Tolna Megyei Népújság, 1966. október (16. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-02 / 233. szám

TOLNA MEGYEIa világ proletárjai. egyesületek i NÉPÚJSÁG A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI RIZO^TSAGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XV. évfolyam, 233. szám ÄRA: 80 FILLER Vasárnap, I960, október 2. A IX. pártkongresszus tiszteletére A ZIM Bonyhádi Gyáregysége több mint kétmilliót teljesített hárommillió forintos vállalásából A Zománcipari Művek Bonyhá- tették az év eddig eltelt időszaká­éi Gyáregységében a munkaver- ban a rezsiköltségek két százalé- senynek igen szép hagyományai kos csökkentését. Ez éves szinten vannak. Eredményeikkel már nem 344 ezer forint megtakarítást je- egyszer kivívták feletteseik elis- lent. Eddig ebből. 200 ezer forintot mérését. Hogy csak a legutóbbi hoztak. Hasonlóan teljesítették az példákat említsük: 1965-ben a ve- elfekvő készletek értékesítésére zérigazgatóság hat gyáregység szó- tett vállalást,is. Ez éves szinten 12 cialista címért küzdő brigádjainak ezer forint megtakarítást jelent, tevékenységét vizsgálta, amelynek a terven felül vállalt 5 ezer garni- eredményeként — a ZIM terüle- túra olajkályha-alkatrészt már él­tén dolgozó közel 300 brigádból — készítették és le is szállították. Ez a pluszmunka nem kevesebb, mint 560 .ezer forintot eredményezett a vállalatnak, s ezen túlmenőén je­lentősen hozzájárult a megye ipari fejlesztéséhez, valamint export- osszegneK megfelelőt teljesítetten, lehetőséget is biztosított. A legjelentősebb felajánlás min­den kétséget kizáróan a saját ki­a bonyhádi gyáregység két brigádját — Nagy László és Bíró Vilmos brigádjai — ér­tékelte a legjobbaknak, és részükre nyolcezer forint pénz­jutalmat adott. A gyárvezetés 1965-ben közel húszezer forintot fizetett ki a legjobb eredményt el- vitelezésben készülő alagútkemen- ért brigádoknak. Mindebből lát- ce, amely az eredeti tervek sze- hatjuk, hogy az erkölcsi megbe- rint csak 1967. II. félévében’ ü'^e- csülésen túlmenően jelentős anya- melt volna. Az üzem kollektívája vállal­ta, hogy ezt a határidőt fél évvel lerövidíti. Ennek érdekében a megyei, járá­si KISZ-bizottság, valamint az üzem KISZ-alapszervezete véd­nökséget vállalt az építkezés fe­lett. A széntüzelésről olajtüzelésre való áttérés gazdasági kihatása, félévet figyelembe véve 696 ezer forint. Jelenleg az alagútkemence elkészülési foka 80 százalék. Ehhez a jelentős beruházáshoz kapcsolódik a műszakiak verseny­vállalása. A gyáregység műszaki kollektívája vállalta, hogy kidol­gozza az alagútkemence létesítésé­vel kialakult új helyzetnek meg­felelően a gyár további korszerű­sítésének tervét, valamint az egy­séges nyersáruműhely elrendezé­si tervét. A műszakiak július 1-től dolgoznak a versenyvállaláson, amelyet előreláthatólag december 31-re befejeznek. Nem sikerült az év eddig eltelt időszakában teljesíteni a vállalt 82,5 százalékos I. osztályú zo­máncedény gyártását. Jelenleg egy százalékkal maradnak el a kitű­zött céltól. Pedig ennek éves gaz­osak mintegy 218 ezer forintot si­került biztosítani. A másik felajánlás, amelyet még nem sikerült maradéktalanul tel­jesíteni a termelékenységre vonat­kozik. A vállalt 2,5 százalékos ter­melékenység-növekedést, eddig csak 1,5 százalékra teljesítették. összegezve a kongresszusi mun­kaverseny eddigi eredményeit el­mondhatjuk, hogy a ZIM Bony­hádi