Tolna Megyei Népújság, 1966. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-03 / 260. szám
íffSff. november S. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 1962—1966 Kongresszustól — kongresszusig A bátaszéki vasútállomás főnöki irodájának íróasztalán az üveglap alatt néhány napja több mint tíz grafikon található. A különböző szempontok szerint összesített statisztikáknak egyetlen közös adatuk van: kongresszustól kongresszusig terjedő négy év eredményeit tükrözik. Több mint két hétig tartott a magánszorgalomból készült munka, Vajda Gyula állomásfőnök azonban akár még két. hetet is szívesen dolgozott volna az eredmények kigyűjtésén, illetve rendszerezésén, Minden statisztika kettős szerepet tölt be az ember életében. Egyrészt felméri és tükrözi egy eltelt időszak eredményeit, hiányosságait, másrészt utat mutat a jövőre, hol, mit, hogyan kell tenni. Ami az utóbbi szerepét illeti, ez különös jelentőséggel bír, hiszen meghatározza a tennivalókat. A bátaszéki vasúti csomópont jelentősége: az ország két nagy területét köti össze, az Alföldet a Dunántúllal. E vasútvonalon történik a két nagy országrész ipari és mezőgazdasági termékeinek cseréje. Éppen ezért az itt lebonyolított forgalom növekedése bizonyos fokig az egész népgazdaság fejlődését is tükrözi. Az állomás forgalmának növekedését legjobban a kocsiforgalom számszerű alakulása tanúsítja. Az elmúlt négy év alatt 45 százalékkal növekedett az átmenő forgalom. Hasonló arányban növekedett az állomás dolgozói által kezelt — feladott és leadott — kocsik száma is. Álljunk meg néhány szóra ezeknél a számoknál, amelyek sok örömet, de talán még több gondot okoztak az elmúlt négy év alatt. Az igazsághoz tartozik az is, hogy a bátaszéki vasútállomás létszáma az elmúlt négy év alatt 19 fővel csökkent, vagyis kevesebb létszámmal nagyobb teljesítményt értek el mint a múltban. Mi tette lehetővé ezt a fejlődést? Mindenekelőtt az, hogy a csomópont gazdasági és tömegszervezeti vezetői arra törekedtek, hogy minél gazdaságosabban végezzék mindennapi munkájukat. A helyes létszámgazdálkodás, az üzemszervezés korszerűsítése, új technológiai eljárások kidolgozása és gyakorlati alkalmazása, a helyes kezdeményezések, javaslatok figyelembevétele, mind-mind hozzájárult az állomás kollektívájának eredményeihez, amelyek a két pártkongreszszus közötti időszakban mintegy 30—40 százalékkal növekedtek. Csak egyetlen példa, annak bizonyítására, hogy a bátaszéki vasúti csomóponton mennyire figyelemmel kísérték a számszem statisztikai adatok mögött húzódó emberi problémákat. A csomópont baleseti statisztikája szerint 1963-ban 11, 1964-ben 7, 1965-ben 25 üzemi baleset történt Báta- széken. Azonnal szembetűnik, hogy az elmúlt évben ugrásszerűen megnövekedett a balesetek száma. Miért? A kérdést megvizsgálta a csomópont vezetősége is, s megállapította, hogy ebben az évben jelentős létszám-átcsoportosítások történtek, s figyelembe véve a vasút sajátosságát, a hiányos oktatás okozta a balesetek többségét. Vagyis figyelmen kívül hagyták, hogy az egyes szakszolgálati ágak más-más baleseti forrást rejtenek magukban. Nem lenne teljes a két párt- kongresszus közötti időszak értékelése, ha nem szólnánk a gazdasági eredmények fejlődése mellett az emberek tudatában végbement fejlődésről. Az elmúlt négy év alatt a bátaszéki vasúti csomópont szakszolgálati ágai között jó kollektív szellem alakult ki. Az elvtársi segítségnyújtás jellemzi a csomópont dolgozóinak munkáját. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a csomópont gazdasági eredményei jelentős mértékben annak a nagy változásnak köszönhetők, amelyek az emberek tudatában végbementek az elmúlt négy év alatt. » Ezekben a hetekben igen sok szó esik az MSZMP közelgő IX. kongresszusáról Bátaszéken is, csakúgy mint szerte az országban Érdeklődve várják a dolgozók a számvetést, négy év munkájáról. Ez az érdeklődés lényegesen nagyobb, mint négy évvel ezelőtt volt. És ez jó jel. Hiszen azt bizonyítja, hogy a dolgozókat minden eddiginél jobban érdekli az ország ügye. Az ország lüktető vérkeringésében jelentős szerep jutott az elmúlt négy évben a bátaszéki vasutasoknak. Sajátságos helyzetük meghatározza legfontosabb feladatukat is: biztosítani a zavartalan forgalmat az Alföld és a Dunántúl között. Ez pedig, ha figyelembe vesszük a rohamosan növekvő forgalmat, egyáltalán nem könnyű feladat. A bátaszéki vasutasok azonban mindig becsülettel helytálltak a mozdonyon,' a vasúti sínek mellett és a forgalmi irodában egyaránt. Nyolcvanhárom tsz kongresszusi felajánlása A IX. pártkongresszus közeledtével mind több szó esik a mezőgazdasági üzemekben is a kongresszus' tiszteletére tett vállalások teljesítéséről. A megye termelőszövetkezetei közül a tavasz és nyár folyamán 83 termelőszövetkezet tett 203 kongr resszusi felajánlást, melyek egyszerűségüknél és érthetőségüknél fogva könnyen mérhetők és értékelhetők. A felajánlások jó része mázsákra, hektoliterekre, forintra, darabszámra és határidőkre vonatkoznak. Az október végi értékelés szerint a 203 felajánlásból 97 teljesítését fejezték be a termelő- szövetkezetek, nagyrészt határidő előtt. A többi teljesítésére is megvannak az adottságok, de a betakarítás, szárvágás, mélyszántás, kukorica-termésátlag, hizlalása, szaporulati felajánlások teljesítése előreláthatólag csak december közepén lesz értékelhető. Az év végéig elkészül az az értékelés is, ami forintban méri le a vállalások teljesítéséből eredő többletbevételt és az erkölcsi siker mellett kimutatja a verseny, a vállalások gazdasági hasznát is. Balogh András | S a főnöki asztalon levő grafikonok ennek a becsületes helytállásnak fényképei. Olyan fényképek, amelyek ugyan csak számokat rögzítettek, de a számok mögött mindig ott van a kollektíva is. Mégpedig egy olyan kollektíva, amely a két pártkongresszus közötti négy év alatt nagyszerű eredményeivel bizonyította: egyetért a párt politikájával, célkitűzéseivel, s kész azok teljesítéséért mindent elkövetni. A grafikonok, akármilyen szempontból is vizsgáljuk pozitív fejlődést tükröznek. Ez pedig azt jelenti, hogy az elmúlt négy évben helyes úton jártak a bátaszé- kiek, de egyben azt is jelenti, hogy erről az útról a jövőben sem szabad letérniük. Ez az út tovább vezet, egyenesen, előre. SZIGETVÁRI LÁSZLÓ Új szakosztály alakult a TIT-ben: a hadtudományi A TIT Tolna megyei szervezete keretében új szakosztály kezdte meg működését; a hadtudományi szakosztály. Tagjai hivatásos tisztek, munkásőrök, de képviselteti magát benne a megyei pártbizottság, a KISZ és a megyei tanács művelődési osztálya is. A szakosztály tevékenysége nemcsak a nevében rejlő szűk körre korlátozódik. Célja lesz a honvédelmi nevelő munka kiterjesztése minden területre; falusi művelődési otthonokra, munkásklubokra, iskolákra. Ennek egyik módszere az előadásos propaganda lesz, azonkívül lehetőség nyílik a területi szervek, tömegszervezetek és a fegyveres erők közti kapcsolat szorosabbá tételére. Az eddig megtartott előadásoknak máris élénk visszhangja van; jelenleg már több, mint húsz előadásra tartanak igényt az iskolák