Tolna Megyei Népújság, 1967. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-15 / 13. szám
I Tatay Sándor: Ajándék az öregeknek Fiatal barátommal a benzinkútnál találkoztam. Megtöltettem csurig a tankot és még egy kannát is a biztonság kedvéért. Ö a mögöttem várakozó vállalati kocsiból ugrott ki, megragadta az . alkalmat, hogy boldog új évet kívánjon, s aztán: — No, talán valami hosszú útra készülsz? — Ajajj! Kondorosra. Pedig nem szeretek ilyenkor, télen... összecsapta a kezét és harsogva felnevetett. — Hogy ennek az Icunak milyen szerencséje van: hát ott mész el a tanya előtt. Félúton Szarvas és Kondoros között, egy ugrásra laknak az öregek a mű- úttól. Ha ez nincs, akkor bumliz- hat a zsúfolt vonaton, aztán eléri-e az autóbuszt, meg minden. Dehát nincs mese, meg kell látogatni szegényeket ott, az árva- ságiakban, a karácsonyi ajándék is elmaradt. Ezt a mázlit! Mikor indulsz? — Hajnalban. Egy nap meg akarok fordulni. Boldogan viszem az Icukát. — Ezt egész őszintén mondhattam, mert ilyen hosszú úton unalmas egyedül. Dicséretére legyen Xcukának, ahogy megbeszéltük, pontosan öt órakor a kapu előtt állt. bundában, magas szárú csizmában, egy jókora bőrönddel. Valóban bőségesen megajándékozzák az öregeket, gondoltam, látván a bőröndöt. Rakom a csomagtartóba, de ahogy megemelem, feltűnően könnyűnek találtatott. Köd csak itt-ott volt egy kevés, ekkor még elviselhető volt az út is, mire id világosodott, ott álltunk a Tiszánál, a sorompó előtt, mert tudvalévő, hogy ott közös a híd a vasúttal. A vonat végül átdöcögött és átgurultunk: mi is a hídon. Csak ekkor jutott eszembe, hogy megkérdezzem. — Mit kapnak ajándékba az öregek? — Nem igényesek ők — felelt Icuka —, a legfontosabb az, hogy lássanak. A legfőbb ajándék magam vagyok. Sajnos, csak ilyen rövid időm van, a szabadságom már elfogyott. Ha nincs ez a szerencsém, két éjszakát utazhattam volna. Persze azért viszek anyunak egy csinos kendőt. Édesapám nagyon szereti reggel a teába a rumot. Pálinkájuk különben is van, boruk is van. Elég kitalálni, mit vigyek, mert hisz azért hiányt nem szenvednek semmiben. Most még jó, hogy volt ez a karantén... — Karantén? Az mi? — Hát, hogy a déli gyümölcsöt hűteni kell három hétig a kártevők miatt. Olvasta az újságban? Ezért nem volt elég narancs vidéken. •*- Szóval narancsot visz? — Igen, egy keveset... Úgyis mindig az van, hogy édes lányom, miinek hurcolkodsz ide, tudod, hogy nekünk megvan mindenünk. .. Hála Isten, de azért az ember szeret valamit ajándékozni. térő pesti nőkön, ahogy botorkálnak jókora táskájukkal a nekik már szokatlan úton, el is határoztam, hogy amennyire lehet, sietek vissza és mégiscsak behajtok én a tanyára. Kondoroson minden remekül ment. Egy teljes órával előbb, tehát pontosan három órakor ismét ott voltam a helyszínen. Gondolkodás nélkül nekivágtam a dűlőútnak. A sár egy kicsit mélyebbnek bizonyult a vártnál, azért legnagyobbrészt az út mellett, a fü- vön vezettem a kocsit, szerencsésen megérkeztem a kerítésig. A tanya körüli rétség tele volt baromfival. Hófehér tyúkok serege, libák, kacsák. Mire kiszálltam a kocsiból, ott volt Icuka is, az apja is. A szülőle, alul az ötvenen, jó erőben voltak, az asszony csak úgy gömbölyödött. Az udvaron disznóölés kétségtelen jele, a perzselés fekete foltja. A folyosón egy melencé- ben a frissen szedett lúdtoll, még gőzölgött is. Az udvar végén egy távoli szomszédasszony belet pucolt. — Bizony megkéstünk egy kicsit a munkával — szabadkozott Icuka anyja —, mert ez a lány a világért sem akarta, hogy disznót vágjunk. De ha most itt van az alkalom, ezzel az autóval. Dél lett, mire segítséget