Tolna Megyei Népújság, 1966. december (16. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-06 / 287. szám
* a TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1966. december 6. TOLNA MEG’rtljfp, világ PBosspAri'.u tsnaaapB» NÉPÚJSÁG AGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA * A művészet militarizálása Kínában Peking (TASZSZ). Kina négy központi művészegyüttese — o zenei dráma első pekingi együttese, a pekingi zenei drámai színház, a központi zenei együttes, a központi opera és balettszínház balettcsoportja és zenekara — a „vörösgárdisták” melléjük rendelt művészi kollektíváival együtt a kínai népi felszabadító hadsereg állományának katonai egységévé lett. Ezt a határozatot hozta a Kínai KP Központi Bizottságának a „kulturális forradalommal” foglalkozó csoportja a KKP Központi Bizottsága katonai bizottságának rendeletére. A határozatot a kínai irodalmi és művészeti munkások november 28-án Pelcingben tartott gyűlésér hozták nyilvánosságra. A gyűlésen felszólaló Csent En-laj, a Kínai Népköztársaság államtanácsának elnöke kifejezte azt a reményét. hogy „a jövőben még több •művészi kollektíva lép be a kínai népi felszabadító hadsereg kötelékébe”. A gyűlés résztvevőivel közölték Mao Ce-tung feleségének, Csien Csi asszonynak „a hadseregben folyó kulturális munka tanácsadójává” történt kinevezését. A gyűlés szónokai töménytelen bókkal halmozták el Csien Csi asszonyt. Hszie Tavg-gsu kijelentette, hogy a kinevezésben „kifejezésre jut legszeretettebb. legnagyobb vezérünk. Mac elnök és legközelebbi munkatársa, Lin Piao elnökhelyettes legoáaadóbb gondoskodása a hadseregünkben folyó kulturális munka iránt”. Csen Po-ta felszólalásában azt mondta, hogy Csien Csi „rendkívüli mértékben hozzájárult a reakciósok, ellenforradalmárok és revizionisták ellen folyó harchoz”. Csou En-laj beszédében rámutatott arra, hogy „az irodalomban és a művészetben végrehajtott forradalom terén elért sikerek elválaszthatatlanok Csien Csi elvtársnő vezetői tevékeny ségétőV’. Négy számjegy helyett öt Szekszárdion hétfőtől a szokásos négy helyett öt számjegyét kell tárcsázni, ha valaki telefonálni akar. Ez azt jelenti, hogy a telefonkönyvben szereplő számok előtt minden esetben egy egyest kell tárcsázni. Az ötös számrendszerrel a későbbi korszerűsítés alapjait teremtették meg. Az első napon sajnos nehézkes volt a telefonálás, alig lehetett vonalhoz jutni. Amint a posta műszaki illetékesétől megtudtuk, ez annak volt a következménye, hogy nagyon sokan megfeledkeztek az úi számrendszerről, illetve tárcsázásimódról: négy számjegyet tárcsáztak, a központ természetesen nem kapcsolt, a telefonálni szán dékozók pedig vártak, türelmetlenkedtek. üzemben tartották a készüléket, ilyen nagy forgalom lebonyolítására azonban nem képes a központ. Ahogyan be- gvakorlódik az új tárcsázási rend szer. úgy megszűnik a túlterheltség is. A túlterheltségnek volt egy másik oka is: a háromjegyű telefonszámokat, mint a postabejelentő, stb. ezután is úgy kell hívji mint eddig. Itt tehát nem kell először egyest tárcsázni. Amint megfigyelték, hAfőn emiatt sokan nem tudtak kapcsolatot terem teni a posta be jelen tő vei. Mivel az előzetes tájékoztatá sok ellenére is sok a zavar, sőt egy ideig még várható is, a posta megerősített műszaki gárdával tart ügyeletet. Baleset nem volt — szabálysértők azért vannak A sáros, csúszós út, a ködös Barna István teveli lakos, a zá- idő a hó mind több baleset for- v°di Egyetértés Termelőszövet- „. 