Tolna Megyei Népújság, 1966. december (16. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-13 / 293. szám
6 TOLNA MEGTEI NEPŰJSAS IOoG. december 13.' Mexikó 1968: a sportorvosok olimpiája Csillagszerző verseny Szekszárdon A tavaly sikeresen ■ megrendezett csillagszerző verseny után ismét nyílik lehetőség a megtisztelő „csillagos'’ I. osztályú sakkozóminősítés megszerzésére. A megye neves sakkozóinak részvételével a TIT-klub helyiségében szombaton ünnepélyes keretek között kezdődött meg a verseny. Az első győzelmet Simon József majosi \ versenyző vívta ki. Ellenfele nyílt játékú, „királyhuszár” cseles megnyitása után pontos bábkezeléssel veszi el a tetszetős, élénk menetű, változatos játszma élét. Lépésről lépésre morzsolja fel az egyébként ügyes csel játékos Majnay Antal erejét, s fekete színnel is győz a 42. lépésben. ötletesen szép játszmában nyer Sántha István máza- sízászvári versenyző Kiss Ernő ellen. A dr. Boros György és a bajai Sudár Géza nyugodt, végjátékéval kényszeríti feladásra az egyszer pontatlanul lépő i Ej. Prantner Jánost. Tóth Gyulát dicséri már az is, hogy magas ko- ra ellenére „csatársorba'1 állt, s fiatalos lendülettel kényszeríti térdre Pékár Koméit. Az első nap eredményei: Sudár Géza—ifj. Frantner János 1:9, Sántha István—-Kiss^ Ernő 1:0, dr. Bores György—Borsodi István 0,5:0,5, Majnay Antal—Simon József 0:1, Tóth Gyula—Pékár Kornél 1:0. Vasárnap reggel 9 órakor kezdődött a verseny. Az első naphoz méltóan most is változatos megnyitásokkal indult a „szótlan” játék. Most Pékár Kornél, Tóth Gyula, Sántha István győz, s a Majnay—Borsodi párharc eldöntetlen. Eredmények: ifj. Prantner János—Pékár Kornél 0:1, Simon József—Tóth Gyula 0:1, Borsodi István—Majnay Antal 0,5:0,5 Bors József—Sántha István 0:1. A vasárnap délutáni mérkőzés már két külön dicséretet érdemlő mattöt hozott. Az első „fojtott” mattot dr. Boros György adta csillogó játék, s vezéráldozat után huszárjával. Ellenfele gyászos színű királyát saját bábjai gúzsba kötötték. Védheteflen mattot kap a király a hB ponton. Csaknem ugyanolyan módon mattolja Sántha István is Sudár ■Gézát remek támadás és pontos kivitelezés után ugyancsak a h;J ponton. Tóth Gyula vezérgyalog megnyitásával hosszas küzdelem után biztosan szerzi meg a győzelmet Borsodi Istvánnal szemben. Sipos József ellen pedig ifj. Prantner János hátrányos helyzetben is támadószellemű játékával győz. Eredmények: Sipos József— ifj. Prantner János 0:1, Sántha István—Sudár Géza 1:0, dr. Boros György—Bors József 1:0, Tóth Gyula-r-Borsodí István 1:0, Pékár Kornél—Simon József 1:0. (H. J.) SPORTHÍREK A Bonyhádi Járási Sakkszövetség december 18-án, kilenc órakor Bonyhádon a cipőgyári étteremben rendezi a járási ifjúsági és serdülő fiú sakkcsapatbajnokságát. Nevezéseket december 15-ig fogad el a szövetség. * Az Inter repülőgépén elhelyezett állítólagos bomba végül is Rómában robbant: Budapestről hazatérve ugyanis Angelo Moratti hivatalosan bejelentette, hogy leköszön a klub élnöki tisztségéről. „Már régóta szándékomban volt ez a bejelentés, de úgy.érzem: ez a legalkalmasabb pillanat. Az Inter sikereinek teljében ugyanis senki sem vádolhat engem azzal, Hogy nehéz napjaiban hagyom el a klubot”.