Tolna Megyei Népújság, 1966. október (16. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-16 / 245. szám

10 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1D66. október 16. i’ Jól szerepelnek a Szekszárdi Petőfi női kosarasai A Szekszárdi Petőfi NB II-es nőt kosárlabdacsapatának lányai, akik az idei bajnokság harmadik helyének biztos esélyesei. Edző: Szabó Ödön. Interjú az utolsó helyezettel Bátaszéken, a serdülő korú­ak atlétikai versenyén talál­koztam vele. Nem is a gyerek tűnt fel, hanem inkább a nagy futócipő és a hosszú nadrág, mely a térdéig ért. A 600 méteres síkfutás mezőnyé­ben az utolsó helyen, de ki­tartóan futott, nem csüggedt el, nem adta fel a versenyt. Később megkerestem az ap­ró termetű Vicze Andrást, aki felnőtthöz illő komolysággal adott választ kérdéseimre: — Az általános iskola ne­gyedik osztályos tanulója va­gyok. Már tavaly is indultam. Voltam már Tolnán és Szek- szárdon is a járási mezei futó­versenyen, de a bátaszéki at­létikai versenyeken is indulok. A 600 és a 800 méteres távot szeretem legjobban. Sokan kérdezték már tőlem, nem bánt, hogy csak utolsónak fu­tok célba? Nem értem, miért kérdezik, hiszen utolsónak is kell lenni. Nagyon szeretem az atlétikát, de eddig még komoly helyezést nem értem el. Igaz, még tíz éves sem va­gyok. Egyszer még érhetek el helyezést is! — Ny — Mai sportműsor Kézilabda: A Simontonyai BTC NB II-és férficsapata vasárnap nem ját­szik, mivel ellenfele játékost ad a magyar válogatottba. A mérkőzés ké­sőbbi időpontban kerül lejátszásra. A tolnái női NB II-es csapat Zalaeger­szegen az Olajbányász ellen mér­kőzik. Megyebaj nokság; Simon tornyai BTC—MÖzs (női) 9.00, Simon tornyai BTC—Mözs (férfi) 10.00, Gyönk— Bonyhádi Cipő (női) 9.00, Gyönk— Bonyhádi Cipő (férfi) 10.00, Szekszár­di Bőrdíszmű—Nagydorog (női) 9.00, Máca-Szászvár—Fadd (férfi) 10.00, Mázá-Szászvár—Simontornyai Gimná­zium (női) 11.00, Kocsola—Tolna II. (női) 10.00, Dombóvár—Tolna (férfi) 10.30. Kosárlabda: A Szekszárdi Petőfi NB II-es férficsapata a KISTEXT ellen 11,30-kor, a női csapat a Pénzjegy nyomda ellen 13.00 órakor lép pá­lyára. Minőkét mérkőzés Budapesten leéz. Megyeb§jnokság: Pakson 10.30- kqr: Paksi Gimnázium—Bonyhádi Ci­pő (női) 11.45-kor. Paksi Gimnázium —Bonyhádi Vasas (férfi). Szekszár­don 10.45-kor: Szekszárdi Petőfi II— Dombóvári VSE (férfi), 12.00: Szek­szárdi Petőfi II—Dombóvári VSE (női) Dombóváron 10.45-kor: Dombóvári Apáczai Gimnázium—Paksi Kinizsi (női), 12.00-kor: Dombóvári Apáczai Gimnázium—Dunaújváros (férfi). Teke: Dombóvári Kesztyűgyár­Bonyhádi Spartacus 8*00, Szekszárdi Gépjavító—Bajai Spartacus 7.45. ökölvívó NB II: A Szekszárdi Dó­zsa a Szombathelyi Dózsa csapatát fogadja tíz órakor Szekszárdon, a Soós Sándor Művelődési Házban, a Bonyhádi Spartacus Nagykanizsán a Dózsa ellen lép szőri tóba 10.00 óra­kor. Atlétika; A Szekszárdi Dózsa egye­sületi csapatbajnoki küzdelmen vesz részt Komlón. A Bátaszéki VSK ott­honában fogadja a csapatbajnokság versenysorozatában ellenfeleit. Kez­dési idő: 11 óra. Labdarúgó NB II: A Dombóvári VSE Székesfehérvárott a MÁV Előre ellen mérkőzik 13.30-kor. V: Bacsó. Labdarúgó NB III: a Szekszárdi