a felelősségérzet Úgy ké­sőietek beszámoló köz- léseiken az irányelvek szellemé- szítik el a sportvezetők terveiket, gyűlései. Az ország csak- ben megvitatták nevelő munkájú- olyan reális célokat tűznek ma­iiéin négyezer sportszer- kát. Sok helyütt igen alaposan guk elé. hogy megteremtsék a vezetében vitatták meg elemezték az egyesületben, a sokoldalú nevelői munka tel téte­tő b bek között a nevelési szakosztályokban folyó nevelői leit. Várjuk azt is, hogy javulni feladatokat annak a do- tevékenységet. Ezzel azonban fog a sportszervezetek belső éle- kumentumnak az alap- nem ért véget a munka. Hiba te, a vezetés mindenütt rendsze- ján, amelyet az MTS or- lenne azt hinni, hogy az irány- resebb és következetesebb lesz. szágos tanácsa a Magyar elvek felolvasása, vagy ismertető- Határozott igényt támaszt a spor- Testnevelési és Sport- se megoldja a problémákat. Re- tolókkal, az edzőkkel szemben mozgalom Nevelési méljük, hogy a sportegyesületi nemcsak szakmailag, hanem Irányelvei címen bocsa- vezetők megértették: a nevelő egyébként is. Mindenekelőtt meg­lőtt ki. Ebből az alka- tevékenység az egyesületi életnek követeli a fegyelmezettséget, a lomból kerestük meg szerves része s azt állandóan na- sportszerű magatartást a pályán Bíró Mihályt, az MTS pirenden kell tartani. és a pályán kívül. Arra számí­elnökhelyettesét, hogy _ Milyen tapasztalataik van- tunk- h°2>' javul a sportesemé- beszelgessünk vele az nak eddig irányelvek hatá— áyek légköré. A szurkolok pedig sáról? az egyesülettel kiépített szorosabb kapcsolat következtében tájéko- — Amikor az MTS elhatározta zottabbak lesznek és kevésbbé — Köztudott hoev a szocialista hogy kldol«ozza 32 irányelveket, engedik elragadtatni magukat ember foímálásS eSdka .^társadalom legszélesebb szubjektív érzéseiktől és remé- köze a testi nevelés azaz a sport köréből érkeztek javaslatok és nyeiktől. A sportszervezetek bi- is — mondotta bevezetőül Eíró “e"lcsak a £oy^°f’ hanem a vl" zonyára sokféle ' kezdeményezés­Mihálv _ Mivel országunkban sportemberek közül is so- sei, de mindenekelőtt a sport a sport egyre nagyobb tömegek ka^ vettek részt az előterjesztés hétköznapjai során kifejtett tuda- Ldvtoéslés a sXtszer^etek kldolsoz^ában- Korai leiule tos munkával mindent elkövet­toglékSma ellri i egymmióií me* véleményt montoii az nek. hogy a nevelési irányelvek nem közömbös hogy sportolás 1,anvclvek fogadtatásáról. Annyi az elkövetkező esztendőkben gva- közben miiven’ hatások érik az fzonban mar most is bizonyos, korlati valósággá váljanak — fe­mmm. mm- W •» "SS»™“«•­irányelvekről és a sport­szervezetek nevelő mun­kájáról. Befejeződött a városi kosárlabdádba] nohság Befejeződött Szekszárdon a városi kosárlabda-bajnokság. Az utolsó forduló eredményei: Sz. Vasas II.—-Sz. Vasas III- (női) 33:26 (15:13), Sz. Meteor—Sz. Vasas I. (női) 18:73 (8:39), Sz. Vasas I.