Tolna Megyei Népújság, 1966. december (16. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-17 / 297. szám
4 TOMCÄ MEGYEI MSPÜJSSGI 1966. december TL’ Lopott kincsek eladásából él az utolsó Habsburg Mérhetetlen kincset tulajdonított el az osztrák királyi család Ausztriában 1918. november Egy héttel azután, hogy a kin- 12-én kikiáltották a köztársasá- cseket biztos helyre küldte — got. A nép szabadságot és demok- 1918. .november 11-én — Károly ráciát követelt. Mindenkinek ele- császár lemondott. 191'9. március ge volt a Habsburgokból, akik 24-én elutazott Svájcba., és bir- háborúba és nyomorba taszítot- tokba vette a kicsempészett kanták a monarchia polgárait. Amíg cseket. az alattvalók háborogtak, az utolsó uralkodónak, Károlynak, az volt a legnagyobb gondja, hogyan csempéssze ki a koronakincseket az országból. 1918. november elsején a császár Schober udvari tanácsost nevezte ki Becs rendőrfőnökévé, és őt bízta meg a kincsek Svájcba csempészésével. A kincstár 12. vitrinéből hat brilliánsokkal ékesített aranykeresztes érdemrendet vittek el. A 13. vitrint teljesen kiürítették. Az ékszereket bőröndökbe csomagolták, s a bécsi nyugati pályaudvarról indították útnak. Sokan sejtették, hogy mi lehet a bőröndökben, de senki sem léphetett közbe, mert a rendőrség fedezte a szállítókat. Ideiglenesen Svájcban, egy kolostorban helyezték el a kincseket. Az ellopott ékszer hatalmas értékű volt. Csak Erzsébet császárnő koronája több mint ötvenmillió forintot ért. Óriási értéket képvisel Rudolf császár 1602-ben készült koronája is. Bécsi jogászok szerint a kincstár, de még a Hofburg tulajdonosa is az osztrák állam, nem pedig a Habsburg család. Az eltulajdonításon kívül még egy törvénysértést követtek el: megszegték azt a rendeletet, amelyet 1918. február 12-én hozott az Osztrák—Magyar Monarchia pénzügyminisztere, miszerint tilos akár állami, akár magántulajdonban lévő aranyat, drágakövet kivinni az országból. Ha nem császári ivadék vétkezett volna az előírás ellen, elveszítette volna minden vagyonát. Habsburg Károly azonban a rendőrség fedezete alatt, csendben elszállította a mesés értékű kincseket az országból. Millió és millió ember ment tönkre a háború következtében, de aki a bajokat a nyakukba zúdította, a maga számára Svájcba mentette — az állam vagyonát! Nemsokára eladott egy bril- liáns nyakéket egy párizsi ékszerésznek körülbelül ötvenmillió forintnak megfelelő összegért. A többi kincs értékesítésével — mintegy hetvenötmillió forint értékben — Sonheimer berni ékszerészt bízta meg. Az excsászár Sonheimernek érdemeiért 1920- ban nemességet adományozott. Sonheimer emlékirataiban megjegyzi, hogy sokkal nagyobb árat is kaphatott volna egy-egy ékszerért, ha nem részenként adja el. Károly parancsára ugyanis — hogy senki se ismerje fel, honnan származnak — az ékszerekből kiszedték a drágaköveket és egyenként értékesítették. Sok értékes kő darabokra tört. Sonheimer könyvében „vandalizmusnak” és „őrültségnek” nevezi ezt az eljárást. Kérte a császárt, ne tegye tönkre a remekbe szabott ékszereket, de nem hallgatott rá. A rengeteg pénz, amelyet a kincsekért kapott, egyrészt az udvartartásra ment el, másrészt két sikertelen magyarországi restau- rációs kísérletre. Károly halála után a vagyon Habsburg Ottóra szállt. <ü> tovább folytatta az ékszerárusítást: 1938- ban az amszterdami gyémántpiacon mintegy 5 millió forint értékű brilliánst adott el. A Habsburg család még ma is a kincsek eladásából „tengeti” életét Bajorországban. Ottó ugyan azt állítja, hogy újságírói ténykedéséből él, de senki sem hisz neki. Ausztriában tudni vélik, hogy a közeljövőben Erzsébet királynő nagy értékű koronája is eladásra kerül. Mintegy ötvenmillió forintot ér. Röviden ennyi az osztrák koronakincsek története. Az osztrák nép elítéli az évszázados ékszerekkel való