Tolna Megyei Népújság, 1966. augusztus (16. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-11 / 189. szám

1966. augusztus II. TOT.WÄ STRGTTÍ NÉPÚJSÁG 3 n ALAPOZÁS ELŐTT Kétemeletes épület földmunkái folynak ezekben a napokban Szekszárdon a Széchenyi utcában. Munkagépek, földgyaluk és különböző 'szakemberek végzik az alapozás előkészítését. Az épü­let földszintjén kap majd helyet az új „Kispipa” étterem. Az új szovjet silózóberendezés „premierje" az állami gazdaságokban Tolna megye állami gazdasá­gaiban a héten megkezdődött a silózás. A gazdaságokban 5300 holdnyi silótakarmány termését takarítják be. Ezt húsz munka­nap alatt akarják elvégezni, még­pedig a 27 régi silózógépen kívül 19 új, szovjet gyártmányú 1—15- ös adapter bevetésével. A nagy teljesítményű szovjet silózóberendezéseket a gabona- kombájnokra szerelték, s velük átlagosan 15 vagon termést taka­ríthatnak be tíz-tizenkét órás mű­szakban, s egy pótkocsit hat-nyolc perc alatt tölt meg egy ilyen be­rendezés. A megyénkben most először bemutatkozó szovjet adap­terektől sokat várnak, mert egy ilyen berendezés három-négy ré­gebbi rendszerű silózógép együt­tes teljesítményére képes. Az I—15-ös adapter megköny- nyíti az idén a kukorica betaka­rítását is az állami gazdaságok­ban: a kombájn szalmakocsijá­nak helyébe szerelik, s a kukori­caszárat felaprózva vagy a pótko ­csiba szórja, vagy egyenletesen el­teríti a tarlón. évvel ezelőtt csak Iregszemcsén találtunk szórakozást — jegyzi meg a tanácselnök. — Ma már heti két> előadással működik a mozi, van jó néhány televízió, az őszi, téli hóhapokban pedig a KlSZ-szervezet gondoskodik szó­rakoztató programról, műsoros estekkel, szellemi vetélkedővel, házi sportversenyekkel. Jó negyven évvel ezelőtt Jász- árokszállásról telepedtek ide jobb megélhetést kereső emberek, ők, és gyerekeik adják ma is a la­kosság kilencven százalékát. Éle­tüket kizárólag a munka töltötte ki, mint ahogyan az tölti ki ma is, csak a réginél nagyobb igé­nyességgel. Egy részük a terme­lőszövetkezetben találja meg a munkát, más részük — jellemző kifejezéssel — a szövetkezet felé ’ vonzódó eljáró. Életük értelmét ma már nem csupán a szakadatlan munkában látják; ezt tükrözi a kis falu há­zainak arculata. — A tisztasági mozgalom már eljutott hozzánk is — mondja a tanácselnök. — A Nőtanács, a Vöröskereszt munkáját mutatja, és az emberek akarását, hogy ti­zenegy ház kapta meg a ..Tiszta udvar, rendes ház” táblát. Az önkéntes véradásban is kiemel­kedőt produkáltak... És a társadalmi munkában is .. . Az elnök asztalán fekszik a járási tanács értékelése az első félévben végzett társadalmi mun­káról. Ujireg Szakadát mögött a második; egy-egy lakos több, mint száznégy forint értékű mun­kát végzett a köz javára, míg pgldául a szomszédos Nagykónyi és más, nagyobb községek lakos­sága egyetlen fillért sem. A nagyobb igényesség meglát­szik abban is, hogy a hat év előtti méternyi magas gazt termő te­ret bekerített park változtatta meg. Jó, sokhelyt látni szebbet, itt még csak kis ágyakban dísz­ük a virág, de mégis más, mint volt. Mint ahogyan a parkkal szemben, a termelőszövetkezet irodájának az udvara is masabb, rendezettebb. Innen már nemcsak mennek, ide jönnek is az emberek. Uj embernek számít — alig egy év­vel ezelőtt telepedett ide — Be­rek Sándor, a termelőszövetkezet főagronómusa. Felesége pedagó­gus. Nagyon sóik mezőgazdasági szakember átszállójeggyel érkezik egy-egy helyre. — Hosszabb távra akarunk itt megtelepedni — mondja — mert a mezőgazdász munkájának évek után érik be a gyümölcse. Meg kell ismerni a termőföldet, az embereket. Adottságaink miatt nehezebben boldogulunk, mint másutt, de az itteni emberek sze­retik a munkát. „Szereltétek a népet és meghaltatok..." Az utóbbi évtizedekben ország­szerte sokan megismerték Gőgös Ignácz nevét. Az Üj Magyar Lexi­kon többek között arról tájékoz­tat, hogy a huszas években illegá­lis kommunista sejteket szerve­zett, részt vett az akkori MSZMP megalakításában. 1925-bena KMP Központi Bizottsága tagjai sorába választotta, majd börtönbe zár­ták. Az éhségsztrájk idején alkal­mazott brutalitások következté­ben 1929-ben meghalt. S íri csend van a tamási te­metőben, teremtett lelket nem lelni. A déli órákban senki nem zavarja a halottak birodal­mát, még a temetős háza is üres. Végre előkerülnek és elmagya­rázzák, merre található Gőgös Ignácz sírja. Barangolás, hosszas keresgélés a holtak falvának régi temetkezé- sű részén. Ezen a szakaszon az országút felé már kerítés sincs. Az északnyugati sarokban, a gya­logösvénytől 6—8 méterre, óriás bukszusok és bozótos orgonabok­rok által eltakarva, áll a kegye­let által emelt szép sírkő, ötágú csillag van a felső részén. ,.A Magyar Kommunista Párt. a magyar nép nagy harcosa, Gő­gös Ignácz. 1892—1929. Emléked örökké él és új harcokra lelkesí­ti a magyar munkásosztályt” — íme a szöveg. A kőperemmel szegélyezett sí­ron különféle, de most csak zöl­det adó virágok. Bizony, ritka le­het itt a látogató. Ezt a virágok közti méteres gyom és körülötte a sűrű, járatlan bozót bizonyítja, ösvény már nem vezet hozzá, bár látszik, hogy időnként ugyan, de mégis rendszeresen gondozzák. A közeiben népfelkelők alusz- szák örök álmukat a „meghalt a hazáért” feliratú sírkövek alatt. Szülőfalujában helyezték örök nyugalomra 1958-ban Gőgös Ig- náczot, a nevét viselő tamási munkásőrszázad által adott dísz­pompával. * M it tudnak vajon róla a szülőfalujában ma élők? Ismerik-e életének, tevékenységé­nek lényegét, tudják-e. hogy Gő­gös Ignácz népünket szolgálta? A temetőhöz közel fekvő tele­pülést róla nevezték eL Itt asz- szonyokkal és fiatalokkal beszél­getünk. Mindenkitől ugyanazt kérdezem: Mit tud Gőgös Ignácz- ról? Ki volt ő és mit tett? VIottó: Néhány napja volt Gőgös Ignácz halálának évfordulója. Ami­kor meg kellett válnia az élettől, 37 éves volt. Ha túléli a kín­zásokat, most 74 esztendős le hetne ... Az először megszólított asszo­nyok 25—30 esztendő körüliek. Az idősebbik, a szemüveges, pici gyermeket tart karjaiban, akinek kopasz fejére zsebkendőt terített, védi az erős napsütéstől. Férjük a Fornádi Állami Gazdaságban dolgozik. A kérdésekre tanácstalanul egy­másra néznek. Ki lehetett? — Hát bizony, nem tudunk semmit — mondják kisvártatva. Restellkednek ugyan, de mégis mosolyognak, mondván, hogy a telepet róla nevezték el. Fiatalok, de inkább diákfélék a következők. Az egyik fiú kivág­ja: — Hát, egy nagy