—Sz. Vasas II. (női) 48:26 (22:14), Sz. Meteor—Sz. Vasas Hl. (női) 27:23 (16:10), Sz. Vasas II. —Bátaszék (férfi) 57:41 (25:19), Sz. Vasas II.—Sz. Vasas I. (fér­fi) 67:32 (24:15). A bajnokság végeredménye: Nők: 1. S*. Vasas I. 6 6 — 342:157 12 2. Sz. Vörös M. 6 3 3 122:211 9 3. Sz. Vasas II. 6 2 4 151:189 8 4. Sz. Vasas III. 6 15 155:213 7 Férfiak: 1. Sz. Vasas II. 4 4 — 207:133 8 2. Sz. Vasas I. 4 2 2 141:169 6 3. BVSK 4 — 4 143:189 4 A bajnokság legeredményesebb játékosai: Nők: 1. Csepregi (Szekszárdi Vasas 1. ) 136 pont, 2. Geiszhauer (Sz. Vasas I.) 71, 3. Pettermann (Szek­szárdi Vasas I.) 61, 4. Mechtl (Sz. Vasas II.) 59, 5. Keszi (Szek­szárdi Vörös M.) 49, 6. Schmidt (Szekszárdi Vasas III.) 45 pont. Férfiak: 1. Hargitai (Sz. Vasas II.) 72, 2. Komáromi (Bátaszéki VSK) 39, 3. Gyimesi (Bátaszéki VSK) 38, 4—5. Posta (Sz. Vasas II.) 31, dek, hogy a s^rt sajátos eszköl ** “TS elnökhelyettese. ) 4^5. Marth (Sz Vas^I.) 31, 6. zei a szocialista ember tonnáié- Segítséget jelenl 3 sához járulnak hpzzá. Megnőtt A. I Arató (Sz. Vasas II.) 29 pont. Jelenet a Szekszárdi Vasas—' Bátaszék mérkőzésről. tehát a sportszervezetek felelős­sége. Ezért láttuk szükségesnek, hogy a Nevelési irányelvek kidol­gozásával és közreadásával egy- __ s .is,viÄrsss?i sä másrészt elvi és gyakorlati — Mit vár, milyen fejlődést remél az irányelvek hatására a sportszervezetektől ? '•— Hirtelen változásra nem szá­hogy a sportszervezetek minden­, , so~ napos tevékenységében fokozato­gitseget is adiunk ennek a mun­kának az elvégzéséhez. — Miként alkalmazzák a gya­korlatban az irányelveket? san növekedik a nevelési szán­Felvételre keresünk építő­ipari technikust kivitelezői gyakorlattal MŰSZAKI VEZETŐNEK Fizetés megállapodás alap­ján. Továbbá kőműveseket, segédmunkásokat. Jelentkez­ni lehet: Építőipari Szövet­kezet. Szekszárd. Rákóczi u. 15! (105) A Bölcskei Gépjavító Állo­más felvételre keres ESZ­TERGÁLYOS AUTÓSZERE­LŐ, MG. GÉPSZERELŐ. GÉPLAKATOS, KAROSSZÉ­RIALAKATOS, HEGESZ­TŐ, FESTŐ ÉS KÁRPITOS szakmunkásokat. Jelentkezés személyesen vagy írásban az állomás igazgatójánál. (59) H!R§* }0h-" inüm A Tolna megyei Kosárlabda gyei nagygolyós férfi csapatbaj- Szövétség — a vidéki csapatok nokság április 15-én kezdődik és jogos kérésére — megváltoztat- előreláthatólag május 28-án fe­ta az MNK-kupa megyei selejto- jeződik be. Az őszi forduló szep- zőjének időbeosztását. így feb- tember 2-től október 15-ig tart. ruár 10-én, pénteken kerül sor A nevezéseket március 15-ig az első mérkőzésre, majd szom- kell a megyei tekeszövetség cí- baton és vasárnap folytatódik a mére megküldeni, küzdelemsorozat. A pénteki és * szombati mérkőzések a Közgaz- Az NB II-be jutott Pécsi Érc- dasági Technikumban, míg va- bányász a következő játékosok- sámap a mérkőzések a Garay kai erősítette meg labdarúgó­Gimnázium tornatermében lesz­nek. csapatát: Zengői, Borovácz, Gyür­ke, Tóth a Pécsi