Tolna Megyei Népújság, 1966. november (16. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-18 / 272. szám

J&66. november 18, TOLNA MEGYEI NÉPŰJSÁG 3 Közös kasszából gazdálkodjanak! Közel évtizedes gond, szinte napi téma a kultúrmunkások kö­rében a különböző vállalatoknál, üzemeknél, szövetkezeteknél meg­levő kulturális alapok elaprózott­sága. Sok esetben jól-rosszul, kul­turális, vagy egyéb célokra hasz­nálják fel ezeket az anyagi lehe­tőségeket. Sokszor és sokan vitatják, hogy mennyivel többre mennénk az „egy kalapba dobással”, az egye­sített felhasználással. Évek óta szinte semmit nem léptünk e téren előre. Jó pár esztendeje napvilágot látott a művelődés- ügyi miniszter és a SZOT elvi egyezsége. Az elmúlt évtől kezd­ve van jogalap a kulturális in­tézmények több szerv által törté­nő közös működtetésére. Ezek az intézkedések azonban kevésnek bizonyultak. Nem kis számban találhatók olyan művelődési intézmények, melyek küszködnek az anyagi korlátokkal, sok esetben emiatt nem tudják kielégíteni a megle­vő igényeket. Ugyanakkor másutt esetleg felhasználatlan marad, legtöbbször azonban „erre-arra” elfogy a kulturális alap. Az üzemek, vállalatok vezetőit kötik a rendeletek is, hogy átad­hatják-e kereteik egy részét a dolgozóik által látogatott helyi művelődésügyi intézményeknek. Sikeres kezdeményezéssel né­hány éve létrehozták Tolnán a Szakmaközi Kulturális Egyesü­lést. Mi a helyzet náluk? Művelődési központ Igényességéről volt híres Tolna nagyközség régebben is. Nem egy járási székhelyünknél élénkebb kulturális élet folyt náluk ko­rábban. Ma sem lehet panasz a központi művelődési ház látoga­tottságára. Fekvése ugyan nem mondható egészen központinak, de a helyi lehetőségek szerint ez a legjobb. Ki is nőtték már a régi épületet. Élénk élet zajlik a kulturális egyesülés művelődési házában. A nívós havi programokkal, a jelentős számú társadalmi aktí­vával működő egyesülés lelkes vezetői sokoldalú kulturális éle­tet teremtettek. Kultúrközpontja lett Tolnának a volt Duna-ven- déglő. Önálló esteket ad a közel 40 főnyi, művészetet kedvelő szín­játszó és esztrádegyüttes, ismert irodalmi színpaduk is. Ezek a műkedvelő együttesek saját bel­ső továbbképzésükkel is törőd­nek. Előadásaikon foglalkoznak a színpadi beszédtechnikától kezd­ve sok egyéb, saját fejlődésüket elősegítő témával. Rézfúvós ze­nekarukban 39 lelkes ifjú zene­barát gyakorol, a különböző he­lyi ünnepségeken zenét. szolgál­tatnak. Természetjáró, ifjúsági, zenebarát-, nyugdíjasklubjuk mű­ködik. Bélyeggyűjtő- és sakkozó­szakköreikbe odaszoktak a fiata­lok és felnőttek. Az üzemeknél, szövetkezetek­nél az őszi—téli idényben 31 is­meretterjesztő előadást tartanak. A központi művelődési otthon­ban működik az ifjúsági ház, a népes zeneiskola, a községi könyvtár. (Mindháromnak külön költségvetése van.) Látogatottak az Országos Rendező Iroda estéi. A társadalmi segítők nem egy­szer saját hangszereiket is be­hozzák, magnójukat is szükség szerint kölcsönadják. Eredményekkel, jó munkával bizonyít a Tolnai Kulturális Egyesülés. Javíthatók a közművelődés lehetőségei Náluk jónak mondható az együttműködés a különböző tár­sadalmi, kulturális, gazdasági szervek között az összefogás, egy- behangoltság terén. De a Tolnai Szakmaközi Kulturális Egyesülés is csak kezdeti eredményeket ért el az anyagi összefogás dolgában. Hol vannak még ők is a pénzfor­rások egyesítésétől? Költségvetésüknek mintegy fe­lét az SZMT és a községi tanács fedezi. Ezenkívül, a két jelentő­sebb ipari üzemtől mindössze 7 ezer forint támogatást kapnak. A többit? Hát..., a hiányzót ösz- szehozzák. Az egyre jelentősebbé növekvő tolnai kisipari szövet­kezetek és a földművesszövetke­zet kimarad kulturális alapjával. Amikor nem volt hangszerekre pénzük, kértek és kaptak a ter­melőszövetkezettől négyezer fo­rintot. Mennyi lehet a különböző vál­lalatok és szövetkezetek kultu­rális alapja? Nem tudni, mert ezt eddig náluk még senki nem gyűjtötte össze. Helyes lenne pe­dig egy részét az egész község kulturális ellátását lebonyolító egyesülésre bízni. (Megyeileg és országosan is jó lenne pontosan tájékozódni.) Megkérdeztük Czakó Jánosné elvtársnőt, az egyesülés helyet­tes igazgatóját: — Lehetne-e javítani a kultu­rális munkát, ha nagyobb anya­giak felett rendelkeznének? Gá­tol-e az anyagiak hiánya? Háromnapos tanfolyam 'Vöröskereszt- alapszervi titkárok részére Befejeződött Szekszárdon a Vö­röskereszt megyei titkársága szer­vezésében megtartott háromnapos alapszervi titkári tanfolyam, me­lyen a tavasszal lezajlott vezető­ségválasztások során tisztségbe került titkárok vettek részt. Az előadások a Vöröskereszt II. kong­resszusának határozataiból adó­dó fel adatok):, fű foglalkoztak. A Vöröskereszt nemzetközi tevé­kenységéről Civisz József, a Ma­gyar Vöröskereszt Országos. Köz­pontja külügyi osztályának elő­adója, a családvédelmi feladatok­ról dr. Simon Ferenc, a megyei tanács szociálpolitikai csoportjá­nak vezetője, az egészségügyi felvilágosítás és oktatási felada­tokról dr. Csitári László szekszár­di járási főorvos, az ifjúsági cso­portok munkájáról Fertőszögi Béla ifjúsági felelős, a tisztasági mozgalomról dr. Olay Andor KCJÁL-igazgató, a véradás, élet­mentésben betöltött szerepéről dr. ötös Miklós orvos tartott előadást. A háromnapos bentlakásos tan­folyam résztvevői megismerkedtek a szervezet gazdasági és ügyke' zelési munkájával is. Segítségei kaptak ahhoz, hogy az üzemek­ben, falvakban, mint az egész­ségügyi szervek közvetlen támo­gatói eredményes munkát végez­zenek. A tanfolyam a tapasztala­tok átadására, kicserélésére is lehetőséget adott, a régi titkárok is részt vettek a tanfolyamon, s az új titkárok tanulhattak tőlük. A tanfolyam befejező előadása­ként Lebőcz János, a polgári védelmi feladatokról tartott is­mertetést, majd dr. Pánczél 3é- záné, a Vöröskereszt Tolna me­gyei titkárának zárszavával be­fejeződött a háromnapos tanfo­lyam. — Sokoldalúbb és eredménye­sebb kulturális munkát végezhet­nénk, ha nem kéne küzdenünk a pénzhiánnyal. Rendkívül so­kat jelentene nekünk — feleli. — Foto- és képzőművészeti szakkör­re nincs pénzünk, így ezeket a megye és a járás szokta dotálni Mindig bajban vagyunk az iro­dalmi színpad, a színjátszó és esztrádegyüttes önálló estjeivel Egyszerűen nincs pénzünk a szín­padi kellékekre. Mindent mégsem lehet ugyanazon a színen leját­szani. A másik nagy gondunk a hangszerek pótlása, javítása. — Mikor vették a zenekar hangszereit? — Meg sem tudjuk mondani. Gyerekeink még a tűzoltózene­kartól kapták hangszereiket. Szó esik még arról, hogy válto­zatlan a költségvetési bevétel, pedig a fűtés a korábbinak két­szeresébe kerül. Sivár a klub- helyiségek berendezése is. Kéne még egy magnetofon, mert most is egyazon időpontban kell a mag­nó az András-pusztára utazó műkedvelőknek, meg a társadal­mi esküvőhöz. Lehetne fejleszteni Tolnán a kulturális munkát, ha nem gá­tolna az anyagiak hiánya. Nem a népgazdaságtól kémek több­letet Egyszerűen arról van szó hogy jobban gazdálkodjunk a szétforgácsoltán rendelkezésre álló anyagiakkal. Ha minden szerv hozzájárulna bizonyos ösz- szeggel az egész lakosságnak szervezett programokhoz, előse­gítenék vele a fejlődést. Határozottabb intézkedések kellenek Kevésnek bizonyultak az eddi­gi központi intézkedések. Tolnán sikerrel járt a kezdeményezés és kezdeti eredményeik vannak a kulturális anyagi támogatás te­rén is. Másutt ennyiről sem be­szélhetünk. Ritka még az olyan vállalat, üzem, amely anyagi támogatást nyújt kulturális alapjából a köz­ségi művelődésügyi intézmények­nek. Ritka azért, mert nem sza­bályozták ezt. Helyes lenne, ha a vállalati központok és minisz­tériumok rendeletileg is lehetősé­get adnának. írják elő — esetleg százaléko­san — az arányokat. A községek­ben lakó, ott élő üzemi és válla­lati dolgozók látogathatják és fel is keresik a helyi művelődési in­tézményeket. Az úgynevezett be­járó dolgozók művelődésének is ez a legfőbb útja. Többre mennék az erőforrások egyesítésével. A nagyközségeknél a helyi közös alapra, a kisebb helységeknél pedig közös járási kulturális alapra lehetne befi­zetni. (Benyújthatnák aztán mű­velődési igényeiket.) így tehet­nék vonzóbbá a jobban beren­dezett klubokat, így nyerhetné­nek nagyobb lehetőséget a tar­talmasabb, sokoldalúbb kulturá­lis munkához. Ha a vállalatok, szövetkezetek, üzemek saját központjuktól ren­deletileg is lehetőséget kapnak, biztosan jobban tudnak sáfár­kodni az egész közösséget szol­gáló anyagi eszközökkel. Több energiát fordíthatnának ez esetben a helyi kulturális ká­derek is az érdemi munkára, a nevelésre, a tartalmasabb együtt­működésre. Javulna a kulturális igények kielégítése és további fo- kozása SOMI BENJAMINNÉ Német szakemberek Tolna megye kereskedelméről A Német Demokratikus Köztár­saságból öttagú kereskedelmi kül­döttség tartózkodott a héten Tol­na megyében, s tanulmányozta az itteni kereskedelmi és vendéglátá­si tevékenységet. A küldöttséget — amely a Halle-i kerületből ér­kezett — Alfred Sirojeck kerületi kereskedelmi főigazgató-helyettes vezette. A tanulmányút során ta­nácskoztak a Tolna megyei szak­emberekkel, fogadta őket a me­gyei tanács és a városi tanács el­nöke, végigjárták Szekszárd város kereskedelmi és vendéglátóipari egységeit, ellátogattak Dombóvár­ra, Tamásiba, Bonyhádra, Nagy- kónyiba. A látottakról, tapasztal­takról Alfred Sirojeck a követke­zőket mondotta munkatársunk­nak: — A Tolna megyei szakemberek már jártak nálunk, most tulaj­donképpen ezt a látogatást viszo­noztuk. Azzal a céllal került sor erre a cserelátogatásra, hogy köl­csönösen tanuljunk egymástól, hogy ennek alapján tovább javít­hassuk otthoni munkánkat. Dele­gációnk nevében elmondhatom, hogy nagyon kellemes meglepe­tést nyújtott mindaz, amit Tolna megyében tapasztaltunk. A keres­kedelem és vendéglátás egyaránt magas szintű. A kereskedelem szervezése, tervezése sok tekintet­ben sokkal egyszerűbb, mint ná­lunk. Úgy látjuk, hogy az önök módszere e tekintetben jobban beválik a gyakorlatban, mint a miénk, s otthon igyekszünk is felhasználni e tapasztalatokat. Az itteni áruellátás nagyjából azonos a miénkkel, ilyen tekintetben nincs lényeges különbség. Mi már korábban is arra törekedtünk, hogy a vásárlók lehetőleg egy he­lyen meg tudjanak vásárolni min­dent. Itt Magyarországon nagy gondot fordítottak az üzletek sza­kosítására, de úgy tapasztaltuk, hogy most újabban itt is elsősor­ban arra törekszenek, hogy a vá­sárlók lehetőleg egy helyen minél többféle árucikket megvásárolhas­sanak. Nagyon tetszettek az új ki­szolgálási rendszerű boltok. Mi azonban szélesebb körben alkal­mazzuk ezt a formát. Amint el­mondották a Tolna megyei szak­emberek, itt is tovább kívánják fejleszteni ezt a rendszert. A ven­déglátásnál mi abból indulunk ki, hogy egyrészt biztosítsa az ellá­tást, másrészt pedig hatást gyako­roljon a vendégekre kulturális te­kintetben is. A Tolna megyei ven­déglátó egységek, amelyeket meg­tekintettünk, egyaránt szolgálják e kettős célt. Láttuk például a nagykónyi falusi presszós-falato­zót és a szekszárdi Sió-csárdát. Mindkettő nagyon tetszett. Otthon jelenleg mi is egy hasonló stílű vendéglő létesítésével foglalko­zunk, mint a Sió-csárda. Itt Tolna megyében — úgy tapasztaltuk — már előrébb vannak a vendéglátás gépesítésében mint mi. A cuk­rászüzem és az éttermeket kiszol­gáló konyhák egyaránt erre val- . lanak. A delegáció tagjai pénteken, november 18-án utaznak el Tolna megyéből a fővárosba. B. F. Első az országban Egy év múlva elkészül a simontornyai szennyvízderítő Kétezerötszáz—háromezer köb­méter vizet használ fel naponta a Simontornyai Bőrgyár, ezt a mennyiséget „kapja” tisztán és „adja vissza” szennyezetten. A Sió vízének — legalábbis ezen a szakaszon — a fő szennyezője a bőrgyár. Sokba kerül a gyárnak ez az állapot. Évente kétszázezer forin­tot kell fizetni, szennyvíz-beveze­tési díjként, emellett állandóan perben áll, hol néhány mező- gazdasági termelőszövetkezettel, hol a tolnai halászszövetkezettel. Kártérítésért perelik a gyárat és rendszerint meg is nyerik. És ha hamarosan nem változna a hely­zet, már nem szennyvíz-bevezetési díjat, hanem bírságot fizet a gyár, köbméterenként nyolcvan fillért, egész évre tehát félmillió forin­tot. És még ezzel sem egyenlí­tődne ki az a kár, amit a víz- szennyezés ténylegesen okoz a népgazdaságnak, hiszen lehetet­lenné teszi a halgazdálkodást, a Sió menti gazdaságokban az ön­tözést, a vízisportot. A Simontornyai Bőrgyár azon­ban már nem sokáig szennyezi a Siót. A múlt évben indult meg az a közel húszmilliós beruhá­zás, amelynek eredményeként a jövőben rendszeresen tisztítják a gyári szennyvizet és tisztán bo­csátják a Sióba. A munkák gyor­san haladnak, és a tervek szerint egy év múlva, 1967. október 31- ig kell átadni és üzembe helyezni az új létesítményt. Az épülő simontornyai derítő „prototípus”, az első ilyen — bőr­gyári szennyvizek tisztítására al­kalmas — berendezés az ország­ban. A Vízgazdálkodási Tudomá­nyos Kutatóintézet szakemberei kísérletezték ki, a félüzemi kí­sérleteket Pécsett, a bőrgyári és városi szennyvízzel végezték. A kivitelezési terveket a MÉLYÉ P- TERV készítette. Korszerű, csaknem teljes egé­szében automatizált berendezéssel szerelik fel a derítőt, a kezelő- személyzet — műszakonként hat fő —, csak a műszereket ellen­őrzi és a vezérlőberendezéseket kezeli. A szennyvíz tisztításához mindhárom eddig ismert mód­szert — a mechanikai, a kémiai és a biológiai derítést — felhasz­nálják. A gyárból kikerülő szennyvizet ülepítik, majd a ben­ne lévő mérgek egy részét vegy­szerek adagolásával közömbösítik. A még továbbra is megmaradó szennyezőanyagok elbontását a mikroorganizmusokra „bízzák”, a biológiai derítést elevenített iszap­pal, oxigénbefúvással végzik el. Érdekessége az eljárásnak, hogy e módszernél — a pécsi kísérlet alkalmával bevált technológiánál — hígítani kell a szennyvizet. A tökéletes tisztításhoz mintegy két­szeres mennyiségű Sió-vízzel ke­verik a gyári szennyvizet és így végzi majd el a berendezés a de­rítést, bocsátja a tiszta, illetve a megengedettnél nem nagyobb szennyezettségű vizet a Sióba.

Next

/
Thumbnails
Contents