Tolna Megyei Népújság, 1966. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-03 / 260. szám

1&66. november 1 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Termékeny vita a megyei pártértekezlet második napján (Folytatás a 2. oldalról) Befejezésül arról a segítségről kát rendeztek, s felejthetetlen em- beszélt> amelyet a párttól kaptak, léket nyújtottak gyermeknek és s amely további jó munkára ser­felnőttnek egyaránt, kenti a fiatalokat. Magyari László, a mérőműszer gyár igazgatója: Olyan ipart kapott a Táros, amelyre méltán büszke lehet Felszólalásában a párt politi­kájával, a határozatok végrehajtá­sával foglalkozott és megemlítet­te, hogy többet kell foglalkozni az elért eredményekkel, a párt poli­tikájának ismertetésével. E politikai bevezető után a mű­szergyár néhány problémájával foglalkozott. A jelenleg 900 dol­gozót foglalkoztató gyár dolgozói­nak jórésze betanított munkás, akik a gyárba belépve kezdtek munkásként dolgozni. A gyárnak egyelőre még nincsenek látványos eredményei, de a fiatal kollektí­va már eljutott odáig, hogy újabb műszerek gyártására is áttérhe­tett, s terméke világviszonylat­ban is elismert. A műszergyárral olyan ipar került a városba, amelyre a megye valamennyi la­kosa büszke lehet. Radó Lászlóné, a sárszentlőrinei Petőfi Tsz párttitkára t Sokai kell tenni az ideológiai munka javításáért A pórttitkár elvtársnő az el­múlt négy év fejlődéséről beszélt, majd a pártszervezet belső életé­vel foglalkozott felszólalásában. Nagyon hiányzott, hogy az elmúlt évben Sárszentlőrincen nem folyt rendszeres pártoktatás, s ez mun­kánkon érezhető is. A jövőben sokat kell tennünk az ideológiai munka javításáért, s ennek jegyé­ben az idén három oktatási for­mát szervezünk. Az elmúlt hóna­pokban három esetben tartot­tunk nyilvános pártnapot, ame­lyek látogatottak voltak. A szer­zett jó tapasztalatokat hasznosít­va, a jövőben gyakrabban tartunk nyilvános pártnapot. Minden al­kalmat megragadunk arra, hogy a lakosságot pártunk politikájáról tájékoztassuk. Dr. Szentgáli Gyula, a megyei kórház igazgatója: Töretlen a megye egészségügyi fejlődése A kommunista kórházigazgató meggyőző adatokkal bizonyította a csecsemő- és gyermekhalandó­ság csökkentése, a régi népbeteg­ségek kiküszöbölése, az orvosi ellátás szinte általánossá válása terén elért megyei eredményeket Felidézte, hogy a nemrégiben itt járt svéd és francia orvosok sem megérteni, sem elhinni nem tud­ták, hogy Magyarországon vidé­Az anyagi eszközök fokozottabb biztosítása mellett, szembetűnő az egészségügyi dolgozók szellemi fejlődése a VIII. kongresszus óta. Bírálta az egészségügyi intézmé­nyek összhangjának esetenkénti hiányát, az egyszerű beszerzések­nél tapasztalt bürokratikus huza­vonákat, valamint a minimális műszer-de vizakeret felhasznál ha­tatlanságát. (Nem érkeznek meg a tárgyévben a külföldi műsze­rek). ben a beruházásoknál 70 százaié- csaknem egészét magában foglaló kos növekedést mutat, mely jobb egészségügyi társadalmi juttatá- lehetőséget biztosít a lakosság sok fokozásához. Gyurieza Lajos, a megyei párt-vb tagja, veterán: Minden vezető helyileg is segítse a politikai munkát A beszámoló kiegészítése során teremti anyag és szellemi javain- visszapillantást tett a közös kát”. Elismeréssel beszélt nagy munka nehézségeire, a megtett út gazdasági eredményeinkről, majd nagyságára. „Biztonságban dől- szóvá tette, hogy a kelleténél ke- gozhat ma nálunk öreg és fiatal, vesebb erő jutott a tudatformá- r.