kaptunk. Hiszen, ha tudjuk, elrendeztük volna már tegnap. De, hogy ezek valamikor is időben írnának!.. A disznót bizony éppen, hogy csak kettéhasították. De azért volt már jó resztéit máj és vesevelő. Alig, hogy beléptem a házba. már tálaltak is, mert hiszen elképzelhető, hogy megéheztem, ha ennyire siettem. Csak az volt a baj, hogy bort nem ihattam rá, az autó miatt. Hiába, mégis csak más ez, mint műkor az ember a hentesnél veszi a májat. Hát még a vesevelő! Mit ér az, ha már egyszer kifagyott a lelke. Már nem is nagyon bántam volna, hogy telik az idő. Egyszer csak hallom a gyilkos perce- gést az udvar felől. Esni kezdett az ólmos eső. Nem sokat teketóriázhattunk, mert mi lesz, ha átázik a gyep. Abroszt terítettünk a csomagtartóba és bevágtuk oda a fele disznót. Nem akármilyen disznó valit, mert elég volt két embernek kicipelm. Ezzel a csomagtartó jól meg is telt, csak némi belsőség fért oda egy vejdling- ban, meg egy kis savanyúkáposzta tálban és ilyen apróságok. A zsák krumpli a hátsó ülésre került’, mert igaz ugyan, hogy krumplit Pesten is lehet kapni, de nem ezt a szép válogatott gül- babát. A zsák fölött szépen elit ÄLDI JA NOS: fért kosarakban a cékla, a zöldségféle. Azt én nem tudom, hogy a bőröndben mit vittünk visszafelé. Azt sem tudom, hogy a két demizson vörösbor saját termés volt-e a háztájiban, vagy valami járandóság. A tyúkokat élve hoztuk. Majd elélnek azok néhány napig a szenespincében. Legjobban a nyálon csodálkoztam, dehát azt mondták, hogy valamelyik töltelékféleségbe az nagyon jó. Belenyugodtam végül, mert az bizonyos, hogy olyan jó töltelékeket sehol sem csinálnak, mint ezen a vidéken és a magamfajta laikus ne szóljon bele a mesterek dolgába Hogy miként foghatták meg hirtelen azt a fiatal galambpárt, ami végül az Icuka ölébe került, annak a jóisten a megmondhatója Éppen besötétedett, amikor elindultunk. A fű meg úgy kifényesedett az ólmos esőitől, hogy a kerék peregni kezdett rajta. Pergett, pergett és úgy beásta magát, hogy aztán már se tőled, se hozzád. Szerencsére ezen a vidéken a gazdák jól állnak a háztáji jószággal. A gazda kivezetett két tehenet, járomba fogva. Egy ru- dazó kötéllel utánuk akasztottuk az autót és szépen ki vonszoltak a műútra Elbúcsúztunk, és már indulóban voltam, amikor Icuka mamája kétségbeesetten elkiáltotta magát: — Jesszusmáriám, a hurkatöltő! Szaladt a házba, aztán megint vissza. Mert hol is vennének hurkatöltőt a szerencsétlen pestiek. Az én lelkemre kötötte a jó asszony, hogy okvetlen visszaküldjék azt a szerszámot a fiatalok, mert nem soká húzza már a másik disznó sem. — Aztán csak óvatosan, lelkem — intett végül —, mert ott az Icuka lábánál, abban a zsompor- ban tojás van, nehogy összekocogjanak. Eső, ónos eső, köd és havas eső. Jóval éjfél után érkeztünk meg Pestre. Icuka édesdeden aludt, mikor megálltam a házuk előtt. A neonfényre felébredtek a galambok, s amint kinyitottam az ajtót, mint a nyíl, úgy repült ki az egyik. A másikat sikerült az ajtóhoz szorítanom. A nagy kapkodásra felriadt Icuka, s míg simogatta a megmaradt galambot: — Jaj, éppen a kislány.. i Bármilyen jól is tudnak tájékozódni a galambok, én nem hiszem, hogy ez a fiatal galamblány hazatalált az Alföldre, s bizony elgondolkoztató, mi lesz egy szegény kis tanyasi galamblánykával a pesti ereszek alatt. Icuka nagyon kellemes utitárs- nak bizonyult. Csak úgy repült az idő. Szarvason megittunk egy kávét és olyan kedves volt, hogy egy bizonyos ürüggyel eltűnt és mire észbekantam, kifizette a számlát. Ezzel együtt is előbb megérkeztünk, mint számítottuk A műúttól valóban csak egy jó kiáltásnyira volt a tanya. Nem engedte a világért sem, hogy behajtsak a sáros úton. Kiszállt és figyelmeztetett, hogy jól jegyezzem meg a helyet. Itt találkozunk, amint előre megbeszéltük pontosan négy órakor. Utána néztem, amint ment bundájában, bőröndjével, élénksárga sapkájában, a magányos tanya felé, kerülgetve a sarat. Mindig megesik a szívem az ilyen haza-1 Otthoni feljegyzés Merre vagy Anya, elmúlt akácfa, élő melegség, bársonyos liget? Meg-megvillan egy madárka szárnya, eltépte a tél énekeidet. A virágaid a völgyszél mellett eltipegtek az őszi réten át. Mire gondoltak? Hogy kitelelnek? Nem kegyelmez meg soha a világ. Nem csönget a gyors víz itt a szélben ahol reggeltájt vitted a tejet. Csak a csönd, a csönd hódit kevélyen és úsznak a súlyos házfedelek... SIMS A V ILDIKÓ: ÖNARCKÉP IHASZ-KOVACS ÉVA: Köszöntő a dunántúli tájak előtt Köszönjek, szivem dajkája, Dunántúl, városok zúgó szépsége, falvak szénaboglya-nyugalma! Futó táj, úgy lobogsz, mint valami óriás pasztellszoknya, a búzaföldek matyóhímzéses, sárga térítők, melyeken a fény villogó tűje szüntelen zizeg. A virágok piros kokárdák, pirinyó mécsesek, álomban is nyugtalanul lobogók. S én magam is csak egy bokor vagyok, lángolok különös tűzben az elfelejthetetlen domboldalon, és suttogom szelíden, de elszántan: el ne hagyja e földet soha a béke... Megjelent az ÉLETÜNK új száma Szombathely folyóiratának, — Smidt-gyűjteményből ezúttal Gyu- irodalmi és művészeti antológia, lai Pál ismeretlen, s rendkívül mondja az alcím, elég rejtélye- érdekes leveleit ismerhetjük meg. sen — új száma az óév utolsó Tüskés Tibor, Z. Szabó László, napjaira jelent meg, ezúttal is Túri Lajos, Varga Imre (jellemző nagyon gazdag tartalommal, amü adatokat közöl Tamási Áronról!), az is mutat, hogy 46 szerző mű- Stanislaw A. Sochacki, Csordás véből állították össze a testes János, Czoma László, Z. Szabó kötetet. László, valamint Jaksa István Ezúttal sem hallgathatjuk el: képei a Hazai jegyzetek rovatot az antológia legtöbbet mondó, gazdagítják, a Szemle rovatban legértékesebb része a tanulmány- pedig Várkonyi Nándor, Kristó rovat, amely nemcsak az anto- Nagy István, Bakács Tiborné, Or- lógia egészéből emelkedik ki, ha- das Iván, Calgóczi Erzsébet, Kun nem bármilyen összehasonlítást Lajos, Pomogáts Béla, Horváth elbír. Koncz István, Németh Ottó kritikáit olvashatjuk. A László társadalmi drámáiról írt költők közül elsősorban Janko- terjedelmes tanulmányt, A ki- vich Ferenc, Káldi János, Vas- válóság boldogtalanjai címen, vári István, Arató Károly, Bár- nagy erudícióval világítva meg dosi Németh János verseire fi- Németh drámaírói útját. Rajnai gyelhetünk fel, valamint Weöres László a hetvenéves Várkonyi Sándor, Ferencz Győző, Dudás Nándor életművét méltatja, ér- Kálmán műfordításaira, zékletes képet festve az első világháború utáni évek irodalmi szépirodalmi rész nem ilyen életéről, beszél a negyvenes évek- egyértelmű; jó írások mellett ben megindult pécsi Sorsunkról, gyengébbekkel is találkozunk, méltatja Várkonyi írói és szer- amit a gazdag novellaanyag kesztőí jelentőségét. Timaffy (Szentiványi Kálmán, Vágási lm- László tanulmánya a kisalföldi re, Debreczeni Imre, Pósfai H népmondákban keresi a honfog- János, Sólymos Ida, Fázsy Anikó laló ősök hitvilágának emlékeit, szerepel novelláival) is magyaráz- Szíj Rezső Szombathely város re- hat. konstrukciójáról ír (hasonló ta- Az Életünk új száma ismét nulmányt Szekszárd is megérde- azt bizonyítja, hogy nemcsak a meine!), s közli a folyóirat An- Dunántúl irodalmi életében jelent gyal Endre vasi művészeti leve- eseményt, hanem egész mai Íróiéi. A gazdag szombathelyi (Halmunkat gazdagítja.
