Tolna Megyei Népújság, 1966. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-27 / 280. szám

1966. november 27. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Kétéltű gyerekek A nevelés; a gyerek, a serdülő­korban lévő fiú, vagy lány szel­lemi és erkölcsi fejlődésének elv­szerű, tudatos és módszeres segí­tése, irányítása, vezetése. Annyit is jelent, mint megtanítani a g>/ereket alkalmazkodni a közös­ség szokásaihoz, törvényeihez. A kettős nevelés, amikor a gyerekeket ellentétes világnézfeti, szellemi és erkölcsi befolyások érik. És a gyerek szinte észre sem veszi, valóságos „kétéltű” lesz. Nehéz út. A felnőttek, a környezet jóvoltából kell végig­járnia. Igazság és Hazugság sárkány — Csókolom, Pista bácsj... Anyukám azt mondta, mondjam meg, hogy most nincs idehaza, hogy valahová elment. — Hová ment, nein tudod. Katika? — Bent ül a szobában. Kínos pillanat köpeti általában az. ilyen, vagy hasonló néhány mondatot. 'Kínos, a látogatónak,, a szülőnek egyaránt és zavarba hozza, kétségekbe taszítja a gye­reket. Lélektanilag nem tudja helyére tenni a dolgot. Talán felötlik benne az előző napi po­fon, amit azért kapott, mert nem mondott igazat. .. Most meg szü­lői parancsra kellett hazudnia. S mivel ez sem sikerült a szü­lői elképzelés szerint, esetleg ezért is pofon, de legjobb esetben szidás jár...- Ki érti ezt? A gyerek nem... Csúf, hétfejű sárkányként je­lenik meg előtte az „igazság” és a „hazugság” is. Egyik gono­szabb, mint a másik. Tűznyelvek helyett pofonok röpködnek fogaik közül. Egyformák. Egy sárkány, két ..alakban.. A k^tős. nevelés szülöttei. Ugrálnak, vagy szenvednek? — Egy-két jó kis atom kellene oda, azután csend lenne, nem ug­rálnának. .. Gabi az asztalnál rajzol. Tőle néhány székkel arrább ül a nagybácsi és harsánykodik. „Jó kis atom kellene oda.... .jó kis atom kellene oda, .. .jó kis atom... — zsonganak a gyerek fejében a szavak. És aközben eszébe jut, hogy az iskolában fo­rintokat, meg kétforintokat adtak a vietnami nép megsegítésére. Szinte hallja a tanító néni hang­ját, amint abban a távoli ország­ban élő gyerekek sorsáról be­szél. És közbe zsong, hogy „jó kis atom kellene oda”. — Aztán nehogy mondjad va­lakinek, amit itt beszélünk — veti oda a nagybácsi. Talán észrevette, hogy megállt a gye­rek a rajzolással, s elgondolko­zott. — Nem, nem — siet a válasz- szal, és közben motoz az agya. Kinek lehet hinni? Pedig a nagybácsi jó ember. A múltkor elvitte a cirkuszba, meg mindig hoz cukrot is. És a ta­nító néni mást mondott... De a tanító néni is igazán kedves, meg ő is jó... Akkor most mi is van abban a Vietnamban? Miért mondják így itthon és miért amúgy ott? Még nincs'saját ítélőképessége. Morfondírozgat, s valami ketté válik ott belül, a gondolatvilá­gában. És majd az Istenke is megbüntet — Mi miért nem járunk templomba? — Mert mi nem járunk... — A nagymamával voltam és ott olyan szép. Énekeltek a né­nik, meg az orgona is szólt.. — mondja a maga érveit Klárika. — Megmondtam a nagyanyád­nak, hogy ne . vigyen el, de annak beszélhet az ember, amennyit bír. Megy a maga feje után... — De azt is mondta a nagy­mama, iy>gy aki nem jár az Is­tenke házába, az majd megbűn­hődik, meg elviszi az ördög. Aztán amikor a nagymama már megkapta a „fejmosást” a templomügyért; megleckézteti a kislányt:. — Mivel elmondtad anyádnak, hogy hol jártunk, legközelebb nem jöhetsz velem, és majd az Istenike is megbüntet. Ha ilyen buta vagy, légy olyan pogány, mint az anyád! Tizennégy éves volt és alig 21 kiló (!), amikor a nevelőotthon­ba került, erkölcsi okokból. Szü­lői hanyagságnak köszönhette a púpot, amely a hátán éktelenke­dett, meg azt is, .-hogy nehezen tudott beilleszkedni a becsületes életbe. Mind a kettőért az anyja a felelős. A nevelőotthon igazibb otthona lett, mint az a másik volt. Pannának becézték idebenn. Nehéz természete ellenére bírtak vele. Aztán jöttek a levelek: „Kihasználnak ott azok, élős­ítödnek rajtad! Dolgozna nekik a nyavalya...”. És a gyerek meg­bokrosodott. Pedig az otthonban jó dolga volt. A szülő szava gyorsan tönkretette több hónap pedagógiájának eredményét. A szentből — Rozi lesz * 1 Hogyan fűtsük lakásunkat? Idézünk egy hozzánk beérkezett Az anyai púp — A fene egye meg őket! Én fogok rájuk dolgozni! Engem fog­nak küldözgetni! Hogyisne, abból nem esznek az urak! És V. Margit cifrázta az átko­kat, amúgy istenigazában. Pedig szolgálatra kész gyerek volt. Szí­vesen intézett’ el apró bevásárlá­sokat, segített vonalazni az iro­dában, és egyforma gyöngyölté­sekkel kivarrott párnák, térítők kerültek ki a keze alóL — Jól adja a Közi! Mi? Ő be szél itt szerelemről, meg fiúk, lányok kapcsolatáról! — Joga van rá! Ö csak tud hatja! És még röhögnek is hozzá, amúgy kamaszosan. Gimnazisták, Már nemcsak nézésre használ ják a szemüket, de látásra is Életkori sajátosságuk, hogy köny nyen vetnek el valakit, hirtelen mondanak ítéletet. A pedagógust „szentnek” szeretnék látni, bízni benne, hinni neki —, aztán ha megsejtik esetleges erkölcsi fogya tékosságait, nincs az az iskolai szigor, amely megakadályozná véleményalkotásukat, A szentből — Rozi lesz. Ha iszik a tanár, úgy vélik a diákjai, nekik is szabad. Ha sű­rűn váltogatja férjeit a tanárnő, nem mennek el mellette szó nél fcül. A kivételező szavait, ame­lyet igazságról ejt ki — nem tartják többre papolásnál. Egy pedagógusnál talán fokozottan ér­vényesül, hogy nem ihat bort, 1 amikor vizet prédikál. A kettős nevelés példatára ki meríthetetlen. S ma még sok gyereknek kell megszenvednie, hogy ellentétes világnézeti, szellemi és erkölcsi nézetek zúdulnak rá. Nehéz út ez, amelyet a felnőttek, a környe­zet jóvoltából kell végigjárnia Amelyen akkor kell végighalad nia, amikor még nincsen önálló ítélőképessége. És így nem lehet csodálni, hogy némely gyerek valóban kétéltű lesz. MÉRY ÉVA Kongresszusi műszak Szekszárdon, a Vasipari Vállalatnál és erősen viszket. Miiyen folyama» lehet ez, amelyik egy életen át el­kíséri az embert? Hogyan lehet ezt megelőzni stb? Egy olvasó.” Kedves olvasónk! A fagyás első­levélből: „Tisztelt egészségügyi ta- sorban a végtagok gyakori beteg- nácsadó! Olyan sok mólja van a gége. Fagyásnál az égéshez hasonlóan lakásfűtésnek, csak éppen azt nem h<51yag képződik, majd a terület elr tudom, hogy melyik a legolcsóbb halása következik. A megfagyott te- és az egészségre legártalmatlanabb? rtlet kez(ietben halotthalvány és Legyen szives kioktatni.