Tolna Megyei Népújság, 1966. december (16. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-11 / 292. szám

t 1966. december 11. TOLNA MEGYEI-NÉPÚJSÁG TIZENNYOLC ÉVESEK: , A BOLDOGSÁGRÓL, A TANULÁSRÓL ÉS A FELNŐTTEKRŐL A köz véleményku tatások divat­ját éljük. Sok. mindenről meg­kérdezzük az embereket, különö­sen a fiatalokat: a divatról, a viselkedésről, a modernségről, a munkáról... és folytathatnánk to­vább á sort. Nem divatos kérdésekre keres­tünk választ. Olyan dolgokról kértük ki a fiatalok véleményét, ami nagyon sokszor foglalkoztat­ja őket, beszélnek róla, vitatkoz­nak rajta, de inkább csak egy­más között, ritkán kerül széle­sebb fórum elé. A bátaszéki gimnázium negye­dikes diákjaival beszélgettünk — írásban. Ha nem is közvetlenebb a „beszélgetésnek” ez a formá­ja, de feltétlenül őszintébb. Nem feszélyezi őket a tanár jelenléte, és a ' névnélküliség biztosíték arra: nem vonalas „illik” vála­szokat kapunk a kérdésekre. Mi is az a boldogság ? Nemrégiben az egyik nagy nyu­gati lap felmérést végzett fiata­lok körében, ók is hasonlókép­pen tették fel a kérdést: mi je­lenti számára a boldogságot? A válaszok többsége így szólt: A pénz, a kocsi, a siker. Tömör, szűkszavú válaszok. Azt hiszem szükségtelen kommentárt fűzni hozzá... A harminchat megkérdezett bátaszéki diák közül egyik sem volt ilyen véleményen. Nagyon sok­féleképpen, egyéniség, beállított­ság szerint határozták meg a boldogság fogalmát. Csupán egyetlen olyan választ olvastunk, amellyel nem lehet teljes egészé­ben egyetérteni, s kicsit hasonlít a már említett véleményekhez: ;,A jó élet, a szórakozás”. Ennyit írt és semmi többet. Hadd idéz­zek rögtön példát az ellenkező­jére, a túlnyomó többségből: „A boldogságnak sokféle meghatáro­zása lehet. Mindenesetre boldog­ságot jelent, ha munkámat pon­tosan elvégzem, másnak valami­vel örömet szerzek, és magam­nak is, a környezetemnek is nyu­godt, kiegyensúlyozott életet te­remtek.” Vagy egy másik, szintén jel­lemző: „Jelenleg a tanulásom eredményessége, később pedig a nagybetűs életbe kilépve, a mun­ka és nem utolsó sorban a jó családi élet.” Harmincöt diák fogalmazta meg ugyanezt, más-más szavakkal, esetleg példákkal alátámasztva. A tanulás, a munka, a kiegyen­súlyozott családi élet mindegyi­küknél úgy szerepel, mint a bol­dogság egyik kritériuma. Akadt köztük önzetlen fiatal is, inkább csak a kuriózum kedvéért emlí­tem: „Más emberek boldogsága”. A válaszok elemzése, részletes vizsgálata ebben az esetben fe­lesleges: Érezni, érteni belőle a helyes felfogást, amely szerint fiataljaink élnek. Tanulni, — de miért ? Az érdemes-e tanulni? kérdés elvetése furcsának tűnik, hiszen gimnazistákat, végzős diákokat :érdeztünk meg. Úgy vélem, négsem érdektelen: ki nem ta- álkozotf még olyan véleménnyel, -.ülönösen a gimnáziumokkal kapcsolatban, hogy nincs értelme, mire megy vele, ha leérettségi­zik? A nyolcadik általános el­végzése után pedig nem egy diákkal találkozni, aki bevallja: csak azért jelentkezett gimná­ziumba, mert nem vették fel máshova. A tanulók véleménye szinte ki­vétel nélkül egyértelmű: érde­mes, kell tanulná. Egyet azért kiemelnék: „Igenis, meg nem is”. Furcsa válasz „szerencsére” meg­magyarázza: „Igen azért, mert erre szükség van. Nem azért, mert a fiatalságunk legszebb éveit pocsékoljuk el”. Ahelyett, hogy vitatkoznék ve­le, inkább tanácsolok valamit: kérdezzen meg néhány harminc­öt-negyven éves embert, aki a munkája mellett most végzi el a középiskolát... Egyébként ez völt az egyetlen negatívum. A kérdés miértjére adott válaszok azonban már ko­rántsem