Tolna Megyei Népújság, 1966. október (16. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-15 / 244. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1966. október 15. Kiállítás egy üvegszekrényben — A legügyesebben Ildi rajzol az őrsben. Először papírkartonra akarta lefesteni, aztán mégis a falemez mellett döntött. Katona legyen, vörös zászlóval! — ebben az egész őrs megegyezett. A Hóvirág őrs vezetőjével, Tamás Katalinnal állunk Szek- szárdon, a Déli kertvárosi iskola folyosóján, egy szekrény előtt. Üvegajtó és polcok. Itt kapott helyet az úttörők munkáiból rendezett kiállítás. A tárgyakat szeptember ‘29-ére, új mozgalmuk induló napjára készítették. Aznap kirándultak, közel háromszázan a gurovicai erdőbe. A harci túrán volt az ünnepélyes megnyitó ünnepség, másnap már ebben a szekrényben díszlettek a pajtások művei. * Hirtelen nem is tudom, mit csodáljak. Marcona hős agyagból, a száját, hogy ne téveszthessék össze az arc többi részével, pirosra mázolták. Újabb harcos, levélzöld ruhában, egy rajzlapról domborodik. Miből lehet? Úgy fest, mint összegyűrt papírgalacsin... — Az is. Kreppapir, összegyűrve, ragasztva — segítenek ki a többiek, akik mellettem állnak. Agyagfigurák a legalsó polcon. Darabosságában, egyszerűségében is kifejező a halott katonafia mellett meggörnyedve zokogó anya. Készítette a Tye- reskova őrs. Ök már nyolcadikosok. — Csatáron voltak, a téglagyárban — meséli Homok Ist- vánné, az iskola úttörőcsapatvezetője. Semmi mást nem kértek, csak egy nagy csomó agyagot. Abból fabrikálták ezeket a szobrokat. Volt, aki maga is gyűjtögetett a vízparton agyagot. Van itt minden, amit gyermekkézzel készíteni lehet. Hányféle ötlet! Alul megpillantok egy kicsi dobozt. Benne villanydrótrúddal ujjnyi zászló. Olyan parányi, hogy megakad rajta a szemem. Ezt vajon miért állították ki? — Ez a kelj fel zászló! Ha kinyitottuk a dobozt, kipattant belőle, valósággal felágaskodott — mondja a Robinzon őrs helyettes vezetője, Juhász Feri. A szép gondolat fellelkesít. Kipróbálnám az ágaskodó zászlót, de nem működik. — Áh!, — legyint Feri elkeseredetten. Mindenki ezt próbálgatta, elrontották. Nem lehet becsukni a szekrényajtót. — Kinek az ötlete volt a zászlótok? — A Kovács Aurélé, de ő most beteg. Egyedül csinálta, de mindenki tudta, hogy ez készül. — Nem árultátok ei senkinek? i — Csak fiúk vagyunk az őrsben! — húzza ki magát önérzetesen. A Gyöngyvirág őrs tagjainak közös munkája egy piros zászló. A legjobb rajzoló a betűket formázta, a legügyesebb kislány hímezte, az őrsi pénztárból vették az anyagát: két forint nyolcvan fillérbe került. A rudat már az egyik bátyó faragta. Most zöld betűkkel díszeleg a hímzett felirat: minden őrstag gyönyörködik benne: a vörös zászló hőseinek útján! — Még le is pecsételtük, de? az elmosódott. — mondja Osz- termayer Ilona, az őrsvezető. — Mivel? — Az őrsi bélyegzővel. Egyik! apuka faragta radírgumiból. Állunk a pajtásokkal a szekrényke előtt, nézegetjük a kiállított tárgyakat és rajzokat,, a nevezési lapokat. Le az ellenséggel! — díszíti a harcias felirat a gépfegyverrel lődöző,’ homlokba húzott sisakos harcos1 képét. Az egyik katona János vitéz mundérjában pompázik. A sok apróságnak, történetüket ismerve, nagyon felszökött az? értéke, mert sok kéz dolgozott rajtuk, őszinte buzgalommal,, lelkesedéssel. Amikor kiállították, a napos nem győzte elzavarni a szünetben a kíváncsiskodókat — mesélik. Észreveszek egy díszesen