Tolna Megyei Népújság, 1966. december (16. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-23 / 302. szám
t 1966.. december 23. TOLNA MEGYEI NEPŰJSAQ § Munkaegységes hivatal .Viharvert épület. Homlokzatának közepe táján ragyogó zo- mánctáhla, rajta fekete nagy betűk: Alkotmány Mezőgazdasági Termelőszövetkezet. Az udvar- olyan, mint minden tsz-ben. Sáros, latyakos, és talán rendetlen is. Sok ember megfordul itt naponta sáros lábbelikkel, izzadtságot árasztó ködmönökben topognak a pénztár előtt, mennék ügyet intézni a munkaegység- jóváíróhoz, a főkönyvelőhöz tojásügyben, meg az elnökhöz. Ebben a hivatalban dolgoznak. Itt dolgozni kell. Reggel nyolctól Ötig.' Itt nem főzitek kávét. Itt nincs idő arra, hogy munkaidő alatt megbeszéljék a divatot, hogy a legújabb vicceken perceken át derüljenek. Mégis szeretnek itt dolgozni. Ilyenkor év vége táján a termelőszövetkezetekben a reflektorfény az irodákra irányul, az irodai dolgozókra. Ilyenkor ők kerülnek előtérbe, mert valahogyan tő-lük is várják azt, hogy több legyen az, amit mindenki forint fillére tud, hogy csak any- nyi lehet, mert olyan értékű munkát végzett, amennyit majd a borítékba k számolnak. Beülök a főkönyvelő, Koch Antal Icótitenyér- nyi irodájába. Hárman vagyunk bent a pártbizottság egyik munkatársával, és jön egy paraszt- ember valamilyen ügyben, s míg ők tárgyalnak, mi szorosan egymás mellé állunk. Nyílik az ajtó, átnézek a szomszédos szobába, íróasztalok szorosan összetolva, mellettük a „hivatalnokok” dol- góznak. Az asztalokon a munka rendetlensége, iratok, könyvek, bélyegzők, és egy nagy bundás- sapka. Aki az asztalnál áll, parasztember, valamilyen szárvágási históriában jár, azt intézik neki. Vár türelmesen amíg a fiatalasszony. könyvekben keresgél. Kél perc múlva a nagy kucsma emberink fejére kerül, jónapot- tal távozik. A főkönyvelő azt mondja: a tagjaink is tudják, hogy kevesen vagyunk, sok a .munkánk, és nem magyarázkodnak egy-egy ügyben, hanem megmondják, hogy őnekik ez kell, vagy ezt kérnek. így aztán az ügyintézés is gyors. Az okos kimutatásokból, elemzésekből köny- nyen tudnak következtetéseket levonni, intézkedni a termelőszövetkezet vezetői. Ez a termelőszövetkezet háromból alakult. Hatvankettőben teljesen új vezetőség került ide. Akkor jött Koch Antal, akkor honosította meg ezt a ma már mindenkinek: tagoknak és irodistáknak tetsző hivatali rendszert Koch Antal tizenhat éve dolgozik a mezőgazdasági számvitel, közgazdasági elemzés bonyolult rendszerében. Ismeri á bukkanókat, a tekervénye- ket és a segítő módszereket is. Az idén a termelőszövetkezet irodistáira is, úgy, minit a korábbi években, várakozóan tekint a nagyszámú tagság. Ezek az emberek itt bent az irodában: Gyarmati Jánosné, Kovács Sándorné, Pozsonyi Gézáné, Imre Jenőné, Visegrádi János és Frezák Antai- né, de még Müller Lászlóné pénztáros is úgy ismeri a termelőszövetkezet minden gondját-ba- ját, mintha naponta járnák a határt. Bz a lényeg — mondja a főkönyvelő —, hogy ismerjük a dolgok, a számok hátterét. Mert például most fizettünk ki 350 ezer forint földjáradékot. Hat Horváth Jánosunk van, rengeteg Kováéi, Szabó, nem szabad, hogy egyik a másikét kapja meg. Mert mondanom sem kell, hogy fél napnál előbb elkészültünk a borítékolással. Bgy olyan valóban követésre csábító rendszer alakult ki ebben a termelőszövetkezeti muhkaegy- séges hivatalban, amelyet szeretnénk másutt is tapasztalni. Pedig ezek az adminisztratív dolgozók nem különleges emberek: ketten mérlegképes könyvelők, a többiek képesítettek. De a rengeteg munkát úgy tudják el- és megosztani, hogy egyformán legyenek terhelve. Például a gépíró. vagy az anyagkönyvelő ért a munkaegység-elszámoláshoz is. És mindezek tetejében tudni kell azt. hogy ennek az adminisztrációs részlegnek kétféleképpen kell gondolkodni: ipari és mezőgazdasági számviteli „fejjel’'’. Men a tsz-ben vannak tagok és alkalmazottak is. Az adminisztratív dolgozók — egy kivételével — mind tagok. Próbáltam megfejteni, hogyan jut mindenre idejük ezeknek az embereiknek.. Nehéz utána. Járni. Tulajdonképpen nem is tudják felsorolni egy napi teendőjüket. Itt úgy beleszokott már mindenki a munkába, annyira magától jön a munka és olyan felelősséggel állnak hozzá, hogy nincs idő arra, hogy „fényképet készíthessenek” egy munkanapról. Minden hivatalban, itt is az emberek, az ügyfelek adják természetesen a legtöbb dolgot. Ha valaki egy kicsit is járatos a termelőszövetkezeti ügyekben, az el tudja képzelni, hogy hányszor köszönnék ide be naponta messziről jött emberek, mind valamennyien úgy akarnak innen távozni, hogy ne maradjon bennük tüske. — Szeretik az irodistákat? — kérdeztem Gyarmati Jánosnétól, aki már 1953-tól itt dolgozik, most a főkönyvelő helyettese. — Itt sem rosszabbak az emberek, mint másutt. Ha véletlenül valakivel kapcsolatban hibát követünk el, az természetes, hogy haragszik ránk. Jogosan. Úgy érzem, nincs irodista-ellenesség a szövetkezetben. Az emberek tudják, szükség van munkánkra, enél- kül nem lehet dolgozni. Igaz, el is várják, meg is követélik, hogy jól szolgáljuk ügyüket. — Főkönyvelő vagyok, de cégvezetői munkát végzek — szól közbe Koch Antal. Itt naponta legalább három órát kell a termelőszövetkezet vezetőségével tárgyalni ügyeinkről. — Talán még alkuszik js állatok eladásakor? — Természetesen. Érdekem nekem is, és elsősorban a tagságnak, hogy jól adjuk el azt a meg- hízlalt állatot, vagy a terményt — mondja mosolyogva a főkönyvelő. Már készül a nyers mérleg. Forgalmi részleg, két adminisztrátor már egy hete dolgozik rajta. Ha elkészül, akkor a vezérkar hozzáfog a mérleg elkészítéséhez, közgyűlés elé viszik, s vagy jóváhagyják, vagy nem. — ötéves tapasztalatom, hogy jóváhagyják, de mindig vitáznak, és itt a vita azt jelenti, hogy vitatkozunk a közgyűlésen is, a vezetőségi ülésen is, hogy ez miért van így, amikor másképp is lehetne, máért amúgy. Először mindig értékelni kell a számokat, az- 'Után kel csak a köz elé vinni világosan, érthetően megmagyarázva. Azt hiszem, azt szeretik az emberek legjobban, hogy mindig kendőzetlenül mondjuk véleményünket Nyolc adminisztratív munkaerő, több száz tag és több mint háromezer hold föld gondja- baja szorul ebbe a főhadiszállásba. Itt mindenről tudnak. Jellemzi a széles körű és gondos irányító munkát, hogy bármelyik adminisztrátor meg tudja mondani, mikor és mennyi , tojást szállítottak el, kinek mennyi a munkaegysége és mennyi az egy dolgozó tagra jutó átlagos jövedelem. És persze arra is emlékeznek, hogy 1962. óta csak egy csapkolódó ember volt itt. Ritkaság. És ez a csapkolódó ember is, bár csak egy hét múlva nyugodott meg, de végül belátta, hogy az értelmesen előadott kérés, mégha jogtalan is, előbb meghallgatásra talál, mint a csap- kolódva előadott jogos. Na de nincs olyan probléma itt, hogy valaki lenézné az irodistákat. Hát miért is? Hisz a munkáját mindenki becsülettel elvégzi. Ebben a szövetkezetben pedig már évek óta az a gyakorlat, hogy az embereket a munkájuk alapján ítélik meg: a főkönyvelőt is, az elnököt is, az ellető kanászt is, meg a munkaegység-elszámólót is. A munka emelte a szövetkezeteit ide, ahol van, s ehhez az adminisztráció munkája is kellett. Mert ez a szövetkezet a jók közé tartozik. Négy év óta hatvan forint munkaegységet fizetnek. Az egy dolgozó tagra jutó átlagos jövedelem 1965-ben 22 200 forint volt és dolgozó tagnak számit az is, akinek csak 10 munkaegysége van. Nem tudtam megállani, hogy ne mondjam a főkönyvelő elvtársnak: maguk spekuláló emberek. Koch elvtárs értette, mire céloztam, s így válaszolt: — Az emberek a szövetkezetben akarják megtalálni boldogulásukat. Elvárják tőlünk, hogy amit ők megtermelnek, azt jól értékesítsük, jól hasznosítsuk. Ennek érdekében aztán tényleg spekulálni kell: keresni a jobb értékesítési lehetőségeket, meg mindent, ami egy nagy gazdaságnál adódik. Ebben a hivatalban dolgoznak. Itt jól intézik a dombóvári termelőszövetkezeti parasztok sorsát. Itt a gépírónak a fizetése is 36 munkaegység havonként 60 forinttal számolva, plusz egy hold háztáji föld. PÁLKOVÁCS JENŐ Cipőgyári az új év Megszokott, hogy a Bonyhádi Cipőgyár évek óta rendszeresen megvalósítja terveit, egyre jobban állja meg helyét a népgazdasági feladatok teljesítésénél. Ezt igazolják az évek óta rendszeresen kifizetett nagyobb összegű nyereségrészesedések, a' kitüntetések, jutalmazások is. A jó munka honorálva van, panaszra senki nem nyitja a száját, bírálatra annál többet. Ez a bírálat a jövőt egyengeti, az üzem gazdáinak hangját tolmácsolja. Az 1966. évre előirányzott 974 000 pár cipőt a vállalat az év végéig elkészíti, melyből 340 000 pár exportszállításra került. A külföldi államok szívesen vásárolják a bonyhádi cipőt, hisz most már szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy gyártmányaink világmárkát képviselnek. Az eredmények persze nem születnek maguktól. Kezdve a tervezéstől, a modellkészítésig, az anyagbiztosításig, a műszakiaktól a fizikai dolgozókig stb. egy- egy láncszemet kell alkotniuk. Ha egy láncszem kiesik, felborul a terv, kapkodás, bizonytalanság lép fel, oda vannak a mutatók és végső soron a népgazdasági károk mellett a dolgozók is károsodnak. A Bonyhádi Cipőgyár mentes ezektől a betegségektől. A jó műszaki szervezés, a dolgozók kifogástalan helytállása évek óta, törésmentesen aktív. A III. ötéves terv második esztendejébe lépünk, az új gazdasági mechanizmusba kell rövidesen áttérnünk. A Bonyhádi Cipőgyár vezetői azonbán „korán kelnek” korán cselekednek. Tudják, hogy nemcsak több, hanem jobb, divatosabb cipőt kíván a hazai és a külföldi vevő is. Óriási jelentősége lesz az új gazdasági mechanizmusban az önköltség alakulásának, a gazdáságos termelésnek is. A több és jobb cipőhöz, több és jobb szakemberre van szükség. Ezek alapvető feltételek. A szakmai utánpótlás biztosítására jelenleg 105-ös létszámú iparitanuló-intézet áll rendelkezésre, ahol a hagyományos és modern képzés minden feltétele biztosítva van. tervek, gondok küszöbén Évenként rendszeresen kerülnek ki az ifjú szakemberek, hogy magasabb képzettséggel részt vegyenek a termelőmunkában. Persze a vezetők képzése, a műszakiak, a fizikai dolgozók képzése is biztosítva van. Jelenleg 55 üzemi dolgozó tanul, gimnáziumban. technikumban, főiskolán és egyetemen is. öt fő ösztöndíjas, míg egy fő külföldi tanulmányokat — főiskolát — végez. Az új Munka Törvénykönyvének megjelenése óta lényegesen esőkként a munkaerő-hullámzás -vándorlás. Mégis sokan vannak, akik a jogszabályban megengedett módon szüntetik meg munkaviszonyukat, jogilag, emberileg érthető okokból. Sokan mennek nyugállományba is. E begyakorolt . dolgozók utánpótlását is biztosítani kell. Az öreg dolgozók szakmai kincsestárát is hasznosítja a vállalat, hisz akik itt dolgoztak 30—40 éves igen alapos szakmai ismeretekkel rendelkeznek. Az üzem az 1966. évben 124 esetben alkalmazott nyugállományú dolgozót a rendeletben megengedett 500 forint havi kereset erejéig. Az így kifizetett munkabér 53 ezer forintot tett ki. Az üzem termelését nagyban segíti az újítási mozgalom is. A november 20-tól, december 20cig megtartott újítási hónap alkalmával a dolgozók 23 javaslatot nyújtottak be, melyből hetet megvalósításra, míg négyet kísérletre fogadott el a vállalat igazgatója. A gazdaságosság számításai folyamatban vannak, azonban ha az idei utókalkulált gazdasági eredményt nézzük, megállapíthatjuk, hogy ez is eléri a 700 ezer forintot. Az 1967-es újítási feladatterv nyomás alatt áll, az év első napjaiban kézhez veszik a vállalat dolgozói. Jó úton halad a vállalat és az út amit megtett az elmúlt évek során, máris rangot jelent iparági viszonylatban is. Az üzem dolgozói nem félnek az új esztendőtől, nem félnek az új gazdasági mechanizmustól, hisz a szakma szeretete mellett mögöttük hosszú évek tapasztalata van és ez majd meghozza gyümölcsét, Horváth József Növendékhangverseny a zeneiskolában Szerda este meg- illetődött gyermekkezek siklottak tova a fekete-fehér billentyűkön, a hegedűk és a csellók nyakán: felkészülésükről vizsgáztak a zeneiskolai növendékek, a felkészítésről a tanárok és érdeklődésből a szülők. A növendékek között a tolnai fiókiskola növendékei is szerepeltek és az ott folyó munka becsületére, nehezen lehetett volna megállapítani, hogy a szereplők közül ki a tolnai, ki a szekszárdi, pedig a tolnaiak mögött csak 1—2 esztendős múlt áll. Kultúrpolitikánk egyik célkitűzése a zeneiskolai oktatás vonatkozásában a vonósképzés megerősítése. Éppen ezért örvendetes volt; hogy sok fiatal hegedűst és csellistát hallottunk, akik tiszta intonálás- sal szólaltatták meg hangszerüket. Közülük is hadd emeljük ki Selmeczy Sándor, Póth Márta és Czirá- ky Éva előadásában Lully trióját és a két Theisz duóját. Szalay Anna és Vass Margit énekszámai tették változatosabbá a műsort, akik egy kicsit bátrabban még nagyobb sikert arathattak volna. A zongoristák közül a hatodikos Zsoldos Péter Schu- Ijert-keringő] tetszettek a legjobban, de Partos Gábor, Reményi Rezső, a tolnai Somfai Zsuzsa, Tóth Klára, Szabó Éva és László Erika zongorázása is azt bizonyította, hogy kiugró képességű szereplő nélkül is odaadó lelkesedéssel készültek fel a fiatalok, lelkiismeretes munkát végeztek a nevelők és. az érdeklődők is kellő elismerésben részesítették a szerep« lök produkcióit» ' j