- A felviiá- érzéstelen, majd az erek bénulása gositást köszönöm. Egy olvasó.” következtében szederjes színűvé vá- Kedves olvasónk! Kérdése fontos és uk_ A hám alatt hólyagok támadnak; időszerű. Sajnos, Igen kevesen tu.'.- végül a vérkeringés teljes megszűn­jék lakásukat „higiénikusan és ol- tével bekövetkezik az elhalás, (gang­osén” fűteni. A fűtés célja, olyan r£na). Az elhalt szövetrészletek las- hömérséklet biztosítása, amely mel- lelökődnek és helyüket igen ne­lett a szervezet a hőszabáíyozási hezen gyógyuló fekélyek foglalják el. apparátusa megerőltetés nélkül meg Enyhébb fagyásokat látunk gyak- őrizhetl normális hőmérsékletét. A ran aprót>b, nagyobb kékes-vörös helyiségek levegőjének olyan meleg- duzzanatok alakjában, a nek keU lennie, hogy a szervezet a kezek és labak ujjainak hátán. Ezek hővezetés és hőszállítás következté- a fagyott területek ki Is fekélyesed- ben minél kevesebb meleget veszít- hetnek. Fagyások történhetnek a sen. A\ szükséges hőmérséklet a he- ,,csúcsokon” (orr, fül, áll stb.), atié lyiségek rendeltetésétől függ. A kony- lyek kékes-piros színűvé válhatnak: bábán tartózkodás, mozgással, hő- felhólyagosodhatnak, amikor a tar­termeléssel jár. Itt 13—16 fokos hő talmuk véres savó. Beszáradva el is mérséklet Is elegendő. A lakószobák halhatnak. A fagyás kezelésében ke- megklvánt hőmérséklete 13—19 fok. rülnl kell a fagyott végtag hirtelen (Nálunk a 22 fokot szeretik.) A für- felmelegítését. Ellenkezőleg, Jüd?g előszobáké, ahoi a meztelen, nedves dörzsölésekkel (hó, jeges viz) kell a test sok meleget veszíthet, a 23! 2 vérkeringést újra helyre állítani, fokos hőmérséklet kívánatos. A fal MEGELŐZÉS hőmérséklete közelítse meg a levegő A végtagok (agyasainak megelőzé- hőmérsékietét. A fal és a szoba le- se; j^em szabad szűk cipőt és kesz- vegője közötti hőmérsékleti különb- tyűt hordani, mert az erek leszorí­ts legfeljebb 6 fok legyen. Az egy- folytán, a vértelermé vált vég oldali lehűlés megakadályozásához wg igen könnyen megfagy, szkséges, hogy a szoba egyes pont- GYÖGYKEZELfcS jai között legfeljebb 1—2 fokos ka- sokféle és változatos. Hideg és me~ iönbség legyen a levegő hőmérsékls- jeg v^z váltakozó használata,’ joios. tében és napi ingadozás ne legyen sza|íCnOSf ichthiolos kenőcsök, kol- még akkor sem, ha a külső hőmér- ]0diumok, különféle besugárzások stb. séklet nagymértékben váliozik. A Kedves olvasónk! Betegségével egy fűtéssel kapcsolatban igen fontos bőrgyógyász szakorvost, vagy a bőr­egészségügyi követelmény, hogy por- neniigondozó intézetet keresse fel: ral, füsttel, korommal, bűzös, vagy aíloj sza}tszerd gyógykezeléssel kel­mérgező gázokkal a levegőt ne szeny- lemetlen panaSzait megszüntetik, nyezze! A KALÓRIÁK hói. A fűtés során a meleget különbö­ző tüzelőanyagok elégetésével nye­rik. A tüzelőanyagok szilárdak, csepp­folyósak. vagy gázneműek. A tüzelő­anyagok elégetésekor felszabaduló hőmennyiséget kalóriákban mérjük. Száz kalória az a melegmennyiség, amely szükséges, hogy egy liter vi­zet 0 fokról 100 Celsius fokra fel- melegítsílnk. TÜZELŐANYAGOK A fa fűtőérléke nedvességtartalmá­tól függően, kétezer-négyezer kalória. A szén növényi anyagok sok millió évig tartó átalakulásából keletkezett. Egy anya gyermeket akar Kaptuk az alábbi levelet: „Tisz­telt négyszemközt az orvossal! Gyomor- és szívidegem van. Na­gyon szeretnék kislányom mell? egy fiúgyermeket. Kérdezem, hogy a terhesség és a szülés a szívnek nem okoz-e különösebb problémát? A gyomoridegem is sok bajt okoz nekem. Lehetséges-e, hogy ezen betegségekkel és a fennálló pana­szaim mellett gyermeket szüljek? Köszönettel a válaszért: Egy ol­vasójuk.” Kedves olvasónk! A hozzánk inlé­A szénképződés első szakasza a lig- zett leveléből kiviláglik, hogy szerv* nitképződés. A lignit csak szárítva betegségben nem szenved. Vélemé- szolgáltat kellő mennyiségű meleget, nyünk szerint a terhesség ki viselí- Hyenkor fütőértéke a 4000 kalóriát is sének és gyermekszülésnek, egész­meghaladja. Hazai szeneink legna- ségi okokból akadálya nincsen, ha gyobb része barnaszén. Egyeseknek már egy egészséges kislánya van, s igen nagy a h^mutartalma. A barna- csak „ideges”. Ha óhajtja a babát, s szén fűtőértéke a nedvességtől és örömmel vágyik gyermek után —- a hamutartalomtól függően 4200—5200 hozzánk írtak alapján ez szerve- kalória. Nagyobb a-fűtőértéke a pécsi zetére veszélyt nem jelent, sőt tes- és a komlói feketeszénnek. A legré- tileg és lelkileg javulást fog elő- gibb szén az antracit. Fűtőértéke idézni. Ezt pontosan „látatlanban” 7—8000 kalória. Az olyan szenek, eldönteni nem tudjuk, ehhez egy amelyek hamuja a rostélyon lepénnyé alapos orvosi vizsgálat szükséges, sülnek össze, egyáltalán nem hasz- Azt tanácsoljuk, keresse fel kórhá- hatók kályháinkban. Ilyen szenet ne zunk ideggyógyászati osztályát, s az vásároljunk! A brikett összepréselt ott kapott tanácsok és esetleg más szénporból készül. Fűtőértéke 4000 osztályokon is végzett vizsgálatok kalória felett van. A budapesti gáz- utáni javaslathoz tartsa magát. írja gyári koksz kb. 5700 kalória. Vala- meg a vizsgálat eredményét. Sorsa mennyi koksz kitűnő minőségű. Füss érdekel bennünket, nélkül égethető el. A gázolaj literen­ként 9000 kalória. A városi gáz felső Mitől „csúnya“ a hajam? fűtőértéke 3950 kalória, köbméteren­ként. Alsó fűtőértéke pedig 3650. (Tüzelőszereknél való összehasonlítás szempontjából, az alsó fűtőérték a nagyobb jelentőségű.) A gáz legér­tékesebb tüzelőszerünk. A gázt lehet legkönnyebben jó hatásfokkal el­égetni. A földgáz fűtőértéke vidé­kenként változó. A zalai földgáz fel­ső értéke 8800 kalória, alsó fűtőér­téke 8000 kalória körül van. A vil­lamos áram ' kilowattonként 860 ka­lória meleget szolgáltat. A fagyott ujjakról Kaptuk az alábbi levelet: „Tisz­telt négyszemközt az orvossal! Fiatal leány vagyok. Hajam Igen csúnya. Emiatt nagyon szégyellem Is magam. Dús, vastag szálú, ami nem volna baj, ha nem törne és egyenletes vastagságú lenne. Ha­jam, egy szálon belül egyik helyen vastag, maja elvékonyodik. Kérem önöket, Írják meg, milyen beteg­ség ez? Mitévő legyek? Válaszukat nagyon várom és előre Is köszö­nöm, egy olvasójuk.” Kedves kis olvasónk. Haja beteg. Ne keseredjen el, mert gyógyítható. Idézünk egy levélből: „Gyermek- Keressen fel egy bőrgyógyász szak- koromban egy-két lábujjam meg- orvost, vagy a bőr-, nemigondozó fagyott. Jelenleg dagadt, fájdalmas jntésethez forduljon, s meggyógyul.

Next

/
Thumbnails
Contents