— mondta a milánói iparmágnás. Egy tény: ha kitart elhatározása mellett, az Inter játékosai számára hamarosan csak emlék 'lesz a tejjel-mézzel folyó Kánaán. * Egy hónapiig nem tarthatott edzést Jim; Ryun, az amerikaiak ifjú középtávfutó világrekordere, akit az ISK szavazásán az év legjobb sportolójának választottak. Október végén ugyanis makacs hátfájdalmai támadtak, járni is alig tudott. A legújabb jelentések szerint már rendbejött és reméli, hogy fedettpálya- idényre formába is lendül. * A Középdunai Intéző Bizottság házi dobóversenyt, rendezett a Paksi Gimnázium tornatermében. Ezen a vendéglátó paksi, a dunaújvárosi és dunavecsei ifjúsági horgászok vettek részt. A verseny az ifjúságiak részére 3 tusa peremfutós dobószámból állott. A verseny után a gimnázium KISZ-szervezete tánccal egybekötött teadélutánon látta vendégül a résztvevőket. * Mr. Shanky, a Liverpool menedzsere nem szívbajos, merész nyilatkozatából legalábbis erre lehet következtetni. A labdarúgó- világban nagy meglepetést keltő 5:1 arányú vereségük után, amelyet az Ajaxtól szenvedtek el, a menedzser kijelentette: „Semmi baj, a Liverpool jut tovább a Bajnokcsapatok Európa Kupájában, a visszavágón legalább hét gólt rúgunk Ajaxnak .. A múlt héten ünnepelte alapításának 170. évfordulóját a világ legöregebb sportegyesülete. A nagyszerű jubileum a svédek ma is számos kiemelkedő eredményt elérő klubjának, az „Up- salai Uszótársaság”-nak a nevéhez fűződik, amelynek alapítási okmánnyal 1796-ban kelt. * A Tatabánya csapata Innsbruckból hazatérőben vasárnap a salzburgi Austria ellen 1:0 arányban nyert Menczel góljával. * Befejezéshez közeledik a Má- za-Szászvári Bányász iker tekepályája. Az új létesítmény 260 ezer forint értékű, melyben a sportkör tagsága és vezetősége1 70 ezer forint társadalmi munkát végzőit, A tekepálya felavatására előreláthatólag május 1-én kerül sor. * Munkácsi második Havannában. Tíz európai ország versenyzőinek részvételével kezdődött Havannában a nagy nemzetközi atlétikád viadal. A magyar színeket az első napon Munkácsi Antónia képviselte: az angol Board (55) mögött a második helyen végzett 57,5-tel a 400 m~en. Meglepetés, hogy a férfi diszkoszvető világrekorder Csehszlovák Danek1 vereséget szenvedett az NDK-s Mildetől. * MEXTKÓBAtí MAGYAR CSÁPATGY’ÖZELEM A mexikói nemzetközi kerékpáros körverseny magyar idő szerint hétfőre virradóra befejeződött. A 19. egyben utolsó szakasz távja 134 kun volt. A szakaszgy őzeimet 42 094 in ló átlaggal a lengyel Kudra szerezte meg. Holtversenyben a 9. helytől következtek: .Juhász, BaiLaskó, Megyercfi, JuszkóL A 19. szakasz után a mexikói kerékpáros körvierseny egyéni győztese Sabas Cervantes (mexikói) tett. .. .4. Balaskó (magyar), 5. Me- gyerdi (magyar), ... 7. Juszkó (magyar), 8. Juhász (magyar). Az összetett csa paitversenyt a magyar együttes nyerte 283:53:27 órával, 2. Pepsi-eo4 a (mexikói i Azon még lehet vitatkozni, hogy miért éppen a 230C méter magasan fekvő Mexico Cityt választották az 1968. évi olimpia színhelyéül, de arról már csak vitába sem lehet bocsátkozni, hogy ennyi élettani problémát nem hozott felszínre egyetlen olimpia s sem. Talán az eddigi játékokról összesen nem írtak annyi előzetes tanulmányt, mint amennyi megjelent Mexikóról. Pedig hol vhn még az olimpia? Tavaly és az idén is rendeztek nemzetközi sporthetet Mexico Cityben. A tavalyi tanulságok egyik legfontosabbja volt, hogy az 1968-as olimpia előkészületeiből a sportorvosnak legalább akkora részt kell vállalnia, mint a versenyzőnek és az edzőnek. Idén októberben ennek a gondolatnak a megvalósításaként már 22 ország száznál több sportorvosa gyűlt össze Mexikóban. Valóságos laboratóriumokat építettek fel, a legkülönbözőbb és legmodernebb készülékekkel vizsgálták, milyen változásokat okodnak a sportolók szervezetében a különleges klimatikus és magassági viszonyok. A legnagyobb apparátussal a szovjet és a nyugatnémet sportgasan fekvő vidékén készült a próbaolimpiára. Általános a vélemény, hogy a magaslati felkészülés lesz a kulcsa a mexikói jó szereplésnek. A