Tolna Megyei Népújság, 1966. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-11 / 266. szám

8 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 196G. november 11. roiiw Mserti, NÉPÚJSÁG AGVAB.-SZOCIALISIA MUNKASPAflT.TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJAj-j 40 OOO már megérkezett, 20 OOO még jön A fö ldm ű vessző vetkezetek Tol­na megyében három helyen ren­delkeznek központi facsemete­teleppel: Dunaföldváron, Szek- szárdon és Tamásiban. A telepek az elmúlt napokban 40 000 fa­csemetét kaptak, s rövidesen 20 000 érkezik még. A számok mö­gött a földművesszövetkezetek nagyon örvendetes gazdasági ténykedése húzódik. A földmű­vesszövetkezeti életben előtérbe került a háztáji gazdaságok fo­kozottabb segítése, a szórvány­gyümölcsösök felújítása, fejleszté­se, mert ez is jelentősen befolyá­solhatja a közellátást, elsősorban a helyi jellegű igények kielégí­tését. Ennek egyik előfeltétele a megfelelő szaporító anyag bizto­sítása. Már az előző években is került forgalomba kisebb meny- nyiségű szaporító anyag, de közel sem annyi, amennyi komolyan éreztethette volna hatását. Most sikerült áttörni a jeget, nagy mennyiség áll a háztáji gazdasá­gok rendelkezésére. Az ország legkülönbözőbb szaporító telepei­ről szedték össze az anyagot. Nemcsak a mennyiség nagy, ha­nem a választék is. Az előző években legfeljebb néhány ba­rackfajta volt, más gyümölcs- fajtából legfeljebb mutatóban. Ezúttal almából, körtéből, szil­vából és cseresznyéből is nagy a választék. A tavasszal ugyan­csak hoznak még a megyébe gyü­mölcsfacsemetét, de arra töre­kedtek, hogy most, az őszi hó­napokban is minél több álljon rendelkezésre, mert a gyakorlati tapasztalatok szerint az őszi ül­tetéseknél jobb az eredés. ítéletek balesetokozásért Kardos László szekszárdi lakos ez év július 10-én a 6-os úton a Garay Tsz pótkocsis vontatójával egy dűlőútra akart bekanyarodni. Eközben azonban nem jelezte szándékát megfelelő módon. Ezért az utána motorral haladó Markó Kálmánnal összeütközött. A bal­eset következtében Markó nyolc napon túl gyógyuló, utasa köny- nyebb sérülést szenvedett. A szekszárdi járásbíróság Kardos Lászlót négyhónapi felfüggesztett szabadságvesztésre és 500 forint pénzbüntetésre ítélte. Kernya József bajai lakos sze­mélykocsijával július 26-án Paksról Szekszárd felé indult. In­dulás előtt nem vizsgálta meg a kocsit, s csak útközben derült ki, hogy fékberendezése nem töké­Új csillagászati szakkör Szekszárdon Csillagászati szakkör alakult a szekszárdi Garay János gimnázi­umban a TIT támogatásával, Olay Péter fiatal tanár vezetésé­vel. A diákcsillagászok a TIT megyei hasonló szakosztályának felnőtt tagjaival együtt még az idén megkezdik az égitestek, a bolygók tanulmányozását a szek­szárdi szőlőhegyen most felépült csillagvizsgáló toronyban. Ehhez egy Newton-szerelésű tükröstáv­csőről gondoskodott a TIT. A távcsövet már felállították a for­gatható kupola alatt, s jelenleg rendbe hozzák a fiatalok, mivel használtan kapták, s némi ki­igazításra szorul. s TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja „ Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd. Mártírok tere 15—17. Telefon: 29—01. 23—81. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd. Béla tér 1. Telefon: 20—11. 20—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF. Készül a Szekszárdi Nyomdában Felelős vezető: Széli István Széchenyi utca *8. Telefon: 29—21; Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dil egy hónapra 13 Ft Index-számi 25 061 letes. Az út egyik szakaszán gu­mijának futófelülete levált. A csattogásra Kernya József meg­ijedt, hirtelen fékezett. A fék csak a baloldali kerekeket fogta. Ettől a kocsi a sikos úton a bal­oldalra sodródott, majd az árok­ba- borült. A kocsi két utasa könnyebben megsérült. A szek­szárdi járásbíróság Kernya Jó­zsefet 10 százalékos bércsökken­téssel járó öthónapi javító-nevelő