Tolna Megyei Népújság, 1967. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-12 / 10. szám

f&6?. Január It, TOLVA MEGYE! NÉPÚJSÁG T i' Meglepetések egy számtanólán A tabla bal sai'kában szabály­talan összevisszaságban felírt számok. A tanítónő az l-e&t, a 2-est és a 4-est köti össze vona­lakkal. Találjátok ki, mire gondoltam — fordul a gyerekek felé. Sok kéz nyúl a magasba, végül egy barna hajú kisfiú megy a táblához. Ö a 8-ast jelöli meg. Ezután egy kislány szalad a tábla elé, vonala a 16-os felé mutat, s egy következő jelentkező a 32-t, majd a 64-et választja ki. Egy úgynevezett geometriai sor tag­jait találták meg a gyerekek, akikről mindjárt el kall mondani, hogy az általános iskola második osztályának tanulói. „Négy a pincében" A számtanéra színhelye a buda­pesti Jázmin utcai iskola, ahol Justh Koirnélné tanítónő új, kí­sérleti módszerrel oktatja osz­tálya gyerekeit a számolás alap­jaira. Első, még felszínes benyo­másunk is érdekes. A gyerekek élénkek, leköti őket az óra, s ami különösen szokatlan a szám- tantíktatás eddigi gyakorlatában: játszanak. íme, egy következő feladat. Egymást metsző, számozott, füg­gőleges és vízszintes vonalak hálózatába kell berajzolni, hogy ki, hol ül az osztályban. A gyere­kek versengenek azért, ki mehes­sen a táBlához. Megoldják a fel­adatot, anélkül, hogy tudnák, ez­úttal egy Descart-féle derékszögű koordinátarendszer rajza van előttük. A tanítónő ezután újabb kér­déssel áll a gyerekek elé: <— El tudtok-e venni 1-ből 5-öt? — Igen — hangzik a válasz. —- Az négy a pincében. Amit a nyolcadik osztályban is nehezen értenek meg, a negatív' szám fogalmát, itt felfogják a kisiskolások, talán azért is, mert még nem ijesztgette őket azzal senki. — Osszátok ki a kockákat — adja ki a tanítónő a következő utasításit. Minden gyerek aszta­lára rajzos kartontábla, és koc­kakészlet kerül, ennek segítségé vei számolni fognak, még pedig az elektronikus számológépek nyelvén, a kettes számrendszer­ben oldják meg a feladatokat. Mindez az általános iskola má­sodik oszitályában történik. Jutalom: a BABYLON Amíg a gyerekek a kockákat rakosgatva számolnak, az iskola igazgatónője megjegyzi, hogy ő is meglepődve figyeli az eredmé­nyeket, hiszen a gyerekek jóval többet tudnak, mint amennyit hagyományos módszerrel tanuló társaik. Ugyanakkor, ás ez a lé­nyeg, nincs megoldás, házi fel­adat sem, szinte észrevétlenül nyernek újabb és újabb ismere­teket a számok rejtélyes birodal­mából. — Nekik már nem is olyan rejtélyes — jegyzi meg a tanító­nő. — Ügy irányítjuk őket, hogy mindenre maguktól jöjjenek rá. — És mindenre rájönnek? — adódik a kérdés. — Amire nem, azt nem eről­tetjük. Hiszen a negatív számo­kat ők maguk nevezték el „pin- oénekf*', s természetesnek tar­tották, hogy kisebb számból is ki lehet vonni egy nagyobbat. Közben a gyerekek egyre- másra hozzák a kitöltött lapokai a tanítónőhöz. Segédeszközük a magyar származású professzorról elnevezett Dienes-kockák. A kis kockák összerakhatok, és segít­ségükkel át tudnak váltani szá­mokat például a már említett kettes számrendszerre is, így már most megszokják, hogy nemcsak a tizes számrendszer létezik. — Kérem a BABYLON-t — jelentkezik egy gyerek. Meg is kapja jutalmul a tár­sasjátékot, s miközben önfeledten rakosgatja a pálcikákat, lassan megtanulja, hogy a kockának hány éle és hány csúcsa van. Társasjáték, mint geometriaóra. Szokatlan, de a látottak szerint 'jó módszer. Ki mit ért? Ennek az osztálynak a tanulói már az első évben az új módszer szerint kezdték tanulni a szám­tant, s ennek egyik eredménye, hogy az népszerűségében vetek­szik a tornaóráéval. Számtanórán az ülésrend is megváltozik, a há­rom padsorban mindig mások ülnek, aszerint, ki mit értett meg az anyagból. A komplex-oktatásnak nevezett módszert Magyarországon az Or­szágos Pedagógiai Intézetben dol­gozták ki. Alkalmazták már az új módszert az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Anglia és az NDK iskoláiban is — sikerrel. A Jáz­min utcai iskola kísérletéről ez a kép marad meg: egy gyerek, mi­előtt a kérdésre válaszolna, kezét a fejéhez támasztva — gondol­kodik. Mi még magoltuk az egyszer egyet. BENEDEK B. ISTVÁN A megyei*' kórház (Szek­szárdi felvételre keres ASZTALOS, VILLANYSZERELŐ ÉS KŐMŰVES szakmunkásokat. Jelentke­zés a személyzeti irodán. (57) »Apróhirdetések,» Az apróhirdetés díja: szavanként hétköznap lj— Ft, vasárnap és ünnepnap 3,— Ft. As el só és minden további vastagon sze­dett szó két szónak számit. Villanyszerelőt azonnali belépésre felveszünk. Moziüzemi V- Szekszárd. 170) A Bonyhádi Gépjavító Állomás esztergályos, marós és géplakatos szakmunkásokat felvesz. Jelentkezés a gépjavító állomás főmérnökénél. (SÍ) Parkettás szoba diák­lányoknak, fiatal nők­nek albérletbe kiadó. Bonyhád, Bácsi B. 2/B/3. , t («> Város központjában garázs kiadó. „Február 1.” jeligére a szekszárdi hirdetőbe. (64) Tolnai Asztalos és Má­zoló Ktsz azonnali be­lépésre felvesz segéd­munkásokat, helybeliek előnyben. Jelentkezni le­het a szövetkezet iro­dájában, Tolna, Deák F. u. 9. (87) Szekszárdon kész, vagy’ részben felépített házat átvennék kölcsönnel. „OTP 145106” jeligére a szekszárdi hirdetőbe. (81) 1,8 tonnás "D Garant K—32-es teherkocsinkat elcserélnénk nagyobbra. Csepel D előnyben.. Cím: Siógyöngye Tsz. Sló- agárd. (82) A Szekszárdi Földmű­vesszövetkezet értesíti a szőlőtermelőket; hogy kisgép-, vetőmagszaküz- letében szénkéneg-igé- nyíiket jelentsék be. Megrendeléseket január 30-ig vesznek fel, (83) JANUÄR HAVI MOZI műsor BONYHÁD: 13—15. Van, aki forrón szereti. (Amerikai film.) 16—18. Királylány a feleségem. (Francia film.) DOMBÓVÁR: 13—18. Egy magyar nábob. (Magyar film) és Kárpáthy Zoltán.,(Magyar film.) DUNAFÖLDVÁR: 13 —15. A Párizs—München-i hálókocsi. (NDK film.) 16— 17. Égiháború. (Francia— ölasz—nyugatnémet film.) 17. du.: Hajrá, franciák! (Francia film.) PAKS: 13— 15. Égiháború. (Francia— olasz—nyugatnémet film.) 15.' du.: Ludas Matyi. (Ma­gyar film.) 16—18, A Párizs München-i hálókocsi. (NDK film.) SZEKSZÁRD: X2r—15. öt jómadár. (Angol film.) 14—15. du.; Ki volt dr. Sor­ge? (Francia—olasz—japán film.) 16—18. Az aranyra- nett. (Csehszlovák film.) TAMÁSI: 13—15. Az arany- ranett. (Csehszlovák film.) 16—17. Az országúti kaland. (Szovjet film.) é (15) TÉL A BALATON-PARTON Télen sem kihalt a magyar tenger part ja. Sétálók és sirályok a balatonfüredi sétányon. Erősein fejlőd» iparvállalat fölvesz üzemvezetői üzemmérnö­ki, f»diszpécseri gyakorlattal rendelkezjő, továbbá szerkesz­tésben, technoílógiában jártas gépészmérnököket, gépésztechnikusokat Fizetés miegálllaipodás szerint önéletrajz, erkölcsi bizonyít­vány szükséges. Jelentkezés személyesen a vállalat főmérnö­kénél, személyzeti előadójánál Kaposvári Vas- és Fémipari Vállalat, Kaposvár, Mező Imre utca 22. Pt 18. (86) Tsz-ek, közületek figyelem! „Hoffer” alkatrészeket ‘érté­kesítünk komoly mennyiség­ben. Igényükkel mielőbb je­lentkezzenek vállalatunk központjában. T. m. Talaj­erő-gazdálkodási Vállalat, Szekszárd, Keselyűsi út. Te­lefon: 129—71. Mártonfalvy főgépész. (84) Még több jövedelme lesz, ha toliértékesítési és libák i&lalási szerződést köt a föld iw iir vessző vetkezettel! Kedvező feltételek, magas átvételi ár, előleg (75)

Next

/
Thumbnails
Contents