nyugatnémetek —< amint Rein- dell prőfesszor írja —, jövőre nagyszabású kísérleteket végeznek ennek a kipróbálására. A fredburgi klinikán 30 kiválasztott atlétát tövéről hegyére átvizsgálnak, aztán a csoport egyik felét elküldik a francia Pireneusokba, s ott kemény edzés következik. Ez a csoport csak tíz nappal a próhaolimpia kezdete előtt érkezik Mexikóba. A másik 15 atléta viszont három héttel a sporthét kezdete előtt a versenyek színhelyén lesz. Az a kérdés, hogy melyik csoport tagjai érnek el majd jobb eredményeket, (természetesen előző teljesítményeikhez viszonyítva), és hogyan hat majd Mexikó az egyik, illetve a másik csoport atlétáira. A november végén Mexikóban szereplő magyar kerékpárosok Galyatetőn próbáltak akklimat:- zálódni. Rövidesen ők is vála- szolhátnalc arra, volt-e valami haszna ennek a mintegy 1000 m- es magasságban történő felkészülésnek. Egy azonban biztos. A mexikói olimpián az orvostudomány segítsége nélkül egyetlen versenyző sem tud majd kiemelkedő eredményt elérni. ZSOLT RÓBERT vjj. vvocitv v i ui uciXV i-U-i. ívupcuiu ■ jól érzékeltetik, micsoda fel- készültséggel végezték kutatómunkájukat a szakemberek. Első képünk közvetlenül az 5000 m-es síkfutás után készült, a szovjet Jurij Tyurinról. (Első képünk). A sportorvosok először is azt rögzítették, milyen állapotban volt Tyurin a futás után. Egyikük a vérnyomást mérte, a másik — dr. Eleonora Matvejeva — maszkot szorított a versenyző orrára, szájára, és a kilégzett levegőt hermetikusan elzárt gumi- zsákba vezette. A zsákokat dr. Nyikolaj Vokov azonnal a laboratóriumba vitte. (Második képünk), ahol megmérték a kilégzett levegő oxigén- és széndioxidtartalmát és egyéb vizsgálatokat is végeztek. . A nyugatnémetek kutatásait dr. Herbert Reindell, a frelburgi egyetem munkapszichológiai és sportorvosi tanszékének profesz- szora irányította. Erről a munkáról a tanár nagy cikket írt a Stern című lapba és ott jelentek meg ezek a fényképek is, amelyek a 3000 m-es akadályfutásban szerepelt Wogatzkin végzett vizsgálatokat mutatják be., A futás előtt kerékpáros ergométeren mérték a teherbíróképességét, s közben egy spirométerről olvasták le a versenyző tüdőkapacitását. (Harmadik képünk). A szívvizsgálathoz szükséges elektro- kardiográf elektródjait Wogatzki hátára erősítették. A laboratóriumban analizálták a spirométerből vett levegőt, vizsgálták a yércukor és tejsav mennyiségét és igyekeztek minél teljesebb képet kapni a versenyző szervezetének terhelés alatti állapotáról. Amint pedig_ Wogatzki a futás során célba ért, ismét nekiestek az orvosok és az alig támolygó sportolóra újra csak vezetékeket szereltek és megint csak következtek a hosszas vizsgálatok. A száz és ezer vizsgálat eredménye és főképp a belőlük levont következtetések még nem ismeretesek (hónapokig folyik még a munka), de nem is valószínű, hogy mindent * yilvános- ságra hoznak. Amint az értékelés befejeződik, a szocialista országok feltételezhetően kicserélik majd tapasztalataikat. Két magyar sportorvos is gondos tanulmányokat végzett a próbaolimpián és a vezetők, versenyzők is rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek. Dr. Kamuti Jenő elmondta például, hogy rendszeresen végzett méréseket Mexikóban. Szokatlan volt, hogy 20 perces iskolázás után már fáradtságot éreztek, holott idehaza legfeljebb 30—40 pete után fáradtak el. A versenyek alatt erősen jelentkezett az oxigénhiány, rendkívüli módon felszökött az érverés. Érdekes viszont, hogy a szervezet nagyon hamar regenerálódik. Feltűnő volt, hogy mennyire frissen versenyzett a vívók közt a francia Noel. Kiderült, hogy ő egyhónapon át a Pireneusok ma