ilyen egyértelműek. A többség felfogását a következő vélemény fejezi ki: „...az ember élete úgy ér valamit, ha tudja, hogy körülötte mi és miért tör­ténik. A tanulás a jövőt jelenti és azt hiszem, minden ember fő gondja, hogy életét mivél, mi­lyen hasznos dologgal töltse. Ha valaki valamit alkotná, tenni akar, akkor tanulnia is kell, hogy mindezt megvalósítsa. Min­den munkához szükséges a ta­nulás, mert anélkül nem lehet a munkánkat jól elvégezni.” A megkérdezettek közül har­mincán válaszoltak hasonlóan. Hatan azonban másban látják a tanulás értelmét. Némelyik csu­pán' azért tartja fontosnak a . tu­dást, mert így nem kell szégyent vallania társaságban, mindenhez hozzá tűd szólni, belépőt nyer a művelt emberek körébe. Teljes egészében nem lehet elvetni a véleményüket. A hiba csak ott van. hogy a lényeg egy nagyon kis részletét ragadták meg, s azt tartják elsődlegesnek. Egyikük — válaszának tanúsága szerint 1— az előkelő emberek közé akar tartozni, azért végzett gimná- zdymot... Szándékosan hagytam utoljára egy furcsa kinyilatkoztatást: „Aki nem akar a mezőgazdaságban dolgozni és van képessége a ta­nuláshoz, az tanuljon...” Vajon milyen fogalmai lehetnek ennek a diáknak a mezőgazdaságról? Szerinte — mert ezt mondja — a tanulatlanság, a műveíetüenség jellemző azokra az emberekre, akik a mezőgazdaságban dolgoz­nak. Nézetének képtelenségéről csupán ennyit: a mezőgazdaság jelenlegi helyzetében egyre job­ban igényli, a fejlődés perspek­tívájában pedig elsősorban csak a tanult és szakképzett emberek­re van szüksége a mezőgazdaság­nak. elítélik, divathajszolónak, rossz­nak tartják őket. A másik cso- -port viszont nemcsak ezt látja: a munkát is, amit végeznek, az eredményeiket, és összességében pozitívan vélekednek a mai fia­talságról. Lássunk néhányat a válaszok közül: „... nem lehet általánosí­tani. Azt szokták v mondani, hogy a felnőttek nem értik meg a fia­talokat. Ez sem általánosítható, csakúgy, mint az egyéb vádak, összefoglalóan: a felnőttek viszo­nya az ifjúsághoz, az újhoz, több­nyire jó, még akkor is, ha leg­többször az ellenkezőjét halljuk. Ez is csak olyan dolog, mint min­den egyéb: a rosszat az egyes példák alapján általánosítják, az általános jót viszont figyelmen kívül hagyják.” „A felnőttek nem értik meg a fiatalokat mondás nem egészen helytálló, mert saját tapasztalat alapján mondhatom, hogy mi is hibásak vagyunk. A gondolkodás­módjukat, az elveiket nem sza­bad megszólni, mert tudjuk, hogy az emberekben leginkább a fia­talság hagy nyomot. Mikor ők fiatalok voltak, őket így nevel­ték, és lehet, hogyha mi. meg­öregszünk, a gyerekeink szemé­ben éppen Ilyen maradiak le­szünk. Azt vallom, hogy lehet a szülőket nevelni” — így a má­sik vélemény. * Kommentár helyett: íme a mai fiatalság. D. KÓNYA JÓZSEF Utak, járdák, parkok védelme A . községek fejlesztésére az elmúlt években rendkívül hatalmas összegeket fordítottak. A közsógfejlesztési adó, a lakos­ság társadalmi munkája, az ál­lami eszközök felhasználása ré­vén a járdák ezer méterei, utak, parkok épültek. Olyan helyen építettek járdát, ahol annak előtte a lakosság csak gumicsiz­mában tudott közlekedni. Utak épültek, ahova már gépkocsivá' is be tudnak menni. Művelődési házak, bölcsődék álltak a lakos­ság szolgálatába. Gazdagabbak, szebbek lettek falvaink. A lakos­ság mindenütt tapasztalja, élete változásán érzi, hogy a község vezetősége jól sáfárkodott a köz pénzével, a létesítmények a köz hasznát szolgálják. A napokban Iregszemcse, majd előbb Dombóvár községben arról panaszkodtak a vezetők, hogy a község létesítményeinek védelmé­vel nincs aki törődjön. Elmon­dották, hogy Iregszemcse község­ben a drága járdalapokat össze­törik, mert már nemcsak a mo­torkerékpárosok, hanem a vonta­tósok is a kiépített járdán köz­lekednek, szintúgy a lovas kocsik. Dombóvárait a közterületen el­ültetett fákat tördelik, csavarják ki. Összédöntögetik a virágvázá­kat. Panasz jött már olyan köz­ségekből, ahol nemrég létesüli autóbuszmegálló, ismeretlenek be­törték az ablakokat, az ajtót szétverték. S ajnos az ilyen jellegű pa­naszokat lehetne még so­rolni. A lakosság egy kisebb ré­sze akkora kárt tesz a község javaiban, amit ugyan ki lehet mutatni, de pótolni már annál nehezebb. Egy-egy községben a fejlesztésre fordítandó összegek nem nagyok. Egy kisebb faluban az évi KÓFA alig több mint száz­ezer forint. Ezt a minden évben befolyó összeget elsősorban új dolgok létesítésére kell fordítani. Nincs arra lehetőség, hogy min­dennap kicseréljék a kicsúzli- zott villanyégőket, hogy pótoljáif az összetört járdalapokat, mert ezekre fordítandó pénzt oda kell elkölteni, ahol az emberek még bakáig érő sárban járnak, ahol esténként nem világít a közlám­pa. A közös vagyon védelme napi­rendre került már több község tanácsüléséin. A lakosság sajnos már a nyilvánvaló károk észlelé­sekor határozta el: rendszabályo­kat 'kell alkalmazni a közösség vagyonának rongálói ellen. Az is­kolákban osztályfőnöki órákon — például Dombóvárott is — a pe­dagógusok már nem egy alkalom­mal a gyerekeken ’ keresztül is felhívták a figyelmet: a szülők többször szóljanak a köz vagyo­nának védelméről. Persí» e mun­kában az önkéntes rendőrök, a munkásőrök, a tanácstagok még sókat tehetnek. Mert a közvagyon rongálóit legtöbb helyütt isme­rik. Néhány községünkben a ga- rázdálkodókat már rajtakapták, velük csináltatták meg az' el­rontott járdát, velük fizettették meg és üitiettették él a fákat. A községekben az egy családra eső községfejlesztési hoz­zájárulás 200—300 forint között változik. A közösség forintjaiból szépülő, gazdagodó falvak érté­két mindenkinek érdeke megvé­deni. Erről beszélni kell min­denkivel. Iskolában, tanácsülésen, termelőszövetkezeti közgyűlésen szerét kell ejteni annak, hogy megvédjék a közösség vagyonát, hogy figyelmeztessék az embe­reket: a közpénzen .épített köz­vagyont gyarapítani csak úgy le­het, ha gondoskodunk a meglé­vő védelméről. Milyenek is a felnőttek ? Elöljáróban egy kis statiszti­ka: A diákok közül hárman úgy válaszoltak, hogy minden tekin­tetben jó véleménnyel vannak a felnőttekről, heten homlokegye­nest ellenkezőleg nyilatkoztak, 24-en pedig két csoportra osztot­ták az idősebb korosztályt: „jók­ra és rosszakra”. A válaszok elolvasása után va­lahogy az a kép alakult ki, hogy a fiatalok nagy része jobban, reálisabban ítéli meg a felnőtte­ket, mint ők a fiatalokat. A 24 diák véleményét így lehetne summázni: A felnőttek közül elég sokan nem értik meg őket, A pásztorház;.• • A SZÖVETKEZETI IRODA ab­lakából odalátni a nádtetős, roz­zant házra. Ház? A kalyiba, vagy a viskó elnevezés is hízelgő len­ne rá... Tán csodálkozni is lehet­ne rajta, hogy valamikor emberi lakás volt. De járt-e különb akkor a falu legszegényebb, legjobban lenézett emberének, a kanásznak, a tehenesnek? Mert mai szemmel nézve „szolgálati lakás” volt, hi­vatalosan a községi pásztorház. Udvariban hirtelenében nem is tudják, mikor költözött ki belőle a hivatalos lakó. A tény az, hogy otthagyta, üresen. Jó három éve, tél víz idején ismét lakókat költöz­tettek rozzant fedele alá — kény- szerűségből; a szövetkezet mala­cait. A legnagyobb hideg akkor kö­szöntött be, amikor elleni kezdtek a szövetkezet anyakocái. Az ösz- szetákolt fiaztatók nem adtak vé­delmet a hideg ellen, sorra fagy­tak volna bennük a gyenge, né­hány napos malacok. Melegebb fedél álá kell vinni őket, de hova? Ott a pásztorház... Fűteni lehet benne, a célnak ideiglenesen meg­felel. így foglalták el a malacok a hajdani őrző lakását. Ám, ami valamikor a pásztor­nak jó volt, nem felel meg még a malacnak sem. Azért áll azóta is üresen, elhagyottan, az időtől még megviseltebben. — Nem sokáig áll már, szét- döntjük hamarosan, mit csúfos- kodjon itt — mondja Manczal Géza, a szövetkezet elnöke, aki annak idején malaclátogatóba in­vitált az illusztris házba. — Jöhet most már akár térdig érő hó is, nem lesz még egyszer ilyen gondunk, mint akkor volt. Azóta elkészült egy háromszáz fé­rőhelyes hizlalda, az anyakocák szerfás fiaztatóban vannak, ame­lyet házi építőbrigádunk úgy át­alakított — belülről nádpallózták, bevakolták —, hogy kellő védel­met nyújt az időjárás ellen. És ha történetesen ez sem lesz elég, fel­szerelünk néhány infralámpát, hogy a megfelelő hőmérsékletet tartani tudjuk. Egyébként a szövetkezet kocái ez év elején is hasonló időszakban ellettek —, de elhullás nem volt és 15—16 kilós átlagsúllyal vá­lasztottak. A PÄSZTORHÄZTÖL indulunk el ismét, más irányba. Fel, a dombtetőn az egyre ágaskodó te­hénistállóhoz. A két épület közöt­ti két—háromszáz méteres távol­ság egyúttal éveket is jelent. Most készül az épület tetőszerkezete. És most készül Kilvinger Péter tehenész Lengyelben — gépi fejő tanfolyamon — magasabb képzett­ség megszerzésére. Utána Lickert Imre megy erre a tanfolyamra. A szövetkezet alakulása óta tehené­szek. , — Mielőtt elment, nem volt va­lami jó véleménye a fejőgépről. Most, vasárnap itthon volt, már azt magyarázta; mégiscsak jó do­log, még a fejési átlagot is lehet vele emelni — jegyzi meg Man­czal Géza. — És, ha ezt a kilenc­venhat férőhelyes új istállót be­népesítjük, 2—300 literrel emel­ni tudjuk a tehenenkénti fejési átlagot, akkor már gazdaságosabb lesz a tehenészet, mint a sertés- tenyésztés. Az udvari szövetkezetben egyéb­ként is a tehenészet felé fordít­ják a gazdálkodás irányát — és a hízómarha-nevelésre. Az őszi takarmánykeveréket is az istálló­tól alig száz méternyire vetették. Ezzel indítják a jövő évben a zöld futószalagot, az iyegszemcsei mód­szernek megfelelően. — A mi adottságainknak a szarvasmarha jobban megfelel, mint a sertés. Ezért .változtatunk az állattenyésztés arányán, azzal, hogy amennyivel kevesebb lesz a közös sertésállomány, annyival többet nevel a tagság a háztáji gazdaságban. Az idén is kétszáz malacot adtunk a tagoknak... A szarvasmarháknak könnyebben megtermeljük a zöld tömegtakar­mányt, mint a sertéseknek a sze­meset. A legelőnk is olyan, hogy csak juhtenyésztésre alkalmas. Ezért akarunk venni a meglévő háromszázas juhállományunkhoz még háromszázat. A szövetkezeti építőbrigád épített egy hatszáz fé­rőhelyes juhhodályt, úgy, hogy en­nek az állománynak megfelelő tartási körülményeket teremtet­tünk. * Ezt az átállást már úgy megala>- poztuk, hogy a gazdálkodásban nem lesz zökkenő, sőt, még inkább növekszik az állattenyésztés bevé­tele. MÉG EGY KITÉRŐ az udvari pásztorháztól... Nemcsak az állat- állomány várja biztos fedél alatt a telet, hanem a szövetkezet gépei is. Az ácsok, kőműveáek egy szín építését végzik — jó egy hét múl­va befejezik — amelyben zárha- tóan elhelyezheti a tsz valamennyi traktorát, gépét. Tehát, a gépeket is megvédik az időjárás okozta károsodástól. BI.

Next

/
Thumbnails
Contents