Tolna Megyei Népújság, 1966. augusztus (16. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-20 / 197. szám
í9eo. augusztus 29. totwä STEGTE! N£PŰJ*ÍÖ Vasúti rendőr M intha csak megéreztem volna, hogy az egyenruhás rendőr mellett nyomozó-félének néznek majd, elegánsan öltöztem a „portyára”. Különös érzés volt: az állomáson is, a vonaton is szinte kézzelfoghatóan érzékeltem, a hatalom megtestesítői vagyunk. Nemcsak azért, mert a főtörzsőrmester személyi igazolványokat kért el, és megnézte a vasútállomás raktárában, csak úgy találomra, benne van-e a cipő egy köteg cipőszállítmány valamelyik dobozában. Vagy mert a vasúti kocsik zárj éthoz kulcsa van, akár a kalauznak. Talán még jobban éreztette velem a tekintélyt az utasok viselkedése, arckifejezése, amikor végigjártuk a várótermeket és a szerelvényeket. „Kit kereshetnek? Biztos valami gyilkos, vagy rabló után nyomoznak” — láttam a szemeken az érdeklődést. Fürkészve végigpásztáztam az arcokat, mint- egy rendes detektívhez illik. A kalauzok nem kértek tőlem jegyet. Senkit nem kerestünk, egyszerűen megnéztük a vonatot Szekszárdiéi Fácánkertig, aztán visszafelé a pesti szerelvényt. Becsuktuk a nyitva hagyott ajtókat, illetve becsukattuk az ajtóban ácsorgókkal. Büntetni is lehetett volna a nyitott ajtók miatt, nem büntettünk. — Az ember először megpróbálja szép szóval, csak azután a törvény adta lehetőségekkel — mondja Kovács Miklós főtörzsőrmester. Hat év óta dolgozik a szekszárdi vasútállomáson, illetve az egész vonalon Bátaszéktől Rétszilasig. Munkája hihetetlenül sokrétű és mindenképpen sok. Nem mintha nyüzsögnének a bűnözők az állomásokon, vagy rendszeresen dézsmálnák a vasúti szállítmányokat. De pénaiopás többször előfordul, főként cigányok jóvoltából, és körözött bűnözőt is fogtak már el a szekszárdi állomáson. Aztán nem árt megnézni, sértet- len-e az ólomzár a vagon oldalán, egyebekről nem is beszélve. Mindez azonban csak egy része a vasúti rendőr teendőinek. Az utasokkal van sok baj. Nézzük egymás utón, részben a rendőr, részben az újságíró szemével. Kovács Miklós „főtörzsnek” (sokan így szólítják: főtörzs elvtárs!) ismernie kell a vasúti szabályokat, az állomás életét, munkáját. Várja a vonatokat. Megtörténik, hogy részeg ember bukdácsol a vágányok köpött. De a józanok is elvesztik sokszor a fejüket rengeteg az utas Szekszárdon, nyomják egymást a vonat melleit. Veszélyes az állomás, kinőtte a nagy for-\ galmat. Ráadásul vannak, akik felugrálnak a mozgó szerelvényre. Arrább pedig a leengedett sorompónál gyakran járkálnak a síneken gyalogosok és kerékpárosak, pedig már haláleset is történt itt, és büntetéssel jár az ilyen séta, ha a rendőr észreveszi. A teherszállítmányoknál nemcsak a vagon, illetve egy-egy csomag sértetlenségét ellenőrzi a vasúti rendőr. Például ha jószágot szállítanak, megnézi, jól mérlegelnek-e, van-e a helyszínen állatorvos, tettek-e homokot a vagonba stb. Értékesebb szállítmányoknak elébe megy Kovács Mikló6 Sárbogár- dig, illetve Bátaszékig és kíséri őket. Az állomáson időnként utánanéz annak is, eleget tesz-e a kötelességének a tolatásvezető, vagy a raktáros. V alaki már fél napja az állomáson lődörög: igazoltatni kell. Valaki botrányosan viselkedik, sokat ivott: rendezni kell a dolgot. Most is, lám, három cigányember kezd túl hangos lenni, a sör folyik az asztalon, de már a padlón is. Igazoltatás, egyikük tántorogva áll fel, kiabál, hogy ő nem gazember. Tegnap szabadult a börtönből. Nem sokat ült, mégis nagyon megün- nepli a szabadulást. Egyébként van munkahelyük. Ennek a szabadultnak la volt, s remélhetőleg lesz is hamarosan. A főtörzs igazán türelmes, szépen kikíséri őket az ajtóig, pedig a részeg ember már