Tolna Megyei Népújság, 1966. december (16. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-28 / 305. szám

A TOLNA »BEGYET 1968. űeceofter 28i A Kárpáthy Zoltán főszerepében A Jókai Mór regényéből készült Kárpáthy Zoltán című film december közepén került a közönség elé. Fiatal, tehet­séges színész: Kovács István mutatkozik be a főszerepben. Idén fejezte be a főiskolát, neve mégsem teljesen ismeretlen, hiszen filmekben, színdarabokban már láthattuk. — Mikor határozta el, hogy színész lesz? — Már gyermekkoromban érdekelt a film, a színház. A gimnáziumban sokat foglalkoztam a színjátszással, vers­mondással, s tulajdonképpen ekkor érlelődött meg bennem az elhatározás, hogy érettségi után a Színművészeti Fő­iskolára jelentkezem. — Mikor kapta az első komolyabb szerepet? — A kőszívű ember fiai című film forgatásának utolsó napjaiban történt. Egy alkalommal Várkonyi Zoltán közölte velem: „Pista, te fogod alakítani Thurzó Gábor: Hátsó ajtó című darabjának főszerepét, Ernyei Béla betegsége miatt’. Hosszú, 16 oldalas szerep volt, s megtanulásához mindössze egy nap állt rendelkezésemre. Ezzel a beugrással kezdő­dött pályafutásom... — És a film? — A Szonett és a Közbejött apróság című tv-filmekben. valamint a most befejezett Kárpáthy Zoltánban játszottam. Még főiskolás koromban kisebb szerepekben léptem fel a Vígszínházban, ide szerződtettek most is7 • I i i, HI I I SZŰCS MÁRIA Kovács István a Vígszínház fiatal művésze, a K&qMUhy Zoltán című film főszereplője.-q WfltMN. 4| 4MUjl KflíZfll FEJEZETEK VPÖW M NAPLÓJÁBÓL Regi szekszárdi dj^torok í, ügy készültem, hogy népraj­zi adalékok címmel a szekszárdi disznótoros szokásokról írok. De amíg valami papírt, meg írószert készítettem a kezem ügyébe, addigra meggondoltam. Semmi értelme sincs a tudomá­nyos fontoskodásnak. A kedves olvasót végeredményben nem a szakszerűség érdekli, hanem an­nak az időnek a képe, amely elmúlt, anélkül, hogy tudomást vehetett volna róla. Hanem leírok egy régi disz­nótort csak úgy általában, mely­nek során azért szerét ejtem majd aninak is, hogy eilmieséil- hessem, ki, miféle ember volt az a „böllér”, mi volt a „nyáns- gyugás” és mát, hogyan csinál­tak a régi emberek. Valamint Csötonyi Vince bátyám négy- mázsás hízójának történetét sem felejtem él, meg az öreg Cseri uram csaflatftimta passzió­ját, amiért majd minden téli estén megzargatta a kedves rektornéaseznn yt a konyhakés­sel. Csötonyi Vince bátyámmal kezdem talán, aki a szekszárdi Óvárosban laikobt, ahol mi is. Bár nyugodtan nevezhetném ezt a régi települést falunak, mert léikében és szokásaiban az volt A mindössze két utcá­ból álló fölső város, (azt is egy nagy séd választotta el egy­mástól,) ősszel sártenger, ta­vasszal libalegalő volt, nyáron pedig a tehenek és disznók ál­tal föikavart pornak óceánja úszott a nád- és zsupptetők fe­lett. Zivatarok és felhőszakadá­sok idején meg a szurdokokból legördülő víz kocsit, lovat, min- denmémű épülettrészéket, vala­mint több tonnás köveket zú­dított 'a megszeppent házak nyakába. A legtűrhetőbb élet akkor kezdődött itt, amikor már szépen megforrtak a bo­rok, meghíztak a kocák és ko­pogósra fordult az idő. Mondom, messze a várositól, kint a református isten háta- mögötit, de még attól is jóival messzebb, már majdnem, hogy Remetén lakott Csötonyi Vince bátyám. Jó, hogy ott lakott. Mert így a kis ablakiból rögtön meglát­tam, hogy Jancsi, az onokája, nagyon bogyósén jelent meg a csúszkán és új szalma volt a klumpájában. Később fon­toskodva közölte is velem, hogy Malomtára vdkt szómáér, öreg- apjával, szárúiéin. A szülike pe­dig mondta, hogy hónap le­vágják a góbéi, mert nem akar enni. A készülő tor más jeled, is mutatkoztak mór Csötönyiék- néL Julis némám (Vince bátyám menye) a tanya előtt egy jó darabon eltakarította a havat. Jósika bátyám meg egész nap tuskót hasogatott egyingben. Olyan takaros kupacót csinált belőle, hogy nézni is gyönyö­rűség