faragott fadobozt és egy vándor- tarisznyát. Kétlem, hogy gyermekkéz munkája. Az egyik fiú? meg is jegyzi: — Úgy vették. Szebb, mint , amit mi csinálni tudunk. De így nem ér semmit. Nem az igazi... MOLDOVAN IBOLYA Megjegyzés Találkozás •.. A „Kövendi Sándor” Tolna megyei Cipész Kisipari Szövetkezet cipőjavító munkásokat Paksi kirendeltségünkre hajtó-rakodót keresünk. Jelentkezni lehet: a Tolna megyei Állatfor- galmi Vállalat paksi kirendeltségén, vagy a megyei vállalat személyzeti előadójánál, Szekszárd, Béla tér 1. szám alatt. (143) felvesz j bonyhádi és szekszárdi munkahellyel. Jelentkezni: Szekszárd, központi irodában. (1X1) iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiimiiiiiiu A két regölyi villanyoszlop Bebizonyosodott, hogy nem csupán a hivatal tud packázni. Minden adottsága és Jelkészültsége megvan ehhez az állampolgárnak is. Nincs kizárva tehát, hogy szívünk mélyén mindannyian bürokraták vagyunk, kizárólag az alkalomnak kell eljönnie ahhoz, hogy ki is élhessük bürokratikus vágyainkat. Az értelmetlen huzavona, a felesleges és indokolatlan fontoskodás esetével állunk szemben, Regöly községben is, Antal Ferenc portáján. Az előzmények a következők: hosszabb idő óta, sokan panaszkodnak Regölyben, hogy este, csak a jó szemű emberek képesek olvasni, továbbá, hogy a televízió és a rádió vétele gyakran élvezhetetlen. Miért? Könnyűszerrel kiderült, hogy miért. Azért, mert az elektromos vezetékhálózat a község bizonyos pontjain túlságosan meg van terhelve. Alacsony a feszültség és ez befolyásolja a rádió- és a tv-vételt, stb. A DÉDÁSZ megkereste és megtalálta a módját annak, hogy segítsen. Transzformátort építenek, illetőleg építenének Regölyben. A községi tanács illetékeseivel annak idején megállapodtak a transzformátor helyének kijelölésében. Az egyezséget a községi tanács vb- titkára írta alá, aki azonban nem tudta, hogy a transzformátornak kijelölt hely művelődési ház céljára már foglalt. A községi tanács vb-elnöke később arra kérte a DÉDÁSZ-t, hogy az első, eredeti elképzelésen változtassanak. Ez megtörtént. A DÉDASZ tekintettel volt a tévedésre, és hozzájárult ahhoz, hogy egy másik ponton jelöljék ki a felépítendő transzformátor helyét és a nagyfeszültségű vezeték nyomvonalát. Ez is megtörtént. Sőt, minden más intézkedést, dolgot elvégeztek már, de a munkát befejezni mégsem tudják, két villanyoszlop miatt. Most már kizárólag ez a két villanyoszlop akadályozza a kielégítő és zavartalan rádióhallgatást, valamint a tv-nézést. An - tál Ferenc kertjében kellene ezt a két villanyoszlopot leásni. ő azonban ehhez nem járul hozzá. Érdekessége a dolognak, hogy Antal Ferenc távoli rokona a községi tanács vb- elnökének. A tanácselnök erre a rokoni kapcsolatra is próbált, már apellálni, amikor beszélt Antalékkal. Itt most valóban stílszerű az a megállapítás, hogy kötik az ebet a karóhoz. Bebizonyosodott, hogy nemcsak a hivatal tud packázni. — ir — IGAZ TÖRTÉNET A MŰLT SZAZADBÓL iiHMiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiisiiimimiimiiiiimiiimiiiiiiiiiiiimiiimiiiiiiimiiiiimiiiiiiiiiiiiimmimiiH — 4 — Elnneik az igaz történetnek eseményeit régi újságcikkek, rendőrségi és bírósági akták, jelentések alapján elevenítjük fel. Amikor Jim Donnelly ^ Lucanba megérkezett, Zord napok következtek, kés villant és vér freccsent. Úgy villogott a szeme, mintha ördögé lenne. Halál ült a szívében, ó, ki lép fel ellene. (Régi dal) Azon a nevezetes napon London városka verőfényben fürdött. Lenge szél fuj dogált, a szemtanúk szerint szebb időt el sem lehetett képzelni az akasztásra. 