Tolna Megyei Népújság, 1966. december (16. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-13 / 293. szám
2 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1966. fleeenífter TS. Befejeződött az Arab Liga védelmi tanácsának ülésszaka Események , sorokban Ülésezik az SZKP Központi Bizottsága Kairó (MTI) Kairóban szombat este véget ért az Arab Liga védelmi tanácsának ülésszaka. Fav- zd tábornok, az Arab Liga főtitkár-helyettesé a záróülésen hangsúlyozta, hogy a tanács megvizsgálta az egyesült arab fegyveres erők főparancsnokának jelentését és kiemelte, hogy a határozatokat egyhangúlag hozták meg. Hírek szerint a határozatok egyike értelmében Jordánia hozzájárult ahhoz, hogy iraki és szaud-arábiai csapatok Jordánia b'^tonságának érdekében beléphetnek az ország területére, ami két hónapon belül be is következik, ha ezt Jordánia kéri, Palesztinái fegyveres erőket azonban nem engednek be. Az ülésszakon döntés született a többi között arról, hogy az arab államok köthetnek egymás között olyan katonai szerződéséket, amelyek ellentétesek az egyesített katonai parancsnokság terveivel. Az AFP kairói megfigyelők véleményét idézve azt írja, hogy a tanácskozáson nem oldottak meg minden kérdést, s ezt alátámasztja, hogy a tanács szükségesnek tartotta egy újabb ülés összehívását január 15-re. A jordániai' kormány szóvivője bejelentette, hogy Jordánia kérte: vonják vissza az egyiptomi—izraeli határon állomásozó ENSZ-haderőket, amennyiben Jordániába más arab országok csapatokat küldenének. Jordánia ugyancsak szorgalmazza a Jemenben állomásozó EAK-csa- patok visszavonását is. Az izraeli kormányhoz közelálló körökben kijelentették: a minisztertanács örömmel fogadta azt a hírt, hogy a jordániai kormány nem engedte be területére a Palesztinái felszabadítása szervezet csapatait. A kairói lapok szemére vetik Jordániának, hogy alig egy nappal az arab országok védelmi tanácsának határozata után máris megkezdte rnanővereití, hogy kibújjon a határozat teljesítése alól. Áz Ahram rámutat: a jordán kormány elvileg elfogadta az Arab Liga védelmi tanácsának határozatát és kész arab csapatokat behívni, de az információs miniszter nyilatkozata jelzi, hogy valójában olyan feltételeket szab, amelyek az elutasítással egyértelműek. Maga Husszein király a palesziánai felszabadítási szervezetet „ötödik hadoszlopnak'’ nevezte. Kudarcba fulladtak az Union Miniere körüli tárgyalások A kongói kormány és az Union Miniere konszern vezetői közötti tárgyalások kudarcba fulladtak — közölte a kinshasai rádió. Joseph-Désiré Mobutu kongói köztársasági elnök határozata értelmében a kongói kormány a tárgyalásokat megszakította, s erről maga Mobutu értesítette a kongói belga követet. E tárgyalások annak a korábbi megállapodásnak realizálására vonatkoztak, amely szerint az Union Miniere du Haut Katanga bányatársaság megszűnik és helyette új társaságot létesítenek: az Union Miniere du Congo vállalatot, kinshasai székhellyel, amelyben a kongói államnak 50 százalékos részvényrészesedése lenne, a bányatársaság Kongón kívüli érdekeltségeit ugyancsak újonnan létesítendő vállalat venné át brüsszeli székhellyel. Mobutu kijelentette: a konszern vezetői előtt csak egy kivezető út áll: hogy legkésőbb 1967. január 1-ig áthelyezzék a vállalat székhelyét Kinshasába, mert ha ezt nem teszik, megszűnik kongói koncessziójuk. Ez nem jelenti azt — fűzte hozzá Mobutu — hogy mi államosítást hajtunk végre. Az Union Miniere vezetőinek nem szabad elfelejteniük, hogy Kongóban nemcsak réz van, de kongói törvények is vannak. Tüntetés Nyugat-Berlinben Sok ezer nyugat-berlini lakos tüntetett december 10-én az Egyesült Államok vietnami agressziója ellen. A tüntetők békét követeltek a vietnami népnek iTeiefotó MTI Külföldi Képszolgálat) Moszkva (TAKZSZ) Hétfőn a nek 1967. évi állami terve; 3. A Kremlben megkezdődött az SZKP Szovjetunió 1967 évi állami költ- Közpomti Bizottságán alt plénu- ma. A napirend a következő: 1. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára hétfőn fogadta a Kubai Kommunista Párt hazánkban tartózkodó küldöttségét, amelyet Julio Camacho Aquilera, a Központi Bizottság tagja vezet. • New Yorkban a hét közepe óta tavaszias időjárás uralltodik. December 10-én 16 fok Celsius volt a hőmérséklet, amire 1953 óta nem volt példa. * I Az amerikai űrhajózási hivatal vasárnap Atlas—D rakéta segítségével két százkilós mesterséges holdat bocsátott fel. Az elsőnek a Földtől mért legnagyobb távolsága 4184 kilométer, legkisebb távolsága 402 kilométer, míg a második 563 kilométer távolságban kör alakú pályán'kering bolygónk körül. Ez volt a negyedik olyan sikeres kísérlet, amelynek során egy rakétával két mesterséges holdat bocsátottak fel az Egyesült Államokban. • « A töbingiai közvélemény-kutató intézet nyilvánosságra hozta, milyen válaszok érkeztek a lakosság köréből arra a kérdésre, hogy kívánatosnak tartják-e a Szovjetunióval való kapcsolatok megjavítását. Az adatok szerint a megkérdezettek 85 százaléka igennel válaszolt, tíz százaléka nem felelt a kérdésre. öt százaléka pedig kijelentette, hogy szerinte nincs értelme a kapcsolatok megjavításának, • Demeter Sándornak, a Kulturális Kapcsolatok Intézete alelnöké- neík vezetésével magyar kulturális küldöttség érkezett hétfőn Varsóba az 1967—1968. évi kulturális együttműködés tervének megtárgyalására. A Szovjetunió külpolitikája és az SZ KP harca a kommunista mozgalom összefogásáért 2- A szovjet népgazdaság fejlesztéséségvetése. Az első napirendi pontról Leonyid Brezsnyev, az SZKP £5'. titkára mondott beszámolót. A plenum folytatja munkáját Mozgalmas hét a francia politikában Párizs (MTI) Mozgalmas politikai hét kezdődött hétfőn Párizsiban. Sor kerül az „utolsó atlanti hétre” amelynek kenetében hétfőn nyílt meg a Jéna-palotában a nyugat-európai Unió közgyűlése, amely egyesíti a Közös Piac hat országa és Nagy-Britannia parlamentjeinek küldötteit. Ugyancsak hétfőn nyüf- meg Párizsban az úgynevezett Európa-tanács miniszteri értekezlete, amelynek keretében 18 európai ország külügyminiszterei tanácskoznak. Végül a hét második felében kerül sor a legfontosabb értekezletre: minden bizonnyal utoljára tartják meg a NATO párizsi szék- házában az agresszív katonai tömb szokásos decemberi miniszteri értekezletének ülését a tagországok külügy-, hadügy- és pénzügyminisztereinek részvételével. Ezzel kapcsolatban Párizsban úgy tudják: amerikai részről erőfeszítések történnek arra, hogy .az úgynevezett McNamara-bizott- ságot ideiglenes szervből állandó bizottsággá változtassák és ezzel Nyugat-Németországot hivatalosan is bevonják az atamstraté- gia tervezésébe. A sok vezető nyugati politikus jelenléte a francia fővárosban kétoldali tárgyalások és megbeszélések egiész' sorára ad alkalmat. Ezek közül kétségtelenül kiemelkedik az, hogy , De Gaulle elnök szerdán előbb Willy Brandt nyugatnémet, majd Rusk amerikai külügyminisztert fogadja. A hét végén a francia elnök Fanfara olasz külügyminiszterrel tárgyal. Belpolitikai téren is mozgalmasnak ígérkezik a most kezdődő hót. Megélénkültek a választási előkészületek, s folytatódik a je- löltlásfták közzététele. A választása előkészületek sorába tartozó legfontosabb esemény a Francia Kommunista Parit és a demokrata-szocialista baloldali szövetség kedden kezdődő első találkozója. A Francia Kommunista Párt részéről a Politikai Bizottság öttagú küldöttségét Waldeck Rochet főtitkár vezeti. Lakást keres az egész világ Adatok a világ lakáshelyzetéről írta: Tadeusz Brzoza Nehéz meghatározni, hogy hány lakás is hiányzik Európában. Nagy különbségek vannak a lakások mennyiségében és minőségében. főleg Kelet- és Dél, illetve Nyugat- és Észak-Európa közölt. A LAKÁSHELYZET Mint az alábbi táblázat mutatja, Étezak- és Nyugat-Európában ezer lakosra átlag 290 lakás esik, ezzel szemben Kelet- és Dél-Euró- pában csak 238. Észak- és Nyugat-Európában a lakások átlag jóval nagyobbméretűek. EURÓPÁBAN Ország , Ev Átlag hány ' Ezer Egy-két Egy hely helyisélakosra helyisegxe es< gesek a jutó séges lakók t lakások lakások lakások szánva szánva % aránya Ausztria i 1961 3,5 304 26,5 0,9 Belgium 1944 3,9 399 25,5 0,8 Bulgária 1956 2,4 229 60,6 1,8 Csehszlovákra 1961 2,7 277 . 44,3 1,3 Dánia 1960 4,2 324 4,8 0,7 Finnország 1960 2,7 '272 48,7 1,3 Franciaország 1962 3,1 299 38,8 1,0 NDK 1961 2,6 343 52,0 1,2 NSZK " 1960 4,1 292 10,0 0,9 Görögország 1951 2,4 223 63:9 1,8 Magyarország 1960 3,1 270 62,7 1.1 Izland 1950 4,4 214 6,6 1,0 Olaszország 1951 3,3 229 42,3 1,3 Hollandia 1956 5.1 231 5,4 0,8 Norvégia 1960 4,2 300 13.0 0.8 Lengyelország 1960 2,5 236 58.1 1,7 Portugália 1960 3,6 248 30,3 1.1 Spanyolország 1950 4.1 225 20,7 1,1 Svédország 1960 3,4 355 35,2 0,8 Svájc 1950 4,9 274 — 0,8 Nagy-Britannia 1951 4,6 273 7,3 0.8 Jugoszlávia 1954 2,0 208 — 2,3 A nyugat- és észak-európai lakások műszaki színvonala szintén jóval magasabb a keleti- és dél-európai lakások átlagánál. A becslések szerint, ha Kelet- és Dél-Európa lakáshelyzetét (az ezer lakosra eső lakások száma terén) a nyugat- és észak-európai színvonalra akarnánk emelni, Európa ezen vetigfijoßn kh. U millió- új lakást kellene építeni. Ez még nem oldaná meg a lakások komfortossági színvonalának kiegyenlítődését. Nyugat- és Észak-Európa viszonylag jó lakáshelyzete és nagyarányú lakásépítkezése ellenére a lakások és a Lakosság számának összehasonlításából kiderüli, hogy ott is lakáshiépy van, A hiányt 1960-ban kb, 3 millió ' lakásra becsülték. Ha ezt a lakáshiányt egész Európában 15 év alatt fel akarják számolni, évente 950 000 lakásnak kellene épülnie. Ugyanakkor a népességszaporodás miatt és a törikremenő lakások pótlására továbbá 2 millió lakásra lenne szükség. Egész Európában (a Szovjetunió nélkül) tehát évente 3 millió új lakást kellene építeni. Ez ezer lakosra kb. 7 új lakást jelent. 1960-ban Európában (Szovjet unió nélkül) kb 2 600 000 lakás épült Ez tehát a szükséglet 83 ' százaléka. A nyugat- és északeurópai országok elérik az említett „ezer lakosra 7 új lakás” mutatószámot. Ezekben az országokban a lakások komfortja máris igen magas színvonalú. Sajnos, a sokkal rosszabb lakáskörülmények között élő országokban, ahol az európai átlagnál sokkal több új lakást kellene építeni, még mindig az átlagnál kevesebbet építenek. Lengyelország lakásépítkezése pl. a megtett erőfeszítések ellenére évek óta ezer lakosra számítva évi 5 új lakás színvonalon mozog. AUSZTRÁLIA ÉS ÓCEÁNIA Ausztráliát, Uj-Zélandot és a Csendes-óceán szigeteit az enyhe éghajlat és a lakosság többségének magas jövedelme jellemzi. A népességszaporodás üteme gyors (1950—60-ban évi 2,1 százalék), a városi lakosság létszáma pedig ennél kétszerié gyorsabban emelkedik, sőt Ausztráliában 4,8 százalékkal. A csendes-óceáni szigeteiken is gyors a városiasodás. (Folytatjuk)