hőbör- gött a söntés előtt: annyit iszik a pénzéért, amennyit akar! A kövezet ott egyébként valóságos szemétdomb, a csikkektől és más hulladéktól. Én mindenesetre keményebben intézkednék hasonló esetekben, mint Kovács Miklós és általában a rendőrök. Persze tudom, „rázós” dolog ez, mert a cigányok fölfújják a rendőri intézkedést, és nem könnyű megállapítani a tényeket. Viszont ezzel a túlzott humanitással soha nem fog megváltozni a megyeszékhelyen a cigányok gyakorta botrányos viselkedése. A főtörzsőrmester rokonszenves egyéniség, higgadt barátságos ember, de azért határozott fellépésű. Az állomások dolgozói üdvözlik és a kalauzokkal is ismerősként vált szót. Vannak önkéntes rendőrei, akik segítik a munkáját. Vasúti alkalmazottak és mások is. Nagyrészt ő tanította meg őket, állandó kapcsodatot tart velük. Időnként, amikor visszatér a szekszárdi állomásépület mellett lévő szolgálati helyére, az ajtó mögött bedobott papírt talál. „Ellenőriztem a ... számú szerelvényt...” Az állomás váltókezelője, ugyancsak önkéntes rendőr, nemrég lefülelt egy csellengő embert, aki botrányosan viselkedett. Egy jelentésben, amit Kovács Miklós főtörzsőrmester munkájáról készítettek, egyebek között ez áll: „Vonalszakaszán a közrend, közbiztonság jónak mondható, határozottan intézkedik verekedő, garázda magatartást tanúsító és bűncselekményt elkövető személyekkel szemben ...” M eggyőződése, hogy a becsületes embereik helyeslik a rendőri intézkedéseket, sőt, igénylik. Teljesen egyetértek vele, azt mondom: időnként több, vagy erélyesebb intézkedésre lenne szükség. Kovács Miklós csak egy ember, még akkor is, ha „a hatalom embere”. Nagyon tiszteletre méltó az igyekezete, de egyedül, illetve néhány önkéntes rendőr segítségével nem teremthet rendet a pánikszerű tömegfelszállásoknál is, meg a söntés körül is, amikor figyelni kell az áruszállítást, a tolatásokat, időnként egy-egy gyanús egyént, továbbá utazni kell a vonatokon! Különösen a várótermi söntés környékén és a vonatra való felszállásoknál kellene állandóan ellenőrzést, rendet tartani. De ez nemcsak a rendőr feladata. GEMENCZI JÓZSEF ! Ünnepi közgyűlés a Szekszárdi Szabó Ktsz-ben A Szekszárdi Szabó Ktsz, az OKISZ V. küldöttközgyűlése, valamint az MSZMP XX. kongresz- szusa tiszteletére kezdeményezett szocialista munkaversenyben kimagasló eredményt ért el 1966. első félévében. E nagyszerű eredményért az GKISZ vezetősége oklevéljutalomban részesítette a ktsz-t, amelyet az augusztus 18-án megtartott ünnepi kögyűlésen adtak át a ktsz-nek. Az ünnepi közgyűlést Cseh Ferenc, a ktsz elnöke nyitotta meg, majd a KISZÖV vezetősége nevében Samu Lajos köszöntötte a megjelent dolgozókat. A Szekszárdi Szabó Ktsz ebben az évben kapcsolódott be az exporttermelésbe, s mindjárt nagyszerű eredménnyel. Június 30-ig 58 ezer fürdőruhát exportáltak, kiváló minőségben. S most itt az újabb feladat: osztrák megrendelésre készítenek 6700 síkuli- kabátot. A dolgozók becsületes helytállását dicséri, h*gy míg 1965-ben az egy főre eső termelés értéke 39 ezer forint volt, addig 1906 első felében 53 ezer forint. Ilyen eredmények alapján méltán jutottak az elismerő oklevél birtokába, amelyet ünnepi köszöntőjének végén, Samu Lajos nyújtott át a ktsz elnökének Cseh Ferencnek. Ezt követően Szendi Pál, a MÉSZÖV igazgatója köszöntötte a ktsz dolgozóit. Az ünnepi közgyűlés záróakkordjaként került sor a jutalomosztásra, amelynek során a ktsz 14 dolgozója pénz-, 12 dolgozója pedig tárgyjutalmat kapott. FIGYELŐ A külföldi búzák E hét elején Szekszárdon a járási szakvezetők részvételével a hagyománynak megfelelően a megyei tanács vb mezőgazdasági osztályának közreműködésével ismét megbeszélték a soron következő legfontosabb mezőgazda- sági munkákat. Egyebek között a vetésről annak előkészítéséről és az optimális határidők betartásáról volt szó. E témakörben végeredményben sok újat aligha lehet mondani. A cél ezen a tanácskozáson is inkább az emlékezet felfrissítése volt, hogy az amúgy is közismert és kötelező agrotechnikai eljárásokat betartsák. Minden évben ugyanazt kell tenni, s ilyen szempontból ez az előttünk levő ősz sem nevezhető rendkívülinek. A mezőgazdasági üzemek vezetői pontosan tudják, hogy a ke- nyégabona-vetésterület nagyságához, a százalékos arányhoz ugyanúgy kell ragaszkodni, mint tavaly. Egyelőre még népgazdasági okok miatt nem lehet engedményeket tenni, még nem indokolt a területnagyság egyébként rég óhajtott csökkentése. A megbeszélésen tehát ez a körülmény az idén még mindig csak úgy jöhetett szóba, hogy nincs értelme rajta vitatkozni. Az értekezlet résztvevőit tájékoztatták a külföldi búzafajták térhódításáról, és számokkal, adatokkal támasztották alá ennek létjogosultságát. 1962-bén a megye termelőszövetkezetei a kenyérgabona-vetésterület 33 százalékán, 1963-ban 53 százalékán, 1964- ben 47 százalékán, 1965-ben 54 százalékán termesztettek külföldi búzafajtákat. Jellemző, hogy a belföldi fajták rovására a külföldi búzafajták holdanként! átlagterméstöbblete 1962-ben 2.6 métermázsa, 1963-ban 1,8 métermázsa, 1964-ben 1,9 métermázsa, 1965- ben 1,5 métermázsa volt, megyei szinten. Ezek a számok önmaguk helyett is beszélnek. Az idei adatok még nem állnak rendelkezésre de a részeredmények azt mutatják, hogy 1966- ban is a termések átlagát tekintve, a külföldi búzafajták javára billen a mérleg. Mindezt elsősorban azért célszerű szóvá tenni, hogy érthető legyen, miért részesítik előnyben a termelőszövetkezetek vezetői ezen az őszön is a külföldi búzafajtákat — ir — Húsz év! Hogy elszaladt. Tegnap még együtt voltunk. Tegnap még ott ültünk a mosdóban, ugrattuk egymást. Az Etát ázzál, hogy neki csak ikrei születhetnek, a Tibit azzal, hogy ö kincstári fogalmazó lesz. A Pistát meg püspöknek adtuk úgy tudott beszélni. Jancsiból igazgatót csináltunk, a Vendelből, a gyár kifutójából művezetőt ... Húsz év, hogy elszaladt. Az Eta fiai már vasutasok, valahol Szeged környékén. A Tibi gyerek valamiféle katonai nyilvántartó. A Pista pártmunkás Szekszárdon, a Jancsi tizenöt éve gyárvezető Tolnané- mediben... Az emlékek, amelyeket visszaidézek, egy kicsi kis gyár, egy kis tőkés üzemecske, történetéből egy darab. Az üzemet vagy nyolc éve megszüntették. A dolgozók, a törzsgárda, meg szerte repült az országban. A törzsgárda, arhely húsz évvel ezelőtt a kicsi üzemben valami újat akart, amolyan kezdeti üzemi, háromszögesdit, viaskodott önmagával, a tőkés képviselőjével, meg velünk, munkásokkal. Mennyi harc, viasko- dás, mennyi keserűség, és mennyi-mennyi öröm gyűlik össze, ha visszagondolok. A gyár amelynek rangos neve volt Budakalászi Textilművek Klinger Henrik Rt, Ujdombóvári Lengyára, — nem volt gyár. A nép csak lengyárnak hívta. Mondták lány-gyárnak is. A sok csinos lány után. Azután egyszer csak valahol azt hallottam: káder-gyár. Akkor már vagy tuca.tnyi társunk volt egyhónapos pártiskolán. Négy fiút elvittek katonának — önkéntességi alapon, a párt megbízatásából. A négy gyerek még most is katona. Egyik már őrnagy. A másik meg a jó ég tudja! Mindig megy, mindig titokzatos. Azt mondja katona. És e két fiú után mintha csapot nyitottak volna, megindult a káder-áradat a gyárból. Ha a járásnak kellett valahova ember, kijöttek a gyárba. Ha a hadsereg kért politikust, jöttek hozzánk. Ha az állami gazdaságba kellett egy számvevő — jöttek és vitték a Meny- nyei Pistát. Olyan írnok vált belőle, hogy még most