'u i, kezet vontatása a teveli italboltrasa. Bar a múlt heten mindezek fean lszogatott; miközben a Ze_ megvoltak, szerencsére „ megsem torja kint pöfögött. Itt lepték nőtt a baleseti statisztika. Hogy meg a rendőrök, akiknek elmond- nem volt baleset, az nem min- ta: ivott már korábban is, csak- den esetben a gépjárművezetőkön hogy akkor nem Tevelen, hanem múlott Többen mit sem törődve závodon. Az már csak „ráadás”, a maguk és mások testi épségé- hogy jogosítványa sincs, vizsgát vei, szabálytalanul közlekedtek. sem tett. Fűzi Ferenc nagykónyi lakos, gépkocsi-előadó. Neki aztán tisztában kellene lenni a szabályokkal. Lehet, hogy tudja is. És mégis felültetett a motorjára egy kilencéves fiút és egy nyolcéves kislányt — bukósisak nélkül. A rendőr intésére nem állt meg, bekanyarodott egy mellékutcába és elbújt. Volt is rá oka, mert nemcsak szabálytalanul vitte a gyerekeket, de még ivott is — pálinkát. Ugyancsak pálinkát ivott Széles János szedres! lakos, a Szekszárdi Állami Gazdaság zetorosa is. És i szesz hatása alatt vezetett. Hasba szúrta • élettársát Szombaton este fél nyolc tájban súlyos kimenetelű vita zajlott le Bonyhádon. Pap László Bonyhád, Táncsics Mihály utca 8. szám alatti lakos a vele házközösségben élő Dankó András- nét vitatkozás közben hasba szúrta. Dankónét súlyos, életveszélyes sérüléssel a bonyhádi kórházba szállították. Az ügyben a rendőri vizsgálat megindult. Anyakönyvi hírek (Paks) A paksi anyakönyvi kerületben november hónapban 22 születést, 17 házasságkötést és 5 halálesetet anyakönyveztek. Születések: Gócza J-ulianna, Baksay Erika, Vedres Irén, Kolompár Tamás, Horváth Gyula, Pusztai Franciska, Pusztai Zsuzsanna, Tóth Ildikó Irén, Gombor Ferenc, Bujdos Ágnes, Farkas Irén Valéria. Polonyi János. Kovács Tibor, Kőműves Erzsébet, Galagos Zoltán Gábor, Sinkó Tímea Veronika, Páger Zoltán, Uhrin Imre József. Léhmann Zoltán, Hangya Erzébet, Hábel Gábor, Hanoi Erika. Házasságkötések: Haaz Antal—Siklósi Margit, Kindl János—Fräst Teréz, Binder Mihály—Lopch Ilona, Haaz Ferenc—Benedeczki Erzsébet, Erős Menyhért—Lakatos Julianna. ^Németh Ferenc—Zerza Rozália, Tum- pek Mihály—Pupp Mária, Tumpek József—Pap Mária, Németh Ferenc— Varga Anna, Somkert Ferenc—Koch Erzsébet, Tóth Kálmán Mihály— Schmidt Magdolna, Hosnyánszky István—Balogh Rozália, Árki József Mihály—Zirci Erzsébet, Fenyvesi János—Cseri Zsuzsanna, Apáti József— Kiss Mária, Berg István—Kovács Julianna, Pach Mihály—Nepp Erzsébet. Halálozások: Bencze Ferenc, Haraszt Gyula, Varga Mihályné, Kern Ferencné, Pumerschein Pál. MA ESTE A MEGYEHÁZÁN: Stefan Ruha hegedüestje A szekszárdi hangversenysorozat negyedik hangversenyén ismét világhírű külföldi művészt hal! gathatunk. Stefan Ruha, a Román Népköztársaság világhírű magyar származású hegedűművé sze látogat el Szekszárdra. Stefán Ruha 1931-ben született, j Tanulmányait Kolozsvárott végezte Balogh Ferencnél. A kivételes tehetségű hegedűs több nemzetközi versenyen vett részt és nyert díjat. Jelenleg a Kolozsvári Filharmonikus Zenekar szólistája. A szabálysértési eljárást mindhármuk ellen megindították. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő; PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 1—29—01, 1—23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon; 1—20—11, 1—20—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF. Készül a Szekszárdi Nyomdában Felelős vezető: Széli István Széchenyi utca 46. Telefon: 1—29—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivatal oknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 13 Ft. Index-szám; 25 069 Fegyenclázadájs egy amerikai * börtönben A portlandi börtönben vasár- dályozta meg, hogy á városból nap este egy fegyenc valamilyen nagy rendőri és katonai erőket ürüggyel becsalogatta a cellájába vezényeltek ki, akik fegyverrel az Őh, és erőszakkal elvette tőle könnygázzal vették fel a harcot a kulcsokat. A fegyőrt bezárva, a fegyencek ellen. s végig rohant a folyosókon és sza- Néhá óra elteltével' a zen- Ä akjk dőlést Leverték. Az egyik túszt akit a foglyok megkéseltek, korú.iabb túszokat szedtek. A fegyenclázadásban összesen , , i'ülbelül 300 ember vett részt, -lázban ápoljak. Állapota vaisa- A tömeges kitörést csak az aka- gos. DECEMBER Névnap: Miklós. A Nap kél 7.17, nyugszik 6 15.53-kor. A Hold kél-------, nyugszik K EDD 13.05-kor. — Parkosítják a — Tapasztalatcse-----50 kötet könyvet H őgyészi Állami Gaz- rére indul e héten visznek el. A tanács daság tabódi