Tolna Megyei Népújság, 1966. november (16. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-20 / 274. szám
TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1966. november 26.' í 2 rOLNA MtGrtJj 9PUISAB ■_.A MAGYAB,«Z0C1AL|5'IA MUNEAíPARrlOU»» MEGYEI BIZOTTSAGA.ÉS A MEGYEI JANACS.I Január elejétől termelőszövetkezeti tagoknak is adnak hitellevelet a takarékszövetkezetek A „falusi bankok” néven közismert takarékszövetkezetek néhány év alatt számottevő pénzintézetekké fejlődtek. Betétállományuk összege a legutóbbi fel- < mérések, szerint már eléri az 1,4 milliárd forintot, s erre támaszkodva mind szélesebb körű pénzügyi szolgáltatásokat nyújtanak tagjaiknak. Kimutatásaik szerint az év eddigi részében építkezési- tatarozási célokra együttesen 115 millió forint, a háztáji és a kisegítő gazdaságok fejlesztése címén megközelítően 100 millió forint, fogyasztási hitelként pedig 415 millió forint kölcsönt folyósítottak a falusi lakosságnak. A már bevezetett pénzügyi szolgáltatások fenntartása mellett január elejétől az ország valameny- nyi takarékszövetkezete a termelőszövetkezeti tagok részére is ad ki hitellevelet. Ezt eddig csak a bérből-fizetésből élő takarékszövetkezeti tagok vehették igénybe. A termelőszövetkezeti tagok részére kiadandó hitellevelek minden megszorítás nélkül, értéküktől függetlenül minden hitelakcióba bevont cikkre igényelhetők. (MTI) A kongresszus tiszteletére Vállalták — teljesítették A szekszjárdi kendiergyárban különféle okok miatt lemaradás mutatkozott november elején az időarányos tervfeladatok teljesítésénél. Az üzem vezetői és dolgozói megbeszélték a feladatokat és a kongresszus tiszteletére vállalták, hogy november 20-ig pótolják lemaradásukat. A lemaradás igen jelentős . volt, hiszen 5 nápi termelésnek felélt meg, az üzem dolgozói ennek ellenére állták adott szavukat: Már 20-a előtt, november 18-án este jelenthették, hogy pótolták a lemaradást. Az üzemben jelenleg már az időarányos tervfeladatoknak megfelelően folyik a t«er- melés. Felhívás a falitáblán Magára vonja a figyelmet az előcsarnok falitáblája egy felhívással. A hirdetmény cím alatt’ olvasható, hogy megkezdte a főrevizor a vállalatnál az éves munka ellenőrzését. Ebben még nincs semmi különös. A szöveg többi része méltó a figyelemre. Közli az aláíró az £. M. Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozóival, hogy bárki közérdekű bejelentést tehet, akár társadalmi tulajdont sértő cselekményről, akár a tervfegyelmet akadályozó körülményről tud. A bejelentést hivatali titokként kezelik, a bejelentő törvényes védelemben részesül. Az igazgatóval egyetértésben kiadott főreviiori felhívás jelzi, hogy ennél a vállhlatnál komolyan veszik az üzemi demokráciát. Fontosnak tartják a tájékoztatást és azt, hogy az ellenőrzés a dolgozók támogatásával történjen. Nem tudom, kapnak-e bejelentést, lesz-e közérdekű jelzés. Ha nem is lesz, megadják a lehetőséget — a rendelkezéseket komolyan véve — a munkásdemokrácia gyakorlására. —i —é Előzetes tájékoztató a hízó sertések várható szabadpiaci áráról Megbízható becslések szerint, a megkezdődik. Ott tartunk tehat, szokottnál, is nagyobb lesz a ház- hogy ezekben a napokban a vértáji gazdaságok részéről a szabadpiaci hízósertés-kínálat. Különösképpen vonatkozik ez Bogy iszlóra, Bétára, Decsre, Tenge- iicre, Dunaszentgyörgyre. Gerjen- re. Magyarkeszire, Fürgédre, Ozorára, Kisszékelyre és Nagyszékelyre. Ezekben a községekben az sincs kizárva, hogy gondot fog okozni a hízó sertés eladása. Még néhány hét, és a vágási szezon ható szabadpiaci árakról az illetékes kereskedők már elég biztosat tudnak mondani. Az Állatforgalmi Vállalat a korábbi évek tapasztalataira hivatkozva, és a várható kínálatot figyelembe véve, úgy véli, a szabad árak a szerződéses árak körül mozognak. Általában a szabad hízó kilónkénti ára 18—20 forint lesz. A meséi pocok nem ohosott nagy Korábban már hírt adtunk arról, hogy a két évvel ezelőtti pocokinvázióhoz hasonlóan, ismét elszaporodtak ezek a kártevők megyénkben. A mintegy nyolc- és félezer holdból, ahol pocokfertőzést észlelték, ez ideig 1846 holdat fertőtlenítettek. Ez a terület főleg az erősen és közepesen fertőzött részeket foglalja magában, így gátat tudtak vetni a pocok további szaporodásának. Sőt, mivel az időjárás sem kedvez a kártevőknek, egyelőre nincs veszély. kárt Farkas Istvánnak, a megyei tanács mezőgazdasági osztálya növényvédelmi felügyelőjének tapasztalata szerint a szervezett védekezéssel sikerült megelőzni a nagyobb károsodást. A mezei pocok elleni védekezésben részt vettek az úttörők is. mintegy 305 holdon. Mivel ez árokpartokat, útszegényeket jelent, tehát keskeny sávokat, jelentős munkának számít. A növényvédelmi felügyelő elmondotta; vegyszer volt elég és jelenleg is található a szövetkezetekben. Küzdelem az olaszországi árvíz második hullámával Porto Tolle (MTI) Még nrvndig zuhog az eső a Po deltájában, ahol a helyzet katasztrofális: a bonificai gát átszakadása folytán a tenger tovább nyomul előre a delta területén. A Tolle és Gnoc- ca közit fekvő szakaszt a tenger vize teljesen elborította. A két héten belül bekövetkezett második árvíz pusztításai közben szünet nélkül folynak a mentő munkálatok és a lakosság elszállítása. A hadsereg műszaki alakulatai önkéntesek segítségével péntek este kiürítették a 800 lakosú Pila falut, amelyet a növekvő árvíz teljes pusztítással fenyeget. Péntek éjjel a tűzoltóknak mintegy 20 kilométer utat kellett csónakon megtenniök, reflektorok fénye mellett, hogy megmentsenek egy törött lábú embert, aki egy ház tetejébe kapaszkodott fel. Porto Tolle-ban a deltavidék legnagyobb községében döbbenetes kép tárul az ember szeme elé: az egész helység víz alatt áll, csak néhányan maradtak a házak legfelső emeletein, ahova azokat a javakat helyezték, amelyeket már nem tudtak elszállítani. A Po folyó vízszintje valamivel alacsonyabb a tenger szintjénél és mivel a gátakat a viharos adriai tenger hullámainak súlya összeroppantotta, több mint 10 000 személyt kellett a veszélyeztetett helyekről kitelepíteni. Az elárasztott falvak lakosai zuhogó esőben hagyják el otthonukat, magukkal viszik a szívükhöz legközelebb álló tárgyakat és néhány meleg ruhadarabot. Az egész deltavidéken csak kétféle Vízállásjelentés A Duna vízállása november 19-én Dunaföldvárnál 158 cm, Paksnál 212, Bajánál 330, Bátá- nál 254, Mohácsnál 362 cm. A Sió vízállása Palánknál 136, Simontornyánál 178, Borjádnáí 102 cm. A Nádor Sióagárdnál 120 cm. A Duna vízállása Budapestnél ma, 20-án 242, holnap, 21-én 250 cm. Mohácsnál ma, 20-én 362, holnap, 21-én 365 cm. Megkezdődött a nők akadémiája Hagyományos már, hogy a városi nőtanács is megrendezi évenként a nők akadémiáját. A városi nőtanács az idén is megszervezte az előadássorozatot. Az első előadásra pénteken este a TIT-klubban került sor: A nők egészségvédelme címmel. Ennek keretében dr. Schneider Zoltán SZTK-főorvos tájékoztatta a szép számmal megjelenő női hallgatókat. A legközelebbi előadást december 16-án tartják. Az ízlés és a modem otthon címmel. TOLNA MEGYEI NEPOJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő; PETRITS FERENC Szerkesztőség; Szekszárd. Mártírok tere IS—17. Telefon; 29—01. 23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd. Béla tét 1. Telefon: 20—11. 20—10. Felelős kiadó: KATONA JÖ2SEF Készül a Szekszárdi Nyomdában Felelős vezető: Szél! István Széchenyi utca it. Telefon: 29—21. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helvl oosiahlvataloknál és kézbesítőknél előfizetési dít egy nűnaora 13 Ft Index-szám: 33 000 közlekedési eszköz használható: a helikopter és a csónakok. Ha a mostoha időjárás tovább tart, megrongálódik a delta egész gátrendszere, és a szakértők szerint több évre lesz szükség, amíg ismét termővé tudják tenni a tengervíz által elárasztott földeket. Az olasz külügyminiszter bejelentette, hogy Olaszország hivatalosan felkérte az európai közösségben levő partnereit, hogy nyújtsanak segítséget az árvíz által leginkább sújtott . vidékek gazdasági talpraállításához. Az erre vonatkozó javaslatokat november 24-én és 25-én vitatják meg az európai közösséghez tartozó külügyminiszterek. NOVEMBEU Névnap: Jolán. 20 A Nap kél 6.56, nyugszik 16.08-kor. A Hold kél 13.25. nyugszik VASÁRNAP 23.34-kor. — ügyeletes orvos 1966. november 20-án dr. Aracs József Szekszárd, . Táncsics köz 3. Rendel: vasárnap délelőtt 9—li-ig a rendelőin tézetbem, utána a lakásán található. — Társadalmi esküvő Miszlán. Ünnepélyes keretek között tartották meg szom. baton délelőtt a misz- lai községi tanácson Argalás Pálnak, a Gyönki Gépállomás dolgozójának és Her- czeg Erzsébet óvónőnek az esküvőjét. Mindkettőjüket sok -szeretettel köszöntötték az óvodások, szüleik, a helyi KtS?- szervezet képviselői, a nőtanács, a tsz. és a községi tanács küldöttei. — Hogyan foglalkozzunk a pajtások körében á kül- és belpolitikai eseményekkel? címmel bemutató raj foglalkozásokat tártóttak Kocso- lán csütörtökön, a dombóvári járás helyszíni elnökségi ülésének napján. Második napirendi pontként Fenyvesi József úttörőt itkár a nyári tábor tapasztalatairól számolt be a résztvevőknek. — A fakitermelést december elején kezdi meg az udvari Béke Tsz. 126 köbméter fát termelnek ki, nagyobb részt legelő- tisztításként. A kitermelt fa egy részét a szövetkezet szer-« számfának használja fej, a nagyobb részt pedig a tagság kapja tüzelőnek. Kettős társadalmi névadó ünnepség volt Dombóváron, a Vetőmag-termeltető és Ellátó Vállalatnál. Har- ta Ferike és Zsuzsika tiszteletére az újdombóvári általános iskola úttörőinek énekkara énekszámokkal. más pajtások szavalattal kedveskedtek. Az ünnepi beszédet a nőtanács elnöke mondta. — Propagandista- tanácskozást ' tartottak november 18-án a tamási járásban, mintegy 80 fő részvételével. Az eeész- napos megbeszélésen a járás vezető propagandistái előadásokat tartottak az időszerű bel-kiUnolitikai kérdésekről, a harmadik ötéves terv és az új gazdasási mechanizmus főbb problémáiról. — Jól sikerült teadélutánt rendezett az (LM Tolna megyei Építőipari Vállalat párt-, szakszervezetés KISZ-bizottsága. Az ismerkedés céljából rendezett teadélutánon a vállalat közel száz nődolgozója vett részt. — Lapunk november 17-i számában, a Tolnáról jelentették című tudósításunkban téves in formáció alapján hibás számadatot közöltünk. Helyesen: Tolnán, a legutóbb megrendezett kétnapos véradáson összesen 103,6 liter vért adott a lakosság. — Az idei téli könyvvásárra a kiadók 85 művet jelentettek meg, egymillió példányszámban. Ezenkívül az év utolsó negyedében körülbelül 200 szépirodalmi és ismeretterjesztő mű jelenik meg, több mint 2 millió példányszámban. — Nem volt ötta- lálatos szelvény a lottón. Négy találatot 18 fogadó ért el, nyereményük 192 953 forint. Három találatot 2117 fogadó ért el, nyereményük 820' forint. Két találatra 20 forintot fizetnek. — A Jövő évben a megyei tanács 1 millió 780 ezer forintot fordít a művelődési házak, a palesi járási könyvtár és a szekszárdi múzeum felújítására. — A nagy hozamú búzafajták vetésterülete évről évre növekszik Tolna megye közös gazdaságaiban. Az idei őszön már 98,7 százaléka az egész kenyérgabona- vetésnek. és ezen belül a legjobban bevált intenzív búzából, a szovjet Bezosz- tája fajtából 74,9 százalékot vetettek a szövetkezetek. — A gépállomások és gépjavító állomások .felmérték az igényeket a téli javításhoz. Az idén történik először, hogy az állami gazdaságok is javíttatnak mezőgazdasági gépeket a gépállomási apparátussal megyénkben. A MAGYAR TV MŰSORA: 8.50: Iskola-tv. 9.80: Rossi P étervára. Közvetítés Lemngrádból. 10.00: Sakktanfolyam gyerekeknek. 10.20: Sportműsor gyerekeknek. 11.00: Üdvözlet barátainktól. 11.45: Monte Cristo grófja. Magyarul beszélő angol filmsorozat. 1. rész. (ism.) 12.35: A város. ritmusa. Szovjet kisfilm. 12.50: Gusztáv résen. 12.55: Vasas~* Győri Vasas ETO bajnoki labdarúgó-mérkőzés. 15,10: Bélyeg>arok. 15.25: „Képzóbűv észét”. Rodolfó bűvésziskolája. 4. (ism.) 15.35: Foxi Maxi kalandjai. 16.00: A szarvasi kísérlet. Kisfilm. 16.40: Nóbaszó. 17.00: El Greco. Képzőművészeti kisfilm. 17.25: Amatőrfilmesek. 17.55: Delta. 18.20: Ki ölte meg Kennedyt? Dokumentumműsor. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-hírad*. 19.50: Foo-Foo kalandjai a régiségekkel. Angol rajzfilm. 20.00: Stúdió- varieté. Az Intervízió sorozatműsora Budapestről. 20.45: Sporthírek. 20.55: Arsene Lu-v. pin visszatér. Magyarul beszélő francia film. 14 éven felülieknek. 22.25: Tv-híradó. 22.45: Jó éjszakát felnőttek! A JUGOSZLÁV TV MŰSORA: Vasárnap: 8.20: Tömegdalok. In-f tervízió műsora. 9.25: Hírek. 9.30: Népi muzsika. 10.00: Faluműsor. 10.45: Ezer miért. 11.30: A bajnok. Sorozatfilm. 12.00: Disneyland. 12.30: Vízilabda-mérkőzés EB. 18.30: Hírek. 18.35: Karaván. 19.05: Sorozatadás. 19.54: Jó éjszakát gyerekek. 20.00: Tv- híradó. 20.45: Kívánságok. Szórakoztató zenés műsor. 21.50: Disneyland, vagy a leleplezett város. 22.40: Tv-híradó. Hétfő:’ 9.40: Iskola-tv. 14.50: Iskola-tv. 17.25: Kis világom. 17.40: Gyermek- * filmek. 17.55: Az isme-*« rétién világ. IP.25: Műsorismertetés. 18.30: Tv- újdonságok. 18.45: Oktatás-nevelés. 19.15: Heti sportszemle. 19.40: Hirdetések. -19.54: Jó éjszakát, • gyerekek! 20.00: Tv-híradó. 20.30: Hoffmann: A polgármester. Tv-játék. 21.30: A zeneirodalom gyöngyszemei. 21.45: Lírai percek. 22.00: Tv-híradó. 22.15: Kulturális szemle. 22.50: Hírek. ESŐ, HAVAS ESŐ Várható időjárás ma estig: időnként felszakadozó felhőzet', többfelé futó esővel, nyugaton havas esővel, havazással. Mérsékelt, változó irányú. később megélénkülőészaknyugati szél. Reggeli párásság. helyenként köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 6—11 fok között.