Tolna Megyei Népújság, 1966. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-06 / 263. szám
VATI JÓZSEF: ANYA MKZLAI GYÖRGY: Szüretkor Emlékessem régmúlt őszidőkre: szőlősorok közt botorkált a lábam. Kínálta, kincsét szlanka, rizling-tőke, s a nap aranyja ömlött szét a tájban. Szüreteltünk... A vödrök gyorsan teltek, A puttonyos gömyedten vitte terhét: s fölöttünk úszott egy-két kósza felleg ... Ó, — ködbevesző régi régi emlék!... Évek dandárja zúgott el felettem. Hajam megőszült, s megritkult egészen. Hogy otthonom volt, — már-már elfeledtem, de így szürettájt melegét még érzem. S lelkem elillan, elszáll messze innen egy Sió menti kies pannon tájra. Emlékek arany porával behintem, és szívem is elküldöm hozzá fájva. >« Molnár Géza: Rakéták és galambok Trtak és filmeztek, beszéltek róla, két aspektusból: érte és éllene. Könyvtárnyi könyvben, vezércikkek, megemlékezések légiójában, filmek tucatjaiban örökítették meg eszményeit, eseményeit, vezéralakjait, nem is említve itt a katedrákat és gyűléstermeket. Szeretni lehetett, gyűlölni lehetett ezt az eseményt, de közönyösnek maradni iránta nem, mert minden nép, minden osztály, s minden ember életébe belessióit, változtatott rajta, a változások máig nyúlnak, s folytatódni fognak, tán az idők végezetéig. Az első hasznos nukleáris robbanása volt ez a történelemnek, mely évezredek bilincseit szakította le az emberről, s láncreakciója a század olyan méretű átalakítását indította el, amely a politikai és társadalmi változások előretartó, progresszív folyamatain túl a kultúra, a tudomány területeire is átcsapott, s megállíthatatlan erővel helyezte centrumba az embert, a dolgozó ember igényeit. Innen van, ebből a szakadatlanul ható és változtató energiájából a Forradalomnak, hogy az évek múltával új és új jegyeit fedezzük fel a világon, új és új gyümölcseit érleli a humanista civilizációnak s az évfordulók jó alkalmat adnak, hogy a gazdagodást szemügyre vegyük, azt, ami szemhatárunkba fér, rögzítsük, hisz teljes felmérésére úgysem vállalkozhatunk ^Oroszország az első világ- háború végén nemzeti katasztrófa felé rohant, s úgy tűnt, nincs olyan erő, mely a mélybe zuhanást megakadályozhatja. A frontok mészárszéke új, s újabb kátonatömegeket nyelt el, a hátországban éhínség dúlt, a gazdasági összeomlás aláaknázta az ipart és mezőgazdaságot. Adatok: az ipar össztermelése 1917-ben az 1916. évi felére csökkent, márciustól augusztusig 568 üzem szüntette be a termelését. 1914. júliusában 1,6 milliárd papír- rubel volt forgalomban, 1917. novemberében 22,4 milliárd, az államadósságok 50 milliárd rubelre emelkedtek. A munkások reálbére 1917-ben az 1913. évinek 57,4 százalékára zuhant, A közszükségleti cikkek ára tizenkétszerese, az élelmiszereké kilenc és félszerese volt a háború előttinek. A háború ugyanebben az időben mesés haszonhoz juttatta a bankokat és az iparvállalatokat. Az orosz nemzeti vagyon kiárusítása is folyt, 1917. nyarán az ipari és banktőke gazdái úgy döntöttek, hogy az uráli vasbányákat, a moszkvai szénmedencéket, a kaukázusi rezet, az altáji aranybányákat, Szahalin szén- és kőolajkincsét koncesszió formájában, megalázó feltételekkel az amerikai tőke kezére játsszák. Vajon a Téli Palota ostromára T induló katonák és matrózok, felfegyverzett munkások akkor, azokban a zimankós téli napokban tudták-e, hogy forradalmuk túlmutat Oroszország határain? Tudták-e vajon, hogy rohamuk nemcsak Oroszország nemzeti létének megmentéséért folyik, hogy gépfegyvereik nemcsak a szipolyo- zó orosz burzsoáziára, nemcsak a kancsukás arisztokráciára dörögnek, hogy puskatusaikkal nemcsak a cáratyuskás, tőkés, földesuras, pópás államrendet verik szét, de' a Nagy Október ágyú- tűzét szétgörgeti a történelem, a világ négy égtája felé?... T udták. A forradalom zseniális vezérének, Leninnek munkássága, fellépése kezdeteitől az imperializmus világrendszere ellen irányult, a munkásosztály harcának világméretű győzelméért. Lenin tisztában volt vele, hogy az imperializmus láncának Oroszország «testén felszakított, leggyengébb láncszeme igazi „láncreakció” kezdetét jelenti. Lenin nem hitt a forradalom exportjában, de tudta, hogy a forradalom maga beleszól a világtörténelembe is. Már a forradalom győzelmének másnapján, november 8-án