Dózsa Pécsett a Helyiipar ellen 10.00 órakor, a Máza-Szászvári Bányász Nagykanizsán a Dózsa eilen 14.00 óra­kor lép pályára. Labdarúgó megyebajnokság: Bony- hád—Kisdorog 14.30 V: Pozsgái, Dom­bóvári Spartacus—Simontomya 14.30 V: Pető, Szekszárdi Gépjavító—Tolna 11.00 V: Schnierer, Szekszárdi Petőfi— Bátaszék 14.30 V: Zsigmond, Hőgyész —Fadd 14.30 V: Teierling, Tamási— Szekszárdi Honvéd 14.30 V: Baráth, Paks—Dombóvári VSE n 14.30 V: Meixner, Bogyiszló—Nagydorog 14.30 'V: Atk£ri, Nagymányok—Fornád 14.30 V: Varga. Megyei labdarúgó-bajnokság B cso­port; öcsény—Dunaföldvár 14.30 V: Andorka, Szekszárdi Dózsa II—Ger- jen 14.30 V: Rittlinger, Szedres—Sió- agárd 14.30 V: Váradi, Decs—Tengelic 14.30 V: Bencze Kanacs—Dunaszent- györgy 14.30 V: Járfás. Bonyhádi Pe­tőfi— Dalmand 11.00 V: Fodor, Ozora —Gyönk 14.30 V: Pech, Győré—Cikó 14.30 V: Sipos, Zomba—Szakáiy 14.30 V: Benke. 9 — Olvastam & egyik ju­goszláv újságban, hogy olyan javaslatot terjesztet­tek be, hogy a jövőben ne kiállítással büntessék a fe­gyelmezetlen játékost, ha­jiam pénzbüntetésre ítéljék. — Nálunk ezt nehéz len­ne bevezetni — bár lehet, hogy a jugoszláv oknál sem oldható meg. — Miért? . —. A hónap első vasár­napján — amíg tart a havi fizetésből, biztosan több tenne a sportszerűtlenség. Esetleg olyan is előfordul­ná, hogy a játékos „repe- tá'zna” a botrányból, mond­ván: . így mulat egy ma­gyar futballista. — Tényleg van ebben k igazság. Én még tovább megyek:' zárszámadás után viszont faluhelyeken is több pofon csattanna, utó­végre, jól fizetett a tsz, len­ne mibői kifizetni a bűn.- tetést. — Hiába, még nevelni kell az embereket. Az ön­tudattal még mindig baj van. — Igen, fizekszárdon is van ilyen ügy. Egy ököl­vívó bejelentette a sport­körnél, csak akkor tud ed­zésre járni, ha fizetéseme­lést kap, mert így szabad­ideje adatt nem tud „fuse- rálni”. Erre megkapta a fizetésemelést, és járt ed­zésre. — Ez csak félig igaz. Megkapta a fizetésemelést, de továbbra sem. járt ed­zésre. — Hát mit csinált? «=* Tárgyalt a bonyhádi egyesülettel, és lehet, hogy rövidesen már ott öklöz. Az a jelszava: ki kell hasz­nálni a lehetőséget. — A decsiek is ezt csi­nálták Sióagárdon. — Fizetésemelést kértek? — Nem. Csak ,,tévedés­ből” föltették az autójuk­ra a sióagárdiak labdáit. — Álljon meg a menet, azért ne rágalmazzunk, mert tudomásom szerint, csak egy labdáról van szó. — Ki az a Gipsz? — Ja, persze, hát nem ismeri mindenki Gipsz né­ven, Szabó a neve, a Bony­hádi Vasas játékosa volt, most a Bonyhádi Petőfi csapatát erősíti. Ha kell, akkor tettleg is. — De mi köze ennek az atlétikához? — Majd röviden elmon­dom: vasárnap, az Ozora . elleni mérkőzésen az ozo7 rai kapunál a kapus kezé­ből akarta kirúgni a. lab­— Kfi tudja? Annyi biz­tos, hegy a decsiek fel­háborodtak, amikor a sió­agárdiak két labdát kértek tőlük. Ilyeneket kiabáltak: a mi becsületünk többet ér egy labdánál. Gyere fel a kocsira, és nézzétek meg, hogy nincs itt a labda. És a labda ott volt. — És a másik labda? — A decsiek szerint ez az egy is tévedésből került fel, a sióagárdiak meg ál­lítják, hogy két labdájuk veszett el, de csak egyet találtak az autón. Igaz, hogy nem nézték meg a sofőrülés alját. — Hogy aZ atlétákat se hagyjuk ki, van egy ja­vaslatom. A legközelebbi megyeválogatottban feltét­lenül szerepeltessék Gip­szet. 1 dát az egyik bonyhádi csa­tár. Az ozorai védő igye­kezett ellökni a bonyhádi játékost, hogy kapusát véd­je. Erre Gipsz, saját 16-osá tói elindult és országos csúcsot felállítva, ott ter­mett az ozorai kapunál. — Az mindig dicséretes dolog, ha egy labdarúgó közbelép, hogy a nézetel­térést elsimítsa. — Csakhogy Gipsz nem azért rohant oda. ö vere­kedni akart. Még szeren­cse, hogy játékostársai le­fogták. — Erre a játékvezető ki­állította? — Igen, csak nem Gip­szet, hanem az egyik ozo­rai játékost, majd a part­jelző közlésére egy bony­hádit is. De Gipsz maradt. y = Ha a játékvezető en­gedi, miért ne? — De most már a játék­vezetőkre is nehéz napok jönnek. A JT fegyelmez. A jövőben néhány hétre „elfelejtenek” mérkőzést adni azoknak, akik nem a szabályok szellemében mű­ködnek. — És mi történik az olyan sióagárdi játékvezetővel, aki nyolchónapi tagdíjjal tartozik? — Minden héten megkap­ja az utolsó felszólítást a fizetésre és minden marad a régiben. Nem fizet és a küldőbizottság foglalkoz­tatja. — Ami azt illeti, a kézi­labdaedzőknek sem ártana néha szabálymagyarázat. — Nem ismerik a szabá­lyokat? — A jelek szerint nem. Vasárnap Simontornyán a megyebajnoki mérkőzésre nem érkezett meg a ki­küldött játékvezető. Erre szitység-játékvezetők vezet­ték le a mérkőzést. — Hát akkor rendben van minden, ilyen esetben így kell. — Na, nem egészen, tud­niillik, a szabály kimond­ja, hogy egy mérkőzést ugyanannak a játékvezető­nek kell végigvezetni. Si­montornyán azonban furcsa megoldást választottak; az első félidőt a hazai, a má­sodik félidőt a vendégcsa­pat edzője vezette. — És még azt mondják egyesek, hogy nincs fejlő­dés folna megyében. Apróhirdetése km Az apróhirdetés dija: szavanként hétköznap 1,— Ft, vasárnap és ünnepnap 2,— Ft. Az első és minden további vastagon sze­dett szó két szónak számit. állas . Állami Mezőgazdasági Gépállomás Nagydorog, felvételre keres autó­villamossági szerelőt. Fizetés megegyezés sze­rint. Jelentkezni lehet mindennap a gépállomás irodájában. (105) Azonnali belépésre ke­resünk 2 férfi fizikai munkást, malmi mun­kára. Molnár szakmun­kások előnyben. Jelent­kezni lehet: a szekszár­di malomban. (il3) Vállalatunk 1967. ja­nuárjában tehergépjár­mű-vezetői tanfolyamot Indít 20 éven felüli, 8 általános iskolát végzett fiatalok részére dömper- vezető-utánpótlás céljá­ból. Név, pontos cím megjelölésével levélben jelentkezőknek részletes tájékoztatást küldünk. Jelentkezhetnek: Zala; Somogy, Baranya, Tolna* Veszprém, Vas* Győr. Sopron, Komárom, Bács- Kiskun és Pest megyei lakosok. Cím: Földmun­kát Gépesítő Vállalat; Budapest« V. Vigyázó Ferenc u. :5. Munkaügyi osztály. (4) 676 n-öl szőlő kis ta nyával sürgősen eladó. Szekszárd, Bartina u. 47. (136) Alig használt „Fáklya” kombinált szekrény gar­nitúrával és könyv­szekrénnyel eladó (eset­leg részletre). Megtekint­hető 17 óra mán Szek­szárd, Kölcsey u. 25. (137) Kétszobás ház azon­nali beköltözéssel eladó. Hőgyész, Arany J. u. 262. (155) 407-es Cl rendszámú Moszkvics eladó. Szék­szárd, Balassa u. 14. U59) 1965-ös Opei eladó. Hoch Bonyhád, Attila • . 3. Tel.: 178. Érdeklődni: csak délután. (160) 1000-es Waitburg 28000 km-rel kitűnő állapot­ban eladó. Kovács Kö- lesd, Dózsa Gy. u. 123. sz. (166) VEGYES r ELADÓ m Dombóvár Zrínyi u. 81. sz. ház beköltözhe­tőén eladó. (124) Szekszárdon, Tarcsay utcában garázs > eladó, azonnal elfoglalható. ,,8000” jeligére a hir­detőbe. (97) Komoly, szép ebédlő­bútor eladó. Megtekint­hető szombaton, vasár­nap, hétfőn. Nagydorog, Kossuth u. 66. (Bene­dek). (135) Üzemképes Opel-Ka- dett személygépkocsi, Rózsát! Nemzetközi új­donságaimból. Jácint, tulipán, kardvirághagy­mák. Ribizli, egres, mál­natövek. Kérje díjmen­tes áljegyzékemet! Kol­ler dísznövénykertészeié. Budapest; m. Bécsi u. 256. (65) Épület- és mindennemű bádogosmunkát olcsón* gyorsan, szakszerűen végzek. Hívásra házhoz megyek! Ivanizs László bádogos mester, Decs, Kossuth u. 25. (-130) Gumijavitó részlegünk Újból megkezdte műkö­dését Bonyhádon Dózsa utca 13. szám alatt, a cipőgyárral szemben. Mindenfajta pneu matik és gumilábbeli javítását szakszerűen vállaljuk, minőségi munkát vég­zünk. Keresse fel bi­zalommal részlegünket. Bonyhádi Ruházati Ktsz. (132) A Bonyhádi Gépjavító Állomás gyakorlattal ren­delkező villanyszerelő­ket vesz fel Tolna me­gye területére, változó munkahelyre. Fizetés megegyezés szerint, je­lentkezés hétfőn és szom­baton a részleg vezető- Jénái. (1S4J A Szekszárdi Földmű­vesszövetkezet közgazd. technikumi érettségivel rendelkező könyvelőt keres azonnali belépésre. Jelentkezés Jókai u. 2. Főkönyvelőnél. (167) Kombinált szobabútor eladó. Szekszárd, Bajcsy Zs. 5. I. em. 1. Megte­kinthető 17 óra után. _______________ (169) K ályhák, tizedes mér­legek, áruszállító toló­kocsik használt állapot­ban jutányqs áron el­adók. Bővebb felvilágo­sítást: MÉK Szekszárdi Széchenyi u. 62. (Bac- husz). (i70) „Petőfi Sándor” Ne* velőotthon Hőgyész, kar­bantartó szerelőt azon­nali belépésre' felveszj Jelentkezés személyesen az intézet igazgatójánál; vagy a gazdasági veze­tőnél. Hőgyész, Béke u. !• szám alatt. (15ö> Rózsatövet, új donságo- kat, nagy választékból; príma minőségben ga­ranciával szállít, Gyeb- nár kertész, Békéscsaba; Ligeti sor. Kérje fajta- jegyzékemet. (113) óriás virágú eredeti holland évelő szegfűpa­lánta vegyes színekben; szálanként 1,— forintért kapható, Toronyi ker­tésznél, Békéscsaba, Sztraka utca 27. (146) Villany­motorok, tekercselését vállalja minden típusban, a Vasipari Ktsz Dombóvár, Szabadság u. 2. Tel. :* 13—16 (153) Autóját— motorját ne tegye el sárosán télre ! Keresse fel szerviz- szolgálatunkat. Vasipari Ktsz, Dombóvár, Szabadság u. 2. Tel.: 13-16 (152) A Bonyhádi Vasipari Ktsz hőgyészi rádió- és tv-javftó részlege, Hőgyész és vidéké­ről rövid átfutási idővel vál­lalja rádió, tv. és háztartási gépek javítását. Bejelentésekre helyszínre is | kiszállunk. (150) 1 Belső ellenőrt és normást keresünk felvételre Építőipari szakismerettel és megfelelő képesítéssel ren­delkezők jelentkezését vár­juk. • • Építőipari Kisipari Termelő- szövetkezet, Tamási, Rákó­czi u. 21. (149)

Next

/
Thumbnails
Contents