állatte- több Tolna megyei idén is jelentős ösz- nyésztési telepét. Az gépállomási szakern- szeget fordított a erre vonatkozó tervek bér három alföldi me- könyvtár fejlesztésé- elkészültek. Munká- gyébe. Több napon re. pszichológiai szem- keresztül tanulmá- __ M^j. a második p ontból is tanulmá- nyozzák a gépjavítás OTP nyozni fogják a par- legújabb módszereit. öröklakáíiba is meg. kositott allauenyesz- kezdődött a beköltütesi telep hatasat a zés Szekszándon, a í1, , ., ÄSST4.W:—- Megjelent a val- torgarnitúra prototí- negyedben. lalatok az állami Januárra, mire _ , ötéves ktsz-ek elfekvő kész- J P St bemutat terv időszakában a létéiről a Tolna me; gyei Népújság különkiadása. Ez a lapszám korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre és a Tolna megyei Népújság kiadó- hivatalától rendelhető meg. szekszárdi járás vezetői a lakosság nagyarányú társadalmi munikájára számítanak, a megnövekedett feladatok végrehajtásában, A, tervek szerint 5 év alatt több mint 14 millió forint értékű társadalmi tolásrSaZab Anayulth iák, a vállalat dolgo- munka várható, termelőszövetkezetve- befejezik az Ideal a magyar tv zetői úgy határoztak, leverők gyártása'., műsora: hogy a, tsz köz- amely iránt az elmúlt , ponti telepein dolgo- évben nagy érdeklő- 8.05: iskola-tv. 9.55: zó fiatalok sporto- élés mutatkozott, 1000 iskola-tv. 17.O8: Gyerlás céljából hetenként darab leszállítását mekműsor. 17.40: Pályafél napot „szabad- vél béták a Bütorerté- választási tanácsadó, napként” tölthetnek kési tő vállalatnak. is. 10 Hírek. I8.15: sokéi. A fiatalok részére „- .szemközt. 18.45: Estlmevásároltak sporteszköz . vilUm^ftottok az se' 18 55: Demeter Imre pet villamosítottak az színházi jegyzete. 19.05: zöket. idén a Duna mentén. Visnyevszkij: Optimista tragédia. Háromfel- vonásos színmű. Közvetítés debreceni Cso- 22.10* 17.55: 18.40: 19.00; A — Hét-hcthónapi A lankóci és dorom- fel függesztett szabad- lási mái- elkészült, az ságvesz fősre és 500— év végéig befejezik a 500 forint pénzbünte- Karászi gátőrház vil- konal Szlnházöól tésre ítélte a szék- lamosítását. Ezután Tv_hiradó szárdi járásbíróság már csak egy gátőrOpra József és Gpra házban világítanak a JUGOSZLÁV tv János kistormás! la- petróleummal a Paks- műsora: kosokat, mert doron- tói Bátáig terjedő szagokkal fel fegyver kez-> kaszon, azonban a 17-50: Hírek, ve hivatalos személy jövő évben villanyt Reitvénymusor' elleni erőszak büntet- kap ez az utolsó, a Kedden este. tót követték eh faluhelyi gátőrház is. tengerről. 19.40: Varosaink. 19.54: Jó éjszakát, A Tamási Járási _ 2 275 193 forintot gyerekek! 20.10: Műked- Rendorkapitányságra ki gg évben 3 velő együttesek műsoráét tárgyként egy biztosítottaknak kár- búi. 21.10: Kulturális ferf ikerék part szol- térítés után az Áila- szemle. 21.50: Hírek, gáltattak be. gazolt Biztosító dombó- víitoytit “ ZamiT vári fiókja. Ebből az NEM VÁLTOZIK élet- és balesetbizto- A HŐMÉRSÉKLET Várható időjárás ... . .... . »... I. . ma estig: felhősebb tol számolják a na- ^er forintot tett ki. ^ Eőkjórtt a délllyusi Járási Rendörkaoi- tányságon átveheti. sitás után járó kárté— Akik már 1967- rítés több mint 370 pokat. A Paksi Ci- A biztosított káro- pész Ktsz Petőfi bri- sultaknak fizetett ez gáti országrészben- , . .. . ., , . szórványosan fellépő gadja tegnap befejez- összeghez járul meg havazá havas <*.5 4-j-*. orr 1 fi HŰ 00 Att rrtiiti or* o mimrnirtír A m 11 _ " te az 1966-os év mun- az a mintegy 4 milMegélénkülő északkáit A é reggeltől lió forint, amit jég- tt északi ^ A mar az 1987-es ev tér- es arvizikar címen tihőmérséklet alakúiévének első negyedévi zetett ki a járási fiók. sában lényeges válto- felsoreszeit szabjak. — iig akív olvasó- zás nem lesz. Várha- Az utolsó negyedévi ja van a duzsi könyv- tó legmagasabb naptervüket 108,2 száza- tárnak. Egy-egy köl- pali hőmérséklet 0—5 lékra teljesítették. csőn zés i délutánon 40 fok között. MODELL — Pihenheti Néhány percig ne fújjon! (Stern karikatúrája.)