1832. június 5-ét írtak. Jonathan Sovering akasztása lázba hozta az egész környéket. A Kanadában boldogulni akaró első telepesek kemény munkában töltötték életüket, s alig várták, hogy valami megtörje hétköznapjaik egyhangúságát. A gondos családanyák már az első este telerakták az elemózsiás kosarat, s rendbe tettek a házi szőttes posztóból varrt ünneplőt. Az asszonyok már régóta várták az alkalmat, hogy találkozzanak barátnőikkel, a férjeik meg a vetésről, a földmunkákról akartak véleményt cserélni. Nagy esemény volt ez a fiatalok számára is, hisz pénzt kaptak szüleiktől, hogy nyalánkságot vásároljanak. — 5 — Egyszóval, az akasztás ünnepi esemény volt mindenki számára, persze az elítéltet kivéve. Június 5-én kora hajnalban egész kocsikaraván özönlött az Ontario tartománybeli\ London városkába. Tíz óra tájban már vagy hatezren gyűltek egybe, hogy szemtanúi legyenek az ítélet végrehajtásának. Sokan már türelmetlenkedtek, az elemózsiás kosarak gyorsan ürültek. Többen szóvá tették a legutóbbi akasztást, amikor is a hóhér Cornelius Burlyt végezte ki. Azt magyarázták, hogy az inas csavargó sokáig rángatózott, nehezen távozott a másvilágra; Nem kell csodálkozni, bos' ilyen beszédtémát választottak, hisz a keménykötésű ír és skót telepeseket a sok munka megedzette. kemény harcot folytattak a természettel, meg egymás ellen is, a küzdelmes élt nem engedte meg, hogy finomak és érzelgősek legyenek. Amikor Lavrasson és Guddy kétemeletes házának tetőjén megjelent néhány hivatalos személy és börtönőr, az egybegyűlt tömeg között mozgolódás támadt. Nemsokára elővezették Jonathan Soveringet is. Az az izmos, rőt szakállú fickó bárgyún mosolygott. A félelem nem lett úrrá rajta. Meghajolt és hangosan köszöntötte a nézősereget: „Johnynak hívnak”. Keze ugyan meg volt kötözve, ez azonban nem akadályozta abban, hogy táncolni kezdjen. A tömeg üdvrivalgással köszöntötte a mutatványt. Senki sem lepődött meg azon, hogy Jonathan Sovering bo— 6 — hókodik; Nagy tréfacsináló hírében állott, főleg abban élvezett, hogy másokat halálra ijesszen. Legutóbb például megjátszotta a kísértetek Fehér lepelbe burkolózott, s éjnek idején az utcán ro- hangászott, halálra rémítgette a járókelőket. Igen leleményes volt, holmiféle bűzbombát gyártott, azzal dobálta az embereket. Különös élvezetét lelte abban, hogy a kalácsból kiszedegesse a mazsolát és döglött legyekkel helyettesítse. Igazi pemahajder volt. Emellett azonban gyilkolt is. Amikor nem bohóckodott, lovat lopott. A felesége megfenyegette, hogy feljelenti a rendőrségen. Az asszony valójában saját érdekeit védte, hisz Jonathan egy fiatal indián lánynak csapta a szelet. Jonathan bosszút akart állni feleségén. Egy éjjel észrevétlenül belopódzott a házba és baltával agyonverte feleségét meg hat gyermekét. Ez több volt a soknál, ilyen tréfát még Jonathan sem engedhetett meg magának. A bíróság halálra ítélte. A kivégzés nem ment minden baj nélkül. A hóhér lelökte Jonathant a tetőről, ám a tető- tartó gerendára hurkolt kötél elszakadt a halálra ítélt súlyától. Jonathan a földre huppant. A rendőrök azonban gyorsan talpra állították, visszavezették a tetőre. Az előadás nagyjelenetét meg kellett ismételni. Jonathan vihogott és tréfálkozott. Szétnézett a tetőről, és fogadást, ajánlott fel három barátjának:
