Tolna Megyei Népújság, 1966. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-05 / 235. szám
1966. október 5. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Nézés és látás Erdőgazdasági szakmunkások ügyességi vetélkedője C1 lmondja egyik elvtársam, hogy leesett az álla, amikor a Baranya megyei Mária- gyűd községben meglátta a táblát. Le is fényképezte. A tavalyi nagy dunai árvízre emlékeztet ez a túlontúl korszerűtlen „emlékmű”. Mohács sziget lakói közül néhányan, a szöveg tanúsága szerint, ezzel a táblával róják le hálájukat, kegyeletüket a szűz- máriának. A gátakon hősiesen helytálló, kialvatlan szemű, éjjelnappal készenlétben lévő tízezrek helyett a szűzmáriának. Neki köszönik meg, hogy életüket és vagyonukat megvédte a pusztító ártól. 1966-ban. ennek láttán, mire gondoljon az ember? Az első pillanatban legtöbben arra gondolunk, hogy az ilyesmivel még foglalkozni sem érdemes. Ritkán jut azonban eszünkbe, hogyha az ilyesmivel nem foglalkozunk, akkor ez nem más, mint arisztokratikus eltávolodás attól a feladattól, ami ilyen szempontból is ránk, kommunistákra, haladó gondolkodású emberekre vár. Feltétlenül káros volna a másik vég1el: a szitkozódás. Mit hasznák ' "ele? Nagyon keveset, vív általán semmit. A sértegető, Önérzetbe mászó szitkozód ássa! rendszerint nem lehet meggyőzni valaminek a helytelenségéről, vagy valaminek a komikus voltáról senkit. A tavalyi nagy dunai árvíz döbbenetes látványa a gátak mögött élő falvak lakóiból félelmet és rettegést váltott ki, hiszen voltak napok, éjszakák, amikor minden percben számítani lehetett rá, hogy a pusztító ár elszabadul és mindent elnyel. A kilakoltatási készenlét izgalma még a távolabbi községek dolgozóira is átragadt. A kétségbeesés, a halálfélelem óráiban a Duna-menti falvak dolgozói közül sokan a szentek segítségét kérték, s amikor elmúlt a yészélv. sokan megnyugvással vettek tudomásul, hogy fohászaikat a szentek meg is hallgatták. S itt talán most elsősorban nem is a vallásosság az érdekes, hanem más. Az, hogy még rengeteg azoknak az embereknek a dolga, akik eljegyezték magukat a nép nevelésével, a szocialista eszmék és eszmények hirdetésével. Több mint húsz esztendeje szórjuk, hintjük a magot, de ez a mag nem mindig hull még termékeny talajra, önáltatás volna azt hinni, hogy minden rendben, s hamis illúzió volna abban a tévhitben élni, hogy a gazdasági feladatok megoldása mellett napjainkban már az ideológiai munkára aligha van szükség. Szükség van erre, hiszen a kommunisták, a közélet munkásai ehhez a má- riagyűdi emléktáblához hasonlóan, gyakran látják, tapasztalják, hogy akadnak emberek, akik ugyanazt nézik, amit mi nézünk, mégis nem azt látják, amit mi látunk. Esetenként és helyenként mert azért ez így nem általános. Cőt, ha a termelés problé^ máit és kérdéseit nézzük, mind a mezőgazdaságban, mind az iparban, akkor úgy látjuk, általában teljes a szinkron. Ez jut kifejezésre a mezőgazdaság területén például a búzatermesztési problémák megoldásában. Senki előtt sem titok, hogy e téren a maradiságnak egy igen vastag és tömör falát keilett átütni néhány évvel ezelőtt. Ez a mara- diság főleg abban nyilvánult meg. hogy a szövetkezeti gazdák nem tulajdonítottak semmiféle jelentőséget a tenvészterület maximális és optimális kihasználásának, a tudományos pontossággal megállapított tőszámnak, a fajta- megválasztásnak, és így tovább, és így tovább. Napjainkban azonban e téren a haladó tudomány felfogása teljes egészében azonosult a szövetkezeti gazdák felfogásával. Sikerült leküzdeni a maradiságot, ami itt jelentkezett. Hasonló a helyzet, régebbi példákra utalva, a gépesítés terén. A szövetkezeti tagok kivétel nélkül megértik ma már, hogy nem ellenségük, barátjuk a kombájn. Jó tíz évvel ezelőtt viszont még arra is volt példa, hogy néhánv parasztember a munkába. induló kombájn elé feküdt, meg akarta akadályozni a gén munkáját. Miért? Azért, mert, úgv vélték, elveszi előlük ez a hasznos gép a ken veret. Hol vagyunk ma már ettől? Vagy nézzük a takarmánytápok felhasználását, amely szorosan összefügg az íHattenvZ^z- fréstvui a hizlalást idő lerövidítésével. Számtalan közös gazdaságban még a vezetők is idegenkedtek a koncentrált takarmányok etetésétől. Sikerült leküzdeni a kukoricatermesztésben megmutatkozó maradiságot is. És a régi kispareellás, hagyományos termésátlagokhoz képest a kukoricatermés, az utóbbi 'időben, kevés híján, megduplázódott. Magától? Minden beavatkozás nélkül történt az előbb említett és a fel nem sorolt változások sokasága? Dehogy? Az új termelési módszerek és eljárások elterjesztésének tízezer számra, voltak és vannak agitátorai, népnevelői. Kezdetben, amikor megalakultak a gépállomások, a traktorosok mindegyike egyúttal agitátorként is dolgozott. A mező- gazdaságban dolgozó szakemberek mindegyike politikai munkásként is fáradozott. El lehet tehát jutni a következtetésekkel odáig, hogy az élet más területén is előbbre jutnánk, a korszerűbb gondolkodásban is több pozitívumot tudnánk felmutatni, ha minden esetben bátrabban elemeznénk az okokat és az okozatokat. Ha például következetesen végiggondolnánk, hogy ennek a máriagyűdi emléktáblának az ügyében — amely itt most csak apnopo — mit mulasztottunk el md megtenni, illetőleg mit kell a jövőben méginkább megtenni, Rhhoz, hogy a hívők is a teljes igazságot lássák. Azt, hogy a nagy dunai árvíz idején a dolgozók társadalmának, a soha nem tapasztalt méretű összefogása, a szocialista humánum maradéktalan érvényesülése, a milliárdok befektetése tette lehetővé, hogv a JDuna-menti falvak vagyonát és életét meg lehetett menteni az árvíztől. Sőt. az előbb említett ténvezők sokasága tette lehetővé, hogy az árvíz okozta káré’—1 gvorsan helyreállítottuk. TI 'zánkban ehhez sok köze 11 volt mindenkinek, és tényleg illő lenne egy-egv veszélyeztetett. az újságokból jól ismert helven emléktáblát helyezni el a hősök tiszteletére. Nekik valóban kiiárna. De sokat kell még tennünk, hogy ezt azok is elhi<ravék, akik m=> még, a jelek szerint, nem hiszik el. Sz. P. A délsomogyi Kqszópusztán rendezték meg 11 erdészet versenyzőjének részvételével az erdőgazdasági szakmunkások ügyességi versenyét. A korábbi vetélkedőkkel ellentétben most nem az „izzasztó” mennyiségi eredmények elérése volt a cél, hanem a versenyzők rátermettségüket, ügyességüget és szakmai tudásukat bizonyították. A nyolc versenyszámban — fűrészlánc-élesítés, fadöntés, darabolás, motorfűrészben lévő hiba elhárítása, stb. résztvevő 11 versenyző arról tett tanúbizonyságot, hogy mind jól képzett erdőgazdasági szakmunkás. A képen: Somogyi László, a berzencei erdészet szakmunkása. (MTI-foto — Bajkor József felv.) Űj köntöst kapott a dombóvári vasutas művelődési otthon Újra megnyílt a tavasszal és a nyáron több százezer forint költséggel újjáalakított dombóvári vasutas művelődési otthon. A szépen kifestett, korszerű világítással ellátott épületben külön olvasóhelyiséget kapott az ötezer kötetes könyvtár, az egykori büfé helyett modern eszpresszó-cukrászdát, ruhatárat és színpadi öltözőket is építettek. Az újjávarázsolt vasutasotthon adott helyet a dombóvári ifjúsági táncegyüttesnek is. Füttyös kedvvel, mészpöttyösen Vizsgáznak a német burgonyakombájnok Az ország egyik legnagyobb burgonyatermelő gazdaságában, Lábodon próbálják ki az új típusú burgonyabetakarító gépeket a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet munkatársai és a gazdaság szakemberei. Az NDK-gyártmányú burgonyakombájn, — amelyik nemcsak kiforgatja, felszedi a burgonyát, hanem válogatja is a gumókat — és a félkombájnok „vizsgáznak”. A mérések értékelése után, a legmegfelelőbb típusból jövőre nagyobb mennyiséget vásárol a mezőgazdaság és ezzel gépesítik az egyik legnehezebb őszi mezőgazdasági munkát, a nagyüzemi burgonyabetakarítást. Naponta 600—650 mázsa burgonyát válogat az NDK-gyárt- mányú K—711-es jelű burgonyaválogató gép. Tizenkét ember kezeli. A három osztályba kiválogatott burgonyát a tároló- íelyre RS—09-cs platókocsis traktorok szállítják. (MTI-foto — Bajkor József felv.) — A mester ma kis híján lerázott a létráról. Azt mondta: Ne fütyülj, neked még nincs jogod fütyülni — meséli Schmidt László, paksi szobafestő-tanuló. Harmadévesek, barátjával, Farkas Jánossal együtt. — Rossz kedvű volt, mert nem ment a munka rendesen — vallják be őszintén a harag okát. A két festőtanulóval, és a brigádjuk harmadik tagjával, Óvári Gyula szakmunkással az országúton találkoztam. Kerestem az újvárosi orvoslakásokat, ahol az irodájuk ajtajára függesztett papiros szerint megtalálhatók. Mészpöttyös munkaruhájuk után könnyen megismertem őket. — Engem az édesapám vitt először magával munkába, mert ö is festő — mondja Óvári Gyula, egy magas, mozgékony fiatalember. — Amikor ipari tanulónak jelentkeztem, olyan vékony és kicsi voltam, hogy nem is akartak felvenni. — Mikor vitte először az édesapja? — Amikor már elbírtam a korongecsetet! Úgy hetedikes lehettem. — Én meg úgy beleszerettem ebbe a szakmába, ha nem vesznek fel, inkább vártam volna egy évet — veti közbe Farkas János, vizesre kefélt haját elsimítva a homlokából, majd vidám szemhunyorítással a többiek felé int: — Az első remekművemnek otthon nem örültek! — Mit festett ki? — A sámedlit, csíkos fehérre! — Csíkos fehér, az milyen? — Amikor nem egyenletes, a festés, hanem néhol vastagabb — magyarázzák. — Véletlenül vagyok festő, de most már magam sem cserélném el az akkor választott szakmámmal — mondja Schmidt László. — A nyolcadik után két helyre is jelentkeztem ipari tanulónak, fel is vettek bádogosnak Szekszárdon. De paksi vagyok, így itt maradtam. Valamennyien a Tolna megyei Festő és Mázoló Ktsz-néí dolgoznak. Vidékrq is utaznak, kisebb községekbe, ha a szükség úgy kívánja. — A legjobb azért az új bér- házakban dolgozni! Hárman nekiállunk egy szobának és megy a munka, mint a karika- csapás — mondják. — Gipszelni, falat vakarni nem kellemes, de ha már megalapoztuk a festést, a színek, és a minta kiválasztása érdekes, mindig izgalmds. — Mi a divat a falfestésben? — Világos, pasztell színeket kedvelnek a mai lakásokban, és sok helyen kérik, hogy sima legyen a fal, ne fessük mintával. — Az iskolában tanultuk a falfestés kialakulását, történetét. Érdekes, hogy régen menynyire szerették a sötét, meleg színeket, a komor, tapétázott falakat., Természetesen megtanuljuk a tapétázást is, de talán sosem hasznosítjuk. — A megrendelőknek voltak már különleges kívánságaik? — Egyszer festettünk ac&lkék falat, egy irodában. Nagyon tetszett mindegyikünknek egy klubszoba festése, a pasztell alapszín mellett színes fal- esíkokkal. A magánházaknál rendszerint a szomszédok lakásához hasonló falfestést kérnek, de nem mindig illik a saját berendezésükhöz, fényviszonyaikhoz. A legfontosabb, hogy a lakás színe a világossághoz alkalmazkodjék. Szívesen, kedvvel mesélnek a munkájukról, el is feledkeznek a kezdeti elfogódottságról, így nem is kérdem külön-külön őket: Szeretik-e, amit csinálnak? Hajukban mészpöttyök száradnak, azt nézem. Egyikük észreveszi: — A mész könnyen kijön, minden este hajat mosunk. Ha olajfestékkel dolgozunk, azt már bajosabb eltávolítani. Egymásra néznek, elmosolyodnak. Munkaruhájuk festékkérges, és amikor búcsúzóul kezet szorítok velük, a kezem is mészfoltos marad. Majdnem letörlöm előttük, de vem akarom megbántani őket. Majd kezet mosok, ha hazaérek... M. I.
