Tolna Megyei Népújság, 1966. december (16. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-10 / 291. szám
8 TOLNA' MEGYEI NÉPÚJSÁG 1966. december 10. XOUW M£G*£lgp mmm. pPUJSAÖ Öt év alatt minden lakásba átlagosan 3500 forint értékű új bútor került Az Iparművészeti Tanács pénteken a Magyar Építőművészek Szövetségének székhazában tanácskozást rendezett a lakáskultúra kérdéseiről. Ifj. Farkasdy Zoltán Ybl-díjas építőművésznek és dr. Ács Lajosnak, a Belkereskedelmi Minisztérium kultúrcifck- főigazgatósága vezetőjének előadása alapján építészek, lakberendezők, az ipar és a kereskedelem képviselői megvitatták, milyen feladatok hárulnak rájuk a korszerű otthonok kialakításában. Az építészek többek között arról szóltak, hogy jelenleg az ország 1 970 000 lakóépületének túlnyomó többsége földszintes, de az egy emberre jutó lakótér nőtt és általában kevesebben laknak egy lakásban. A 15 éves lakás- építési program megvalósítása azt is jelenti, hogy 1975-re a lakásoknak harmadrésze új, modem kivitelű lesz. A most épülő lakások, bár viszonylag kis alap- területűek, de jóval több kényelmet nyújtanak, mint a régi értelemben vett nagy lakások, elrendezésük, felszerelésük egészen más. A bútor 1960-ig úgynevezett hiánycikk volt, azóta azonban az ellátás egyre javul. Az elmúlt öt év alatt több mint 10 milliárd forint értékű bútort hozott forgalomba a kereskedelem. Ez azt jelentette, hogy átlagosan minden lakásba 3500 forint értékű új berendezési tárgy került. A lakosság körében mindinkább elfogadottak a modem bútortípusok és a jövő évben már a forgalomba kerülő bútorok 75 százaléka lesz korszerű formamegoldású. Az új gazdaságirányítási módszerek a jövőben még inkább elősegítik, hogy a vásárlók igényeit messzemenően kielégítse a kereskedelem. Árvízi felfedezés Firenzében Firenze (MTI) Annyi jóvátehetetlen kár után az árvíz egy művészi és történelmi szempontból becses felfedezést is lehetővé tett Firenzében. Amikor az olasz műemléki felügyelőség szakemberei megtisztították a sártól és a víztől a San Lorenzo templom pincéit, felfedezték Cosimo de Medicinek, a híres nagyhercegi család megalapítójának (1389—1464) és a reneszánsz nagy szobrászának, Do- natellonak (1386—1466) síremlékét. 3ó bír traktorosoknak A Budapesti Műszaki Egyetem mezőgazdasági géptani tanszéken hetek óta dolgoznak egy olyan traktorvezető-fülke kialakításán, amely maximális biztonságot nyújt a könnyen boruló traktor vezetőjének. A kísérleti fülkét a napokban a Vörös Csillag Traktorgyár vezető szakembereinek jelenlétében maximális terhelési próbának vetették alá. Mintegy három méter magastól 7 mázsa súlyt ejtettek a vezetőfülkére. A fülke a nagy megterhelést jól bírta, sértetlen maradt. FILMJEGYZET Drága John A lottó nyerőszámai: 24, 29, 55, 56, 65 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárdi Mártírok tere 15—17. Telefon: 1—29—01, 1—23—51. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon; 1—20—11, 1—20—M. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF. Egy nap és egy éjszaka történetéről, két magányos ember találkozásáról, szerelméről szól a „Drága John” című svéd film. A film írója és rendezője Lars Magnus Lindgren két ember történetét mondja el, akik a felületes kapcsolatból eljutnak az igazi, mély szerelemhez. A tájképek, a tenger, a svéd nyár harmonikus összhangban van a cselekménnyel Jó rendezéssel, a léma értékes feldolgozásával, a két főszereplő — Jarl KuHe és Christina Schol- lin — kitűnő színészi alakításával találkozhat a néző. A 136. születésnap Készül a Szekszárdi Nyomdában Felelős vezető: Széli István Széchenyi utca 46. Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 13 Bt. Index-szám: 25 069 Névnap: Judit. A Nap kél 7.21 órakor, nyugszik 15.52 órakor. A Hold kél 5.19 órakor, nyugszik 14.31 órakor. 30 éve, 1936. december 10-én halt meg Luigi Pirandello Nobel-díjas olasz író. Szicília szülötte és ott volt hosszú ideig középiskolai tanár. Későn, 55 éves korában érte meg nagy sikerét, mikor „Hat szerep keres egy szerzőt” című darabja Kómában színre került. Ez a darabja diadallal járta be a világ színpadait. Ez időtől Pirandello csak a színháznak és az irodalomnak élt. Színtársulatot szervezett és Rómában előadatta korábbi darabjait. Közülük több vált világsikerré és számosat megfilmesítettek. Társulatával bejárta Európát. 1927-ben Budapesten vendégszerepeit. DECEMBER 10 SZOMBAT — Ügyeletes orvos december hó 11 -én dr. Somogyi János Szekszárd, Pollack u. 55. sz, Rendel: szombaton délután 5—6-ig és vasárnap délelőtt 9—11-ig a rendelőintézetben és utána a lakásán található. — A MESZÖV-höz látogatott csütörtökön K. Papp József elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára. A látogatás befejezéseként konzultációval egybekötött kötetlen beszélgetésre került sor a MESZŰV vezetőivel, a legaktuálisabb bélés külpolitikai kérdésekről. ■— j,Az agyag művészete’ címmel vetítettképes előadást tart Bencsdkné, dr. Sergő Erzsébet mú- aeológus, a dunaújvárosi múzeum főelőadója 17-ón, csütörtökön este nyolc órai kezdettel a szekszárdi TIT-klubbam — Felújítják a SZOT TB Főigazgatósága megyei igazgatóságának épületét. Jövőre mintegy 80 ezer forintos költséggel felújítják a megyei társadalom- biztosítási igazgatóság hivatali épületét, amely utoljára tíz évvel ezelőtt öltözött új köntösbe. — A Tokajhegy- aljai Állami Pince- gazdaság mádi palackozó üzeméből megkezdték a botok szállítását a karácsonyi és az újévi ünnepekre. Az év utolsó heteiben csaknem egymillió hegyaljai borral töltött üveg kerül a kereskedelembe. — A társadalmi összefogással berendezett öregek napközije nyílik december 12-én Mucsiba.n. Kellemes pihenést kívánunk a napközi látogatóinak. HÍREK — A paksi járásban 3798 család kötött ebben az évben épület- és háztartási biztosítást. A legtöbben Pakson (1109) és Du- naföldvárcai (643), — Nem adta meg az áthaladási elsőbbséget a községben Deák Ferenc duna- földvári lakos. Lovas kocsijával ittas állapotban hajtott és okozott balesetet, amelynek során Héri András motoros súlyosan megsérült. A szekszárdi járásbíróság 7 hónapi felfüggesztett szabadságvesztésre és 800 forint pénzbüntetésre ítélte Deák Ferencet. A MAGYAR TV MŰSORA: 16.23: Zseb-tv. 16.55: Nemzetközi mezőgazda- sági magazin. 17.151 Hírek. 