volt azt. Az előbb említett tisztásra került a katlan. Benne víz forrt, mellyel édesanyám sú­rolta meg a „hasitokat”, „me- lencét”, „szapulót”, meg más­egyéb fából való szerszámokat. (Akkortájt jobban csak fából készültek a szerszámok, még a kilincs és az ajtózár is.) A disznóölésnél fő a tisztaság. Ángyikám is átment segíteni. Egy kissebb fajta véka vörös­hagymát, fokhagymát tisztítot­tak meg anyáimmal. Sírtak mind a ketten, pedig még meg sem hallt a koca. Sándor bátyám előkereste a rag alól a piszkafákat. Meg­mustrálta, megsuhogtatta ükét: Jók lesznek-e még eaidón is? Mert a piszkafától is sok függ. Ajtóm csa este nézett át egy szóra: „Megvan rrtindön?” Mert ő lesz a böllér. A böllér, az nagy úr a tarban. Szavának még a házigazda is aláveti ma­gját, (a gazdaasszony már ke­vésbé,) mert ő felel az egész disznóságért. Hej, ha elsózza, elpaprikázza, vagy éppen ízet­lenné csinálja a kolbászt, hur­kát és egyéb töltelékeket ?! Ehe­tek aztán egész éven át az ízet­len ételt, nem kevés rosszallás­sal emlegetvén a böllér erre-ar- ráiát. Hót ügyelni kell. Megnézni azért, hogy van-e elég só, pap­rika, bors, rizs, vagy köüeökása, valamin/t egy kis borkóstoló is lesz, hogy vajon fog-e csúszni majd holnap a sok zsíros fa­latra a tavalyi kadarka. De Vince bátyámnál mind ez rendben szokott lenni. Estére még apám megköszö­rülte nagyapa kis baltáját, me­lyeit bárdiként használt, meg az első világháborúból maradt és disznóölő késsé átalakított bajomettet, az ágy lábához ké­szítette a csizmahúzót, meg a bricsesznadrágot. anyám pedig még bezárta a tyúkólat és mi is eltettük magunkat holnap­ra. Reggel korán keltünk, kiéi disznót vágunk és Vince bátyá­mék hízói bizony próbára te­szik a böllér tudományát t Reggé! arra ébredtünk, hogy zörget valaki a kisablakon: — Ferenc? Légy szíves ak­kor .,, — Hű, a... — ugrott M apám, anyám egyszerre — azon­nal yince bátyám! Ejnye, da röstellem... — nagy matatás* motozás kezdődik ezután a sö­tétben, mert villanynak akkor még híre sem volt, az olajjal* masinával (pirosfejű, foszforos gyufa) meg spórolni kellett... Apám olyan katonásan félcifae- lődött, hogy mire Vince bátyúm élmöndta az ilyenkor szokásos mentegetődzést, már kint is volt a gangon, csizmás zárban a nagykéssei. Lehet, hogy hosszú lesz egy kicsit ez a történet, de az volt anmak a rendje és módja, hogy ilyenkor inni kellett egy kis pálinkát. Jó volt kegyetlenül. Az öreg Csötönyi nagyon ér­tette a pálinkafőzést. Nem volt akkor még ennyi finánc és annyi rosszakarója az ember­nek. De mondhatnám, hogy ez aa egész itókázás csak arra volt jó, hogy időt nyerjenek az asz- szanyofc a gyerekek öltöztetésé­nél, hogy aztán a kiíablaka» át ők is megnézhessék, hogy vi­sít a malac. Az bizony nem nagyon visí­tott. Julis ménem, mert ő szok­ta.. etetni,. ki csalogatta, Sándor bátyám és Jóska bátyám meg úgy lekapták hátulról, mint an­nak a rendje, apám aztán a csizmája sarkát neki vetette az állának, és már bugyogott is a szép piros forrás apám ujjal között egy szép fehér tálba* amelyet anyám tartott oda, mert ő ismerte apám szokásait ebben a dologban, és szaporán keverte a később rózsaszínes habossá váló, párolgó vért. — Jó sok vére van. — El lett találva a szive — mondták, dicsérve ezzel a böllér ügyességét, mert mondom, na­gyon fontos személy a böúér a toron. CSIKÓS FERENC (Folytatjuk.) 'iiitHiitiiiimtiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiiiiiitmiitiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiitiiiiiitnifiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiitiiiiiiiiiHN — 16 — A2 osztrák tisztek nagy közönyösséggel viseltet­tek a mi ügyeink iránt, ezért tehát velük egye­temben egy akciót kezdeni nemigen lehetett. A rövidlátásukban és érzéketlenségükben nem is akarták elhinni az embernek azt, hogy majd megjárják, és náluk is söpredék fog a hatalomhoz jutni. Ez meg is történt, mert néhány hónap múlva, akkor, amikor nálunk a szovjet uralom össze­omlott, az átmenekült emigráns zsidók és kom­munisták segítették a bécsi elvtársaknak a kom­munizmust ottan, megteremteni. Ámbár i)tt igen enyhén uralkodott, és főleg abból állott, hogy mindenüvé az ő embereiket tették be; és a meg­levő katonai szervieteket — úm. Frontkämpfer- Vereint,18 Legitimista Blokkot14 és egyéb neki kellemetlen intézményeket — feloszlatták és széjjeldestruálták. Bécsben a Sacher Szállóban meglátogattam Sze­mere Miklóst, akinek a kommunisták minden lé­pését figyelték. Ő már akkor nem volt egészséges ember, erősen cukorba.ios volt, tejlát aktív szere­pet emiatt nem is vállalhatott. Tőle lejövet, a Sacher Szálló előtt láttam messziről, Baden óta ismét, a szép Pálffy Aimée-t, aki kis barna borz- ebét sétáltatta; sietős lévén a dolgom, nem áll­hattam meg üdvözlésére, pedig, amint később tőle megtudtam, számított a velem való találko­zásra. >a — Frontharcos Szövetség — ellenforradalmi oszt­rák katonai szervezet. K — ellenforradalmi osztrák politikai csoportosulás. — 17 — Többek között hallottam egy, a franciák hozzá­járulásával Szegeden megalakult antikommunista szervezkedés létesüléséről, azután egy magyar ellenkormány megalakulása is készülőben van, mely Aradon állítólag, gróf Károlyi Gyula és Bartha Béla alezredessel, már működik is. Ezért eredeti tervemet: Dél-Amerikába kivándorolni, egyelőre feladtam, és elhatároztam a Szegedre való mielőbbi jutásom megkísérlését, mert hátha lehet egy magyar keresztény nemzet érdekében mégis tenni és cselekedni. A kivándorlás gondo­latával én már rég foglalkoztam, sőt még a há­ború előtt — mégpedig Dél-Amerika és Mexikó Vonzott legjobban. Hiszen akkor még elég fizikai rátermettséget is éreztem magamban az ilyen ex­pedícióra. Terveim azonban mindig valami közbe­jött dolog által meg lettek hiúsítva. Vagyis csak elhalasztódtak, de feladni nem adtam fel őket. Most pedig ezen zavaros és kilátástalan állapotok­ban egy oly magyarnak, aki hazájának lezüllését tovább nem nézhette, az ittmaradás úgyis tűrhe­tetlenné vált. 1919 május végén szereztem egy osztrák passe- portot14 a jugoszláv határ átlépéséhez. Ezután pénzre is tettem szert, ami nagyon szükséges is volt, mert a Hazai Bankban .„-vő 70—80 000 koro­na összegű összvagyonomat a kommunizmus le­foglalta a bankok lezárásával, ennélfogva finan­ciális viszonyaim igen rosszul állottak. Az említett papírral felszerelve, többed ma­16 _ útievelet. — 18 — gammal, úm. Görgey György, Görgey József, Ke­resztes Ákos és még néhányan, vonatra ülve, Graz—Zágráb—Sziszek—Eszék—Góla—Szabadkán [Graz, Zagreb, Sisak, Osijek, Kaprivnica,, Suboti- ca] keresztül Szegedre utaztunk. Az út nem volt egészen akadálytalan, mert Zágrábban máris le akartak minket tartóztatni, és a további utazá­sunkat megakadályozni. Ezen nehézségeket ve­lünk szemben természetesen mindenütt a kom­munisták támasztották, akik megtudva kilétün­ket, meg akartak akadályozni minket szervezke­désünkben. Már útközben is akadt bajom néhány szemtelen magyarul beszélő kommunistával, aki­ket legszívesebben ott a helyszínen intéztem vol­na el, de barátaim tanácsára — nehogy a szer- bek lefogjanak — el kellett állnom ezen vá­gyamtól. Különben az utazásunk egész kedélyesen folyt le. Maga a szerb katonaság elég udvariasan és előzékenyen bánt velünk, miután tudták törekvé­seink célját. Ellátva az útra magunkat külön­féle élelmiszerekkel, egész jól éltünk — csak élvezhető dohányfélében szenvedtünk hiányt. A vasúti kocsiban mellettem ülő Keresztes Ákos fhgy. angolos pipájából valami förtelmes szagú füstöt eregetett. Érdeklődésemre fölényes gesz­tussal eredeti, hamisítatlan, Angliából származó dohnrivnak a foeyecztását vallotta be. De ezen utóbbinak átvizsgálása után, a többiek nagy kaca­jára, néhány eredeti, magyar erdei szedernek le­veleit és tüskéjét halásztam ki az angolos dohány­zacskóból.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents