Tolna Megyei Népújság, 1967. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-10 / 8. szám

TOLNA MEGYEI NEPfJSAG 1967 január m Itt a teljes átigazolási lista Több mint 100 labdarúgó cserél egyesületet Pontosan egy hét van tnég hátra at 1967. évi Igazolási időszak lejártéig. Az NB i-es csapatoknál azonban már kialakult az átigazolásra kerülő já­tékosok listája. És nyilvánvalóvá vált az is, hogy amíg a múlt évben ke­reken hetvenen, addig az idén több mint száz labdarúgó cserél egyesü­letet. Ez részben annak tulajdonít­ható, hogy az NB I. létszámát fel­emelték, részben annak, hogy „vil­lám” helyett kötetlen az Idei iga­zolási rendszer. Alább közöljük mind a 16 csapat Igazolási listáját, vala­mint azt is, hogy kik távoznak el az egyesületekből. VASAS Oj játékosok: Köves (Kaposvári Honvéd). Kovács (Özdl Kohász). FERENCVÁROS Oj játékosok: Katona (Bp. Honvéd) Takács (Bp. Honvéd), Havasi (SBT"), Meggyes! (Békéscsaba), Mezei (Autó­busz), Szikinger (XV. kér. Vasas), Füst (Postás). Eltávozik: Németh Miklós. TATABANYA Oj játékosok: Lévai (Dorog), Nyit- rai (Bp. Honvéd), Szakos (Miskolc). Eltávozik: Lieber, Rácz, Horváth H, SZuromi. (Kiadatásához egyelőre nem járulnak hozzá.) U. DÓZSA Oj játékosok: Borbély (Ózd), Har- tyányi (Elektromos), szűcs L. (Szom­bathelyi Dózsa), Juhász (XV. kér. Vasas). Eltávozik: Kovács Gy. és Kárpáti. Oj játékos; HáhnR (Győri Elektro­mos). Eltávozik: Gáspár, Pável és Gunyhó. BP. HONVÉD Oj játékosok: Kocsis (SBTC). Szendrei (Ózd,) Adám (BVSC), Felté­té (Kaposvári Honvéd), Zimonyi (K. Honvéd), Kalmár G. (K. Honvéd), Kerekes I., Láza, Németh L. (Mind­három Békéscsabai Honvéd). Eltávozik: Takács, Nagy Gy., Kato­na, Mlhalecz, Nógrádi, Csörgő, Si­ma, Kanyó, Vörös. PÉCSI DÓZSA Oj játékosok: Kiska (Vác), Marton (Generátor), Bognár (Ferencváros), Farkas (Szigetújfalu), Utasi (Mohácsi Vasas), Szeremlei (Szigethalom). Eltávozik: Halasi. CSEPEL Üj játékosok: Pomázi (EVTK), Ha­lácsi (Szállitók), Kalmár Gy. (EVTK), Horváth B. (BVSC). Eltávozik: Török, Németh L., Ga­lambos A., Józsa, Horváth Z., Ko­vács A. DIÓSGYŐR Oj játékosok: Koszó (Szegedi EAC), Herr (Miskolci EAC), Hajagos F. (Szerencsi Kinizsi). MTK Oj játékosok: Mlhalecz, Nógrádi, Nagy Gy. (Mindhárom Bp. Honvéd), Zsoldos (Előre), Bulyovszky (Szálli­tók), Lutz (Ózd). Eltávozik: Hajdú, Baltit és Regős. SALGÓTARJÁN Oj játékosok: Németh (Ferencvá­ros), Baranyai (Nagybátony), Kmetty (Ormosbánya), Csirmaz (MVSC), Mis- kolezi (Raglyasalja). Eltávozik: Szűcs, Tóth; Kocsis és SPORTHÍREK Január IS-án, pénteken Szekszár­dion, a BM-kiubban (Széchenyi utca) tartja a Szekszárdi Dózsa közgyűlé­sét. A sportkör vezetősége kéri spor­tolóit és tagjait, hogy azon teljes számban jelenjenek meg. • Közzétették az NB n nyugati cso­portjának góllövőlistáját. Az élvonal­ban nem találunk dombóvári labda­rúgót. Közülük a legjobban szerepelt Tassi, aki nyolc gólt lőtt az ellen­felek hálójába. Viszont nem keve­sebben, mint 11-en iratkoztak fel a góllövőlistára, amely arra mutat, hogy túlságosan sokan szerepeltek az elmúlt év során az NB Il-es csapat­ban. Érdekesség az is, hogy a dom­bóváriak közül Kalmár (a ZTE ellen) és Potó (a ITI. kér. ellen) vétett ön­gólt. Ugyanakkor a dombóvári csa­pat ellenfelei közül hárman is: Czot- ter (ZTE), Tóth II. (Veszprém) és Me­rényi (Autóbusz) megtették azt a szívességet, hogy a dombóvári csatá­rok helyett sajátmaguk juttatták há­lójukba a labdát. A dombóváriak az alábbi eredményeket érték el: 8 gó­los Tassi, 6 gólos Márton, 3 gólos Egyed és Fenyvesi, egygólos Varga, Kalmár, Tamás és ócsag. Cingólos: Kalmár és Potó. • A bonyhádi járási asztalitenisz- szövetség január 15-én, vasárnap reg­gel fél S-kor Konyhádon, a Lenin ut­cai általános iskolában rendezi a járás felnőtt férfi és női, Ifjúsági és serdülő egyéni bajnokságát. Nevezési határidő: Január 12. • Befejeződött 'az asztalitenisz NB II A BenkŐ-csoportban szerepelt Dom­bóvári VSE visszalépett, és mivel a szövetségnek nem kellett törölni, — mint Pankászt — Így Dombóvári a 11. helyre sorolták. A bajnokság végeredménye: 1. Budapesti Petőfi 34 pont, 2. Szombathely 30, 3. Duna­keszi 27, 4. Pécsi BTC 16, 5. BEAC 16, 6. Veszprémi Haladás 16. 7. Fő­városi Autóbusz 14, 8. Nagykanizsa 13, 9. Sződliget 7, 10. Siketek 7 pont, 11, Dombóvár (visszalépett), 12. Pan- kász (törölve). • Szombaton délelőtt ülést tartott a dombóvári járási TS. Somogyi György, a járási TS elnöke tartott Havasi. Virágh is eltávozott Salgó­tarjánból, az ő kiadatásához azonban nem járulnak hozzá. DUNAÚJVÁROS: Üj játékosok: Végh (Gana-MÁVAG), Kiss (Autóbusz), Ldnka (Szegedi EAC). Eltávozik: Korona. SZOMBATHELY Üj játékosok: Túrái (Dorog), Tangl (Sopron), Dalnoki (Devecser), Bíró (Szombathelyi Cipőgyár. Eltávozik: Pungort, Király IL SZEGED Üj játékosok: Zádori (DVSC), Dobó (Békéscsaba), Várhelyi (Borsodi Bá­nyász), Zsirai (Ferencváros). Eltávozik: Linka és Koszó. EGER Üj játékosok: Kovács Gy. (U. Dó­zsa), Kárpáti (U. Dózsa), Rajna H. CBVSC), Berán (Egyetértés). KOMLÚ Üj játékosok: Takács (Székesfehér­vár), Kerkai (Kaposvári Kinizsi), Vö­rös (Zalaegerszegi Dózsa), Bérezési (PVSK), Tóth (Békéscsabai Előre). Eltávozik: Pataki L A fenti listából kiderül, hogy a legnagyobb játékoshullámzás a Hon- védnál lesz: itt engedik el a legtöbb labdarúgót, s itt igazolják a leg­többet is. Ez utóbbi tekintetben a Honvédet a Ferencváros és az MTK követi. Végül megjegyezzük, hogy öt vagy hat játékos személye körül még vita van. így Szuromi, a Tatabánya játékosa Is bejelentette távozási szándékát, és az ü. Dózsába gravi­tái. Érdemben azonban az átigazolási lista már alig változhat. vitaindító előadást, a sportkörök ne­velő munkájának feladatairól. Mint mondotta, a fiatalok sporttevékeny­sége szoros kapcsolatban van életük­kel, munkájukkal. — Ezért fokozott figyelmet kell fordítanunk sportszerű magatartásukra a pályán és a pályán kívül. Egyes sportkörök — itt meg­említette a szakrsi és kocsolai sport­kört —, a nevelés területén szép eredményeket értek el, de a leg­több helyen még van mit javítani. A sportköröknek a nevelési feladatokat a párttal és a KISZ-szervezetekkel együtt kell megoldani — mondotta. Totóeredmények 1. Atalanta—Fiorentina 0:0 X 2. Foggia—Brescia 0:1 2 3. Lanerossi—Cagliari 0:2 2 4. Lazio—Bologna 2:1 1 5. Milan—T orino 1:1 X 6. Napoli—Inter 0:0 X 7. Spal—Kóma 1:0 1 8. Venezia— Lecco 2:0 1 9. N o vara—Palermo 1:0 1 10. Reggiana—Genoa 0:0 X 11. Catania—AS. Reggina 0:0 X 12. Angers—Lille 2:1 1 13. Marseille—ST. Etienne +1 2:2 X ' 14. Lens—Nantes 4:0 1 A „nehézsúlyú“ FIFA-játékvezető:* A FtFA ma már pontosan 130 fut­ballszöóetsénet és ezen belül körül­belül ezer játékvezetőt sorolhat tag­jai közé, akik között szép számmal vannak fiatalok és idősek, alacsonyak és magasak, fehérek és színes bőrű­ek, soványak... no és kis számban kövérek ... Nos, etekintetben Alois Obtulovic, a csehszlovákok egyik legnépszerűbb, ma is működő, kitűnő FlFA-játék- vezeiöje, a maga 116 kilós testsúlyá­val, — úgy hisszük — egyedülálló a FlFA-bírók nagy és népes családjá­ban. P'•‘’•érésünkre készséggel meséli el esc •/ékben és sikerekben gazdag spt. 