Dózsából, Ki- A Tolna megyei Tekézők Sző- rály a Budapesti VSC-ből, Sza- vetsége közlése szerint a me- bó Siófokról, Kisutczky és Starssz a Nagykanizsai Dózsából kerültek Pécsre. * Február 15-én, szerdán NB I- es labdarúgócsapat látogat1 Szek- szárdra. A Szekszárdi Dózsa meghívására a Dunaújvárosi Ko­hász két csapattal érkezik Szek- szárdra. A tartalékcsapatok 13 órakor, majd az NB I-es Duna­újváros az NB III-as Szekszárdi Dózsával 15 órakor mérkőzik. « A Paksi Járási Label a rúgó Szövetség játékvezetői taníolya- mot rendezett. Á vizsgára vasár­nap került • sor, ahol öten ered­ményesen számoltak be a tanul­takról a bizottság előtt. A tava­szi idényben valamennyien mű­ködni kívánnak. * Lapunk pénteki számában kö­zöljük a megyei labdarúgó- bajnokság sorsolását. Érdekességek a serdülő és ifjúsági ökölvívó-bajnokságról Hol voltak a bonyhádiak ? — Tiszteletdíjat kapott Leposa Ferenc és Takács Gyula edző — Orbán a legtechnikásabb versenyző Vasárnap délben befejeződött a kétnapos verseny, amely 9 sport­körnek 65 versenyzőjét gyűjtötte össze Szekszárdra. A versenyről írott tudósításunkba sok min­denre nem térhettünk ki, ezért térünk vissza a Tolna megyei ökölvívásport számára szép si­kereket hozott versenyre. A serdülőbajnokság sajnos eléggé alacsony színvonalon moz­gott. Legalábbis, ami a részt­vevők számát illeti. Mindössze a váltósúlyban akadit öt induló, öt súlycsoportban egyetlen induló sem volt, a papír-, a lég- és a középsúlyban egyetlen induló jut­tatta bajnoksághoz Tolnát a Pé­csi Honvédet és Dunaföldvárt, a könnyű és nagyváltósúlyban egy, a pehelysúlyban két mérkőzés döntötte el a bajnokság sorrend­jét. Ennek ellenére néhányan megérdemlik, hogy név szerint is megemlítsük őket. Ilyenék Su- miicz (Dunaföldvár), Torma (Szek­szárd), Vécsei (Szekszárd), Szűcs (Dunaföldvár). * A bajnokságokon így osztoz­kodtak meg a sportkörök: két bajnokság: Dunaföldvár és Pécsi Honvéd. Egy bajnokság: Szek­szárdi Dózsa, Kaposvári Dózsa, Tolna. A pontversenyt Dunaföld­vár nyerte 15 ponttal. A továb­bi sorrend: 2. Pécsi Honvéd 10 pont, 3. Szekszárdi Dózsa 8 pont, 4— 5. Tolna és Kaposvári Dózsa 5— 5 pont, 6—7. Pécsi VSK és Mohács 3—3 pont. Az ifjúsági bajnokság jó né­hány mérkőzése remek küzdel­met hozott. Igen örvendetes, hogy a mérkőzésvezetőiknek nagyon ritikán keltett megállítaniok á küzdelmet. Még kevesebb eset­ben nyúltak az intés eszközéhez, annak bizonyságául, hogy edző­ink az elmúlt évben jó nevelő munkát végeztek. Ezt a megálla­pítást támasztja alá az is, hogy a már isméit nevek mellé újak iratkoztak fel. Gsötönyi, Orbán már a korábbi években szerzett magának nevet. Ezúttal Nagy (PVSK), Kónya (Sz. Dózsa), Kisz- li (Dunaföldvár), Pál (Máza) ne­vét jegyeztük meg elsősorban. * Ami az egyes sportkörök tel­jesítményét illeti, külön meg kell dicsérni az összesített pontver­senyben győztes Szekszárdi Dó­zsát, amely