kereskedést, amelyek közül többnek kulturális és művészeti értéke is van. (Volksstimme, Bécs) lumiiiiiimiiimmiiiiiiiiiiiiiiiiimiiimiiimiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiimiimiiiiii A töGW*1 C§^D IGAZ TÖRTÉNET A MÚLT SZAZADBÓL 100 éves a szakszervezeti könyvtármozgalom Egy évszázaddal ezelőtt, 1866. december 17-én alapították Magyarországon az első szakszervezeti könyvtárat. Az alapítás a Nyomda-, a Papíripar és a Sajtó Dolgozói Szakszervezete nevéhez fűződik. Ezt követően sorra alakultak a többi szak- szervezeti könyvtárak is. A szakszervezetek kettős céllal létesítették akkor ezeket a könyvtárakat: egyrészt a munkások könyvigényeinek kielégítésére, másrészt a könyvtárakon keresztül terjesztették a szocializmus, a marxizmus eszméit. Ezek a könyvtárak növelték a szervezett munkások politikai öntudatát, s e könyvtárak rendszeres olvasói közül kerültek ki a későbbiekben a bátran harcoló baloldali ellenzéki munkások. A két világháború közötti időszakban is a szakszervezeti könyvtárak jelentették a munkásság számára a tudás egyetlen forrását, s sok esetben fontos találkozók színhelye volt egy-egy szakszervezeti könyvtár. Ezek a könyvtárak többségükben mártírhalált halt munkásmozgalmi vezetők neveit viselték. így például a húsipari munkások 1929-ben létesített szakszervezeti könyvtárát Bacsó Béláról, az 1920-ban meggyilkolt szocialista újságíróról nevezték el. Az avatásra a Húsipari Munkások Lapja Biikus Sándor tollából „Vers a Bacsó Béla Könyvtár felavatására” címmel egy verset közölt, amelynek befejező sorait a kör vetkezők: könyvtáraknak, s a XII. ötéves terv végére 25 százalékra kívánják növelni számukat. A fejlődést elsősorban úgy akarják elérni, hogy a szocialista brigádok vállalásaiban ott legyen a könyvtárlátogatás is. Simontomyán és Bonyhádon ma már több olyan szocialista brigád dolgozik, amelynek valamennyi tagja rendszeres olvasója a szakszervezeti könyvtáraknak. S ezt a mozgalmat ki kell szélesíteni. El kell érni, hogy elsősorban a szocialista brigádok tagjai szeressék meg a könyvet, ahogy Gorkij nevezte, „a tudás forrását”. Az utókor méltón kíván megemlékezni az évfordulóról. Budapesten, a Gutenberg Művelődési Házban december 18-án, vasárnap délelőtt központi ünnepséget rendeznek és megnyitják a szakszervezeti könyvtárak évszázados történetét ’ bemutató kiállítást. SZIGETVÁRI LÁSZLÓ „és évfordulóján ma a büntetlen gaztettnek az Ö nevében adunk hajlékot a könyvnek, Könyvtárat avatunk ma, munkástestvérek, a betűvető-mártir örök emlékének. S ha új harcba indulunk, é hajlék legyen várunk, Bacsó Béla szelleme! — vezesd a könyvtárunk”. S mint ahogy a költő írja versében, ezek a szakszervezeti könyvtárak a harcba induló munkások hajlékaivá váltak. Tolna megyében elsősorban a Simontomyai Bőrgyár üzemi könyvtárát kell megemlítenünk, mint olyant, amely méltón követte a munkáskönyvtárak hagyományát. A felszabadulás után megváltozott a helyzet. A szakszervezeti és üzemi könyvtárak szélesre tárt ajtókkal várták a munkásokat, akik többségükben éltek is a lehetőséggel. Tolna megyében mindössze hatéves múltra tekint vissza az SZMT könyvtára. 1960-ban 2245 kötettel és 6647 olvasóval kezdték a munkát, s ma már 80 ezer kötettel rendelkeznek, és több mint nyolcezer rendszeres olvasójuk van. Akkor, hat évvel ezelőtt átlagosan 4 könyv jutott egy olvasóra, ma már lore emelkedett ez a szám. E fejlődést nagymértékben elősegítette a megye üzemednek szakszervezeti bizottságaitól kapott segítség. 