Gyáregysége a hagyományok­hoz méltóan szerepel. A forintban értékelhető vállalások összege kö­zel hárommillió forint. Ebből ez­gi megbecsülésben is részesülnek a szocialista brigádok a ZIM Bony­hádi Gyáregységében. Ilyen előzmények után szinte természetes, hogy a pártkongresz- szuá tiszteletére kezdeményezett munkaversenyben is legalább ilyen, vagy még ennél is jobb eredményt szeretnének elérni. Ezekben a napokban, hetekben fellendült a munkaverseny a gyár- -egységben. Bár a kongresszusi munkaverseny az év végéig tart, mégis a kongresszus időpontjának közeledtével egyre több szó esik az eddig elért eredményekről, il­letve a tennivalókról, hiszen a kongresszusi munkaverseny célul tűzte ki az egész év feladatainak jobb, eredményesebb teljesítését, ugyanakkor ezzel párhuzamosan a következő évre való felkészülést is. • A ZIM Bonyhádi Gyáregysé­ge az MSZMP IX. kongresz- szusa tiszteletére tett felaján­lásainak mintegy kétharmadát már teljesítette. A hátralévő egyharrnadot a ne- 1 gyedik negyedben szeretnék tel­jesíteni. A kongresszusi versenyvállalá- dasági kihatása igen jelentő^ sok közül maradéktalanul teljesí- 752 ezer forint. — Eddig ebből Az év negyedik negyedében min­den erőt az I. osztályú zománc­edény gyártására, valamint a ter­melékenység növelésére fordíta­nak. Szeretnék, ha december 31- én a kongresszusi munkaverseny végeztével készülő összesítő jelen­tésben valamennyi vállalás mellé odaírhatnák „teljesítve". JKívánjük úgy legyen. SZIGETVÁRI LÁSZLÓ 4 HÁZVAKOLOK Szekszárdon. a Gróf Pál utcai lakótelep házainak építése befejezés­hez közeledik. Az állványokon a vakolok dolgoznak Fotó: Bakó Jenő Tovább folyik a délnyugat-afrikai kérdés vitája az ENSZ közgyűlésén Az ENSZ-közgyűlés 21. ülés­szakának péntek délutáni ülésén folytatódott a vita Délrjyugat- Afrika kérdéséről. Fedoreko szovjet ENSZ-küldött felszólalásában a szovjet delegá-. ció támogatásáról biztosította a határozat-tervezetet és tott, hogy amennyiben Afrikai Köztársaság nem lenne hajlandó teljesíteni az ENSZ ha­tározatát, már most szükséges, hogy ajánlatot terjesszenek a Biztonsági Tanács elé, a meg­felelő intézkedések meghozata­láról. A szovjet küldött kifejezte azt a meggyőződését, hogy Dél- nyugat-Afrika népe a gyarmati rendszer felszámolása után azon­nal képes lenne egy független állam megalkotására és ezért szik Délnyugat-Afrikában is meg- nem válna szükségessé, hogy. valósítani. Ez Nyugai-Német- igazgatását, akár átmeneti időre ország, Anglia, az Egyesült Álla- is, az ENSZ megfelelő szervére mok és más olyan nyugati orszá- ruházzák. gok segítségével történik, ame­J. B. Mwemba zambiai ENSZ- lyek támogatják a Délafrikai küldött sziptén a határozat- - Köztársaság és Dél-Rhodesia faj­gyűlölő vezetőit, valamint a por­rámuta- tervezetet támogató beszédet a Dél- mondott, .akárcsak Líbia, Felső- Volta és Csehszlovákia kép­viselője, aki emlékeztetett arra, hogy a Délafrikai Köztársaság militarizációs . törekvéseit igyek­tugál gyarmatosítókat — mon­dottá. A délnyugat-afrikai kérdés meg­vitatását a közgyűlés október 3-i ülésén folytatják. Teljes erővel meg kell kezdeni a kenyérgabona vetését nya kivétel. A megye mezőgazdaságának A megyei operatív bizottság 204 traktor dolgozik két műszak- vartalan, ez alól csak a burgo- szombati ülésén értékelte az őszi ban. mezőgazdasági munkák menetét. eevúttal arra figyel ­Azt állapította meg, hogy a