Tolna Megyei Népújság, 1966. augusztus (16. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-26 / 201. szám

19G6. augusitus 2ß. fftLWA MYOYEI NÉPÚJSÁG 7 ASZERKESZTfiSGD Életeket mentett a horgász A hét végét a dunaföldvári horgásztanya festői környezetében tölti már több hónapja a kecs­keméti Autóközlekedési Vállalat igazgatója. Augusztus 14-én csa­ládjával csónakázni ment a solti Dupa-ágba. Nem vették figye­lembe, hogy a dunaegyházi ke­resztgátnál a víz egy méter ma­gasról zuhatagszerűen esik, és hatalmas örvényt képez. Ennek közelébe eveztek, a víz szívó ha­tását nem tudták leküzdeni, úgy hogy az örvény a csónakot fel­borította. A bajbajutottak segít­ségkiáltását Kazi Lajos hallotta meg, aki a közelben horgászott. Motoros csónakjával azonnal mfentésükre sietett, az úszni tudó apát és fiát a csónakba segítette, és kimentette a már harmadszor elmerülő, fuldokló anyát is. A parton mesterséges légzéssel si­került a fuldoklót is eszméletre téríteni, majd Solt községből mentőautóval szállították a kecs­keméti kórházba. Nevet adtak az új iskolának Blaskovics Walterné javaslatá­ra a decsi tanácsülés augusztus 22-én úgy döntött, hogy az új egyemeletes iskolát, amelyet szeptember 1-én fognak ünnepé­lyesen felavatni, Decs község szü­löttéről, Baranyai Decsi Jánosról fogják elnevezni. Baranyai Decsi János a XVI. század jelentős történetírója, mű­fordítója és Báthory Zsigmond udvari krónikása volt. Ugyancsak ezen az ülésen, a község új településén kialakult utcák is nevet kaptak. Érdekes utcanevet javasolt Erdős Emil igazgató, aki az egyik utcát „Bí­borvég’ utcának keresztelte el. E javaslathoz tudni kell, hogy a „bíborvég” a legősibb sárközi népviselet egyik híres hímzett ru­hadarabjának a neve. SOTKÓ JÁNOS Színielőadások Dombóváron be az aratást ebben az évben, mint tavaly, a Dalmandi Állami Gazdaság kombájnosai. Emellett 1747 holdon arattak a járás ter­melőszövetkezeteiben is. Kétség­telenül sok múlott a 15 SZK-kom- bájnos fokozódó szorgalmán, de a javítási munkálatok minősége is sokkal jobb volt. A négy kom- bájnos brigád összesen 100161 mázsa gabonát aratott le és csé­pelt el. Jóbi György érdeme eb­ből 10 895 mázsa, de Balogh Sán­dor is 7584 mázsás eredménnyel végzett, míg Simon József és Pé­ter János 6730, illetve 6591 má­zsát teljesítettek. A gabonák egy részét, — 100 vagon első osztályú vetőmagot — a hibridüzem dolgozta fel, mely­nek javát már ki is szállították. 700 vagon pedig szárításra, osztá­lyozásra került, amit az üzem feldolgozott. A hibridüzemben már a második félévi javítási munkálatokat végzik, készülnek a kukorica feldolgozására. A kombájnokat is javítják, illetve négy kombájn már meg is kezdte a siló betakarítását. SZABÓ MÁTYÁS NAGY SÁNDOR Két hét a Velencei tó mellett A nyarat minden úttörőcsapat felhasználja a táborozásra. így tett a mi csapatunk is, a 625. sz. II. Rákóczi úttörőcsapat. Elhatá­roztuk, hogy a Velencei tó mellé, Agárdra megyünk táborba. Mi, táborépítők, két nap alatt előre elkészítettük a 60 személyes tá­bort. A többiek megérkezésének napján először a tavat kerestük fel. A víz mindig nagyon jó volt. Sokat fürödtünk és kicsúzdáztuk még a fürdőruhánkat is. A két hétre igen dús program ígérke­zett: számháború, főzőverseny, a pákozdi emlékmű meglátogatása, székesfehérvári utazás, a velencei karnevál megnézése, de a kar­neválon való szereplés is. Jó ked­vünket még a mostoha időjárás sem befolyásolhatta. A csónaká­zás, Ki mit tud versenyek és a többi szórakozás között nagyon hamar telt el a két hét. A le­szerelés egy nap alatt megtörtént. Sok kedves élménnyel gazdagon tértünk vissza Nagymányokra. FÜZESI ZSUZSA és BACSÓ ICA úttörőriporterek Hosszú idő után ismét közön­ség elé lép a vasutas művelődési otthon színjátszó csoportja Au­gusztus 28-án Hergyó Józsefné rendezésében Kertész Imre Csa­csifogat című háromfelvonásos víg játékát adják elő, amelynek zenéjét Fényes Szabolcs szerezte. A járási művelődési ház sza­badtéri színpadán viszont a Pé­csi Nemzeti Színház augusztus 30-án Johann Strauss: Mesél a bécsi erdő' című háromfelvonásos operettjével vendégszerepei. SZABOTIN KÁROLY Csehi-pusztai álmok Az Iregszemcsei Állami Gazda­sághoz tartozik Csehi-puszta. La­kói nem akármilyen napokat él­nek, öröm az arcokon végignéz­ni: villanyt kap a puszta. Bakos néni mosógépet, Balogh néni te­levíziót vásárol hamarosan, és Szabó bácsi sem panaszkodik többet, hogy nehezen megy az olvasás a petróleumlámpa mel­lett. Terveznek az emberek, szá­molják a napokat. A bekötéshez még körülbelül három hét hiány­zik. HORVÁTH SÁNDOR Jó munkát végeztek 3880 holdas területükön csak­nem egy hónappal előbb fejezték Alkotmányunk ünnepén fennállásának tizenhetedik év­fordulóját ünnepelte a váraljai Alkotmány Tsz, valamint a má­zai Jószerencse Termelőszövetke­zet is. Egyesülésük második évé­ben örömmel állapíthatjuk meg, hogy a szakvezetésben történt változás a két szövetkezetnek elő­nyére vált Alkotmányunk születésének és fennállásuknak évfordulóját szín­vonalas műsorral ünnepelték, majd este táncmulatsággal zár­ták a napot. OSZTER KÁROLY Érettségivel rendelkező ] munkaerőt, tervstatisztikus, pénzügyi előadói munkakörbe azonnali belépéssel felveszünk. Gyönki fmsz. (207) j I. OSZTÁLYÚ BALTACIN- ! MAG NAGY MENNYISÉG- , BEN KAPHATÓ a györkö- nyi „Szabadság” Termelő- szövetkezetnél. Érdeklődni lehet a helyszínen vagy te­lefonon. Telefonszám: 7. (239) Figyelem! A Fővárosi Óra-, Ékszer­ipari Vállalat szekszárdi te­lepe felvesz féríi munkaerőket fémcsiszolói munkakörbe, a betanulási időre budapesti telephellyel. Érdeklődni le­het Szekszárd, Városi Ta­nács vb. munkaügyi csoport- j jánál. (228) I Vizsgával és 4 éves gyakor­lattal rendelkező vízvezeték-szerelőt azonnali hatállyal felve­szünk. Jelentkezés a gazda­ság központjában Középhíd- végen. Kísérleti Gazdaság, Alsótengelic. (240) camea BŐRÁPOLÓ KRÉM c am Virágporkivonatot tartalmaz, amely a sejtek életműködését fokozza. A Camea bőrápoló krém a bőrbe gyorsan felszívó­dik. hatására az arcbőr simább, feszesebb lesz. (80) A Televízió műsora AUGUSZTUS 30. KEDD ü.M: Tanévnyitó az Iskola-televízióban. 16.28: Atlétikai EB. 18.40: A Magyar Hirdető műsora. 18.50: Hírek. 18.55; A képzőművészet története X. 18.25: Hasznos kirándulás. Filmösszeállítás. 19.45: Esti mese. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Csizmarek Mátyás: Nem élünk kolos­torban. Zenés játék két részben. A szünetben: A hét könyvel. 22.00: Tv-híradó — 2. kiadás. AUGUSZTUS 31, SZERDA 17.23: Hírek. 17-30; Atlétikai EB 19.15: Oxigén. Ipari kisfilm. 19.25: Párizs ékszere... A Notre Dame katedráüs. Filmösszeállitás. 19.45: Hazai tükör. 19.50: Esti mese. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Barabás Tibor: Arany fácán. Tv-játék. (14 éven felülieknek.) 21.45: Költők, muzsikusok. 22.10; Tv-híradó — 2. kiadás. SZEPTEMBER 1, CSÜTÖRTÖK 9.30: Aranyfácán. Tv-játék. (14 éven felülieknek.) 10.55: A béke egy napja. Párizs, július 14. 17.00: Hírek. X7.05: Szeptemberi köszön­tő. 17.30 Atlétikád EB. 19.50: Esti mese. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Hat ország hat filmje. Baráti országok filmjeiből. Hétköznapi fasizmus. Magyarul beszélő szovjet dokumentumaim. 22.40: Tv-híradó — 2. kiadás. SZEPTEMBER 2, PESTEK 9.30: Hat ország, hat filmje. Hétköznapi fasizmus. 11.50: Hasznos kirándulás. 18.15: Anyagbörze. 18.30: Atlétikai EB. 20.00: Pedagógusok fóruma. SZEPTEMBER 3, SZOMBAT 15.28: Atlétikai EB. 18.20: A szarvasa kísérlet. Kisfilm. 18.40: A tv jelenti. 19.20: Esti mese. 19.30: A Vietnami Népi Demokratikus Köztársaság nemzeti ünnepe. 19.45: Költészet: A vietnami lány. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Anyasági kereset. Darvas Szilárd-est. 22.20: Tv-híradó — 2. kiadás. SZEPTEMBER 4: VASÁRNAP 8.45: Iskola-tv. Kémia. Az anyag szerkezetéről. 9.10: Orosz nyelv. 9.25: Paletta. 9.55: A vörös zászló hőseinek útján mozgalom ünne­pélyes elindítása. 11.00: A művészet világából. Közvetítés Szófiából. 11.30: Hétmérföldes kamera. 11.45: A Tenkes kapitánya XIII. Csattan az ostor. 13.58: Nyári mezőgazdasági szakfilmsarozat. 14.35: Figyel­mükbe ajánljuk! 14.55: Atlétikai EB. 18.10: A Magyar Hirdető mű­sora. 18.20: Részletek a IH. Nemzetközi Jazzfesztivál műsorából, felvételről. 18.35; Atlétikai EB — záróünnepség. 19.20: Utazás jegy nélkül. Ázsia központjában. 19.50: Esti mese. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Az érem harmadik oldala. Komlós János műsora. 20.00: Hat ország hat filmje. Baráti országok filmjeiből. Négy évszak. Román Hím. (14 éven felülieknek.) 22.00; Sporthírek. 22.10: Tv-híradó —. 2. ki­adás. 22.30: Jó éjszakát, felnőttek! Gusztáv sötétben. Magyar rajzfilm. (A Magyar Televízió a müsorváltoztatás jogit fenntartja.) Vallatják a földet Készül a Magyar Régészeti Topográfia — A tudományág nagyszabású vállalkozása Amióta megkezdték RZ utóbbi évtizedek egyik legnagyobbszabá- sú természettudományi munká­ját, a „Magyar Régészeti Topog­ráfia”, a régészeti térkép elkészí­tését, a kutatók már hozzászok­tak a legváratlanabb fordulatok' hoz. A feltárt lelőhelyeken a várt edénymaradványok, cserepek he­lyett hol régi pénzeket, fegyve­reket találtak, másutt avarkori földvár helyett Árpád-kori kő­épület maradványaira bukkan­tak. — Egyre több ásatás van ha­zánkban, rengeteg tárgy gyűlik össze az ország múzeumaiban, is­koláiban, magánkézben. A szét­szórt adatokat, leleteket rendszer­be kell foglalni: mit, hol és mi­kor ástak ki — mondta Torma István, a Magyar Tudományos Akadémia régészeti kutatócso­portjának munkatársa. — Két éve született meg a dön­tés: el kell készítenünk a topog­ráfiát. Feladatunk három részre oszlik. Tárgyi, irodalmi anyag- gyűjtésre és terepbejárásra. A tárgyi gyűjtés a magyar múzeu­mok valamennyi leletének pontos leírással és fényképpel történő leltározását jelenti, az irodalmi anyaggyűjtés magába foglalja minden o)yan könyv, folyóirat feldolgozását, amelyek régészeti lelőhelyekre vonatkozó adatokat tartalmaznak. Sőt, feldolgozunk nyomtatásban meg nem jelent 1 köziratokat, múzeumok adattárai­nak feljegyzéseit, régi térképe­ket is, A munka legérdekesebb része természetesen az ásatás, a terepbejárás, hiszen nem egy új, értékes lelőhelyre bukkantunk ily módon. Munkánkat a vidéki mú­zeumokkal közösen végezzük, s nagy segítséget kapunk az amatőr régészektől, helytörténészektől, ügybuzgó falusi, tanyai tanítók­tól. Mindez milyen könnyítést je­lent a régészetben és a rokontu­dományokban dolgozók, történé­szek, művészettörténészek, vala­mint az agrár- és technikatörté­nettel foglalkozók számára? Csak egy példát említünk. Ha egy ku­tató, mondjuk a Tihanyi fél­sziget történetét alkarja összeállí­tani, nem kell külön keresgélnie az adatokat a könyvtárakban, múzeumokban, levéltárakban. Hetek, hónapok munkáját taka­ríthatja meg, mert a topográfiá- bam a félszigetre vonatkozó min­den fontosabb adatot megtailál. A föld nem szívesen beszél a múltról. Ám ha szakavatott kéz­zel, jól vallatják — megszólal. Torma István és társai, a régé­szeti topográfia készítői még sok nehéz feladattal birkóznak meg, míg elkészül ez a belföldön és külföldön egyaránt élénk érdek­lődéssel várt nagyszabású alko­tás. KOVÁI IVÁN ...Api Értesítés. A DÉDÁSZ szekszárdi üzemvezető­sége értesíti fogyasz­tóit, hogy f. hó 28-án vasárnap áramszünetei tart, mely idó alatt az energiaszolgáltatást nem tudja biztosítani. Az áramszünet az alábbi területekre terjed ki: 5 órától 10 óráig: Széchenyi u. mindkét oldala a Postától és Széchenyi u. 28. szám­tól a hármashídig. 5 órától 14 óráig: Rá­kóczi u., a hármashídttt róhirdetéf a Szakály Testvérek utcáig, Damjanich u., Szluha Gy. u. 6 órától 10 óráig: Bels- ped, Annamajor, József- púszta, Borrév, Kender­gyár, Ózsák, Keselyűs, öcsény Tsz, öcsény köz­ség. ( 221) Szekszárdon szoba- összkomíortos lakásomat elcserélném Bataszéken hasonlóért. ..Csendes’ jeligére a szekszárdi hirdetőbe (224) Kombináltbútor 6 db­e k m. ból álló sürgősen el­adó, Szekszárd, Páz­mány-tér 7. (248) Azonnali belépéssel ideiglenes időre takarí­tónőt felveszünk., BM. bölcsőde, Szekszárd, Mártírok tere 23. (247) Családi és társasházak tervezését és kiviteli munkák ellenőrzését vál­lalja okleveles építész­mérnök, OTN-tag. Szek­szárd, Tarcsay V. u. i/A. (Szecsey). (24?)

Next

/
Thumbnails
Contents