feltaláló volt. — Nagyon melléfogott. Ritkaszép, ragyogó szemű, pöty- työs ruhás, sudár, fiatal lány a soros, az édesanyjával van. Ök is ezen a telepen laknak. A lány dolgozik, két éve végezte el az .iskolát. Nem felel, bár láthatóan erősen gondolkodik, mégis hall­gat, az unszolás ellenére. Nem tud, vagy nem akar? Ki tudja? Édesanyja szerint az utóbbi az oka. ö mondja helyette. — No, lányom... Hát kommu­nista volt. A sírja is itt van a mi temetőnkben, közel a testvé­redéhez, — rábeszélően unszolja. — Hönhan hallott Gőgös, Ig- náczról? — kérdezem az anyától. — Csak a roKonoktól. Az ő ap­juk szintén a jobb életért küz­dött — feleli. Kékfestő-kötényes öregember tolja a gumikerekű talyigát. Mondja, hogy hetven esztendő nyomja vállát, éjjeliőr. Ö tud legtöbbet. Apró szemei élénken csillognak, amikor beszélni kezd. — Igaz ember volt. A szegény­ségért, a zselléremberért küzdött. Nagyon-nagyon áldozatosan vias­kodott. Az elveiért élt, és halt is. Kitartott mellettük, hej, pedig de nehéz volt kitartani akkor neki je — így mondja. — Úgy hallottam, hogy vezető ember volt' ő a párt­ban. Együtt jártam iskolába az öccsével, így a Nácit is jól ismer­tem. Nem is lehet őt elfelejteni.. . A szívből jött, szép, igaz szavak után búcsúzóul megkérdeztem a nevét. — öreg Busa, Busa József vagyok én. a Vörös Szikra éjjeli­őre. Semmit nem tud Gőgös Ignácz- ról a Szabadság utca 75. szám alatti házból kijött, fejkendős asszony. Mikor mondom, hogy ki volt, mentegetőzik, hogy ők csak 1929-ben költöztek ide. A műhelyében szerszámot repe- ráló szíjgyártó az emlékeztetőre annyit mond, úgy hallotta, hogy börtönbe zárták, de azt már nem tudja, hogy halt meg és hol nyugszik. Pirospozsgás, harminc körüli férfi vendége — aki a ló­szerszámot várja —, soha nem is hallott róla. * E felejtették volna őt? Ez éppen nem lenne így igaz, de az országos hírűnek méltán mond­ható munkásmozgalmi mártírról szülőfalujában kevesen és keveset tudnak. A megkérdezettek több­sége pedig tamási őslakos. A szülőfalu közössége szép em­lékművet állítva, hazahozatta Gőgös Ignácz maradványait. Ha nem is kapott szebb sírhelyet, és ha bozótos is a környék (bizony rendbe kellene azt kissé hozni), ápolják hagyományaikat. Az 1919- es vérfürdőnek, a kínzásoknak, az akasztásoknak helyén, a volt Taubner-féle vendéglő falán az ott kivégzett tizenkét munkásmoz­galmi mártír nevét feltüntető em­léktábla emlékeztet. (Talán a győzelem szimbóluma, hogy a volt vendéglővel szemben van az első magyar proletárállam idején küz­dő mártírok mai államhatalmi szervének, a járási tanácsnak épülete). Hasonló táblát látha­tunk az általános iskola falán is. Mindkettőn babérkoszorú, ünne­pélyes keretek közt elhelyezve. A munkásmozgalmi emlékek ápolásához tartozik azonban a jobb tájékoztatás is. Országos hírű szülöttjük áldozatos, harcos életére, tevékenységére ne csak büszkék legyenek, de ez nagyobb kötelezettséggel is járjon. A közel ötven esztendő távlatá­ban se engedjék feledésbe me­rülni mártírjaink emlékét! Moz­galmi szerveink feladata, • hogy Tamási község lakossága eleve­nebben ható hagyományként is­merje, tisztelje Gőgös Ignácznak és a többi mártírnak tevékenysé­gét, forradalmárhoz méltó halá­lukat. A legdrágábbat, életüket áldoz­ták. Emlékük többre köteles. SOMI BENJAMINNÉ — Változások? Először a szak­ember szemével szemlélem. Ta­valy például a tehenészet tehe­nenként 1134 liter tejet termelt. Az idén ezt a mennyiséget fél év alatt elértük... Volt olyan gabonatáblánk — igaz, csak har­minckét hold —, amely huszonöt mázsával fizetett. — Az emberek? Két DT-trak­torunk éjjel-nappal szánt, Torma László' és Sári Mihály, Csikós Jó­zsef és Agócs József váltja egy­mást. Mindegyiket csak dicsérni lehet, de Sári Mihály külön em­lítést érdemel. Azelőtt iszákos volt, megbízhatatlan. Sokan már azt hangoztatták; egyáltalán nem szabad gépre engedni.' Kiálltunk mellette, sőt, az érkező új DT-t ő kapja meg. Megbízunk benne, mert látjuk, szégyelli régebbeni magatartását. És a legjobb neve­lő, amikor egy emberben feléb­red a .szégyenérzet... — És az eljárók is vonzódnak hazafelé. Van belőlük vagy száz, negyven éven alul. Számítgatják, hol jobb a kereset. Ha visszajön­nek, a hegyeket lehet itt meg­mozgatni. Pedig az idei év az el­ső, amelyet csak a ^aját erőnk­ből, állami dotáció nélkül kezd­tünk. Jelenleg 524 lakost • tartanak nyilván Ujiregen. . BI. KÖLTÖZNEK AZ ÚJ LAKOK A napókban 24 lakásos bér­házat adtak át Szekszárdon, a Tarcsay utcában. Huszonnégy család huszonnégy boldogság. Ezek az emberek nem laknak többet albérletben, vagy szü­lők lakásán. Felkerestünk öt újonnan beköltöző családot, akik rögtön az átadás után el­foglalták lakásukat. — Paksról költöztünk ide — mondja dr. Leidecher Jenő szekszárdi bíró. Albérletben laktunk Pakson. Azért kaptuk ezt a lakást, mert engem hiva­talból már egy éve idehelyez­tek. Bejártam egy évig. Na­gyon nehéz volt. A feleségem is most kapott állást a banknál. Van egy kislányunk is, csak örülni tudunk ennek a szép kétszobás lakásnak. A házba új lakók érkeztek, még nem a bútorokkal, csak nézelődni. Szegedről jött a fia­tal házaspár, motorkerékpárral. — Nagyon boldogok vagyunk. Nagy szerencsénk van, mert ilyen fiatalon kaptunk lakást — mondja Hévízi Miklós, a Szek- szárdra helyezett fiatal építész­mérnök. Most végeztük el a fe­leségemmel együtt az egyete­met. Én az építészmérnökit, ö pedig a szegedi jogtudományit. Két nap múlva kezdjük meg a költözködést, jnert csak akkor kapunk teherautót. A kis­lányunkat csak akkor hozzuk, ha már berendezkedtünk. Egymás után több lakásba csengettünk be, de nem nyi­tottak ajtót, még nem költöztek be a lakók. Várni kell, míg va­laki megérkezik. Nézegetem a házat. Szép, modern épület. Végre felgyullad a harmadik lépcsőházban a villany, szintén fiatal házaspár jön. Felkísérem őket egészén a lakásuk ajta­jáig. Míg felérnek, beszélget­nek, tervezgetik, hogy egy új bútort vesznek a nagyobbik szobába, meg, hogy egy év múlva más színűre festetik a szobákat. Behívnak, hellyel kí­nálnak. Az egyik szoba már be van rendezve. A parketten lát­szik, hogy már elkezdték a fé- nyesitést. — Az anyáméknál voltunk, nem volt elég az egy szoba. Min­dennap bejártam. Tíz évig. Nagyon nehéz volt — mondja Takács Mihály. A ház előtt teherautó áll meg, bútorokkal megrakva. Újabb lakók jöttek, látszik, hogy bol­dogok. VARGA JÓZSEF

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents