Tolna Megyei Népújság, 1966. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-26 / 279. szám

8 ÍOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1966. november 26. roifu /nee»íijf ..AOvU. u.ít^'JUECB* NÉPÚJSÁG >fA tyÄGYAJI SZQClKUßTA,JIUNIiASPAHI TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA £S A MEGYEI TANÁCS L£?J. H CTK közleménye a pozsonyi rep iilögép-kala sztrófá ról vasszal és ősszel sok külföldi lé­Pozsony (CTK) A bolgár IL— 18-as utasszállító repülőgép ka­tasztrófájának színhelyéről érke­zett legutóbbi jelentések szerint az erős szél és a havazás meg­nehezíti a szerencsétlenség kö­rülményeit kivizsgáló bizottság munkáját. A katasztrófa csütörtökön dél­után történt, körülbelül 15 kilo­méterre .a szlovák fővárostól, Po­zsonytól. A pozsonyi repülőtér parancs­noksága tagjainak nyilatkozata azt tanúsítja, hogy minden való­színűség szerint a katasztrófa oka az volt, hogy a gép nem az elő­lit magasságban repült és neki­ütközött a Kis-Kárpátók erdős lankáinak. A pozsonyi repülőtér igen jó helyen fekszik. Különösen ta­Tájékoztató A MALÉV közli, hogy a bolgár légiközlekedési vállalat Szófia— Budapest—Prága—Berlin között közlekedő menetrendszerinti jára­tára — amelynek gépe 1966. no­vember 24-én délután 6 óra kö­rül Pozsony közelében lezuhant .— Budapesten a következő ma­gyar állampolgárságú utasok szálltak fel: Huber Jánosné (Nádor Márta) — egyetemi hallgató, Budapest; Tóth Lajosné — külkereskedelmi tisztviselő, Budapest; Kovács Ákos — tisztviselő, Budapest; Nagy Miklós — villamosmérnök, Buda­pest; Stanga Antal — mérnök, Budapest; Pál Géza —; osztály- vezető, Várpalota; Rakk Ferenc •— mérnök, Várpalota; Kiszlin­A tárgyalóteremből Meglopta a részeget — Notórius ittas motorozó Tóth Józsefné tamási lakos ez gitársaság Prágába, Budapestre, vagy Bécsbe tartó gépei — ame­lyek kedvezőtlen időjárási viszo­nyok miatt nem tudnak ott le­szállító — ereszkednek itt le. Ez volt a helyzet csütörtök délután is, amikor több repülőgép szállt ie Pozsonyban és itt várta, hogy megjavuljon az idő. A Tabszo bolgár légitársaság gépét az indulás után követték a pozsonyi és a bécsi ellenőrző torony radar rádiólokátorai. A szakértők előzetes megálla­pítása szerint a repülőgép eltért a helyes iránytól. Az okát ennek vizsgálják. A tanúk szerint a repülőgép rendkívül alacsonyan* a gyár­kémények fölött repült. ger József — mérnök, Budapest; Faragó Benjámin — villanyszere­lő, Jakahszállás; Kovács János — instruktor, Budapest; Bodor An­tal — villanyszerelő, Kecskemét; dr. Pártli Imre — attasé, Buda­pest; dr. Benedek Jenő — a Ma­gyar Jogász Szövetség főtitkára, Budapest; dr. Káldor István — orvos, Budapest; Galván Károly- né — könyvtáros, Budapest; Jár- fás Tamás — zened rendező, Bu­dapest. A szerencsétlenség áldozatai­nak pontos listája még nem áll rendelkezésre — feltehető, hogy akadtak olyan utasok is, akik Po­zsonyban kiszálltak és nem ezzel a géppel folytatták útjukat (MTI) Névnap: Milos. A Nap kél 7.04, nyugszik 15.58-kor. A Hold kél 15.53, nyugszik 5.06-kor. — Ügyeletes orvos november hó 27-én dr. Bagi Emília Szek- szárd, Wossinsky B/4. Rendel: szombaton délután 5—6-ig és va­sárnap délelőtt 9— 11-ig a rendelőinté­zetben. Utána ä laká­sán található. — Megérkeztek az 1967-re szóló szak- szervezeti ü dü 1 "5je- gyek. Ebben az év­ben 155 szakszerveze­ti üdülőjeggyel ka­pott többet Tolna me­gye, mint 1966-ban. Az első félévre szóló jegyeket már elosz­tották az egyes me­gyebizottságok. — A termelőszövet­kezeti parasztság po­litikai. kulturális fej­lődését, a tudatfor­máló munka hatását értékelte a Tamási Já­rási Tanács végrehaj­tó bizottsága novem­ber 24-én megtartott ülésén. Az ülésen többek között foglal­koztak a mezőgazda- sági szakmunkáskép­zéssel. A járásban je­lenleg 80 termelőszö­vetkezeti tag rendel­kezik állattenyésztő-, növénytermelő, illet­ve kertész szakmun­kás-bizonyítvánnyal. — Vörösmarty Mi­hály tiszteletére mu­tatják be a költő El­búsult deák című vígjátékát szombaton este fél hat órai kez­dettel a fiúkollégium­ban. A bonyhádi kol­légisták nemes pró­bálkozása követésre méltó. — Szarvasborjú a borjúistállóban. A nyár végén néhány napos szarvasborj ú került a kombájn elé a majosd termelőszö­vetkezet földjén. A gép rftegsebezte a fe­jén, de a gondos ke­zelés megmentette az életét és most egy koszton van a szö­vetkezet 'borjaival, még tápszert is rend­szeresen kap. A kis állat nemcsak a tsz- tafcok kedvence, már az óvodások is meg­látogatták. — A társadalmi tu­lajdon kisebb súlyú sikkasztása miatt 900 illetve 600 forint pénzbüntetésre -ítélte a tamási járásbíró­ság Vaszari István, valamint Csordás Sán­dor újiregi lakost. — Újítási hónap kezdődött november 1-ével a bonyhádi zománcgyárban. Az újítási hónap decem­ber 1-én, a KGM Mű­szaki Tudományos Tájékoztató Intézeté­nek bemutatójával zárul. — A paksi járás­ban 1967-ben az új- jonnan belépő általá­nos iskolákkal több mint másfél millió forinttal emelkedik a költségvetés. A járás összes általános isko­lájának működtetése 15 millió 936 ezer fo­rintba kerül. — A Művelődés- ügyi Minisztérium in­tézkedése alapján megszervezik a mun­kaügyi döntőbizottsá­gokat az alsó- és kö­zépfokú oktatási in­tézményekben is, ahol eddig ilyen testületek önállóan nem működ­tek. — A Badacsony- vidéki Állami Pince- gazdaság palackozójá­ban az év végére készülnék. Karácsony­ra és szilveszterre csaknem egymillió üveget töltenek meg Csopak, Somló, Ba­dacsony, Balatonfü- red, Sopron és Mór világhírű boraival. — A juhtartó Tolna megyei tsz-ek közül mindössze öt foglal­kozik, nagyobb téte­lekben jól jövedel­mező módon, bárány- hizlalással és eladás­sal: a tengelici Pető­fi, a bátai November 7., a tamási Vörös Szikra, a dunaföldvá- ri Aranykalász, és az őcsényi Kossuth Tsz. — A községek csi­nosítása és a város­kép kialakítása érde­kében a jövő évben is nagy arányú felújí­tásokat terveznek az egyes állami házaknál. A felújítások össze­ge meghaladja a 3 millió forintot. — Az utóbbi napok esőzéseinek hatására kisebb árhullámok alakultak ki a Duna és a Tisza mellékfo­lyóin. A Bodrog vize vasárnaptól Felsőbe- reekinél 80 centimé­terrel emelkedett, s a Miskolci Vízügyi Igazgatóság óvatos­ságból elrendelte a másodfokú árvízvé­delmi készültséget. — Kaposvárott pénteken este meg­kezdődött az ország különböző tájain mű­ködő 14 irodalmi színpad képviselőinek háromnapos találko­zója. A MAGYAR TV MŰSORA: 16.48: Rajzolj velünk! 17.40: Hírek. 17.45: A televízió Ifjúsági tánc­klubja. 18.30: A tv je­leni!. 19.is: Esti mese. 19.30: Tv-hiradó. 19.50: '„Képzőbűvészet” Ro- dolfó bűvésziskolája. V. 20.00: Szombat esti hang­verseny. A kongresszusi versenyben kitűnt bri­gádok tiszteletére. 22.00: Ív-híradó. A JUGOSZLÁV TV MŰSORA: 9.40: Iskola-tv. 14.00­Labdarúgó-mérkőzés közvetítése. 15.45: Isko­la-tv. 17.10: Hírek. 17.15: Bábjáték. 17.35: Hol vans mi lehet? 17.50: Riportműsor. 18.10: Dal az élet. 18.25: Műsoris­mertetés. 18.30: Tv-új- donságok. 18.45: Nemzet­közi színpad. 19.10: Ka­marazene. 19.40: Hirde­tések. 19.S4: Jó éjszakát; gyerekek! 20.00: Tv- h.radó. 20.30: Idő és dokumentum. 21.00: A Néphadsereg műsora. 23.00: Balettmúsor. 23.15: Bonanza. Sorozatfilm. 24.05: Tv-híradó. HIDEG IDŐ Várható időjálás ma estig: időnként felszakadozó felhőzet szórványosan havas esőkkel, hózáporok­kal. A helyenként vi­haros északnyugati­északi szél lassan mérséklődik. Hideg idő. Várható legmaga­sabb nappali hőmér­séklet 0—5 fok kö­zött. Tüzet okozott a gyermekjáték Pakson év szeptember 15-én kerékpárral egyik ismerőse társaságában azért ment a tamási Vörös Szikra Tsz irodájához, hogy férje és leánya fizetését felvegye. Ezután apróbb bevásárlásukat végzett, majd be­tért a 2. számú italboltba, s négy pohár sör után indult haza, Leoká dia-pusztára. Útközben találkozott Szabó Sán­dorral, aki szintén a pusztán la­kik. Szabó részegen üldögélt az út szélén. Később többen is oda­érkeztek, s kocsival akarták Sza­bót hazaszállítani. A segítséget adók között is élen járt Tóthné. Ám közben meglátta* hogy a Szabó belső zsebében lévő tár­cában nagyobb mennyiségű pénz van. Ezt észrevétlenül kiemelte, s hazament. Amikor észrevették a hiányt, Tóthné visszafizette a pénzt. > A tamási járásbíróság a bűn­tett elhárítására képtelen állapot kihasználásával elkövetett lopás miatt négyhónapi felfüggesztett szabadságvesztésre és 200 forint pénzbüntetésre ítélte Tóth József- nét. Ez év június 17-én ítélte el a tamási járásbíróság Fodor István miszlai lakost jogtalan használat és ittas vezetés miatt 3 hónapi szabadságvesztésre. A bíróság 3 évi próbaidőre felfüggesztette a büntetés végrehajtását. Fodor azonban megismételte a bűntettet. Június 20-án a kultúr- otthanba igyekezett, de előbb be­tért fröccsözni az italboltba. Az ital hatására nem a kultúrotthon- ba ment, hanem a tsz majorjába. Vezetői jogosítványa nincs, még­is felült egy Zetorra, s a Pince­hely felé vezető útra hajtott. Amikor az erőgéppel meg akart fordulni, az árokba ment és fel­borult. A Zetorban mintegy öt­ezer forintnyi kár keletkezett. Egy másik esetben a tsz-elnök motorját vitte el és használta jogtalanul Fodor, s közben meg­rongálta. A tamási járásbíróság héthó­napi szabadságvesztésre ítélte Fo­dor Istvánt. Meg kell fizetnie a kárt, de le kell töltenie azt a három hónapot is, melyet fel­függesztéssel kapott. V ízállás j elentés A Duna vízállása november 25- én Dunaföldvárnál 180 cm, Paks- nál 242, Bajánál 370, Mohácsnál 387, Bátánál 267 cm. A Sió vízállása Palánknál 261, Borjáénál 292, Simontomyánál 391 cm. A Nádor Sióagárdnál 233 cm. A Duna vízállása Budapestnél ma, 26-án 270 cm, holnap, 27-én 265, Mohácsnál ma, 26-án 390, holnap, 27-én 400 cm. Piaci órak november 26-án Szekszárd: fejes káposzta I. o. 1,40 Ft/kg, kelkáposzta I. 2,—, cékla I. o. 1,80, sárgarépa I. o. 2,20, petrezselyemgyökér 4,20, ka­ralábé I. o. 1,70, alma 3,40—7,20- ig. Bonyhádi fejes káposzta I. (Amager es Dán tartós) 1,80, fe­jes káposzta egyéb I. o. 1,50, kel­káposzta I. o. 2,—, cékla I. 1,80, sárgarépa I. o. 2, petrezselyem­gyökér I. o. 3,50, karalábé I. «o. 1,90, alma 3,40—7,20-ig. Dombóvár: fejes káposzta I. o. 1, kelkáposzta I. o. 1,20, cékla I. o. 1,50, sárgarépa I. 1,80. petre­zselyemgyökér II. o. 2,40, alma 3,40—7,20. Balesetek figyelmetlenségből Dunaföld váron, a Paksi út 101- es házszám előtt Sájer Istvánná földvári lakos figyelmetlenül ment át az úttesten, s nekiment a személykocsival arra haladó Stider Lajos szilvásvárad! lakos­nak. A figyelmetlen gyalogos könnyebben megsérült. Eljárás indult ellene. Pesti Lajos dunaszentgyörgyi lakos figyelmetlenüV vezette mo­torkerékpárját. Emiatt nekiment az út szélén szabályosan parkí­rozó és Wemer Iván gondjaira bízott teherkocsinak. A baleset következtében Pesti könnyű sérü­lést szenvedett. Az ügyben a rendőrség az eljárást megindí­totta. Cikkünkre válaszolt a posta Lapunk október 20-i számában Tavalyi ígéret címmel közöltük Varga Lajos lengyeli levelezőnk bíráló írását. A pécsi posta- igazgatóság az alábbiakban vála­szolt: „A cikkre vonatkozóan értesí­tem, hogy a postai gépkocsi no­vember 21-től a postahivatalig közlekedik”. Á lottó nyerőszómai: 13, 40, 49, 82, 85 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 29—01. 23—81. Kiadja: Tolna megyei Lapkladő Vállalat Szekszárd. Béla tér L Telefon: 20—11. 20—10. Felelős kiadó: KATONA JÓZSEF. Készül a Szekszárdi Nyomdában Felelős vezető: Széli István Széchenyi utca M. Telefon: 29—21, Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dll egy hónapra 13 Ft. Index-szám: 25 06f Pénteken délelőtt Pakson, a Le­nin utca 44. számú házban tűz ütött ki, amelynek során elégett az udvaron lévő sertés- és ba­romfiól, valamint az istálló tető­zete. A tüzet Vajek Ferencné öt­éves unokája okozta, aki reggel az édesanyjától két üres gyufás- dobozt kapott játszani. Ezt köve­tően a nagymama által az aszta­lon hagyott gyufásdobozt meg­dézsmálta és az ólakban gyúj­togatta a gyufákat. A paksi önkéntes tűzoltók, va­lamint a szekszárdi állami tűz­oltók együttes erővel oltották el a tüzet. Külön meg kell dicsérni a paksi gimnázium III. c. osztá­lyának tanulóit, akik Konkoly István tanár vezetésével önfelál- dozóan segítettek a mentési mun­kálatokban.

Next

/
Thumbnails
Contents