'lyafutását: — Mdr kora gyermekéveimben űz­tem a labdarúgást, de igazán csak akkor ismertek meg, amikor mint já­tékvezető működtem. Aránylag gyor­san kerültem az élvonalba és 1958. óta vagyok FIFA-játékvezető. Ez idő­től fogva nagyon sok nemzetközi klub, kupa és nemzetek közötti válo­gatóit mérkőzést vetettem. Első kül­földi utam Zágrábba vezetett, ahol az emlékezetes és 6 :l-es eredménnyel végződött juooszláv—olasz találkozó egyik partjelzője voltam. Aztán já­tékvezetőként működtem Budapesten, a Népstadionban lejátszott MTK—Ra­pid KK-mérkőzésen, valamint a Por­uiűáiia—NDK Nemzetek Kupája talál’ kozón. Közben több alkalommal is vezettem at osztrák futbaliszöveiség meghívása alapján a „legrázósabb’ ’ ausztriai bajnoki mérkőzéseket. Meg­győződésem, — mondja mosolyogva — az ausztriai klubok talán sohasem hívtak volna meg, ha tudták volna rólam, hogy 116 kilómmal vezetem majd mérkőzéseiket. .. Hogy tud ez a pályán futni és hogy tudja követ­ni a játékot? — vetették fel a kér­dést. De amikor látták, hogy az in­kább ,, súly emelőnek” mint játékveze­tőnek beillő alakommal is mily köny- nyedén mozgok a pályán és az álta­lam vezetett mérkőzések is jól sike­rültek — mind sűrűbben kértek fel játékvezetőnek. Tizenkét évi játék­vezetői működéserh után elértem a ,,hazai csúcsot”, miután három éven keresztül engem illettek a „legjobb csehszlovák játékvezető” büszke cím­mel. A 116 kilós játékvezető tisztában volt azzal, hogy csakis rendszeres ed­zéssel és a szó teljes értelmében vett atlétikus képzéssel maradhat meg a mind nagyobb követelményeket igény­lő nemzetközi élvonalban. Ennek meg­felelően, egy mindenre kiterjedő, szinte tudományos alapossággal el­készített edzéstervet dolgozott ki ma­gának. Hetenként két alkalommal, az egyik helyi kipegyesUlei eOgézém vesz részt. Együtt edz a játékosok­kal, szorgalmasan rója a köröket, nem egyszer még az edzőmérkőzésbe is „beszáll” .. . Mindezeken kívül Ob­tulovic még egyénileg is rendszeresen edzette magát. Ennek köszönheti, hogy „nehéz ember” létére is min­denkor oly nagyszerűen tudja követ­ni a játékot és még a legnehezebb mérkőzések után sem érzett különö­sebb fáradtságot. Alois Obtulovic „portréja” ezzel ko­rántsem teljes. Játékvezetői képessé­geihez kiváló emberi tulajdonságok is párosulnak. Nem csoda tehát, ha munkahelyén, — a rózsahegyi textil­gyárban — is szeretik ezt a három- gyermekes családapát. Munkahelyén, — ahol vezető állást tölt be — tanul­ta meg, mi a felelősség, s ennek sportvonatkozásban is igyekszik min­denkor lelkiismeretesen eleget tenni. — Vajon a sport szolgálata nem rabol-e el sok időt munkahelyétől? — tesszük fel Alois Obtulovicnak a kérdést. — Korántsemt — válaszolja. A test­edzés felfrissít és fokozza munkaké­pességemet. A sok utazás? Ez már a sportért hozott áldozat. Mindez azt bizonyítja, hogy Alois Obtulovic rajongó szerelmese: család­jának, hivatásának és a sportnak . . . SOMOS ISTVÁN A bolgár nyersolajvegyészet A Burgász környéki nyers olajvegyészeti kombinát. Bulgária nehéz vegyipara a fe­kete-tengeri Burgász város kör­nyéki nyersolaj-vegyészeti kombi­nát létesítésével kezdődött Ma már a hajószirénák éles hangja gyakran veri fel a burgászi ten­geröböl csendjét. Tankhajók egész karavánjai, szovjet nyersolajjal megrakodva, kötnek ki a külön e célra épült Druzsba nyersolaj­kikötőben és öntik ki rakományu­kat a föld alatti tároló tartályok­ba. Innen magas kapacitású szí­va ttyúberendezós segítségével in­dul el a nyersolaj a csővezetéken keresztül a nyersolaj-vegyészeti kombinát felé 27 kilométer tá­volságra. A kombinát 1200 dekár területet foglal el. Már három éve, amióta megkezdte munkáját ez a kofnbinát, mely a bolgár— szovjet barátság és együttműkö­dés műve. gőz majd fel. A benzfinen kívül már ma is biztosítja a reaíktív fűtőanyag-szükséglet 10 és a Die- sal-fűtőanyag-szükséglet 70 száza­lékát. A kombinát állandóan bő­vül. Uj részlegeket és berende­zéseket létesítenék, megkezdik a gumi, a műanyagok, a műfonalak ás a szerves szintézis számos és változatos termékeinek gyártását. Nemrég adták át rendeltetésé­nek a polietilén-részleget. Az üze­met szovjet tervek alapján és szovjet szakemberek segítségével építették. Ez az üzem jelénleg évente 10 000 tonna polietilént termel. Ezt az anyagot ipari mé­retekben csak néhány igen előre­haladott ipari ország gyártja, . mint pl. a Szovjetunió, Anglia, az Egyesült Államok, NSZK, Olaszország. Ma már Bulgária is azoknak a kevés számú országok­nak a sorában van, melyek ezt A csővezetéken keresztül a az- értékes és széles alkalmazási nyersolaj a kombinát különböző lehetőségű műanyagot gyártják, részlegeibe berendezések és cső- Nincs olyan gazdasági ágazat, vek egész labirintusán át jut el. ahol a polietilént ne lehetne fel­Itt évente 3 millió tonna nyers­olajat dolgoznak fel különböző fajtájú benzinné, reaktív fűtő­anyaggá, Diesel-fűtőanyaggá hát- rium-«zulfiddá és gázíkéimé. A kom binát az ország gépkocsi ben­zin-szükségletének 90 százalékát szolgáltatja. A távlati terv szerint a kombi­nát a közeli években már évente 5—6 millió tonna nyersolajat doíl­használni, ezért igen keresett. A kombinát egyik alapvető termeién ágazata a műanyagok gyártása lesz. Azonkívül épül már a mű- gumi üzem is, évi 30 ezer ton fia kapacitással A fenol, aceton és xilol üzem felépítésével a nyers­olaj-vegyészeti kombinát biztosít­ja a nyersanyagot különböző faj­tájú műfonalak gyártására. M. GENOV fi kosárlabda KB II beosztása A Magyar Kosárlabda Szövetség el­készítette az Idei bajnokság csoport­beosztását, A Szekszárdi Vasas női csapata a középcsoportba került Az NB II ezúttal Is 12-es létszámú, mely­ben öt budapesti csapa* kapott helyet. Lényeges változás nincs a csoport- beosztásban, esetleg — távolság szem­pontjából — a Klsikunfólegyházi Vasas idecsatolása érdemel említést. A baj­nokság március U-éu kezdődik, a ta­vaszi szezon június 25-én fejeződik be. Az őszi rajt kezdési időpontja szeptember 3, és utolsó mérkőzésre november 19-én kerül sor. A közép­csoportba a következő csapatokat osz­totta be a szövetség: Budapesti Pe­dagógus, Egyesült Gyógyszer, Sziget­vári Vörös Meteor, Szekszárdi Vasas; Műegyetemi AFC, Szegedi EAC, Pécsi VSIC, Pénzjegynyomda, Pécsi EAC) Pécsi Tanárképző, Kiskunfélegyházi Vasas. Ganz-MÁVA^

Next

/
Thumbnails
Contents