Tolna Megyei Népújság, 1966. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-13 / 242. szám
J 966. október 13. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 Mossó elvtárs Tissabőről Valóban a gyalogosoké ? Dialógus. — Mióta csinálja? — 1950. óta, és még egy hétig. — Nyugdíj? — Esedékes. Öt esztendőt így is rátettem. Egyesült Kölesd és Kistormás tanácsa. Az ünnepélyes, hivatalos aktussal az is együtt jár, hogy a két régi elnök közül a jövőben az egyik felesleges. Az egyesülést szentesítő közös tanácsülést megtartották, Bozsó János már jóval előtte, tudta, hogy ő lesz a lelépő elnök. Az utolsó napok munkája, bent a hivatalában, kicsit az elmúlást idézte, és az idegent minden a süllyedő hajóra emlékeztette. A fiatal és szívbeteg hivatalsegéd kint a tanácsháza udvarán elnyújtózva siitteti magát a bágyadt őszi napon. Ha sikerül a terve, akkor ő is nyugalomba vonul. Betegségére való hivatkozással, elküldte a leszázaléko- lgsi kérvényt, még szeptember elején. Tálán sikerül. A hivatalsegédnek ez a fő gondja. Bozsó Jánosnak pedig a hivatalában eltöltött utolsó napjai, a határidős ügyek és akták intézésével teltek el. Elhatározta, rendben, naprakész állapotban fog átadni mindent. Tűrhetően bánik az írógéppel, és maga kopogtatja le a leveleket. Előbb persze fölírja, a jobb felső sarokba. Ügyintéző: Bozsó. Ujjaival ezt a tizennégy betűt kopogtatja le leggyorsabban. Annyiszor leírta, hogy ez a szócska már vak- írással is megy. Ha jól meggondoljuk, egy volt kubikostól a vakírás, egy rövid mondat erejéig sem utolsó teljesítmény. Dehát ki ez a Bozsó? A távozó tanácselnök? Ötven esztendős korában kezdett írógéppel dolgozni és ötvenöt éves korában döbbent rá, hogy neki a négy elemi a kévésnél is kevesebb. A tanácsok megalakulása óta vb-elnök Kistormáson. Modora csiszolódott, fellépése határozottabb lett, de hatalmas lapát-tenyerei akkor is elárulják a volt kubikost, ha frakkba öltözne. Ahhoz a generációhoz tartozik, amelyik már majdnem lekéste a felszabadulás után induló kádervonatot. Negyvenen túl érte meg a fel- szabadulást és a fordulat éve után 6 már kilógott a tiszti iskolákra, a szakérettségikre és a tanfolyamokra induló húszévesek tízezrei közül. Azok közül, akik ma már élvonalbeli i mvészek, tudósok, mérnökök, diplomás szakemberek — és, hogy múlik az idő —, főtisztek. Bozsó János 1945-ben azzal volt elfoglal~ va, hogy családjával és földijeivel együtt, megpróbált az új hazában gyökeret ereszteni. Meg kellett szoknia a dunántúli tájat, meg lellett ismernie annak a falunak a határát, a dülőutakat, a kutakat, ahol végre gazda lett. Kétszázad magával, a Szolnok megyei Tiszabő községből települt ide. Hátat fordítottak a szülőfalunak és Kánaánt keresve, egy hétig tartó vándorlás után érkeztek Tolnába. Ideiglenesen Felsőnánán talált otthont a tiszabői sereg. 1946. nyarán hurcolkodtak át az új, és véglegesnek ígérkező otthonba, Kistormásra. Bozsó János volt mindvégig a telepesek szószólója, vezetője. Hatalmas termetével, tekintélyt parancsoló megjelenésével és nyugalmat asszociáló tenyereivel „kinőtt” a többiek közül. Nagy szükség volt rá, hiszen Kistormás ezekben a legelső években ingott: az emberekben meglazulták az együvé tartozás normái. Az ott élő volksbun- disták a kitelepítést várták, a már ott élő telepesek pedig nem találták a helyüket, s lézengéssel ütötték agyon az időt. Ivásból, evésből, bizonytalanságból és költözködésből állt az élet. „Ki tudja, mit hoz a holnap?” — ebben a megbolydult világban Bozsó János képviselte a higgadtságot, a nyugalmat és biztonságot. Meg árasztotta is maga körül. 1950-ig azonban a fő foglalkozása a földművelés volt. Meg kellett tanulnia, mert más a kubikosmunka és más a földművesmunka. Aztán megválasztották tanácselnöknek. Egyszer, kétszer, háromszor — mindig őt, és mindig döntő többséggel. Ötvenéves korában tehát nemcsak a gépírást kezdte tanulni, hanem a harmadik mesterségét, a tanácselnökösködést is. Hát most ennek megint vége. Következik az utolsó állomás, és majd bele kell szoknia a negyedik mesterségbe. Ez lesz talán a legnehezebb. Október elsejétől nyugdíjasnak hívják. Kilenc- száz forintra számít havonta. Nem tudom, hogy a régi főjegyzők miként, milyen emlékekkel és élményekkel húzták be maguk mögött a községháza ajtaját amikor elmentek, de azt most már sejtem, hogy miként vonul nyugdíjba egy tanácselnök. Kistormást 1945. óta megyeszerte harcos, proletárfaluként tartják számon. Olyannyira, hogy a negyvenes évek végén volt olyan esztendő, amikor május elsején még a templom tornyán is vörös zászló lengett. Joggal nevezik Kistormást káderfelunok. Sokan menték el ifjú parasztlegényként, s úgy térnek haza szüleikhez látogatni, hogy ott a doktori cím a nevük előtt. Bozsó elvtárs, amikor emlékei között kutat, a rövid nyarakra, a hosszú, esős őszökre és a korai kitavaszodásokra gondol vissza. Az izgalmakra, a feszültségre, arra, hogy vajon sikerül-e idejében elvetni a búzát, marad-e évelő kukorica.:. Kistormás volt Tolna megye első tsz-községe, s akkor megható buzgalommal, nyomban szocialista községgé nyilvánították. De hát hol volt még akkor attól, hogy rászolgáljon a szocialista címre. Mindegy. Ez is Bozsó János idejében történt. S amikor búcsúzik a hivatalától, a küszködés, a kínlódás emlékeit is kénytelen magával vinni. Mit még? Tartalékos munkásőr. A munkásőr- foglalkozásokból sok emlék életreszólóan marad meg benne. Az irodájából egy nyaláb újságot msz magával. A községgel foglalkozó újságpéldányokat mindig lerakta, valamennyit megőrizte. Újból átolvassa majd a Kistormásról szóló cikkeket. Előveszi a könyveket, amelyeket azzal vásárolt meg, hogy majd „akkor olvasom el, ha nyugdíjba vonulok”. Sok könyvet vásárolt, mást nem is igen szerzett. A fizetésből fényűzésre nem tellett. Vásároltak egy modern szobagarniturát, ez minden, ennyivel lettek gazdagabbak 1950 óta. S néhány almafával, amelyek díszei a Bozsó-ház udvarának, s mióta termőre fordultak, egész télen gyümölccsel látják el az unokákat. Hát így vonul nyugdíjba Bozsó János, aztán még úgy, hogy megmarad elnökhelyettesnek. Fizetést persze nem kap. Társadalmi munkában dolgozik majd. Megszokta, hiszen 1945-től 1950-ig egyszer már így csinálta A második dialógus. — Szóban, vagy írásban kapott-e fegyelmit, vagy más hivatali büntetést? — Egyszer, 1964-ben. írásbeli figyelmeztetést kaptam a járástól. — Dicséretet? — Néhányszor az is volt. — Mi volt a legnagyobb baklövése? — Nem tudom. SZEKULITY PÉTER Jó felkészülés — gyors építkezés Egy hete még szüretelésre vártak a dúsan megrakott szőlőtőkék, most meg már az ott építendő lakások körvonalait látni. A ragyogó napsütésben, félmeztelenre vetkőzve mintegy huszonöt férfiember sürög-forog a helyszínen. Szervezetten, serényen dolgoznak a munkások a paksi Zápor utcai lakásépítkezésnél. A betonkeverő mellett sódert rakodnak a vontatóról. Betongerendák garmadája és mésszel befröcskölt óriási téglarakások jelzik, hogy itt felkészültek a folyamatos munkára. Vékony, inas, alacsony ember az építkezés munkavezetője, Mayer Mihály. *. — Sürgetett bennünket, hogy vámunk kellett a szüretelés miatt. Vasárnap szüreteltek, hétfőn kivágták a tőkéket, mi pedig kedden kezdtük a földmunkát — mondja. Hat új családi otthon alapjai látszanak. Előre felkészültek nemcsak a munkaszervezéssel, hanem az anyag beszerzésével és szállításával is. 60 000 téglát, a meszet, a cementet és az egyéb, alapozáshoz szükséges anyagot előre a helyszínre szállították. Önkéntes, társadalmi segítői is vannak a tanácsi házi építőbrigádnak. A szorult helyzetben levő, leendő lakástulajdonosok közül négyen biztogatják egymást a betonozásnál, Közülük Dala István már a második napja it« dolgozik. A tanács vezetői — helyesen — úgy gondolták, ha segítségül hívják őket is, olcsóbb lesz az építkezés, na meg aztán, jobban meg is becsülik azt a lakást, melynek építésekor ők is hullajtották verejtéküket. A helyi tanács gondos előkészítésével, dicséretes gyorsasággal tevékenykedik a paksi tanács házi építési brigádja. Téliesíteni szeretnék a Zápor utcai lakások építését. Ha az időjárás kedvez ehhez és ilyen ütemben haladnak a munkák, biztosan sikerülni is fog nekik, terveik szerint. • * * ■1 "fi A felvételek Szekszárdon készültek október 7-én délelőtt 10—11 óra között A gépkocsi megáll. A gyalogos nyugodtan megy, de hirtelen megtorpan, mert a gépkocsit jobbról kikerüli egy kerékpáros, aki bizony nem adja meg az elsőbbségei Eltelt már vagy két perc, de még mindig nem lehet átmenni, hiszen-a gépjárművek egymást érik és ritkán akad egy, »melyik megáll, az elsőbbséget megadva A két gyalogos már az átjáró közepén halad, de azért a motoros elhúz eloi^us Foto: Bakó Jenő.