Rózsa. Sajbön, Si­mon és Torma „kiöregedése” 'el­lenére is az élen tudott marad­ni. A rülésével csak a felsőbb súly­csoportokban mutatkozott visz- szaesés a szekszárdiak teljesít­ményén. ♦ Nagyszerű nevelő munka folyik a dunaföldvári ökölvívó-szakosz­tályban is. Ezt a négy bajnoksá­gon kívül Kiszli, Sumicz, Szűcs egyéni teljesítménye is igazolta. Dunaföldvárt különben külön is dicséret illeti azért, hogy a meg­jelent összes sportkörök közül Dunaföldvár vett részt a bajnok­ságokon a legtöbb versenyzővel. (Számszerűit 13.) Máza-Szászvár is kitett magáért. Az ifjúsági bajnokságok közül kettő is Má- za-Szászvárra került. Tehetséges Pál és a nehézsúlyú Juhász is. Hiányoljuk viszont Bonyhád távolmaradását és azt, hogy Tol­na sem ért el fejlődésit az el­múlt év során, sőt mintha vissza­esés lett volna észlelhető. • A mezőny kiegyenlítetlenségére mutat, hogy a mérkőzések zöme nem tartott három menetig. Sok volt a döntő fölény, a kiütés, a zömét Tolna megyei sportkörök nyerték. Szekszárdon maradt három bajnokság, kettő jutott Máza-Szászvárra és egy Duna- földvárra. A más megyebeliek közül a Pécsi Honvéd és a Ka­posvári Dózsa nyert 2—2 bajnok­ságot, a Pécfd VSK pedig egyet. Az ifjúsági pontversenyben még­is az egyetlen bajnokságot, de sok helyezést szerzett Pécsi VSK végzett az élen. 1. Pécsi VSK 21 pont, 2. Szekszárdi Dózsa 19, 3. Pécsi Honvéd 14, 4. Kaposvári Dózsa 11, 5. Máza 10, 6. Duna­földvár 9, 7. SzeretlőriniC 5, 8. Mohács 4 pont. * Az összesített pontversenyben a Szekszárdi Dózsa bizonyult a legjobbnak, de a dunaföldvária- kat is a legnagyobb dicséret il­leti, hogy ilyen előkelő mezőny­ben a második helyet tudták megszerezni: Az összesített pontverseny vég­eredménye: Ifjú- ser- ősz- sági dűlő szesen 1. Sz. Dózsa 19 8 27 2. Dunaföldvár S is 24 3. Pécsi VSK 21 3 24 4. Pécsi Honvéd 14 10 24 5. Kaposvári. Dózsa 11 5 16 6. Máza 10 — 10 7. Mohács 3 4 7 8. Tolna — 5 5 9. Sárszentlőrine 5 — 5 A három 24 pontos közül azért billent a mérleg nyelve Duna­földvár felé, mert Dunaföldvár a kétnapos verseny során 13, a Pécsi VSK 10, a Pécsi Honvéd pedig 9 versenyzőt indított. A két ötpontos közül azért került Tolna Szentilőrincet megelőzve a 8. helyre, mert Tolna bajnoksá­got nyert. Szentlőrinc pedig csak helyezéseket szerzett. * A legtechnikásabb versenyző­nek tiszteletdíjat ajánlott fel a Tolna megyei TS. A díjat a je­lenlévő szakemberek egyöntetű döntéssel a szekszárdi Orbánnak juttatták, aki nála lényegesen magasabb és hosszabb karú ver­senyző ellen is, pazar küzdelem­ben nyert. Ugyanakkor a zsűri a legküzdőképes'ebb versenyzőnek felajánlott tiszteletdíjat Orbán ellenfelének. Toronyinak (PVSK) juttatta. Tiszteletdíjat kapott a legjobban szerepelt két sportkör edzője: Leposa Ferenc (Szek­szárd) és Takács Gyula (Duna­földvár) is. fentiek felnőtt búrba be- feladás. Az ifjúsági bajnokságok

Next

/
Thumbnails
Contents