Tolna Megyei Népújság, 1966. december (16. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-09 / 290. szám
4 TOLNÁ MEGYEI NÉPÚJSÁG 1966. december 9. Megszöktek az urániumcsempészek A Cl A fosztogatja Brazíliát A brazil közvélemény meglepetéssel fogadta a hírt, hogy a Brazíliában letartóztatott és 3—7 évi börtönbüntetésre ítélt atomcsempészek az Egyesült Államokba szöktek. Hogy az eset még ■kirívóbb legyen, az észak-amerikai atomcsempészek, a börtönből való kiszökésük után, meglátogatták az USA Bio de Jane- iro-i nagykövetét, majd utána az ország belsejéből egy titkos repülőgépen az Egyesült Államokba menekültek. Kilenc hónappal ezelőtt tartóztatták le őket, amikor a brazil rendőrség Brasilia repülőterén lefoglalt egy B—26-os észak-amerikai jelzésű legmodernebb műszerekkel felszerelt repülőgépet. Kiderült, hogy a Cl A tudtával és közvetítésével az Egyesült Államokba vándorolt a brazil uránérc. A rendőrség figyelmét már korábban felkeltette az, hogy Brazília belsejében gomba módra szaporodnak a titkos repülőgépek, de előbb azt hitte, hogy különféle árucikkekkel kereskedő csempészbandák használják őket. Amikor azonban fölfedezték, hogy az amerikai B—26-os repülőgép nem más, mint egy atomnyersanyag kivizsgálására berendezett korszerű laboratórium, beigazolódott a korábbi feltevés, hogy titkos utakon az USA-ba szállítják a brazil uránt. A megszökött csempészek, közöttük Sac Saxton volt szenátor, az Egyesült Államokban szabadlábon vannak, és a washingtoni kormány Rio de Janeiro felhívása elllenére sem hajlandó kiszolgáltatni őket. Lehet azonban, hogy a tiltakozás is csak porhintés és már maga a „szökés” is a brazil kormány tudtával történt, mert egyes szemtanúk azt állítják hogy a csempészeket egy tiszt kísérte ki a repülőtérre. (Magyar Szó) Egyre többen rabjai a kábítószereknek Angliában Éjfél körül a londoni gyógyszertárak előtt sorban állnak az emberek. Arcukat elrejtik a kíváncsi fényképészek lencséje elől, és türelmetlenül várakoznak. Kik ezek? Egy londoni fényképésznek sikerült három felvételt készítenie a virrasztó fiatalokról — és Anglia közvéleménye felzúdult. A várakozók mind a kábítószerek rabjai, akik recepttel a kezükben már éjfélkor a következő napi kábítószer-adagjukra várakoznak. Az első kép a sötét árnyakat örökítette meg, a másik azt a pillanatot, amikor a megnyíló gyógyszertár ajtaját megrohamozzák a várakozók. Az ajtóban tolonganak, veszekednek. A harmadik *ép a legmegdöbbentőbb : a kábítószer-élvezők mihelyt hozzájutnak az áhított adaghoz, az utcán nyomban a karjukba fecskendezik. Hogy lehet — kérdezik az angol polgárok — hogy ezek a fiatalemberek (egy sincs harminc éves), orvosi receptre kapnak kábítószert. A magyarázat egyszerű. Ezek a szerencsétlenek már annyira megmérgezték magukat, hogy egyetlen mentség számukra, ha kisebb adagokban is, de kábítószerhez juttatják őket. Angliában és Amerikában már kilátástalan a helyzet A statisztikai adatokból kiderül, hogy hetente öt amerikai fiatal hal meg, mert halálos adagot juttatott szervezetébe. Valamikor az Egyesült Államok területén alig néhány száz kábítószer-élvező volt most ez a szám néhány százezerre nőtt, s továbbra is növekedik. 1950-ben Angliában körülbelül 200 kábítószer-élvező volt, ma már több mint 3500 csak azoknak a száma, akik gyógyíthatatlanok. A londoni alsóház hamarosan napirendre tűzi ezt a problémát, kérdés azonban, sikerül-e megoldást találnia. '■iiimiimitiiiiiiiiiiiiiimmiiiiiiiiiiiiiiiiiHiuuiiiimiiimiiiiiiimiiiiiiiiimi TAJAK — EMBEREK UUIIUIHIIIHIiUlllllllllUUlUUlUIUIIIIIIIimillllllllllllllllll gított áruházak, a több emeletes bérházak között meghagyták a régi, alacsony lakóházakait. Azt mondták, hogy csak azokat az épületeket bontják le, amelyek helyébe újat emelnek. A főutca, így felemásain, esztétikailag keveset mutat. — Most még így van — mondták, — de a város lakossága már úgy nézi, amilyen majd lesz, széles, autósztrádás, nyű- egyenes bulevard. A peshtérai erőműben tett látogatás is a sok élmény közé kívánkozik. Az erőműhöz 600 méter hosszú alagúton át jutottunk el. Furcsa és félelmetes volt a föld gyomrában tett séta. Felettünk hatalmas turbinák dolgoztak olyan zajjal, hogy meddő kísérlet volt beszélgetni. Az erőmű inspékciós főmérnöke nem hagyhatta el munkahelyét. Kísérőnk gondjaira bízott bennünket, azzal a megjegyzéssel, ő is tud felvilágosítással szolgálni. Bolgár kollégáink tüzetesen ismerik az erőművet. Ott voltak az építésénéL Az erőmű építése, ahogy Sztaján mondta, óriási erőkifejtést igényelt. Majdnem százmillió levá- ba került és emberáldozatot is követelt. Úgy vettük ki beszédéből, hogy ö is ott volt, amikor a robbantásnál halálos baleset törlést. — A nagy dolgok áldozatot követelnek, s ez az építés igen nagy dolog volt. Az emberék áldozatvállalásával épült és hasznát a nép élvezi — mondta. A villamos energia Bulgáriában nem drága. A városokban, falvakban állandóan villamosítanak, s az esti utcák jól ki vannak világítva. Találkoztunk ellentmondásos dolgokkal is. Peszterában a nagyon szorgalmasan dolgozó hídIGAZ TÖRTÉNET A MÚLT SZAZADBÓL ni. Ismerősöm, aki turistaként járt Bulgáriában, olyasmit mondott, nehezein barátkoznak és zárkózottak a bolgár emberek. Lehet, hogy nehezebben barátkoznak, mint a magyar ember, de ha valakit megszeretnek, a barátság nem pillanatnyi fellángolás, hangulati dolog, hanem bensőséges és tartás. És még valamit megfigyelhettünk: ragaszkodnak és mélységesen tisztelik a hagyományokat. Nagy élményt jelentett és a szívünk mélyéig meghatott bennünket a Sumeni (Kolarov- grád) Kossuth-múzeumban tett látogatás. Szorongó szívvel jártuk a szobákat, ahol az 1848-as magyar szabadságharc nagy vezetője, Kossuth Lajos élt, dolgozott. Bolgár barátaink számont tartják és hűségesen őrzik azokat az emlékeket, amelyek a magyar szabadságharccal függnek össze. A Kos- suth-rrlúzeum igazgatója külön is felhívta figyelmünket Kossuth kézzel írott cikkeire, szívéhez nőtt, kedvenc pipájára, használati tárgyaira. A múzeumban hallottunk arról is, hogy 1850-ben a •magyar színjátszók előadták a „Sző kevény”-t, s utána indult meg a bolgár színjátszás. Egy Sáfrán nevű emigráns magyar ugyancsak éhben az évben megalakítja az első magyar zenekart, maid zeneiskolát szervez. Suman ma is zened központ. A városokban, nemcsak a nagyobbakban, de a kisebbekben is, majdnem mindenütt van múzeum. A batakS múzeum három kis helyiségből áll: itt őrzik a városka múltjára emlékeztető értékeket. A múzeum szomszédságában áll a műemlék templom, amelyhez szomorú emlékek fűződnek. 1780-ban a törökök ezen a helyen mészárolták le a város lakosságát, öregtől kezdve a csecsemőig, .valamennyit. Itt őrzik a baitaki partizánokról készült fényképeket is, akik a hegyekbe vonulva, halállt megvető bátorsággal harcoltak a fasiszták ellen. A 25 bataki partizánból egy érhette meg a felszabadulást, a többi elhul.lt a harcokban. A bolgár emberek kegyelettel adóznak a harcosok emlékének, becsben ^tartják a múlt hagyományait, s Büszkék a mára és szívesen meg- : mutatják azt, ami épül, s nagy i lelkesedéssel beszélnék arró!!, | amit még tenni akarnak, ami -még vissza van. s Pazardzsik főutcáján a modern STrákia hotel, a fényesen toivilá.................................................................... é pítők, mintha versenyben végezték volna munkájukat A hídépítéstől nem messze, guggoló* beszélgető emberek kuporogtak egymás mellett, lehettek vagy heten. Körülbelül három órát vehetett igénybe az út, amit megtettünk a bataki mesterséges tóhoz, s visszafelé jövet embereinket ugyanabban a helyzetben találtuk. Tolmács híján, kevéske orosz nyelvtudásunkra és a magyar—bolgár társalgási zsebkönyv segítségére támaszkodva, próbáltunk választ kapni arra, hogy ezek az emberek miért nem dolgoznak. — Nyugdíjasok — válaszolt kísérőnk. —• Fiatalok is vannak közöttük? — kérdeztük. — Igen, sajnos, hogy ezek ném dolgoznak. Vannak ilyenek, bár nem sokan, de vannak. Ahogy a többi dolgunkat elintéztük, rendbe tettük, ezt is megoldjuk — válaszolt. Elgondolkodott, s úgy láttuk, nem esett jól neki erről beszélni. Egyenes válasza mégis nagyon tetszett. Valóban az ő dolguk, hogy ezen a téren rendet teremtsenek, és a többivel együtt, ez is meglesz. A bolgár emberek közösségi emberek. Feltűnt, hogy esténként a városokban, de az olyan kisközségekben is, mint Vetren, milyen mozgalmas a főutca. Amikor kígyóinak az utcai lámpák* mintha mindenki az utcára tódulna. Kocsiban tolják a kisgyerekeket, s karonfogva vezetgetik az öregeket. Sétálnak, le s föl, vidáman beszélgetnek, dis- kurálnak, s úgy tűnt, fél sem veszik a napi munka fáradalmait Jókedvűek, hangos beszédűek a bolgár emberek. (Folytatjuk.) Pozsonyi IgnScné Ilyen Bulgáriában — Pazardzsikban — a nagyüzemi melegházi zöldségtermelés. Ameddig a szem ellát, üvegblokk — üvegblokkot követ. — 139 — Arra buzdították őket, hogy tartsanak velük. Lelkesítő szavakkal ecsetelték, hogy hősök lesznek, ha közösen megrohanják a Donnellyék házát. Az emberek azonban nem álltak kötél-' mk, és hazamentek, hogy folytassák az alvást Másnap reggel a rendőrök letartóztatták Ji- met és Joant azzal a váddal, hogy gyújtogattak. A bíróság erélyesen intézkedett és kitűzte a tárgyalás napját is. Egész Bedalphe türelmetlenül várta a nagy napot. A minden hájjal megkent Jóm végre börtönbe kerül! Végre elérkezett a várva várt nap. Pat Rider azonban nem tudta bebizonyítani a Donnellyék bűnösségét. így aztán bizonyítékok hiányában elhalasztották a tárgyalást. Sok huzavona után a bíróság végül úgy döntött, hogy Gránitomban tárgyalják tovább az ügyet. Ezt a tárgyalást február 4-én kellett volna megtartani. Az embereket szörnyen lehangolta az a tény, hogy