Tolna Megyei Népújság, 1966. augusztus (16. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-31 / 205. szám
6 TOLNA WEGYFT NUfOJSAÖ 1966. augusztus 31. Megkezdődött a 8. atlétikai Európa-bajnokság a főlelátóval szemben a zöld lalták el helyüket a zászlótartó gyepszőnyegen. Szinte másodperc- árbocnál. nyi pontossággal 20 percet vett igénybe a felvonulás. Még tartott Ezután az ünnepi beszédek k:ö- a küldöttségek elrendeződése, mi- vetkeztek. Elsőként Csanádi Árközben Kulcsár Gergely vezeté- pád, a szervezőbizottság elnöke sével az EB fehér-kék zászlajá- lépett a mikrofonhoz. Csanádi val Varjú, Zsivótzky, Kleibemé, Árpád után Exeter márki, a Rudasné, Kalocsay és Nagy Zsig- Nemzetközi Atlétikai Szövetség mond tűnt fel a kapuban, s fog- elnöke beszélt. Exeter márkinak, az IÁAF elnökének beszéde — Ünnepi napja van a ma- jövőjéhez és szilárd alapot nyújt- gyar atlétikának. Első ízben ren- hat a tartós béliéhez. Kedden délután a Népstadionban pontban fél négykor színesen robbanó rakéták jelezték a VIII. atlétikai EB megnyitó ünnepségének kezdetét. A díszpáholyban megjelent Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, Biszku Béla, Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Némethy Károly, a Buda- “ÍT" 1 pesti Pártbizottság első titkára, JS Tisztelt Elnök Ür! Enged-'e Sarlós István, a Fővárosi Tanács „LdolTrivomin * szüle- meg’ ho®' valamennyi versenyző, vb-elnöke, Méhes Lajos, a KISZ y 52 hivatalos személy és látogató neöszinte^asmerésemet és köszonetemet az Cnok nagyszerű Központi Bizottsága első titkára, Ilku Pál, művelődésügyi minisz- sz^étemet "feí^m "íd a mttrv- --------------- — ------- -----té r, dr. Csanádi György, közle- . lőké^tó munkáiuiJrt munkáJáért. Külön nagyrabecsül- kedés és postaügyi miniszter, vTrható^ iSal^as ^wyeksí jük * megtiszteltetést, hogy El- Egri Gyula, az MTS elnöke, Csa- rá ü ^ dőlnek maid meg de ^ Ür meSÍelent körünkben, nádi Árpád, az MTS elnökhelyet- ^ ^ ^ fontosabb hogy az itt Jószerencsét! Köszönöm! Fel- tese mamira Exeter márkival ^gyűlt ^SUt - M- M«m Elnök űrat, nyissa meg a az elén a Nemzetközi Atlétikai ]enek t>á milyen nyelvet, legyenek 8- atlétikai Európa-bajnokságot. Szövetség vezetősége. „ ,,__. ... bármilyen vallási, vagy politikai Ezután Dobi István, a Magyar ® z EE szignálja, teológia követői —, szilárdan Népköztársaság Elnöki Tanácsá‘“aj arltas Ferenc Ko&suth-di- egybekapcsolja az ámatőr sport nak elnöke nyitotta meg hivataI betűkkel a Nemzetközi Atlétikai Szövetség emblémáját, az IAAF betűket, fehér színnel pedig az 1912—1966-os évszámot, ami a nemzetközi szövetség^ megalaku- Kedves sportolók! Tisztelt kö- mos felhúzta az EB zászlaját az lását és a 8. EB időpontját je- zönség! Kedves vendégeink! árbócrúdra. lentette. A Magyar Népköztársaság El- A zászlótartók félkörben állták A bevezető jelenet után az nöki Tanácsa és az egész sport- körül a szónoki emelvényt, amelyészaki kapuban feltűntek az EB-n szerető magvar nép nevében me- ről Kulcsár Gergely a magyar részt vevő küldöttségek, s indulók leg szeretettel köszöntőm Buda- csapat kapitánya mondotta el a hangjaira kezdték meg a bevonu- pesten a 8. atlétikai Európa- versenyzők fogadalmát, lást a stadionba. A bevonulás bajnokság minden résztvevőjét. A záró jelenetben léggömbök rendje a magyar a-b-c szerint őszinte örömünkre szolgál, hogy emelkedtek a magasba, az IAAF történt, a sort tehát Albánia nyi- a