mun- esetleg kárt szén- állása a különböző munkákban; kák üteme, különösen a betaka- SSt kell A vetőszántást eddig átlagban 71 sürgetni, elsősorban a pillangó- „ . , .. . sok cséplését és a napraforgó be- mélyszántásnak mintegy takarítását. rításban a kedvező idő hatására kielégítő. Ugyanakkor a talaj­munkavégzést a száraz idő ne­hezítette, mert a vetőágy elkészí­téséhez több munkát kellett vé­gezni. A szombati esőzés némi­az 46 százalékát. Az őszi keverékeknek 66.2 százalékát, az őszi árpának 80.3 százalékát, a rozsnak 65,3 százalékát, a búzának 19 százaié­Bár a vetőszántás kedvezően „ ____ __ . , halad, a közeli napokban a ke­l eg megkönnyítette ezt a munkát, nyérgabona vetését teljes erővel kát vetették el a közös gazdasá- Fő feladatként a talajmunka vég- meg keu kezdeni, illetve foly- gok. A kukoricaszedést tanácsi zését határozta meg a bizottság, tatni kell. vonalon a terület 27,8 százalékán, olyan formában, hogy a betaka- a termelőszövetkezetek 13,7 szá­rítást is ehhez kell igazítani. Saj- A burgonya és a cukorrépa be- zajékán végezték el. A cukorré- nos néhány termelőszövetkezet takarítását az átvételtől függően, pának 54,6, a napraforgónak 66,2 felmondta a gépállomással kö- folyamatosan kell végezni, a ku- százalékát takarították be a tér­től t szerződést, s így a nehézgé- “a tSSSS^fSbSíJSSf figyel melőszovetkezetek. A megye bur- peket át kellett csoportosítani, lembe vételével. A betakarított gonyateruletének eddig 86,7 sza- Egyébként jelenleg a megyében növények átvétele általában za- zalékán történt me|-^*^lszedés. A Kongói Köztársaság panasza a Biztonsági Tanács előtt Pénteken este összeült a Biz- a köztársaság magát hadiállapot- tonsági Tanács, hogy megvitassa ban lévőnek .tekinti Portugáltá- a Kongói Köztársaság (Kinshasa) val. A kongói külügyminiszter a Portugália ellen benyújtott pa- portugál agressziós cselekedetek nászát. Az ülésen az első felszólaló Bombokó kongói külügyminiszter volt, aki emlékeztetett arra, hogy Csőmbe még 1960-ban toborzott zsoldosokat, hogy elszakítsa Ka- tangát a köztársaságtól. 1963-ban, amikor ezek a kísérletek kudar­cot vallottak, a zsoldosok négy zászlóalja Angolába szökött és rögtön azután, hogy Csőmbe mi­niszterelnök országba. A szerveknek adataik vannak arról hogy Csőmbe ügynökei jelenleg Nyugat-Európában újabb zsoldo­sokat verbuválnak és azokat An­golába szállítják. Itt várják a jelt arra, hogy fellépjenek a fia­tal köztársaság ellen és Csomóét visszaültessék hatalmába. Bom­és provokációk azonnali beszün­tetését követelte. Miranda portugál küldött fel­szólalásában cáfolta a kongói külügyminiszter kijelentéseit és ugyanakkor felszólította a Biz­tonsági Tanácsot, vizsgálja meg országa panaszát azzal kapcsolat­ban, hogy Kinshasában a portu­gál nagykövetség épületét szep­tember 24-én feldúlták és bán- lett, visszatért az talmazták az ott dolgozó hivatal- kongói biztonsági nokokat. A Biztonsági Tanács október 3-án folytatja a kongói és a por­tugál panasz megvitatását. Gromiko, az ENSZ-közgyűlés ülésszakán részt vevő szovjet küldöttség vezetője, pénteken ta­lálkozott Toncic-Sorinj osztrák bokó rámutatott, hogy a ki- külügyminiszterrel. A szovjet kül- alakult helyzet fenyegeti a békét, ügyminiszter pénteken megbeszé- mivel abban a pillanatban, ahogy lést folytatott Abba Eban izraeli a zsoldosok Kongóra támadnak., külügyminiszterrel is.

Next

/
Thumbnails
Contents