Jim és Joan bűnössége ezúttal Is kérdéses lett. James Caroll, a különleges megbízatású rendőr is méltatlankodott emiatt. A végső leszámolásra alakított bizottságnak azt bizonygatta, hogy a Donnellyék ezúttal is szárazon megússzák a dolgot. Érvelésével felizgatta a kedélyeket. Betelt a pohár. A szunnyadó tűzhányó épphogy csak ki nem tört. Végül erre is sor került, 1880. február 4-én hajnali negyed kettőkor. Ezen a helyen meg kell említeni, hogy a Donne,Vvé’k minden rómtettét megőrizte a szájhagyomány. A csendes téli éjsz-kán Lucan meg j — 140 — környékének lakói felidézték a szörnyű napokat, suttogva beszélgettek, mintha attól tartottak volna, hogy a Donnellyék váratlanul megjelennek, és lecsapnak rájuk. A bírósági jelentések is részletesein foglalkoztak a gonosz család garázdálkodásával, megmaradtak az egykori hiteles feljelentések is, meg tanúvallomások. A korabeli újságok is figyelemmel kísérték az eseményeket, főleg a család garázdálkodásának utolsó esztendeiben. Több riport, cikk jelent meg a Donnellyékről, a szemfüles újságírók megszólaltatták a szemtanúkat, mindazokat, akik valamilyen módon közelebbi kapcsolatba jöttek a Donmellyékkel. Arról azonban nem maradt fenn részletes beszámoló, hogy mi történt a bosszúállás nagy napján. A régi feljegyzések erről szűkszavúan emlékeznek meg. Ennek megvan a maga oka. Azok ugyanis, akik részt vettek a Donnellyék legyil- kolásában, titkolták, hogy mi történt. A véres esetnek csak egy pártatlan szemtanúja volt, méghozzá egy tizenegy esztendős fiúcska, aki a Donnellyék házában tartózkodott és az ágy alatt rejtőzött. A véres leszámolás hat főkolomposa fjedig, mint megjegyeztük, a bíróság előtt nem vallott, tagadták, hogy bármi közük is volt az esethez. Ezért nem idézhetők pontosam azok a szavak, amelyek a bizottság utolsó sorsdöntő megbeszélésén hangzottak el, az sem tudható pontosan, — 141 — hogy kS kit gyilkolt meg, s egyáltalán, hogyan történt az egész dolog. Egyébként ma már Lucan és környékének lakód tiltott könyvként kezelik az egész esetet, azt hangoztatják, hogy a múltat feledni kell. Az egész történet ugyanis szorosan kapcsolódik családjaikhoz, nagyapjukhoz, szüleikhez. Úgy tűnt tehát, hogy a véres éjszakának történetét teljesen élfedi a feledés homálya. Egy újságíró azonban felkutatott egy öregembert, akinek édesapja részt vett a leszámolásiban. Az öregember apjától minden részletet megtudott és hosszas rábeszélés után elmondta az újságírónak a történteket Február 3-án éjjel James Caroll meg a bizottság még néhány tagja úgy vélték, hogy ütött a leszámolás órája. Közvetlenül naplemente után futárok indultak mindenfelé, hogy értesítsék a bizottság többi tagját. A farmerek egymás után érkeztek Lucanba, és behúzódtak a kocsmákba. Ezúttal nem tréfáltak, beszélgettek, iddogáltak, mint egyébként, hanem csak' egy-két széf váltottak egymással. Türelmetlenül várták, hogy sor kerüljön a leszámolásra. Este kilenc óra tájban azonban váratlan dolog történt. Az egyik lucani kocsma előtt egy szánkó állt meg Az öreg Jim továbbá Tom és John szállt le a szánkóról. Mindhárman bementek a kocsmába, a sankhoz léptek, whiskyt kértek. Miután káitták az italt, egy üveg pálinkát vettek és elhagyták a kocsmáik