Nemzetközi Atlétikai Szövetség betűkkel és a részt vevő országok tóttá meg, majd Ausztria, Bel- Európa-bizottságának megbízásé- zászlóival, majd a küldöttségek gium, Bulgária. Csehszlovákia, bői Budapesten, a Népstadionban elvonulását tapsolta meg a mind Dánia, Finnország, Franciaország, rendezhetjük meg a 8. atlétikei lelkesebbé váló közönség. Gibraltár, Görögország, Hollan- Európa-bajnokság küzdelmeit. dia, ír Köztársaság, Izland, Jugo- Ügy vélem, hogy Európa kiváló AZ ELSŐ NAP EREDMÉNYEI: szlávia, Kelet-Németország (az atlétáinak budapesti küzdelme . ... .. , . NDK sportolói), Lengyelország, érdekes, magasszínvonalú verse- megnyitó ünnepség befejeLuxemburg, Málta, Nagy-Britan- nyékét hoz és ezzel is hozzájárul után róvnd szünet kovetkenia és Észak-Irországgal együtt általában a sportkultúra, külö- zett, majd a 20 km-es gyalog- Németország (az NSZK atlétái), nősen pedig az atlétika további jáasal es a feni tayolugrás, se- Norvégia, Olaszország, Portugá- fejlődéséhez, az európai országok leJtezoivel megkezdődött az EB lia, Románia, Spanyolország, sportolói közötti baráti kapcsola- Veíi^^orc Svájc, Svédország, Szovjetunió, tok elmélyüléséhez, a népek kö- . yJoszor a 100 m-es férfi sík- Törökország és Magyarország at- zötti megértés, a béke további 7.utas. ha1, e ófulairif1 fejeződött létéi következtek. megerősödéséhez. , A magyar színeket 3-an kepAmikor a sötétszürke forma- Kívánom, érezzék jól magukat v*se . k ’ de egyik versenyzőnk ryhás magyar fiúk és lányok tűn- hazánkban és legyen sikeres kül- se"1 irtott tovább, tek fel a maratoni kapunál, a detésük. „A Km_es gyaloglásban az elnézők udvarias tapsa, vastapssá A 8. atlétikai Európa-bajnok- 80 versenynap első döntőjében 29 változott, így kísérte végig a kö- ságot megnyitom. versenyző állt rajthoz, zönség a magyar sportolókat, Ünnepi hangulattá változott a . Népstadionba amint az mindaddig, míg helyüket elfoglal- légkör, amikor felcsendültek a vrl , n~r _ Lindner ták a többi 29 országgal együtt himnusz hangjai és Varjú Vi!- ' íordult be elsőnek. Szép stílusban, egeszen frissen tette meg az utolsó 150 métert Megszerezve a 8. atlétikai Európa- bajnokság első aranyérmét. Az ezüstérem a szovjet Golubnyicsij- nak, a bronzérem pedig a szovjet Szmagának jutott Kiss Antal meglepetésre a 6. helyet szerezte meg. A női súlylökésben Tamara Press távolléte és az esélyesekké vált versenyzők idegessége nyomta rá bélyegét a küzdelemsorozatra. A két magyar résztvevő — dr. Mikuss és Bognár Judit — nem jutott a nyolcas döntőbe. A női súlylőkés Európa-baj- noka: Nagyezsda Csizova (Szovjetunió) 17,22 méter, 2. Gummel (NDK) 17,05 m, 3. Lange (NDK) 16,96 m. A 10 000 méteres síkfutás Euró- pa-bajnoka: Jürgen Haase (NDX) 28:26 perc, Európa-bajnoki csúcs, 2. Mecser Lajos (Magyarország) 28:27 perc, országos csúcs. Dobi István beszéde ■ A ■¥> ■ ■ ■■■■ ' V - . ví a-..- ?f. r Az atlétikai falu főbejárata előtt vidáman lengeti a szél a nemzetek zászlait. Ismét elsők lettek Az MHS összetett honvédelmi versenyén négy év óta vesz részt — a Bonyhádi Zománcgyár színeiben — Krommer Ferenc, Baikal Ferenc és Gurzó József. Háromszor szereztek első helyet, míg egyszer a második helyen végeztek. A vasárnap szerzett első helyezésükkel immár harmadszor képviselik megyénket az ÖHV országos döntőjén. A képen balról jobbra Krommer Ferenc, Bakkal Ferenc, Gurzó József. KOSÁRLABDA Az elmúlt hét végén a szekszárdi NB II-es kosarasok az utolsó előkészületi mérkőzéseket játszották az őszi rajt előtt. Húszon hetedikén, szombaton, a női csapat Szigetvárott szerepelt. SZIGETVÁR—SZEKSZARD 49:49 (25:22) Szigetvár: Horváth (8), Hirt (9) — Füle (5) — Jerszi (12), Pákoz- di (8). Csere: Simon (2), Jusics (5), Delibeli. Szekszárd: Kurucz, Falvai (2) — Budavári (16), Fúsz (2), Csepregi (25). Csere: Turányi (4). Végig fej-fej melletti, élvezetes küzdelem folyt a pályán, a két jó képességű NB II-es csapat között. Az első félidőben a szekszárdiak pontatlanul dobtak, nem készítették elő helyzeteiket, így a hazaiak megérdemelten jutottak a 3 pontos vezetéshez. A második félidő határozott szekszárdi fölényt hozott. Ebben a játékrészben már biztosabban is dobtak a Petőfi játékosai. A rendes játékidő döntetlenre végződött, s mivel másnap mindkét csapat az MNK-ban szerepelt, nem hosszabbítottak. Kitűnt: Pákozdi, Jerszi és Hirt, illetve Csepregi, Falvai és Budavári. MNK-mérkőzés: SZEKSZÁRDI PETŐFI— MAGYAR NEMZETI BANK 44:37 (24:15) összeállítás: Péntek dr (8), Posta (10) — Rutkay (6) — Hargitai (14), Báli (4). Csere: Krasznai, Bodri, Szabó (2), Arató. Két ellentétes félidő. Az elsőben elfogadhatóan játszott a Petőfi. A második félidőben nagyon gyenge teljesítményt nyújtottak a szekszárdi fiúk. Rengeteg eladót^ labda, pontatlan és felesleges dobókísérletek, valamint nagyon gyenge védekezés jellemezte a Petőfi játékát. Egyetlen pozitívum: a lelkesedés. MNK-mérkőzés: SZEKSZÁRDI PETŐFI — BUDAPESTI KÉPZŐMŰVÉSZ 55:41 (26:21) összeállítás: Kurucz, Borcsáné (4) — Budavári (15), Varga (7), Csepregi (27). Csere: Fúsz (2), Falvai, Turányi, Prantner. Nehezen lendült játékba a Petőfi. Sok hiba csúszott a lányok játékába. Nem tudták az elején megszokott játékfelfogásukat játszani. A félidő közepétől aztán belelendültek a lányoik, s a félidőt rnár ötpontos vezetéssel zárták. A második félidőben már a dobások is jobban mentek, s Csepregi vezérletével biztos győzelmet arattak a szekszárdiak. Kitűnt Csepregi (a mezőny legjobbja) és Varga. SPORTHORGÁSZAT Középmezőnyben végeztek a Középdunai Intézőbizottság versenyzői Az Országos Horgász Szövetség számot letaroltak. Csapatversenyben: augusztus 28-án, vasárnap Győrben 1. Győrt Intézőbizottság, 2. Soroksár, rendezte a halfogási verseny országos 4. Ipolymenti, 5. Nagydunai, 6. Ködöntőjét, mely egyúttal az első kis- zépdunai (dunaföldvárl). Az Aldunai halfogó verseny is volt. A szabályok Intézőbizottság (Baja) versenyzői a szerint csak egy bottal és úszóval le- 11. helyen végeztek. A felnőttek egyé- hetett horgászni. A versenyben a ni versenyében, valamint az ifjúsá- helyi ismeretekkel rendelkező Győri giak egyéni versenyében is Győr vit- Intéző Bizottság versenyzői minden te el a pálmát. II paksi járási kézilabda-bajnokság sorsolása Szeptember 4: Nők: Pálfa—Nagy- dorog, Paks—Dunaszentgyörgy, Kaj- dacs—Dunaföldvár. Férfiak: Kanacs— Dunaszentgyörgy, Kajdacs—D imaföld- vár. Szeptember 11: Nők: Dunaszentgyörgy—Kajdacs. Nagydorog—Dunaföldvár, Pálfa—Paks, Férfiak: Dunaszentgyörgy—Kajdacs. Szeptember 18: Nők: Dunaszentgyörgy—Nagydorog, Kajdacs—Paks* Dunaföldvár—Pálfa. Férfiak: Kajdacs —Kanacs. Szeptember 25: Nők: Paks—Nagydorog. Dunaföldvár—Dunaszentgyörgy, Pálfa—Kajdacs. Férfiak: Dunaszentgyörgy—Dunaföldvár. Október 2: Nők: Paks—Dunaföldvár, Dunaszentgyörgy—Pálfa. Nagydorog— Kajdacs. Férfiak: Kanacs—Dunaföldvár, L Á