is emlékeznek rá, pedig alig másfél évet töltött a gazdaságban. Utána 6 is katonának ment. politikai tisztnek... Az idő akkor meg nem értett dolgot< tisztázott, és ma már választ is tudunk adni arra, mi volt az oka, hogy ebből a tipikusan proletár közösségből annyi jó kádert tudott a párt az állami, a gazdasági és a politikai életre magához venni. A kérdést mindenekelőtt úgy kell feltenni: Volt-e ezekben a munkásfiatalokban olyan tulajdonság, amely alkalmassá tette őket a „kiemelésre"^ Volt. Elsősorban talán abból kell indulni, hogy Dombóvár környékén olyan néprétegből, zsellérekből, verbuválódott a kis üzem kollektívája — az üzem indulásakor Eszterhá- zy-tulajdon volt —, amely ősei révén is a két keze munkájából élt keservesen. És az ipari keretek közötti zselléreskedés — a rendkívül alacsony bér, a kezdetben az ipari munkához párosuló kötelező mezőgazdasági munka (például a len nyűvéjA káder-gyár se) — valahogy olyanná érlelte a dolgozókat, hogy gyorsan tudtak különbséget tenni c.z új rend, az új módszerek és a régi között. S nem csoda, hogy az államosítás előtt ebből az üzemből kergettük el elsőnek a tőkés emberét, mert az üzemi háromszög utasításait semmibe vette. A káderek kiválasztása is sajátos volt. Pontosabban: a járási pártbizottsági és a megyei elvtársak, a termelő munka és a politikai aktivitás alapján választottak és legtöbbször jól. Most nem tudnánk helyeselni azt, amit akkor a káder-politiz kában helyesnek tartottunk. Azt, hogy majd megtanulja „menet közben”. Ma már vi- szolyognánk ettől. Nem kevesebb mint húsz olyan emberről, régi elvtársról tudok, aki változatlanul jól megállja helyét. Czeller János, a tolnáné- medi kendergyárat tizenöt eve vezeti. Tarr Imre a fenékpusztai gyár vezetője. És nem kevesebb, mint féltucat művezető nőtt ki a gyárból, akik mind „menet közben" sajátították el a szakma magasabb tudományát, politikai képzésben is, magasabb szinten, az új munkahelyen, az új munkakörben kaptak képzést... Négy magas beosztású katonatisztet nemcsak a negyvenes evek végén, hanem az ellenforradalom idején, a konszolidáció során és napjainkban is a legjobbak között találjuk. Az a két ember, aki jelenleg is járási pártbizottsági munkatárs, a katonatisztek, a művezetők, a gyárvezetők bizonyítják: a kommunista pá -t k'i- derixiníkája jó volt. Az igazsághoz tartozik persze, hogy nem minden ember állta meg a helyét. Börtönbe azonban egy sem került. Egy sem sikkasztott, nem lopta a nép vagyonát. Amikor leváltották őket, családi ügy, más esetben sértődöttség volt az ok. Egy alkalommal, alig fél éve, az egyik asszony visszaküldte párttagsági könyvét a községi párt- bizottságnak. Ö is megsértődött és magára is hagyták. Mert egyébként is, az emberek elvárják, hogy kísérjék figyelemmel sorsukat. A mi esetünkben a párt arról az asszonyról akkor felejtkezett el, amikor a lengyárat megszüntették. Ez a kivétel azonban — bár szomorú — mégis a szabályt erősíti. Azok a munkásfiatalok, akik a nehéz testi munkás élelmiszerjegyüket — a népnevelő munka során falun nem tudták beváltani, akik elmentek három-négynapos pártmunkára, akik a választások idején éjjel-nappal kerékpáron járták a falvakat, húsz év alatt mindennap vizsgáztak... És ez a vizsga még hosszú éveken át tart. Tizenöt évvel ezelőtt, igy augusztus húszadikán a „kádergyár törzsgárdája Racsmány Jancsi, meg Topor Lajos vezetésével a gyártól elszakadt embereket összehívta. Labdarúgómérkőzés volt a találkozó apropója. A káderok, meg a gyáriak mérkőztek. Az egész napig tartó vígasság, beszélgetés régi-régi történeteket elevenített fel. Most húszadikán, megint találkoznak. A. káder-gyár megszűnt. A htísz év/ hogy elszaladt! PÁLKOVACS JENŐ
