Tolna Megyei Népújság, 1966. december (16. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-20 / 299. szám
W66. decern Ser 28, /— aim [mi rrur fT I ~ -I*—"*) 111 . l'T' ■ |-| j9ls»| Tulm TKCGyeI WÜJ8Ä0 5 Együtt az alapítástól öreg ház az udvaron. Falait füst lepi, a magas ajtókon kicsi üvegablak, részegeit, régi zár. Sötétolaj padlódeszkák, sározott mennyezet, amelyiken a nyári nagyjavítás előtt becsorgott az eső. Ebben az öreg épületben dolgoznak Pakson, a Tolna megyei Kövendi Sándor Cipész Ktsz 18. számú fiókjának dolgozói. Közkedvelt néven ez a „Tutyi-üzem”. A magas ablakokon bekukkantva, fütyörésző, jókedvű munkásokat látni. Az asszonyok is dudorásznak, s mintha a gépek kerekei is gyorsabban forognának ebben a vidámságban. Pedig a környezet nem szívderítő, ezt a házat fél évszázada építették, a füstös falakat az üdezöld növények csak díszítik, sivárságát nem enyhítik. A dolgozók más szociális körülményekhez szoktak ma, mint amilyeneket az üzem lehetőségei kínálnak. A posztómunka, a festés, gépi kötés nem kíméli a kezet, itt pedig még egy zuhanyozó sincs, ahol az olaj foltokat lemoshatnák. Mégis, mindezek ellenére, egy fontos adatot tudtam meg az üzemről: Aki idejön, legtöbbször csak a nyugdíjkorhatárt elérve hagyja itt a ktsz-t. Az itt dolgozó negyvennégy emberből a kétharmad: 30, már az alapítástól itt dolgozik, öt évig álltak a régen magánkézben lévő üzem gépei, amikor négy ember, közös ötletéből ismét megindult a „tutyi- termelés”. Az újjáalakulás éve: 1954 \ — Nézzük csak, kik a legrégibbek! — töpreng homlokráncolva Wéhmann Ferenc, az üzem egyik felelős műszaki vezetője. Sorolja is a neveket: — Szabados, de ő már nyugdíjba ment, Kindl, Éberling, Csonka. azt hiszem, nem felejtettem ki sénkit. Várjunk csak: a Fritz Péter— g — A műszakbeosztás szerint kivel beszélhetek ezek közül? — Ma én helyettesítem a másik művezetőt, Fritz Pétert Ö most Szekszárdon, a KISZÖV- nél elnöki továbbképző tanfolyamon van. Éberling János dél- utános, Csonka Ferenc, a meó- sunk ugyancsak, de Kindl Jánost itt találja, a síkkötőgépnél... — Mielőtt megismerném, az üzemet szeretném látni. Csak a raktár ablakából kukucskáltam be. Menet közben talán mindent megtudhatok az indulási körülményekről is. — Négy kötőgéppel kezeltünk. Vettünk úgy kétszázötven, kétszáznyolcvan kilónyi fcgialat. Ahogy rendbehoztuk a többi gépet, úgy jöttek vissza a fonóink is, és nem telt bele egy hónap, már a saját fonalunkból készültek a tutyik. A legelső helyiségben, ahová bemegyünk, erős birkagyapjú- szag. Itt gyűlik halomba különböző üzemek posztó- és gyapjúhulladéka. Keveri, tépi, egységbe rázza egy hatalmas gép. Hideg van, por és mindenen átható illat. De a sokféle hulladékból egységesre kevert alapanyag már szépen tornyozódik a sarokban. — Látja! — emel egy csomót a markába Wéhmann Ferenc. Itt még meg tudnám mondani, melyik hulladék honnan való? Any- nyira nem tépi össze a farkaso- ló. A fonodában már bajosabb lenne ugyanez... Vékony tüskék a kártológépen. Száll a szösz, monoton forgással surfodnak a kerekek. Nyúlik, simul, egymáshoz lapul a fonal- szál. — Ezt volt a legnehezebb rendbehozni, meg a fonógépet. Rozsdás, piszkos, hasznavehetetlen volt. Az előfonógépről hiányoztak a hajtószíjak, a fonógépből fogaskerekek, alkatrészek. Mindent szétszedni, átvizsgálni, tisztítani, olajozni, ha kell kicserélni, Öt évig rozsdásodtak, nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy milyen állapotban lehettek... Négy ember és negyvennégy Megyünk a gépek között, köszönésünk alig hallik a csattogástól, zúgástól. Senki nem áll le egy percre sem. Ha megkérdeznénk, ki jött ide először dolgozni, nehéz dolgunk lenne. Aki öt éve dolgozik itt, az is magáénak érzi az üzemet. Az idősebbek közül nem tudtam olyannal beszélgetni, aki ne azzal kezdte volna a mondatát: „Jóformán itt nőttem fel”. „Tizenöt éves korom óta itt dolgozom.’’ A jelenlegi gyár a régi üzem helyén áll. Ezek a törzsgárdata- gok dolgoztak akkor is amikor magánkézben volt az üzem. Négy ember fogott össze, amikor újból megindultak, de jött hamarosan a többi is. Mit csináltak addig az öt évig, amíg álltak a gépek? Ki merre dolgozott? Az útikalauzom Wéhmann Ferenc válaszol: — Aki. kapott munkát, itt dolgozott. De szétszéledtek, ki merre látott. Kindl János Dunaújvárosból jött vissza a hírre, hogy megalakítjuk a ktsz-t. Én toltam talicskát is, és dolgoztam mindent, amit tudtam. Élni kellett, kenyeret keresni a családnak. Fejezők. Áll a felirat az ajtón, ahová megérkeztünk. A megkötött tutyikat kettévágják, {»eremet, azaz fejet horgolnak rá. Asszonyok dolgoznak a szürkésszínű, hajszálegyforma, még meleg zoknihoz hasonló tutyikkal. A következő állomás a festés, és ványolás. Fekete lében úsznak a papucsok, kalapácsok súlykol- ják őket egyre kisebbre. Itt is hideg van, de a festő kimelegedve dolgozik. Itthon jobb egy fél kenyér, mint idegenben egész Sütik is, azaz szárogafják a megfestett tutyikat. A szárítót kívülről fűtik, jó minőségű szénnel. Számozott kaptafákon a lábbelik. Megnézzük még a talp és sarokszabó gépet, az asszonyokat, akik' a kész sarkot szegelik, körülnyírják a talpat, és lefestik a szegélyt, ha nem egyforma atalp- és a bélésszín. — Az egyszínű talp a jobb. Ezt festeni kell, több a munka és kényesebb — panaszolják. De asztalukon gyűlnek a szí- neg, szép, kényelmes tutyik. Sötétzöld, mélykék, fekete. Innen már a csomagolóba kerül. Mivel útunk végére érkeztünk, megkeresem Kindl Jánost, aki a síkkötőgépen dolgozik, s maga is egy az alapító tagokból. Szikár, sötét szemű ember. Olyan fogakkal, amelyekkel a vasat is kettéharaphatná. Régen fonó volt és még régebben, ő is, mint az üzem jelenlegi műszakvezetője, Wéhmann Ferenc, kifutóként kezdett. — Tizenöt éves voltam, most negyvenöt. Egy hétig dolgoztunk egy tutyi áráért. A napi keresetből kenyérre telt, szalonnára már nem. Három pengő ötven. ennyit kaptam egy héten... — Dunaújvárosban mit csinált, amíg állt az üzem? — Raktuk a vasércet, szívlapáttal. Szépen kerestem, de el is ment a fele a különélésre. Jobb itthon egy fél kenyér, mint idegenben az egész. — Fél? Mennyit keres? —r Úgy mondtam, mint egy régi szólást. Jól keresnek itt is, különösen most, hogy több a megrendelésünk. Havi kétezerre is felmegy. — Sokáig dolgozott a fonógépen? — Amíg meg nem betegedtem. Tbc-vel feküdtem 1960-ban. De kikezeltek, és itt semmi bajom. Akármelyik gépre kerülnék, bármelyiken eldolgoznék. Elvégzem még az asszonyok munkáját is, de itt majdnem mindenki ért mindenhez. ■— Univerzális üzem? — Univerzális emberek... A létszám miatt sűrűn kell cserélni mindenkit. Úgy gazdálkodjunk a munkaerőnkkel, hogy mindenki megállja a helyét más posztján is, ha az megbetegedne. Negyvennégyen vagyunk, számítanunk kell a másikra. — Amióta dolgozik, változtak a tutyifazonok? — Színesebbeket, díszesebbeket is gyártottunk volna, de nem kell a kereskedelemnek. A feketét veszik a legszívesebben. Pedig két évvel ezelőtt kísérleteztünk a bojtos tutyi vai... A tutyi maradt, az üzem változik A régi üzem, amelyet mindenki már sajátjának érez, lassan átadja a helyét az újnak. Mindenki várja, hogy új épüljön, de ezt a kopott épületet is szeretik, szépítik. Vajon nehéz lesz-e megválni tőle, hiszen ennyi idő alatt megszokták úgy, hogy a gondolat is fájó lehet Sorra kérdek mindenkit Babay Bélánétól, a raktár szeretett Jucikájától kezdve. — Sajnos, én már nem érem meg, hogy új helyre kerülünk, jövőre nyugdíjba megyek. Pedig a mostani lakásunkhoz nagyon közel lesz az új épület, ha kedvem támad, csak átugrok. Az asszonyok, akik a sarkat szegelik, már tervezgetnek: — Ügy tudjuk, villanymotor hajtja majd a gépeket a Diesel helyett. Nagyobb lesz a csend és világosabb a munkaterem. — Várják, hogy odakerüljenek? — Már alig hisszük, annyira szeretnénk. . — Nem sajnálják majd a régi üzemet? — A jót mindig könnyebb megszokni. .. Nosztalgiára semmi ok, ha az emberek egészségesebb környezetbe kerülnek. Ha az új üzemben is úgy szeretik egymást az emberek, mint a régiben, a csendes villanymotorzúgást vidám fütyörészés nyomja majd el... MOLDOVÁN IBOLYA Tégla kisméretű IV. o. minőségben 171,— Ft/1000 darabonkénti árban, valamint IV. o. kettős méretű üreges tégla 359,— Ft/1000 darabonkénti árban kapható a hidasi téglagyárban. A megvásárolt tégla elszállítandó december 31-ig. (181) Művelődési házat avattak Nagykónyiban Piros betűs ünneppé avatta Nagykónyiban december 17-ét a nagy esemény, az újonnan épült művelődési ház átadása. Az ünnepség délután 5 órakor kezdődött, de az uctákon, a művelődési ház környékén már a kora délutáni órákban ünneplőruhás emberek nyüzsögtek, várták a vidékről meghívott vendégeket. A művelődési ház nagyterme zsúfolásig megtelt ünneplő közönséggel. Az elnökségben helyet foglalt Vidóczd László, a járási tanács vb-elnöke, Bábel Dezső, a járási pártbizottság munkatársa, Borbás István, a megyei tanács tervosztályának vezetője, a helyi párt- és tanácsvezetők, s azok a társadalmi munkások, akik az átlagosnál többet tettek azért, hogy a község új kulturális létesítménye felépüljön. Az elnöki megnyitó után Kosz- ter Józsefné, a járási tanács művelődésügyi osztályának vezetője mondott ünnepi beszédet Meleg szavakkal méltatta a község lakosságának nagyszerű összefogását — A nagykónyi községi művelődési ház másfél millió forint költséggel épült. A lakosság részéről végzett társadalmi munka értéke meghaladja a százezer forintot — mondta az előadó. A község lakossága nevében Löki Ferencné, a tanács vb-elnöke vette át az új művelődési házat, majd Bábel Dezső elvtárs felolvasta a párt járási végrehajtó bizottságának Nagykónyi község lakosságához intézett levelét, amelyben elismerését fejezte ki a szép munkáért. Az ünnepség kultúrműsorral folytatódott. Az óvodások, iskolások, a KISZ-asek és a tamási gimnazisták adtak színvonalas műsort, majd a helyi cigány- kultúrcsoport táncokkal mutatkozott be az újonnan avatott művelődési ház színpadán. A nagy nap örömére bált tartottak és kivilágos-virradatig ropták a táncot, fiatalok, idősebbek, az új nagykónyi művelődési házban.' Avatt \f vasa vaap Nagy volt a forgalom vasárnap délelőtt a szekszárdi üzletekben. Karácsony előtt egy héttel sokan — szekszárdiak, vidékiek egyaránt — vették meg az ünnepre szánt ajándékot. Felvételünk a divatáruüzletben készült. Foto: Bakó JeraS • • Öregek napja Decsen December 18-án tartották Decsen, a művelődési ház összes termeiben a már hagyományossá vált öregek ünnepét És, hogy ez a nap emlékezetes legyen a község 373 öregje számára, arról a társadalmi szervek és intézmények gondoskodtak. A művelődési ház udvarán nyolc kondér- ban főzték a falu leghíresebb szakácsnői a finom borjúpörköltet és a húslevest. Már szombaton megsütötték az öregek számára a kerek kalácsot, s minden vendég számára az asztalon volt egy fél liter bor. És, hogy a jó ebéd minden kedves vendég asztalára idejében kerüljön, arról a nőtanács, a Vöröskereszt, a KISZ és a tűzoltók több mint 60 tagja gondoskodott, A beteg öregek sem maradtak ki a gondoskodásból, mert húsz úttörő pajtás 56 gyengélkedő öreg lakására vitte el az ebédet. Valentin János, az Alkotmány Tsz elnöke a tanács, a párt- és a tömegszervezetek nevében köszöntötte az öregeket, majd a két óvoda kicsinyei sárközi ruhába öltözve üdvözlő versikét mondtak a déd- és nagyszülőknek, majd tánccal szórakoztatták őket. Tolnai Magdolna úttörő pajtás virágcsokorral köszöntötte a község legöregebbjét, a jelenlévő, 88 éves Radovics Péter bácsit. Ezután Faragó András énekművész az frnsz népi zenekarának kíséretében állt a mikrofon elé és magyar nótákkal pengette meg a lelkek mélyére zárt emlékek húrjait. Ezután Kapási Júlia és Kovács Sára úttörők két szóla- mú énekköszöntője, majd az úttörő lányok népi tánca késztette tapsra a hálás közönséget. A KISZ nevében Szommer János KISZ-titkár kívánt boldog öregkort, egy virágcsokor átadásának kíséretében. A műsor után kezdődött sz ebéd. És. hogy a hangulat ezután se lankadjon, az ebéd alatt és után Faragó András és a kísérő zenekar a legszebb magyar nótákkal szórakoztatta kedves öregjeinket, So+kó János levele»®