17.20: Remekművek a bécsi Albertinából. 17.35: Ifjúsági filmklub. 18.35: A Iv jelenti. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-hiradó. 19.30: jjíépzöbűvészet” Rodolfo bűvésziskolája. 20.00: Princ a katona. Tv-film. HL rész. 20.30: Gyárfás Miklós: Egér- út. Kétrészes színmű. A József Attila Színház előadása, felvétel: ről. 22.35: Tv-híradó. A JUGOSZLÁV TV MŰSORA: 9.40: Iskola-tv. 14.50: Iskola-tv. 16.10: Újévi vásár. Hirdetések. 16.55: Hírek. 17.00: Gyermek- műsor. 17.20: Hol vanj mi lehet? 17.35: Tv-új- donságok. 17.50: Aa emberi jog napja. Közvetítés Slovengradec- bó'L 19.10: A Lomonosov kórus. H. rész. 19.40: Hirdetések. 19.54: Jó éjszakát, gyerekek! 20.00: Tv-híradó. 20.30; Dokumentum és idő, 21.00: Szórakoztató műsor. 22.00: Tánclépések nyomában. 22.15: Bonanza. Sorozatfilm, 22.05: Tv-híradó. felhőé átvonulások Várható időjárás ma estig: felhőátvo- nulások, többfelé, elsősorban nyugaton havazással, havas esővel. Mérsékelt déili, délnyugati, később megélénkülő északnyugatira forduló szél. A hőmér séklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 4— mínusz 1 fok között. 136 esztendő nem „kerek” jubileum, de ha az ember ennyi esztendőt megélt, ez még Azerbajdzsánban is eseményszámba megy, noha itt minden százezer lakosra 84 százéves és ennél idősebb ember jut. Éppen ezért a „Gelebe” kolhozban bensőségesen megünnepelték Nazár Ala- mov születésnapját. Alamov száz esztendőn át legeltette nyáját, járta keresztül-kasul a hegyeket. A megszolcás folytán ma is legalább napi 10 órát a szabadban tölt, s jó néhány kilométert megtesz egyenletes léptekkel a hegyi ösvényeken és az erdei utakon. Napjában négyszer eszik. Főleg tejterméket és zöldségből készült ételeket fogyaszt. Húst egyszer eszik naponta. Az aggastyán pásztor nyugdíjas, de még mindig dolgozik a kolhozban. Csaknem naponta megjelenik a juhtenyészetben. Nazar Alamov a hegyek között fekvő Honub-Sihljar falu legöregebb embere. A falu lakosainak egyharmada az öreg utódai közül kerül ki. Piaci árak december 10-én Szekszárdi Burgonya 3 forint kilogrammonként (gülbaba fajta). Rózsa fajták 2.70, fehér- és sárgahúsú fajták 2, fejes káposzta I. o. 1.40, kelkáposzta I. o. 2, cékla I. o. 2.40, sárgarépa I. o. 2.60, petrezselyemgyökér I. o. 4.20, karalábé I—II. o. 2, alma 3.40—7.20. Bonvhád: Burgonya (gülbaba fajta) 3 forint kilogrammonként, rózsa fajták 2.60, fehér- és sárgahúsú fajták 1.70—2.20, fejes káposzta I. o. 2, kelkáposzta I. o. 2, cékla I. o. 2, sárgarépa I. o. 2.50, petrezselyemgyökér I. o. 4, karalábé I. o, 2. alma 3.40—7.20. Dombóvár: Burgonya (gülbaba fajta) 2.80 forint kilogrammonként, rózsa fajták 2.50, fehér- és sárgahúsú fajták 1.70—2.20, fejes káposzta I. o. 1, kelkáposzta I. o. 1.20, cékla I. o. 1.50, sárgarépa I. o. 1.80, petrezselyemgyökér I. o. 3.90, karalábé I. Q. 2.40, a1 ma 3,40—7,20. Szekszárdim a Garay téri népbolt átalakítás előtt álló helyiségében megkezdődött a fenyővásáni Eddig 3300 méter érkezett és mindjárt az első napon 368 métert el is adtak. A legkeresettebb méret a 70—120 centiméteres fa. Még vár az üzlet egy 1700 méteres szállítmányt, amely hamarosan megérkezik. Foto: Bakó Jenő