épünk két kezével, eszével meg- lásra. A választott szervek tagjai a még jobb tájékoztatás birtoká­ban jobban kapcsolódjanak be munkaterületük helyi politikai tennivalóiba is. A szakmai veze­tőkről szólván hangsúlyozta, hogy minden szakvezető politikai ve­zető is. Jusson idejük a politikai munkára, megtérül és nem is csak a termelésben. A köztiszteletben álló idős kom­munista veterán javaslatokkal, útmutatással szolgált a meg­választandó pártbizottságnak. Szahópál Antalt « megyei tanács vb-elnöke i Nagyobb felelősséget kíván tanácsainktól a fokozottabb önállóság — Az elmúlt esztendők mun­kájára visszatekintve, megálla­pítható, hogy a pártszervezetek irányításával, a lakossággal össze­fogva, megoldatlan problémáink ellenére sem kell szégyenkeznie a megyének. Nem tűzhettük célul négy év alatt az összes régebbi elmaradottság teljes felszámolá­sát. összpontosítani kellett az erőforrásokat, fontossági sorolás­sal. Évtizedes megyei gjcxndok meg­oldására is sor került a négy év Tanácsaink a gazdasági reform során nagyobb hatáskört és ön­állóságot nyernek, azonban ez nagyobb felelősséget is követel állami szerveinktől, önmagától, automatikusan nem valósulnak meg a gazdasági reform célkitű­zései. Minden szinten, minden ta­nács és tanácsi vállalat, intéz­mény jobban használja ki a rajta múló lehetőségeket, ötszörösére nőtt megyénkben a négy esztendő alatt az egy lakos­ra jutó társadalmi munka. Vitába szállt a társadalmi munka fokoz- hatatlanságát hirdető nézetekkel. Befejezésül a közelgő tanács­választások előkészületeiről szólt, majd elmondta, hogy tapasztala­taik szerint megnőtt a tanácsi munka becsülete. „Ez arra köte­lez minden tanácsi dolgozót, ta­nácstagot, hogy erőt merítve, még eredményesebben fáradozzunk megyénk fejlesztésén”. alatt. Uj, nagyobb üzemekkel gaz­dagodott városunk, több korszerű útvonal épült. Uj üzemek épül­tek megyénkben másutt is, ha nem is a kívánt mértékben. Meg­haladta a második ötéves terv az előző tervidőszak eredményeit. Bozsó János, a Gyönki Gépjavító Állomás igazgatója : A műszakiak is részt vesznek a szocialista brigádokban Súlyos lakásgondjaink ellenére javult a megye lakásellátottsága. 1960-ban 100 lakosra 21, 1965-ben pedig 30 lakás jutott. Ehhez tar­tozik, hogy a megye népessége ebben az időszakban több mint tízezerrel csökkent. Ennek elle­nére nem tartjuk kielégítőnek a lakásépítést, még mindig nagy elmaradottságunk. A megyei vb elnöke a továb­biakban részletesen beszélt arról, hogy jobb szervezéssel, a beruhá­zások gondosabb előkészítésével, áthúzódásuk elkerülésével és a lakosság magánépítkezéseinek fo­A gyönkiek küldötte elöljáróban foglalkozott a gépállomás gazda­sági eredményeivel, a szakosított és cseregépes javítás új módsze­reinek jó hatásával. Miután meg­állapította, hogy rohamos fejlődés következett be a mezőgazdaság­ban a gépek mennyiségének és összetételének alakulásában, ja­vaslatot tett, hogy országos szin­ten jobban tipizálják az erőgépe­ket és korszerűbb pótkocsikat gyártsanak a mezőgazdasági gép­gyárak. Műszaki vezetők, technikusok is tagjai a szocialista brigádoknak Gyönkön. Eredményes, jó mód­szer, mely sokat lendít a mun­kán, együvé kovácsolja a kétkezi és műszaki dolgozókat, jobbak termelési eredményeik is. A ja­vítóállomás négy szocialista cí­mért küzdő brigádja közül eddig egy nyerte el a megtisztelő cí­met. Észrevehetően jó a brigád­mozgalom hatására, hogy a ko­rábbival szemben bátran kezde­ményeznek, véleményt nyilvání­tanak a dolgozók, sokféle jó ja­vaslattal fordulnak a politikai és gazdasági vezetőkhöz. ken ilyen nagy mértékben fej­lődött a népegészségügy. e a terem? Jaj, nehogy ráfizes­sünk! Még van eladatlan jegy valami tizenöt. Tériké átmegy egy másik iro­dába, befejezi az öltözködést, az­tán gyerünk a presszóba. Elég for­galmas, ünneplőbe öltözött embe­rek keresik fel, pedig az előadás kezdete még legalább egy óra. Többen sört kérnének, nincs. — Majd télen lesz — mondja vala- „ ki. Minek a falunak sör? Pláne nyáron? Eszembe jut a délelőtti határ­járás: a nap kicsit megégette az arcomat a hintón. A szellő már hűvös volt, de a napsugár mele­gített bennünket. Babot szedtek az iskolások, másodvetésű, s meg­lepően szép termésű babot — er­re ilyen október kellett. Na még két nap jó idő, mondta a főagro- nómus, akkor ez is kész, csépelhe­tik a kombájnok. Este megjött az eső. Körülbelül másfél hónap óta először esik. Ilyen a falu sorsa, minden nem sikerülhet. A búzavetésnek kell a víz, rettenetesen kell,, a babnak egyáltalán nem. A presszóban egy középkorú parasztember cukorfélét vesz a kisfiának, a csokoládé már nem kell neki, mondja, „egy gyerek, aztán el van tömve úgy, hogy nem érdekli a csokoládé”. Egyébként a hétéves gyerek is megnézi majd az előadást, az apja térdén ülve. Nyitva az öltöző ajtaja, bené­zünk. A színészek rendezgetik a kosztümöket. Feltűnően szép ru­hák lógnak sorban. Az egyik rend­kívül bájos teremtés és nagyon A harmadik ötéves terv egész­ségügyi fejlődése Tolna megyé­kedves, „a Zeke felesége”, vagy­is Várnagy Katalin. Zeke László alsónyéki származású színművész ugyancsak jó kedvvel készülődik, lámpaláz nem mutatkozik rajta. A színpad már kész, a terem ajtaja tárva. Csak tessék, csak tessék! Tériké elfoglalja helyét a pénztárfülkében, az igazgatónő meg nyugtalanul sétál, istenem, csak sikerüljön. Számára ez a pre­mier a bemutatkozás. A múlt pénteken ugyan volt már egy ren­dezvényük, megalakították az if­júsági klubot, de az csak a fiatal­ságra tartozik, most meg az egész falu érdekelt tulajdonképpen, bár csak 220-an férnek be a terembe. Jön a nép feketében, bársony­ban, régi szép bőszoknyában, emitt egy különleges lila ruha, ott meg modern kosztüm. Fel­készült a tűzoltóság, van ügyele­tes három is és itt a rendőr. Van- csura Jenő bácsi, aki 1927. óta tűzoltóparancsnok a községben, beszalad, megnézi a fiait, jó, rend­ben van minden. Az utolsó jegyeket veszik. Nyüzs­gés, fojtott izgalom, elhangzott az első csengetés. Csönd. Előttem egy kisfiú, ugyancsak pótszéken ül. Édesanyja megkérdezi: „Nem ag­gat a gyerek?” Nem, mondom, a gyerekek sose aggatnak. Pazar megjelenésű nemes olasz hölgyek valami ritka szép kelmét hímeznek a színpadon és mondják Heltai remek verssorait, egyszerű­en, mintha nem is verset monda­nának. Jó az előadás, magával ra­gadja a közönséget. Sokat tapsol­nak. Beppónak, vagyis Zeke Laci­it. Papp József elvtárs ősszel oglalój a kozottabb támogatásával