1963-ban 24 ezer forinttal, 1965-ben pedig már 40 ezer forinttal segítették az SZMT könyvtárát. A felszabadulás után megváltozott a szakszervezeti könyvtárak feladata. Ma már elsősorban a népművelés szolgálatában állnak ezek a könyvtárak, miközben szórakoztatnak és pihentetnek. Napjainkban a szervezett munkások 18 százaléka rendszeres olvasója a szakszervezeti Értesítjük kedves vevőinket, hogy telepünk 1967. január 2-től 5-ig leltározás miatt zárva tart. TÜZÉP V„ Szekszárd (175) Hl December 21-én jelenik meg cl QUjfLLLiiáq- 1967-ll, izlnej laünapláf a. 1 21-i számunkhoz ingyen mellékeljük! I Kérje lapunk mellé a postai kézbesítőnél és az elárusító* | helyeken. nimiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiimiiiiiimiiiiiiiiE'iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiimiiiiimiiiniiiiiiiiH»iiiitmimiiiiiiiiimii — 160 — A londoni törvényszék sok huzavona után úgy döntött, hogy csak hat embert állít a vádlottak padjára. James Caroll, John Kennedy, Martin McLeglen, John Purtle, James és Thomas Rider ellen emeltek vádat. Őket tekintették a főkolomposoknak. A tárgyalást 1883. április 12-én kellett volna megtartani Londonban, Wilson bíró elnökletével. Emilius Irving közvádló kérte, hogy másutt tartsák meg a tárgyalást, nehogy a közvélemény hatással legyen a kimenetelére. Javaslatát nem fogadták él, ellenben elodázták a tárgyalást. A bíróság meg az esküdtszék októberben ült össze, hogy kimondja az ítéletet. A Donnellyéket már rég örök nyugalomra helyezték. Comolly a helyi pap tartotta a gyász- szertartást. Egyebek között elmondotta, hogy gyakran megkísérelte, hogy jó útra térítse a gonosz család tagjait, de sikertelenül. Végre elérkezett a tárgyalás napja. A bíróság úgy döntött, hogy minden vádlottat külön hallgat ki, s mindegyik felett ítélkezik. Elsőnek James Caroll ült a vádlottak padjára. Azzal terhelték, hogy megölte Joan Donnellyt. Johnny Conor a koronatanúként beidézett 11 éves gyerek megismételte meséjét és kereszt- kérdések pergőtüzében sem zavarodott meg. Több mint három órán ,' e: észtül faggatták, s ő minden kérdésre azcnnal válaszolt. — 161 — — Ki rontott be Jim Donnelly hálószobájába? — tette fel a kérdést a védőügyvéd. —- James Caroll — válaszolt Johnny. — Nem tévedsz? Az előbb azt mondtad, hogy szörnyen megijedtél, hogyan emlékszel akkor olyan pontosan az eseményekre? Lehet, hogy csak káprázott a szemed? — Nékem-jó szemem van: nem tévedtem — hangzott a fiú válasza. Az esküdtszék azonban nem tudott egyöntetűen döntést hozni, ezért elodázták a tárgyalást. Bedalphe járás lakói kiálltak a vádlottak mellett, nyíltan hangoztatták, hogy ártatlanok. Egy lucani lakos a következő nyilatkozatot adta a London Advertiser tudósítójának. — Valahányan egyetértenek velem, hogy mindazokat, akik részt vettek a Donneilyék le- gyilkolásában, ki kell tüntetni. Meggyőződésem, hogy külön hely illeti őket a mennyországban. 1881. januárjában sor került a következő tárgyalásra is. Kanada három legismertebb ügyvédje védte James Carollt. Február 2-án délután három óra tájban egy Francis nevű ember az esküdtszék nevében bejelentette: ■*— James Caroll nem bűnös! — 162 — A teremben egybegyűlt emberek ujjongani kezdtek. Megéljenezték az esküdtbíróságot meg James Carollt, James Carollt tehát felmentették a vád alól. Ezáltal elesett a többiek éllen felhozott vád is. James Caroll, Martin McLeglen. John Kennedy, John Purtle, James és Thomas Rider diadalmasan visszatértek Lucanba. Hősként üdvözölték őket. Hatalmas tömeg gyűlt össze fogadásukra. A helyi fúvószenekar indulókat harsogott a községi tanács elnöke beszédet tartott, az emberek egymást tiporva tolakodtak, hogy az ünnepeltek közelébe férkőzzenek és kezet szorítsanak velük, A Central-szállóban fogadást rendeztek tiszteletükre. A vacsorát tánc követte. Hajnalig mulattak az egybegyűltek. Lucanban még nem volt ekkora ünnepség A hét hőst kinevezték a vidék „felszabadítóinak.” Az idő tájt, amikor a Central-szállóban az emberek mulatoztak, énekeltek, táncoltak, egy jól megtermett, sápadt arcú ember ment végig . a lucani főutcán és betért a Western Bárba, Robert Donnelly volt, aki letöltötte büntetését és visszatért szülőfalujába.