munkára ítélte. Búzás József sárpilisi lakos ez év augusztus 31-én fiával moto­ron Bonyhádra indult. A 6-os úton egy személykocsi után ha­ladva, nem tartotta be a köve­tési távolságot. Amikor a sze­mélykocsi fékezett, megpróbált elsurranni mellette, de nem sike­rült és az úttestre Zuhant, s át­sodródott a baloldalra, ahol ép­pen egy személykocsi jött szem­be. A gázolást elkerülve, ez a kocsi a betonkorlátnak ütközött. Búzás és fia könnyebben meg­sérült. A szekszárdi járásbíróság öthónapi felfüggesztett szabad­ságvesztésre és 800 forint pénz- büntetésre ítélte Búzás Józsefet. Az egész világ megmozdult az olasz árvízkárosultak megsegítésére Firenze (MTI) Az egész világ megmozdult az olaszországi ár­vízkárosultak megsegítésére és a tönkrement műkincsek helyreál­lítására. Egyre-másra érkeznek jelentős küldemények az egyes országok Vöröskereszt-szerveze­teitől. Firenzében hamarosan kü­lönbizottságot létesítenek a mű­kincsek megmentésére. Ugo Pro- cacci professzor, a firenzei mű­kincsek főfelügyelője, ezzel kap­csolatban elmondta, hogy a bi­zottságban, amelynek élén Firen­ze polgármestere áll majd, olasz és külföldi személyek fognak össze a műkincsek megmentésére, helyreállítására. Sorra érkeznek már az olasz városokból és Lon­donból a restaurációs laborató­rium kellékei. Nagyobb szállít­mány érkezett a helyreállítás egyik legfontosabb segédeszközé­ből, a japán papirosból, amely- lyel a festményeket úgy tudják szárítani, hogy a színekben nem esik kár. A világ minden részéről akad­tak már jelentkezők a firenzei bizottságba. Az olasz rádió és te­levízió bejelentette, hogy az Egyesült Államok bizottságát Jacquelin Kennedy vezeti. Fel­ajánlotta segítségét Edward Al- bee drámaíró és John Steinbeck író is. Franco Zeffirelli, a neves olasz filmproducer dokumentum­filmet készít az árvíz sújtotta Fi­renzéről, s ezzel támogatja a vá­ros felhívását, amelyet a világ­hoz intézett. Az egyiptomi felhőszakadás pusztításai A kairói lapok beszámolnak a kedd este tombolt vihar pusztí­tásairól. Áz Egyiptomban példát­lan hevességű vihar végigszágul- dott a Nílus deltavidékén, tojás- nyi jég záporozott az ültetvé­nyekre, az esővíz elöntött több utcát a városokban. A Kairó és Alexandria között húzódó sivatagi utat a kikötő­város közelében 11 kilométeres szakaszon elöntötte az áradat. A víz mélysége egyes szakaszokon meghaladta a két métert. 14 autó­busz, valamint negyven személy- gépkocsi és húsz teherautó re­kedt meg az elárasztott úton. Az utasokat mind kimentették és Alexandriába szállították. A légi; erő helikopterei és a flotta ro­hamcsónakjai is részt vettek a mentőakcióban. V ízállásj elentés A Duna vízállása november 10-én Dunaföldvámál 198 cm, Pákánál 270, Bajánál 390, Bétá­nál 254, Mohácsnál 403 cm. A Sió vízállása Palánknál 122, Simontornyánál 147 cm. A Nádor Sióagárdnál 115 cm. A Duna vízállása Budapestnél ma, 11-én 265 cm, holnap 12-én 255, Mohácsnál ma, 11-én 415, holnap. 12-én 400 cm. Anyakönyvi hírek (Dombóvár) Dombóvárait 1966 október hónap­ban 12 születést, 14 házasságkötést és 5 halálesetet anyakönyveztek. Születések: Tevesz Tamás Antal, Varga Ferenc Zoltán, Kalmár Géza Attila, Varga Endre, Harta Ferenc, Kelemen Mónika, Balogh Erika, Fa­zekas Éva, Leskó Judit Anna, Tóth Ildikó, Orsós Mária, Illés Zsolt. Házasságkötések: Maros Jenő Jó­zsef—Rozsmán Magdolna, Verhás Fe­renc—Szalai Etelka, Kasziba Lajos— Till Mária, Kolozsvári József—Lénárd Margit Ilona, Hegyi István—Visnyei Anna, Nagy Béla—Noé Ilona, Király István Attila—Barna Éva, Rácz Já­nos—Bódog Teréz, Kovács József— Kovács Margit, Bömse József—Hor­váth Mária, Nagy Ferenc—Púp Aran­ka, Gábor László Sándor—Orsós Ro­zália, Marosi Antal—Szemes Ágnes, Jakab Zoltán Péter—Bódog Margit. Halálesetek: Békés Adolfné, Muczi- na Anna, Gärtner András, Székely Andor, Dévai Antal Károlyné, ülés József. Míf NOVEMBER Névnap: Márton. 11 A Nap kél 6.43. nyugszik' 16.13-kor. A Hold kél 4.58, nyugszik PÉNTEK 15.40-kor. 175 éve, 1791. november 11-én született Katona József a legnagyobb magyar drá­maíró. Mint fiatal jogász nagy vonzalmat érzett a színészet iránt. Többször lépett színpadra és színdarabokat írt. Nevét a halhatatlanok sorába emelő nagy művét, a Bánk bánt 23 éves korában alkotta. A forradalmár lelkű drámaíró nagysze­rű alkotásának színpadi előadását a cen­zúra eltiltotta. Művének sikerét a fiata­lon, 28 éves korában elhunyt szerző már nem érhette meg. Csak három évvel ha­lála után, 1833-ban került színre és kezdte meg mindmáig tartó diadalútját. HOL A MEDVE? (Stern karikatúrája.) — Elkészült Tolna megye három Sütő­ipari Vállalatának öt­éves, 1971-ig szóló fejlesztési terve. Ezek szerint: bővítik, s ez­zel párhuzamosan új, korszerű kemencét építenek a Szekszár­di Kenyérgyárban, ugyancsak Szekszár­don a 3. számú üzem­ben, Nagymányokon, Bonyhádon. Uj sütő­üzemek is létesülnek a megyében, Bátaszé- ken, Pakson, Duna- földváron és Nagydo- rogom. — A Dunakanyar­ba és Tatára szervez hétvégi kirándulást — szombaton, vasárnap — a Tolna megyei Állami Erdőgazdaság tamási központjának szakszervezeti bizott­sága. — Hűtőfelújító üzemrészt hozott lét­re a Várdombi Gép­javító Állomás a III. negyedév elején. Eb­ben az időszakban mintegy ötven, külön­böző típusú traktor- hűtőt újítottak fel. A IV. negyedévben és a további időszakokban mintegy kétszázat ja­vítanak meg, tesznek ismét használhatóvá. — A Tolna megyei Tejipari Vállalat dol­gozói a IN. pártkong­resszus tiszteletére 1 millió forintos ered­ményterv-túlteljesí­tést vállaltak. A no­vember elején meg­tartott értékelésnél megállapították, hogy ezt a vállalást alapo­san túlteljesítették, mivel 1 millió 527 ezer forint értékű eredménytöbbletet ér­tek el. — A Bonyhádi Já­rási Tanács mezőgaz­dasági és művelődési állandó bizottsága együttes ülést tartott november 9-ón a Lengyeli Szakmun­kásképző Iskolában. Az állandó bizottsági ülésen a szakmunkás­képzés helyzetéről, feladatairól tárgyal­tak. — Jutalom a 25 000. múzeumlátogatónak. A szekszárdi múzeu­mot fennállása óta az idén látogatták a legtöbben: már a h uszonötezredikhez közeledik a nézők száma. A múzeum vezetősége elhatároz­ta, hogy a 25 000. látogatót értékes ju­talomban részesíti. — A Fővárosi Bíró­ság csütörtökön dél­előtt ítéletet hirdetett Petre Ferencné, Jenei Magdolna 31 éves ócsai lakos bűnügyé­ben. Az asszony zseb­kendőt tömött a Rácz- fürdő illemhelyén megszült fiúgyermeke szájába, majd eltá­vozott. A gyermeket később megtalálták és megmentették. A bí­róság háromévi sza­badságvesztésre ítél­te. — Átadták a ha­táridő előtt öt héttel elkészült Mucsi-hidat Kisdorogon. Az egy­millió forintos beru­házás kivitelezője, a Hídépítő Vállalat szekszárdi építésveze­tősége dicséretet ka­pott a jó munkáért. A MAGYAR TV MOSÓRA: 8.05: Iskola-tv. 10.15: Candide, avagy a XX. század optimizmusa. Ma­gyarul beszélő francia film. (ism.) 11.30: Vita­műsor a zöldségeüátás- ról (ism.) 12.00: Tele­sport. (ism.) 13.35: Is­kola-tv. A JUGOSZLÁV TV MŰSORA: 9.40: Iskola-tv. 14.50: Iskola-tv. 17.55: Hírek. 18.00: Huszonöt perc... 18.25: Műsorismertetés, 18.30: Tv-újdonságok. 18.45: Zenei magazin. 19.30: Népi muzsika. 19.54: JÓ éjszakát, gye­rekek! 20.00: Tv-híradó. 20.30: Hirdetések. 20.35: A fehér ruhás ember. Angol játékfilm. 22.05: Tv-híradó. FELHŐS. SZELES IDŐ Várható időjárás ma estig: túlnyomóan felhős, helyenként ködös idő. Néhány helyen eső. A Dunán­túlon megerősödő szél. Várható legma­gasabb nappali hő­mérséklet 7—12 fok között. — A XIV. sz. Autó javító Vállalat sió foki, kaposvári, é pécsi üzemeiben vég zendő személygépko esi és tehergépkoci futójavítási, I—I] szemle és középjavi tási munkára az 1961 évre szerződést kői írásbeli bejelentés: Pécs, Munkácsy Mi hály u. 35. sz. al kérjük küldeni, a ki vánt javító üzemegy ségünk megjelölésé vei. (52

Next

/
Thumbnails
Contents