Tolna Megyei Népújság, 1967. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-22 / 45. szám
i február 22. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Szedresen és Sióagárdon növényvédelmi társulást szerveztek AZ APARHANTI Búzavirág Tsz-ben Hosszú ideje napirenden van és gondot okoz a házikertek és a szórványgyümölcsösök fáinak hatékony védelme az elszaporodott kártevők ellen. Ilyen irányú próbálkozásokról már korábban is lehetett olvasni különböző 1»* pok, folyóiratok hasábjain. A MÉSZÖV mezőgazdasági osztályának irányítása mellett folyt és ma is folyik az útkeresés^ annak érdekében, hogy megtalálA szövetkezet borjúnevelőjében zömmel már a bonyhádi fajtával foglalkoznak. A nyolcvanas létszámnál elérik a napi kilencven^ kilencvenöt dekás súlygyarapodást, A sióagárdi növényvédelmi társulás gyűlésén bemutatták a újabb növényvédő szerekek jak a legmegfelelőbb módszert a védekezés minél szélesebb körű kiterjesztésére. Ennek érdekében a múltban permetező brigádokat szerveztek a földműves- szövetkezetek. A gyakorlat azonban azt bizonyította, hogy ezek a brigádok kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy a kártevők eilen egyidóben mindenhol felvegyék a harcot. A brigádok növelése megfelelő munkaerő hiánya és egyéb okokból nem volt lehettagjai vállalták, hogy maguk végzik el időben a téli mechanikai és a nyári vegyszeres védelmet. permetezést, a kiöregedett, beteg gyümölcsfáik helyett újakat ültetnek, szakismereteiket bővítik. Például metszési bemutatókat tartanak. A földművesszövetkezet vállalja, hogy az igények felmérése alapján szekszárdi állandó gyü- rnöicsfaosemete-lerakata útján biztosítja a jó minőségű és fajtájú gyümölcsfákat, KedvezméAz elmúlt idők az Étteremben meg a létrán Bemutatkoztunk. — Milyen elhatározásra jutottak? — Benevezünk, a lehető legrövidebb időn belül — mondja Tóth István, a háromtagú brigád vezetője. — Már a katonaságnál elhatároztuk — szól közbe Kőhalmi József, a tegnap esti bőrkabátos. — Szeretik a szakmát? Varga Péter, a harmadik szobafestő nem száll le a létráról. Dolgozik. — Szeretjük, ezért választottuk. Remélem, innen megyünk nyugdíjba is — mondja. — Az az elvünk — vág közbe a brigádvezető, — hogy két jó szakma van a világon; a piktor, meg a doktor. Nevetnek. Fiatal nő nyitja ki az ajtót, az egyik irodai alkalmazottat keresi. — Egy pillanat, hölgyem — kedélyeskedik Kőhalmi —, csak letörlöm az íróasztalom. Általános derültség. — Hogy mennek a létráit? — Tóth megérti a célzásomat, bemutatja. Előre, hátra megy. A létra vészjóslóan recseg. — Sajnos, izületes — szól le a legfelső fokról, aztán leugrik. — Mindig együtt vannak? — így a jó, együtt szórakozni, együtt dolgozni — mondja Varga Péter. — Még közösen tervezünk is — szakítja félbe a mondatot Kőhalmi —, ha sikerül, már ezen a nyáron együtt megyünk a jugoszláv tengerpartra. — Egyénenként mit terveznek? A brigádvezető mondja el: — Mindnyájan gyűjtjük a pénz. Péter motort akar venni, Jóska autót, én meg házat. Talán sikerül. — Önök szerint ki a legjobb szobafestő? — Aki elvégezte az artistaiskolát — neveti el magát Kőhalmi. Hozzákezdtek egy harminc holdas terület szervestrágyázásához? ahol holdanként százötven mázsát szórnak ki. Vasárnap este van, tíz óra után pár perccel. Hárman ülnek az asztalnál, a Caray-száUó éttermében. Melléjük telepszem. Valamin vitatkoznak, közelebb húzzák egymáshoz a székeket. — Miért nem táncolnak? — próbálom félbeszakítani a vitát. A kérdés váratlan. — Megbeszélést tartunk — válaszolja a bőrkabátos. — Olyan fontos, hogy most is azzal foglalkoznak? — Be akarunk nevezni a szocialista brigádmozgalomba. így hárman — veszi át a szót a fekete öltönyös —, egy brigád vagyunk. — Hol dolgoznak? — A szakmánk piktor, pontosabban szobafestő és mázoló. Most szereltünk le, és valami újat akarunk csinálni. — Jelenleg hol festenek? — A KPM-igazgatóság irodáiban. A vasútállomással szemben. Nem folytatjuk tovább. Rövid ideig még beszélgetnek, aztán mind a hárman elmennek táncolni. Látszólag megegyeztek. Szúrós a hideg, ráadásul hétfőn, a közhiedelem szerinti balszerencsés napon. A KPM udvarában autók állnak, félreeső zugban Íróasztalok, meg székek egy rakáson. — Festik az irodákat — tájékoztat egy idősebb férfi, és karjával a világossárga ajtó felé mutat. A helyiségben kellemes a meleg, szinte megcsapja az embert. Hárman dolgoznak. Füttyszó, munkazaj. Alig ismerem meg őket, úgy átvedlettek a festékfoltos ruhába. Dávid János és Kerekes József évi hatvanezer virágcserepet készít a szövetkezet cserépüzemében. Foto; Bakó Jenő