és tömegszervezetek. A bonyhádi kollégiumban tartott előadás nyolcvan diákhallgatója negyven kérdést tett fel. Hasonló volt az érdeklődés Szálkán és másutt is. A szakosztály programjában szerepel laktanyalátogatások szervezése, az úttörőifjúság számára — az MHS, a honvédség és a munkásőrség segítségével — hadijátékok, harci túrák rendezése. A jövő év áprilisában—májusában Bonyhádon és Pakson a Haditechnikai Park bemutatását tervezik, még gazdagabb anyaggal, mint amelyet tavaly Szekszárdon láthattak az érdeklődők. Távolabbi cél a megye katonai vonatkozású történetének, eseményeinek feldolgozása. Az egyik ilyen téma a Tanácsköztársaság megyei, katonai eseményeinek feldolgozása, hiszen a megye déli részén húzódott a demarkációs vonal. Honfoglaláskori temetőt tárnak fel Dombóvárott A dombóvári I. számú téglagyár agyagbányájában honfoglaláskori temetőt bolygatott meg a földmaró gép. Zabla, kengyelek, ember- és lócsontok kerültek elő, azonkívül kerámiatöredékeket és a tűzhelynél használt égetett agyagkúpokat, úgynevezett „tűzi- kutyákat” is találtak. A tudományos szempontból igen értékes lelőhely megmentése Szalma Jánosinak, a téglagyár munkásának az érdeme. Amint a szekszárdi múzeum kutatói megállapították: a leletek még a honfoglalás elejéről valók, tehát ezerévesnél régebbiek. A feltehetően, Árpád vezérrel együtt érkezett ősmagyar vitéz heveny reumában szenvedhetett, mert ennek jól láthatók nyomai, a múzeumba került lábszárcsontján. A két sírban még a pogány Fitost, figyelhették meg, oly formában, hogy lóval és valószínűleg fegyverzettel együtt temették el a harcosokat, A halottak feje nyugatról keletre nézett. Melléjük a honfoglaló magyarok csak a ió hasz- szú csontjait, koponyáját, bőrét és teljes felszerelését tették. Az ősmagyarok ugyanis, a feláldozott ló húsát a halotti torban elfogyasztották, csak a hosszabb csontokat, a koponyát és a kitömött lóbőrt helyezték a halott mellé. Hasonlóan temetkeztek az avarok is, azzal a különbséggel, hogy az egész lovat sírba tették, gazdájával együtt — amint azt Rosner Gyula archeológus elmondotta. Bucsányi Kálmánnak, a múzeum restaurátorának közlése szerint körülbelül százszor ötven méteres agyaggödörben, egy méternél alig mélyebben voltak a leletek. A lelőhely feltárását hétfőn kezdik meg, s más nyomok alapján következtetve, még kora bronzkori, körülbelül háromezer éves falu maradványaira és római kori leletekre is számítanak. A takarékossági rejtvényverseny nyertesei A világtakarékössági napok 300 Ft-ot őri István, Dombóvár, megnyitója alkalmával ejtette 1. postahivatal, 200 Ft-ot özv. meg az OTP megyei igazgatósága Kovalcsik Antalné, Fadd, Szé- a VTN rejtényverseny sorsolását chenyi u. 40. sz. lakos és 100 Ft- is, melyen az 1000 Ft-os fődijat ot Vígh Edit, Szekszárd. Csaba Szabó Jutka, Szekszárd, Csokonai u. 21. sz. alatti lakos. A nyerte- utcai lakos nyerte, ötszáz focin- sek a nyereménybe tétkönyveket tot nyert Farkas Mária, Dombó- az illetékes OTP-fiókoknál vehe- vár, Bartók Béla utca 2. sz. lakos, tik át. üj készáruraktár a Paksi Konzervgyárban A napokban adták át rendeltetésének a Paksi Konzervgyár új, hatszáz vagonos készáruraktárát. Eredetileg december 31-re kellett volna befejezni a munkát ae építőknek — az £M. Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozóinak — azonban a pártkongresszus tiszteletére vállalták, hogy a hideg idő beállta előtt teljesen készen átadják a raktárt. Az építők teljesítették káUatámfcat- Baloldal* kép; a raktár és„»fci bontokzata. Jobboldalt: * raktár ^belülről.