többet lehetett volna elérni. nak természetesen külön nagy a sikere, hálás a szerep, komédiáz- hat és a közönség ünnepel. Át­melegszik a terem levegője. Kint csöpörög az eső, hűvös lesz. Most lesz vége a nyárnak, ebben a negyedórában, amíg a színházi előadás szünete tart. A következő felvonás már az ősz. Különös ősz, október végén kez­dődik, az esztendő 299. napján. A szép Ziliát éppen a bakó Se­tét Lajos kezére adják, amikor halkan szól a tanítónő, Récsei Já~ nosné, menjek ki. Kint az előcsar­nokban vár bennünket Mátyás király. Mátyás király, teljes dísz­ben, a színészgárda emlékfüzetét hozta, írjunk bele néhány sort. Mit írjunk, jaj, mit írjunk? Maga az újságíró, mondja meg, mit ír­junk! A kedves igazgatónő olyan izgatott, mintha csakugyan Má­tyás állna a pénztárfülke mellett, nem pedig egy erőteljes férfi, fur­csa öltözékben, a Déryné Színház egyik tagja. Mit írjunk? Hát azt, hogy tet­szik az előadás. Őszintén, egysze­rűen. — Jó — mondja a tanítónő. Zuhog az eső, amikor útnak in­dulunk Terikével Alsónyékről Bá- taszékre. A tanítónőt a férje vi­szi haza motorkerékpáron. Jaj neked, fekete bársonyruha! És jaj neked fölszedett bab! De a búza­föld az most jóllakik. Estéhez közeledvén, a vita be­fejezése után K. Papp József, a megyei pártbizottság első titkára összefoglalót tartott, részletesen válaszolt a vitában felmerült kér­désekre. Befejezésül felhívta a figyelmet arra, hogy a jövő évi kenyér biztosítása érdekében sür­gősen pótolni kell a hiányzó 8000 holdnyi vetést. A megyei pártértekezlet hatá­rozatba foglalta, hogy az újonnan megválasztásra kerülő pártbizott­ság a IX. pártkongresszus hatá­rozataira alapozva, készítse el Első ülésén megválasztotta a megyei pártbizottság a titkárokat, a végrehajtó bizottságot, valamint a fegyelmi bizottságot. A megyei pártbizottság első tit­kárának K. Papp József elvtársat, titkárnak Somi Benjamin és Vi­rág István elvtársakat választot­ták meg ismét. munkaprogramját, a pártértekez­let beszámolóját és a vitában el­hangzottakat dolgozza fel. Az első napirend befejezése után került sor a -pártértekezleten a 61 tagú megyei pártbizottság és a IX. pártkongresszus küldöttei­nek megválasztására. A kongresszusi küldöttek név­sora: Szavazati joggal: Arany Ist­ván, Fodor János, Gyurieza Lajos. Kerekes Miklós, K. Papp József, Radó Lászlóné, Rúzsa János, Sza- bópál Antal, Szabó István, Virág István. Tanácskozási joggal: Hal­mai János. Nagy János, dr. Szentgáli Gyula, dr. Tóth Bálint. A tanácskozás elnöke közölte a pártértekezlettel a választás ered­ményét. K. Papp József első tit­kár köszönetét mondott a bizalo­mért és az előttünk álló megnöve­kedett feladatok megoldásához kérte a megye kommunistáinak aktív támogatását. Befejezésül meleg hangú ünnepi köszöntésre került sor, amikor az első titkár Megtartóit» első illését a megyei pártbizottság A falu is jóllakott szép szavak­kal, humorral, bölcsességgel. Nyu­govóra tér. Jó éjszakát! (Folytatjuk) GEMENCZI JÖZSEF A végrehajtó bizottság tagjai: K. Papp József, Somi Benjamin, Virág István, Szabópál Antal, dr. Solymosi Mihály, Schrottner Ká­roly, Báli Zoltán, Hornok István, megköszönte Gyurieza Lajos elv­társnak Tolna megyében végzett eredményes munkáját, a főváros­ba költözése, megyénkből elkerü­lése alkalmából.

Next

/
Thumbnails
Contents