este a II. szovjetkongresz- szuson felolvasta a békéről szóló dekrétumot, amely a szovjethatalom nevében kijelentette: „A kormány az emberiség elleni legnagyobb gonoszlettnek tartja ennek a háborúnak folytatását, amely azért folyik, hogyan osz- szák fel az erős és gazdag nemzetek között az általuk meghódított gyenge népeket, es ünnepé ezt a háborút a fentebb megjelölt és kivétel néikül minden nép számára egyaránt igazságos feltételek alapján megszünteti'. A forradalom tehát már szinte születése pillanatában beleavatkozott a világtörténelem menetébe, nemcsak példaadásával, nemcsak eszméinek szétsugárzá- sával, de aktív politikai lépéseivel is. Azt mondta Lenin erről a forradalomról: „Megteremtettük az állam szovjet típusát, és ezzel új világtörténelmi korszakot nyitottunk: a proletariátus politikai uralmának korszakát, amely felváltja a burzsoázia uralmának korszakát”. A világ első munkás-paraszt állama a szovjet hazában nemcsak az emberiség utópisztikusnak tűnő, nagy álmát valósította meg, a kizsákmányolástól is szabad szocialista társadalmat, mely a termelés javait, a kultúra szépségeit, a tudomány vívmányait a dolgozók nagy közösségének hasznára gyümölcsözte! i, de a maga szervezett erőinek támogatásával az egész emberiség sorsának alakulásába is beleszól. A fasizmus elleni harc példázata, a közép-európai népek nagy családjának felszabadítása, a népi demokratikus államok kialakulása, mint ennek a világformáló tevékenységnek döntő állomása —, közismert. Hazánk nemcsak szabadságát, de szocialista rendjének állandó segítését, s újólagos megmentését köszönheti a testvéri szovjet népnek. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom tüze szerte lobog e hazában, jó embermeleg fénnyel világítja munkánkat, utunkat. S, hogy éppen napjainkban Vietnamnak mit jelentenek a szovjet rakéták és szovjet szakemberek, azt a vietnami államférfiak nyilatkozatain túl, ennek a kis népnek egész hősi helytállása is aláhúzza az amerika hadigépezet szörnyetegével szemben. A forradalom azonban nemcsak felszabadít, nemcsak rakétával, kenyérrel és tanáccsal segít, nemcsak tapasztalattal támogat. Előfeltételeket teremt, anélkül, hogy határai közül kimozdulna, mint lyesen kijelenti, hogy eltökélt Kuba forradalma is mutatja, vagy szándéka haladéktalanul aláírni éppen a gyarmati világ széthul- egy olyan béke feltételeit, amely 'aSc)' I Téli Falotában letartóztattuk az Ideiglenes Kormány tagjait! Előbb csak megkönnyebbült sóhajtások hallatszottak, aztán ujjongva kiáltozott, tapsolt, integetett, hurrázott az udvar. — Most a munkások és parasztok veszik kezükbe a hatalmat! — kiáltotta a tömegnek a szónokoló. — Tehát ki az utcára, munkástestvérek! Döntsük meg az egész országban a burzsoáziát, állítsuk fel a szovjetek hatalmát, a munkás-, paraszt-, katona- tanácsokét! A teherautóról a matrózok röpcédulákat és újságkötegeket dobáltak a tömeg közé. — Fegyvert nem hoztatok? Fegyvert? — kérdezték sokan. Szemrehányóan tekintettek a tengerészekre. — Csak ami magunknak van. Nem tudtuk, hogy Moszkvában nincs fegyver a munkásság kezében — válaszolta a matróz sajnálkozva. — De majd szereznek a moszkvai bolsevikok. A tömeg szétkapdosta a petrog- rádi újságokat, és kis csoportokra oszlott. Minden csoport egy-egy felolvasó körül tömörült. A matrózok két teherautója eltávozott Az, amelyik legközelebb állt a magyarokhoz, ott maradt, mert elfogytak az újságjai. Itt a kocsival jött öt matrózt faggatták a munkások a petrográdi eseményekről, élményekről. A pesti autószerelő megkérdezte; — Magyarok voltak-e ott a harcban? A tengerészek csodálkoztak: — Miféle magyarok? Miért éppen magyarok? Amikor megtudták, hogy a kérdező maga is magyar, barátságosan a vállára vertek. — Honnan lehetne azt tudni, venger? — felelte az, amelyik az előbb szónokolt. — Volt ott mindenféle ember. Megmozdult a főváros egész népe. Mint a tengeri hullám, úgy özönlötték el a Téli Palotát. Csakhogy ne feledjétek el, Oroszországnak két fővárosa van... Kiss Lajos a pestiekhez fordult: — Halljátok? Minden remény megvan a győzelemre! Azok kesernyésen mosolyogtak: — Nekünk már úgyis mindegy. Akárhogy lesz is, úgyse látjuk mi többet az otthonvalókat, — dünv- nyögte az egyik mosolygó. A szerelőcsarnok tetején kuporgok most felpattantak. Mind egy irányba mutogattak. Egyikük lekiáltott: — Junkerek jönnek erre! Négy teherautó megtömve velük! Most kanyarodnak be az oldalkapu mellett vezető utcába! A matrózok szónoka tenyeréből tölcsért formált a szája elé: — Ne engedjétek a gyár előtt elmenni őket! A városban valahol elvtársaitokat akarják megölni! Futkosás támadt. Sokan kövekkel, szerszámaikkal rohantak az oldalkapu felé. Mások tartóztatták ezeket — ne kezdjenek fegyvertelenül a junkerekkel. A gyári vörösgárdisták is elállták az útjukat. — Nem lehet téglákkal menni puskák ellen! — kiáltotta a vezetőjük. — Ti is csak ezt fújjátok? — Ezt. De azt is, hogy az utcát kell el torlaszolni! Ami már általános helyeslésre talált. — Emeljünk barikádot! Köveket, vasdarabokat szórtak ki a kapun az utcára. Az öreg portás a fülkéjéből a saját íróasztalát hurcolta oda. Mások az utca köveit bontogatták. Már hallatszott a közeledő motorzúgás, de az autókat még nem lehetett látni, mert a gyár előtt az utca kanyarodott. Az út szélén, a kapun túl magas tetejű, ócska fabódé állott. Élelmiszerárusoké volt valaha, de az alapja már egészen elkorhadt, megdőltek a falai, fedele fenyegetően hajlott az utca fölé. Négy tartóoszlopa közül már csak az egyik hátsó állta az időt, az tartotta lábon az egész épületet. Kiss Lajosnak az az ötlete támadt, hogy a bódét döntsék az utca kövére, akkor aztán a junkerek autói semmiképpen sem mehetnek tovább. A kapu mellett, a fal tövében hosszú, súlyos vasgerenda feküdt. Odaugrott, megragadta. — A bódé — hördült —, segítsetek! — Izgalmában magyarul kiáltott. Teljes erejéből emelte a súlyos vas elejét. Szeme sarkából látta, emberek sietnek oda, könynyebb is lett a terhe, meg tudott indulni vele. már a bódé sarkához ért... A nehéz vasat először hátra-, majd teljes erőből előrelendítették. A tartóoszlop ropogott, az egész építmény belerendült. — Na, még egyszer! — kiáltotta a pesti autószerelő kifulladtam Ekkor bukkant ki az utca kanyarulatából a junkerek első kocsija. A nyüzsgő népet megpillantva lelassított. A hadapródok a kocsi tetejéről lövöldözni kezdtek. A kapu előtt az utca egy pillanat alatt kiürült, csak a bódénál állók nem tágítottak; süketek, vakok voltak az erőlködéstől. — Rajtaaa! — bődült el Kiss Lajos. Alig tudta emelni már a gerendát, de az mégis lendült, s az utolsó pillanatban ő is, a többiek is minden erejüket belefjl- ták. A portásfülke tetejéről öt fegyver sortüze csattant élesen. A matrózok lőttek a junkerekre, hogy fedezzék a bódéval küszködőket. A puskatűz zajában nem lehetett hallani az oszlop hatalmas recs- csenését, de az ütés után méltóságteljes lassúsággal megindult a bódé, fedele hirtelen előrebókolt, és most már gyorsan rántotta magával a falakat... A junkerek autója csikorogva fékezett. A hadapródok leugráltak róla, és magára hagyva a kocsit, futottak visszafelé. Egy szemvillanás alatt mindannyian eltűntek. A szerelőműhely tetején állók le-' kiáltottak, hogy a másik három autó is visszafordul. TCVezredek peregtek ed, sok ■*-' háborúban. felkelésben, forradalomban ontotta vérét a szabadságot áhító. elnyomott nép. Sok háborút elvesztettek, sok forradalmat, felkelést levertek — igaz, sokat meg is nyertek, győzelemre vittek. , A nép sorsa az elnyomottaké, időlegesen tán javult is, de hosszú távon — a dolgozók öröknek tűnő sorsa távján — minden maradt a régiben. Ahogy a marxizmus fogalmazza: egyik kizsákmányoló rendszert a másik váltotta fel. Ma már azonban a szocializmus levegője az egész világot belengi. A kommunizmuson munkálkodó társadalom, a népi demokratikus országok közössége új megvilágításban mutatja a dolgozó osztályok helyzetét, a kultúra, a tudományok, a politika feladatait. A szocialista országok a maguk társadalmi vívmányaival — mondhatnánk: — puszta jelenlétükkel olyan tiyomás alatt tartják a kapitalizmust, amely nemcsak a munkás bérében fejeződik ki, nemcsak a szociális létesítményekben testesül meg, de a munkás, a dolgozó ember személyes rangjában, presztízsében is. Mert: a világ alapvetően megváltozott, s a Nagy Októberi Szo- calista -Foradalommal kezdődött ez a száguldó, viharos átalakulás. A Forradalom örökifjan jár közöttünk ma is. Vörös kozákja szputnyikon lovagol a Hold felé. tenyerén Picasso galambját viszi óvón, melengetőn.
